Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)
1899-11-05 / 89. szám
A Ül. évfolyam Szatmár. 1899. vasárnap, november hó 5. I 8&4k **ám. SZAMOS. Vegyes tartalmi! lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Egész, éyre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára 10 kr. SZERKESZTŐSÉG : Ráköczy-utcza y sz. KIADÓHIVATAL'- Iiákóczy-utcza 9. sz. M ndeuuemü dijak Szatmáron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéb mellett a le^jutár.yosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 50 kr. bélyegilleték fizetendő. Kyiittér sora !0 kr. A mesterinasok oktatása. Hajdanában nem mindenki lehetett mesterember. Kézi ügyességének, tehetségének kélségbevonhatlan tanujeleit kellett előbb adni, mig a créh felvette kebelébe Alaposabban birta-e mesterségét, mint a mai iparos, nem tudom. Az alakiságok mindenesetre bizonyos méltóságot kölcsönöztek mesteri voltának és számos kiváltsággal bírt a mesterlegények íölött, a kiknek a mesteri czim elérése rendkívül meg lévén nehezítve, tehetségeiket nem mindig érvényesíthették. Jóllehet a mester iparában alaposan ki volt képezve, általános elemi műveltségről alig lehetett nála szó. Készíthette a legczif- rább dolmányt, vagy a legpompásabb magyar csizmát, de talán Írni, olvasni se tudott. Megengedem, az a legelső, hogy mindenki a dolgát rendesen végezze és ha a szabó jól késziti a ruhát, a csizmadia a csizmát, úgy olyan derék munkás, aki embertársainak becsülésére rászolgál. Ámde egyrészt a kor haladása, másrészt különleges magyar viszonyaink, melyek az agrárizmusról mindinkább áthajtanak az iparra, megkövetelik, hogy a közönséges iparos nemcsak, hogy ne legyen analfabéta, hanem hogy praktikus tudását az általános műveltségnek legalább alapelemeivel párosítsa. Egy-k.t száz, meg ezer iparos nélkülözheti talán az általános műveltség elemi részét is. Egy jelentékeny résznek azonban nemcsak a hivatás magaslatán kell állani, I hanem kezdeményező szellemmel, müveit I helyes Ítélőképességgel kell bírnia, erre nagy ! szüksége van a magyar iparnak, hogy — amint már a kezdet nehézségeit sikeresen j leküzdötte — erőteljes egészségben megiz- j mosódjék. Mert minden lépés, amelylyel az í agrikulturától távozni kénytelenek vagyunk, az iparunkhoz hell, hogy vezessen. Iparunk fejlesztése életkérdés. Az ipar mindinkább legjelentékenyebb jövedelmi forrásunkká növi ki magát. Kiváló figyelmet kell tehát rá fordítani. A magyar ipart pedig csak úgy tehetjük nagygyá, ha iparosaink megfelelő értelmiséggel birnak. Ha szakmájukban járatosak, ügyesek, és ha azonfelül a reájuk váró feladat nagyságát felfogni képesek. Ha meg nem elégednek azzal, hogy megkeressék mindennapi kenyerüket, ha nem érik be azzal, hogy jólétüket gyarapítsák, hanem ha fáradhatlanul fürkészve, keresve és próbálgatva a magyar iparnak dicsőséget szerezni igyekeznek. És a midőn az iparosok nagy tömege nem tesz egyebet, csak tisztességesen végzi a reábizott munkát, kell, hogy legyen számos olyan, ki elég értelemmel bir, hogy hasznos újításokat találjon föl. Ez a legsürgősebb ok, amely arra késztet, hogy iparosaink előtt az elméleti művelődés útja is nyitva legyen. Mint minden művelődésnél, itt is első sorban a serdülő nemzedékre kell figyelmünket irányítani. A mesterinasokat kell bővebb, a kornak megfelelő oktatásban részesíteni A közoktatásügyi miniszter ismét felszínre hozta ezt a kérdést, kikelvén az ellen, hogy a mesterinasok hetenkint csak egy napon nyernek oktatást A mesterek többnyire azt állítják, hogy ha többet járatják inasaikat az iskolába, ezzel annyi idő vonatik el, hogy iparukat nem sajátíthatják el alaposan A valóságban azonban ebben a nézetben a régi czéh end- szer emléke kisért, amely szerint „kaptafájánál maradjon a suszter!“ A magasabb szempont teljes figyelmen kivül hagyásával pedig derék, szorgalmas iparosokat ugyan eleget kaphatunk, de a magyar ipar sokkal lassabban fog haladni, mint azt a szükség megköveteli. Azért igazán hazafias dolgot gyakorol az a mester, aki a reábizott inasnak az elméleti művelődésre is alkalmat nyújt és nem vár arra hogy a törvény és hatóság erre kényszerítsék. A párisi világkiállításról. l’áris, 1899. október. A kiállítási építkezések a kedvező idő következtében most sem szünetelnek s a kiállítás impozáns képe egyre határozottabb körvonalakat ölt, hogy nemsokára egész nagyszerűségében előttünk álljon. Különösen szép helye van a magyar osztálynak, melynek épületei a befejezéshez közei állanak. Büszkén szemlélgettem ezeket az épületeket, amelyek rövidesen a magyar történelem és kultúra legremekebb kincseit fogják magukban foglalni. Magányomból. Az égbe voltál úgy e édes, Hol annyi üdv, nincs rája szó, S a fölre csalt itt üdvözölni, Egy méla lelkű álmodó. Ott voltál, hisz csodás hajadra A gloriás fény még letüz, Szemed sugára, tiszta lángja Az a magasztos égi tűz. Ajkadnak mindé röpke hangja Felcsendül, mint egy szent ima, Lelkemnek édes áhítattal Elődbe kellett hullnia. Nem is tudod, hogy boldogitni Nem koldus-e az én szivem, Es mégis mégis tiszta lelked Cserébe adtad énnekem. Ha van erőd homályba hullni, Sírva nevetni végtelen, Oh ! akkor jöjj add kis kacsodat, Oh ! akkor üdvözülj velem ! Fliesz Henrik. Feledi Boriskáról. Szatmár, 1899. november 5. Kedves Barátom ! A múlt heti leveledben azt irod, hogy ir- íjak neked valamit Feledi Boriskáról. Furcsa kérelem mondhatom ! Akár mintha azt kérted volna, hogy a csillagos égről Írjak neked valamit. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mi kedves primadonnánk a csillagos éghez hasonló, — ámbár, ha a szemébe néznél, annak kéksége és ragyogása eszedbe juttatná a kék csillagos eget — hanem csak azt akarom ezzel a hasonlattal jelezni, hogy nagyon nehéz ilyen magamféle — nem iró — embernek felfedezni és jól leírni azt, a mi különben magában is elég bájos és érdekes. A legnagyobb nehézség pedig abban van, hogy kérésed nagyon általános s igy nem bírom eltalálni, miket Írjak meg róla. Mindegy, megpróbálom és magadra vess, ha e kis vázlat nem elégít ki. — A kinézése ? ízlés dolga barátom! Ha szereted a gyöngéd vonásokat, az érdekes, halvány arczot a szépen metszett, ábrándos kék szemeket, a gesztenyés barna, hosszú, selyemlágy hajat, a karcsú, közép termetet, a mozdulatokban megnyilvánuló bájosságot, és a kedvesen csicsergő rózsás ajkat, az apró, puha kis kacsokat és az ezzel piczinység dolgában versengő, formás Libákat : akkor barátom feltalálod benne ideálodat. Ne csóváld a fejedet kedves barátom, igaz hogy színésznő, de hála Isten nem abból a fajtából, akiket K . . . ban ismerénk! Ha ideálnak választanád, még az a nagy puritán atyád, az öreg Békéssy is meghajolna előtte, ha egyszer ennek a lánynak szemébe nézne. Furcsa két szem ez barátom ! A színpadon más, az életben ismét más. Szinte gondolkodóba esik az ember, hogy talán nem is az a két szem, melylyel az utczán megjelenik, vagy otthonában fogad. Valóságos lélek lakik azokban a szemekben. A színpadon feltüzel, majd sírva fakaszt, majd lesújt, majd megnevettet, mig az életben oly csendes, tiszta, lányos a tekintete, mint a hegyi kristály patak, hogy szinte a leikébe látsz azokon át. Ha beszélsz vele, elfeleded, hogy színésznővel beszólsz, s ha salak van lelkedben, mikor beszélni kezdesz, mire egy negyed órácskát fecsegtél vele, megtisztulsz, mint az arany a tűzben. Annyi idealizmus, annyi poézis van ebben a lányban, mint egy tavaszi ibolya csokorban. De azért ne hidd, hogy gondolatai mindig a légben csapongnak. Oh nem! a földi köz napi dolgok iránt is bir poetikus érzékkel.
