Szamos, 1900. október (32. évfolyam, 80-87. szám)
1900-10-18 / 84. szám
XXXII. évfolyam. Szatmár, 1900. csütörtök október hó 18. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön. A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. E I ő f i i c t é Egész évre 8 kor. — Félévre 4 kor. '•— Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 20 fillér. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. Mindennemű dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Nyilttér sora 20 fillér. Meghívó. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület folyó október hó 24-éu d. e. 11 órakor Szatmáron, a városháza tanácstermében igazgatósági ülést tart, melyre a választmány tagjait meghívom. Sárköz, 1930. október 10. Br. Vécsey József, elnök. Tárgysorozat : I. Miniszteri leiratok. II. Téli gazdasági tanfolyamok. III. Szőlő oltványok s vesszők árának megállapítása. IV. Tenyész kancza dijaző bizottság jelentése. V. Lóverseny bizottság jelentése. VI. Kérvények. VII. Javaslat az állattenyésztési szabályrendelet ügyében. VIII. Különfélék. A művészet vidéken. Messze nyugatról száll félénk a szellő s hozza az eszmék kultuszát. Úgy erezzük, mintha a XX-ik század lehellete volna, mely lassan bár, de mégis belopódzik a szivekbe s egyre tanítja azokat a szép, a nemes, a művészi szeretetére. A nagy nyugati kuiturállamok, melyeknek régi tradicziókon alapuló fejlett művészetük van, újabban még nagyobb erővel és még nagyobb lelkesedéssel fogtak ahhoz az akczióhoz hogy a művészet iránt való igaz, őszinte szeretetet mindinkább terjeszszék s otthont adjanak neki minden családi tűzhelyen. Ilyeniajta akcziók indultak meg nálunk is. Az emberek belátják, hogy miveltségünk hiányos marad mindaddig, mig kultúránk virágát, a művészetet nem becsüljük meg. Reformok dolgában, természetesen még a kezdet kezdetén vagyunk. A művészet népszerűsítésének nemcsak a fővárosra kell kiterjedni, hanem első sorban fel kell vennie programmjába a vidéket is. Mert igenis, van érzék és érdeklődés a művészet alkotásai iránt a vidéken, csak fel kell azt kelteni. Hogy a magyar fajta művészetre hivatott s annak minden ágában első rangú dolgokat produkál, azt művészeink megmutatták. A magyar genie alkotásaival kell tehát felkeresni a vidéket s meghódítani a művészet számára. A művészet erejével hosszú évszázados álmából keltjük fel a nemzetben levő kulturerőt, s általa szunyadó erők pezsdül- nek fel a magyar társadalomban. Kiirthatjuk a durva önzésnek s anyagiasságnak fekélyeit, a társadalom közszellemének betegségeit s helyébe bevihetjük a művészeti lelkesedést. Ez a lelkesedés megtanít szeretetre, altruizmusra. Ledönti az érdekek anyagias bálványát s a szép, az eszmény kultuszát állítja helyére A tisztán eszthetikai gyönyör mellett hatásának még szocziális jelentősége is van, mert megtisztítja a társad ilmi leifogást, elviselhetővé teszi a létért való ádáz küzdelmet. A művészet harmata által felüdül az örökös munkában kifáradt emberiség s szivét megnemesitik a művészet szépségei. Az együvétartozás érzetét kelti fel az emberekben. S vájjon hol van erre inkább szükség, mint a szétdarabolt magyar társadalomban ? Meg kel! tehát hódítani a vidéki magyar közönséget a művészet sző mára. Az az akczió, mely ezt lüzte ki feladatául, már eddig is szép eredménynyel működik. Nem egy vidéki kulturális gócz- ponton rendezett sikerült kiállítást s a legszebb eredményt Szegeden érte el, hol képzőművészeti társulat is alakult. Azt hisszük, az eszme népszerűsítése folytán nincs messze az az idő, mikor Szatmáron is lesz alkalmunk a művészet produktumaiban gyönyörködni. Ám maradjon meg Budapest, mint eddigis volt, a művészetnek központja, de e mellett az ország egyéb vidékén is kell teremtenünk a művészet számára góczpontokat. Közönségünk, valljuk meg, nem ismeri képzőművészetünket, legfennebb a napilapok tárczáiban olvas róla. Tisztán a művészet kedvéért alig megy valaki Budapestre, azért kell tehát a magyar művészeknek java munPárisi kiállítási levél. A „Szamos“-számára irta: Buday Sándorné, (Páris, 1900 szeptember hó 21. Trocadoro palota.) Van Berleynetől egy remekszépsógü fürdő Diánakép. Egy barlang belsejében, hova csak gyér világosság jut, ül a ruhátlan istennő alacsony zsámolyon, ballábát egy szintén ruhátlan nimfa letörölni készül, egy másik nimfa zöldes csodaszerüen szép szinü ruhában egy finom fehér fátyollal készül betakarni az ’istennőt. Egy szökőkút és szanaszét heverő ruhatárgyak egészítik ki a képet. Diána finom, bámulatosan szép feje, Bubeus második nejének, Tourment Helénának gyönyörű arezvonásait tünteti fel. E képnél a női testek idomai klasszikus szépségüek ; s az egész mű a legszebben kezelt bravour munka. Velaynier képe két vízimalmot tüntet föl; körülte fákkal s mocsarakkal, a viz és a fák árnya, a vizszinén oly valami csodálatosan, természetes és perspektívája, levegője oly virtuozitással vannak festve, hogyr szeműnk önkényte- leuül újra meg újra visszatér e képre, melyet az itteni mükritikusok a legsikerültebbek közé sorolnak. Ugyané művésztől van itt még egy remek tájkép „Az erdőben“ czimmel. A mester a természettől nyert benyomásokat adja híven vissza e nagy képen, hol szinte hallani véljük az erdei hangokat és elmélyedhetünk az erdő titokzatos távolába, a fényhatás festői bája elragadóan hat reánk. Igen szép e mester „Tavaszkor“ czimü képén a napsütötte fü és az azon lévő alakok plasztikus hatása. Henoufetól gyönyörű tengerparti tájkép- részleteket látni meztelen sziklákkal; a homályba burkolt ég roppant ügyes technikával van ábrá zolva és természetes színezettel festve ; mintha e képek remek kidolgozásába öntötte volna bele a művész sajátos lényét, oly költői szépséget ad müveinek. Ornayfce képének, melynek tárgya Dávid és Abigail találkozása, már vevője is akadt, daczára a magas árnak (40 ezer franc) egy amerikai yaukee személyében. E mellett függ az elegáns ecsetü Abreillo vicomte finom katona képe: „Előőrsön“. Egy dombocska körül öt franczia huszár heverész a friss pázsiton, mig fölnyergeit lovaik közelükben legelnek. Mesteri elöadásu életkép ez. Nagy tetszést keltő kép még Maleyre Friante „Gyászolók“-ja. A temetőből tér haza egy gyászoló család, kik megpillantanak egy öreg koldust, a kinek arczára a nyomorúság és nélkülözés mély barázdákat Írtak. Megindul a szivök e tehetetlen nyomorulton, s ők, kik tán legdrágább földi kincsöket adták most át a földnek, részvéttel tekintenek a szegényre s ádománynj'al segítenek rajta. Jól eső bensösóg vonul át e kitűnő képen s érezzük, hogy jó emberek azok, kik a saját gyászukban sem felejtkeznek el a mások bajáról. A szobrászat is igy van itt feltüntetve, úgy a csoportosak, mint az egyes munkák valamennyije kitűnő műremek, mindegyike mutatja érthetően e művészeti ág nagyfokú haladását. A szoborcsarnok legnagyobb müve: „Az özönvíz“ Pugettől, mely hatalmas férfialakot mutat, a mely a pusztító áram elől egy halomra menekült. Karjai magasra emelik legdrágább kincsét: a nőt; a férfi lihegő keble és kétségbeesett vonásai mutatják, hogy fogytán vau ereje. Ekkor újabb ellenfél jelentkezik; a neki vadult áramból oroszlán merül föl, mely szintén a halmot tekinti az üdv révének, és fejét előre tolva, körmeit a földbe vágva, huzza föl rugé- kony testét a szárazra. A váratlan roham megingatja a hatalmas férfialakot; nem küzdhet meg a vaddal, mivel két karja a nőt tartja. Már látjuk, mikor lezuhan a mélységbe és elmerül a hullámokban. Léte csak perczekre terjed már. Ez az eszme egy megkövült tragédia. Puget a francziák egyik nemzeti büszkesége s „a szobrászat Éubens“-ének hívják. Egyszer egyik dusdazdag megrendelője, egyike a most élő pénzkirályoknak, nem utalványozta neki a megrendelt szoborért az illő árt, mire Puget összeakarta zúzni a remek szobrot, a mit megtudván az illető, kifizette a kiváut összeget, mondván: „hogy nagyon sok ez az összeg ; egy tábornok egész évi fizetése'“ Mire a művész egész büszkén igy válaszolt: „Sok tiszt, van a seregben, kikből tábornokot lehet faragni, de Puget csak egy van Francziaországban“. Louraynak egy fölfelé törekvő csoportja áll előttünk, csupa emberi testből van a lépcső- zet. Legfelül titáni férfialak ül s büszkén nézi le az