Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)
1899-11-30 / 96. szám
LL XXXi. évfolyam Szaímar. 1899. csütörtök, november hó 30. 96-i/s^ám SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZ ATM ARME GYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: fc^ész é^re 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedéve I frt. Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Ráké •zy-utcza 9 -z. KIADÓHIVATAL: Rákéczy-utcza 9. ez. fll ndei.uemü dijak Szatmaron, a iap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéb mellett a leijjutányosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után -^o kr. bélyegilleték fizetendő. Myilttér sora 10 kr. Népies gazdasági előadások. A Szatmármegyei Gazd. Egyesület a tavalyi eredmények után még nagyobb sikert remélve a nagyméltóságu föidmivelés- ügyi m. kir. miniszter ur anyagi támogatásával ez idén ismét ingyenes téli népies gazdasági előadásokat rendez. E tanfolyamok czéljukat csak úgy érhetik el, ha mentül kiterjedtebb érdeklődésre tarthatnak számot. Felkérjük ennélfogva különösen azt a gazdaosztályt, kinek érdekét ez előadások felkarolni vannak hivatva, hogy a gazdaság különféle ágából vett kérdések rendszeres megtárgyalását saját jól lelfogott érdekükben magukra hasznosnak felismerni s mentül számosabb megjelenésükkel igazolni szíveskedjenek, hogy a gazdák érdekében indított mozgalmak nem kárbaveszett törekvések. Hogy a figyelmet az előadások iránt állandóan ébren tartani lehessen, hivatalos közlönyünk e helyén állandóan evidentiában fogjuk tartani a legközelebbi előadásokat. így egyelőre a. következő előadások programmját jelezzük. Szatmárnémetiben a németi iskola helyiségébe mindenkor d. u. 5 órai kezdettel : Decz. 2-án szombaton Decz. 6-án szerdán. Decz. 9-én szombaton. Előadások a szőlőművelés köréből. Tartja Jablonszky György, szőlőszeti és borászati felügyelő. Nagy-Ká r oly ba n a városháza tanácstermében d. u. (él 3 órai kezdettel: Decz. 3 án vasárnap. Decz. 8-án pénteken. Decz. 10-én vasárnap. Előadások a szőlőművelés köréből. Tartja Jablonszky György szőlőszeti és borászati felügyelő. Szatmár. 1899. november 29. Szatmármegyei Gazd. Egyesület. Jegyzőkönyv A Szatmármegyei Gazd. Egyesület nov. 22-én tartott őszi rendes 111. közgyűléséből. Jelenvoltak: Domahidy Sándor alelnök, ! Böszörményi Zsigmond, Daióczy Endre, Hér- j mán Mihály, Kende Zsigmond, Kölcsey Antal, Luby Béla, Nagy Béla, Pethő György, Szeöke {Barna ig. vál. tagok, dr. Böszörményi Emil, j Radó Bertalan, Rózsa Károly, Selyeby Gyula j e. tagok és Poszvék Nándor e. titkár. I. Alelnök fájdalommal kénytelen az ülés tudomására hozni, hogy az egyesület közszeretet- i ben álló tevékeny elnökét betegsége a megjelenésben akadályozza, s igy az ülés vezetését az alapszabályok értelmében ő kénytelen átvenni. Üdvözli a jelenvoltakat, megnyitja az ülést, [jegyzőkönyv hitelesítésére pedig felkéri Luby Béla és Szeöke Sándor egyesületi tagokat. II. Ezután megemlékezik az Egyesület egyik í legtevékenyebb tagjának és alelnökének, Nagy László vármegyei alispánnak 10 éves alispáni ! működéséről s jubileuma alkalmából a vármegye ! részéről rendezendő ünnepeltetéshez az Egyesület részéről! hozzájárulást ajánlja. Az ülés nagy örömmel teszi az eszmét magáévá s az alábbi tisztelgő bizottságot jelöli ki, egyidejűleg felhívást intézvén az Egyesület összes tagjaihoz, hogy a küldöttség tagjaihoz mentül számosabban csatlakozni szíveskedjenek. Ezenkívül az Egyesület átiratilag is üdvözli alel- nökét, az irat átadásával a kijelölt küldöttséget bízván meg. A küldöttségbe a következő tagok jelöltettek ki: Br. Vécsey József e. elnök, Domahidy Sándor és Szerdahelyi Ágoston e. alelnökök, ifj. Böszörményi Sándor, Böszörményi Zsigmond, Domahidy István, Galgóczy Zsigmond, Kende Zsigmond, Kölcsey Antal, Luby Béla, Madarassy Gyula, Nagy Béla, Szeöke Barna és Szeöke Sándor. III. Titkár felolvassa az igazgató választmány jelentését az Egyesület tavaszi közgyűlése óta felmutatott működéséről: Mélyen tisztelt közgyűlés ! A földmivelósügyi kormány mind intenzivebben nyilatkozó tevékenysége által úgy a köz- gazdasági érdekek szolgálatában álló egyesek, mint testületek agilitására gyakorolt buzdító hatás mind feltűnőbben nyilatkozik meg abban a megfeszített munkálkodásban, mit ez érdekkörök a haladás, a gazdaosztály helyzetének javítása a napi rendre került gazdasági eszmék Őszi sugár. Mennyi gúny, mennyi satyra ragyog abban a bús őszi napsugárban. Mikor a sápadt, árván maradt agakra az égről lefut, úgy tűnik fel nekem, mint a haldokló megtört szemeiből kilobbanó utolsó szikra. Az a napsugár mintha egy viaszgyertya derengő fényét szórná a bús ravatalra, a természetre, Satyrok vagytok, öntudatlan nevető satyrok ti napsugarak. Most itt csillan meg az egyik szobám talán . . . Behunyom a szememet: ne lássam! Nekem úgy fáj az, hogy az a sugár mosolyogni is tud, mikor virágsirhalom borítja az egész tőidet . . Felnézek az ereszaljra: ezek íj, kis csicsergő barátaim is itt hagytak minden olyan íájóan levert; a kelő nap fénye alig tudja szótúzui a üödfátyolt a tájról, s ba viszabuvik a szürke lebegek mögé, mintha lesne rá a köd, eiöszökken hirtelen s beburkolja az egesz mindenséget köpönyegével, beteriti a lelket, inegíagyasztja a dalt a szívben . . . i’e ■ Nevessetek csak ti satyrok mosolygó napsugarak ... Sápadt, gyönge gyermek egy kis ágyban. Rámosoiyog az a bolondos napsugár. Mintha ki akarná csalin: Jöjj velem, neked szép lesz az C'Z. Bevonom az egészet fénynyel, arra a her- vaut lombra rácsókolom a nap minden melegét, újra zöld lesz . . . teneked! Az a havas kebel úgy pibeg, szivének lüktetése betölti azt a kis liliputi szobát: élni, élni, élni! Az őszi szól a nyitott ablakon keresztül odaszáll homlokára, szótsimitja a láztól nedves selymes fürtöket, csókolgatja homlokát . . . talán a hervadásnak csókját nyomja rá, mig az a gúnyos napsugár odaül homlokára s mosolyogva sző a gyermek fejére fónykoszorut, martirkoronát . . . Könyörtelen vagy te ősz, nem kegyelmezel egy rózsaszálnak sem ! Úgy megzörög a levél annak magas ifjúnak lábai alatt . . . kezét ziháló keblére illeszti s egy-egy fájó, bosszú sóhajt lehel a légbe. Mennyi minden egy sóhajban! Mámor, álom, dal, lemondás, feledés ... s talán egy vágy, a hat lábnyi helyre, hol ennek a roskadt, fáradt testnek végre pihenni is lehet . . . Egy-egy vadgalamb búgására felemeli halvány, szenvedő arczát, vonásain szótfut valami pirosság, azért, hogy újból helyet adjon annyi árnynak . . . Az ifjú nem tudja, hogy ő poéta. Csak sej:i, hogy valami fluidum ábrándos leikéből kiszakadt s az vonza őt a fakó falevelekhez, elkopott virágokhoz, mikhez az őszi szellő egy-egy halotti dalt zizzenel. Ki tudja, hol vigad a lelke, a mig az a romtüdő hörög s egy-egy görcsös köhögés után jelenti: nekünk még számolnunk kell egymással, a test még a te zsarnokod. Átjárja jól, nagyon mélyen e gondolat agyát Áz a bolond hustömeg mindig kinzóbban járja benn tánczát. Akkor is ősz volt. A hervadt akáczfák alatt találkozott Múzsájával . . . s valami meg- ! zendűlt a lelkében. Úgy vélte : eddig csak álom volt élete . . . csak most búvik elő a lélek, És nap-nap után találkoztak. Versenyezve daloltak a pacsirtákkal, csalogányokkal. Hanem az ifjú dala sokkal édesebb volt. Á csalogánynak csak a szive dalolt. Az ifjú dalában egy lélek | minden kincse, minden eszménye nevetett, sirt . . . Pedig alig váltottak 6gy nehány szót egymással. Nem szorultak a testi ajakra, a lelkűk ért össze, a lelkűk himnusát más se hallotta, csak ők . . . Hanem hát olyan bolond ez a földi élet. A léleknek nem kell se bor, se ruha, téli kabát. Regél az a nélkül is . . . Az ifjúnak csak két pártfogója volt: a szegénység meg a dal . . . Heinével jól tartotta a lelkét, csupa tűz, csupa hév sugárzott le róla, hanem a test ... a test. Olyan jól esett volna neki egy egy meleg ruha, egy-egy kis pecsenye az élet asztaláról, a hol neki csak a koldustál jutott. Az ifjú szegény volt, poéta volt. Lelke, dala volt csupán. Szivének vérével aztán Írni kezdett. Csa- 5 logánytollal, liljum nedvvel olyan bűbájos dolgokat serczegtetett vékony, vézna keze egy-egy fakó levélre, s mintha azon elsárgult lap minden betűjén ott ragyogott volna az „Ezeregyéjszaka“ csodás fénye . . . Mikor aztán a lány, az az álmokba, illatárba, rózsabokorba burkolt ideal egy bús napon beszólni kezdett a szegénységről, a bársonyról meg a hintókról . . . akkor érezte csak az ifjú, hogy hej ! be sok igazság zokog abban a nótában : „Szegény vagyok, nem szabad szeretni“ . . . T
