Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)
1899-11-23 / 94. szám
X'XXi. árfolyam Szakmar. 1899. csütörtök, november ho 23. SZAMOS Vegyes tártain.u lap. — Megjelenik vasarrap es csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: i SZERK-SZTŐSÉG : RAkAizy-utcza 9 sz. Ejsész évre 4 írt. — Félévre 2 Irt. •— Negyedévre I trt. KIADÓHIVATAL; Rákóezy-utcza 9. sz. £gya$ példány ára .0 kr. 1 M luteumjiuü dijak Szatmaron, a lap ki.idólnvatalábaii fizetendők HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéb mellett a legjutár.yosabb árban közö. Minden beiktatás után yo kr. bélyegilleték fizetendő Nyílttér sora SO kr. Felhívás. í. A Szatmármegyei Gazd. Egyesület f. hó 22 iki közgyűlése megemlékezve Nagy László Il-od alelnök az Egyesület egyik oszlopos tagjának a közügy szolgálatában nagy érdemeket szerzett lü évi alispáni hivataloskodásáról, mint a gazdasági közérdekek állandó buzgó harczo- sát jubileuma alkalmából testületileg üdvözölni határozta el, és e végből alábbi küldöttséget kijelölve felkéri az Egyesület összes tagjait, hogy f. hó 30 án e küldöttséghez mentül számosabban csatlakozni szives«edjenek. A küldöttségbe a közgyűlés a következő tagokat kéri ez utón fel. Br. Vécsey J. e. elnök, Domahidy Sándor és Szerdalayi Ágoston e. al- elnökök. Iíj. Böszörményi Sándor, Böszörményi Zsigmond Domahidy István, Galgóczi Zsigmond, j Kende Zsigmond, Kölcsey Antal, Luby Béla, Madarassy Gyula, Nagy Béla, Szeöke Barna, Szeöke Sándor. Szatmár, 1899. november 22. Közgyűlés megbízásából : Domahidy Sándor a. elnök. II. A Pozsonymegyei Gazd. Egyesület a Po- zsrnyban f. évi decz. 3-án d. e. 10 órakor tartandó agrár gyűlésre egyesületünket kiküldöttei utján való képviseletre hiván fel, ig. választmányunk ez utón kéri fel a résztvenni szándéko zókat, hogy jelentkezéseiket mielőbbi bejelentés végett Egyletünk titkári hivatalához benyújtani szíveskedjenek. Szatmár, 1899. nov. 21. lg. választmány megbízásából : Domahidy Sándor a. elnök. A közrend áldozatai. Azokról a szerencsétlenekről lesz szó, akik a közrend őreinek sajnálatos tévedése következtében önhibájukon kivül személyes szabadsaguknak rövidebb-hosszabb időre való megfosztására kárhoztalvak. Nem kevesebb, mint 1334-re rúg azoknak száma, kik a múlt évben ártatlanul szenvedtek vizsgálati logságot Magyarországon. Ez a szám megdöbbentő, még akkor is, ha meggondoljuk, hogy a rend fentartá- sára hivatott őrködő tényezők nem járhatnak mindig helyes nyomon és a rend fen- tartására vagy az az ellen elkövetett vétkek és bűnök megtorlására irányuló törekvésök- ben inkább a szigorúságra, mint az enyhe elnézésre hallanak. Ezerháromszázharmincznégy ártatlanul vizsgálati fogságba vetett — olyan szám, amely gondolkodóba ejt. Ezerháromszázharmincznégy ártatlan vizsgálati fogoly hangosan emlékeztet a régi táblabirói időre, amikor a mindenható tábla- i biró minden czeremónia nélkül lefektettette j az elébe vezetett gyanús embert a hir- j hedtté vált deresre és soha el nem té-! vesztett pontossággal rámérette a huszonötöt. Ezzel az igazságnak teljesen lerótta adóját és törvény-végrehajtói tisztének közmegelé- [ gedésre megfelelt. Kezdve a római jogtól egészen a Csemeghy-törvénykönyvig minden elv és paragrafus ebben a huszonötben jutott érvényre. De azó a mégis hatalmasabbá lett... humanismus, semhogy megelégedhetnénk ezzel a sommás Ítélkezési módszerrel. Amellett a régi beiyárvilágot is eltemettük már. Akkor nehány feleslegesen osztogatott huszonöt íöl se tűnt, ma már a nép legalsóbb rétege szamára is jogot kívánnak a leghatalmasabbak is. Más szellem vonult be azóta és ez a másik szellem nem veszi be ezerháromszázharmincznégy áriatlannak a rend kedvéért való szenvedését. Mert nemcsak a szabadságvesztés kínozza az ártatlan vizsgálati foglyot. Át kell neki szenvednie a vizsgálat válogatott kellemetlenségeit és sokszor negatív bizonyítékokat is szolgáltatni, ha meg akarja rövidíteni fogságát. Pedig tudjuk, hogy sokkal könnyebb a pozitív bizonyítás, mint a negativ, azaz könnyebb valakire rábizonyítani, hogy bűnös, mint neki ártatlanságát bizonyítani. A negativ bizonyítás a vizsgalati fogolynak azért is szükséges és üdvös, mert ha mindjárt a törvényszék pozitív bizonyítékok híján föl is menti a vádlottat, a becsületén ejtett foltot csak az esetben moshatja le egészen, ha kézre kerül a valódi tettes Az ártatlanul vizsgálati fogságba hurczolt becsületén elkövetett kárt pedig sem nem hajlandó, sem nem képes a társadalom becsüléssel jóvátenni mindaddig, mig napnál fényesebben nem derül ki ártatlansága. Ez pedig nagy igaziágtalanság. Mert azért, hogy más valaki olyan ügyesen végezte gaztettét, hogy ki nem puhatolhatják, Az én csillagom. Bölcs férfiak lopva a néma éjét, Látó csövükkel az égürt vizsgálják, S vége hossza nincs a gyönyörködésnek Ha látják csillagok síirü hullását . . . Sürü hullását. Az égürnek csodás messze világa Titok előttem és az lesz mindaddig, Mig be nem teljesül lelkem szent álma Mig a sírom fölött meg nem hajnallik . . . Meg nem hajnallik De addig is tudom : tévedtek bölcsek, Csillagok hullását az égről várván ; Az igazik onnan :de nem jönek Innen szállnak fel angyalok szárnyán . . . Angyalok szárnyán. Hajh ! az enyém is már felröppent oda; Nem látjátok bár, ti bölcsek, látom én; Felleg el nem födi, de köd sem soha Ott ragyog szüntelen az ég közepén . . . Az ég közepén. Fénylöbb, mint maga, a tüzet ontó nap, Nincs benne nem is volt — egy csöp[pecske folt; Környezete ott is tőle envhet kap, Gyönyörködik benne az egész menybolt . . . Az egész menybolt. Hajh! de minél fénylöbb ragyogóbb ott ő : Annál sötótebb van itt körülöttem ; Rám nehezül sűrűn terhesült felhő, S azon veszem észre: Könyez a szemem . . . Könyez a szemem. (Majtis.) F. Varga Lajos. Emlékbeszéd. A keresk. tanoncziskola „Erzsébet“ gyászünnepélyén tartotta : Osváth Elemér, A nagy férfiak a történelem világánál úgy tűnnek fel, mint messzire terjedő harangzúgás, mely leimen hirdeti, hogy ünnep, nagy ünnep van, melyen áldozni kell, nem könyhullatással, 1 nem zokogással, hanem szent lelkesedéssel, ihle- | felbuzdulással; nagy asszonyainkra pedig úgy veti világát, mint egy csöndesen égő templomi lámpa, mely mellett. imára kulcsoljuk ^ kezeinket, s szent áhítattal áldozunk emlékeiknek. Egy nyen nagyasszonyunk, nemzetünk édesanyja emlékének áldozunk ma, s j nyitjuk imára ajkunkat a róla való megemlékezésben, mert hiszen ez méltó hozzá, az ő éle- j téhez, az ő szenvedéseihez, az ö martyrhalálá- hoz, az ő megdicsőüléséhez, hiszen nem is lehetne másképen róla emlékeznünk, mint a hála, a szeretet, mint az ima szent szavával. * * * Messze távolban van egy vidék, a bajor földön, hol a virág szebben nyílik, a madár édesebben dalol, mint az egész országban és ezen a vidéken van egy kastély, egy herczegi lak, mely egykor telve volt boldogsággal, telve volt áldással. Kis csicsergő madár szállott be e házba, a bennelakóknak édes gyönyörűségére. Ez a madárka egy kis leányka volt, Erzsébetnek hivták, ki mikor megnőtt, Magyarország királynéja lett. Ott született abban a szép kastélyban, karácsony estéjén 1837-ben. Fehér hóbunda födte be a tájat, jégcsap lógott alá az ereszről, zuzmóra állott a lombok helyén. — A, kastély egyik szobájában egy szép karácsonyfa mellett egy herczeg és felesége, me_; egy kis tündérke, Ilonának hívták, ki örömrepesve verte össze kis kezeit s csóközönbe boritá boldog szüleit. — Odakint az esti szürkületben az angyal járt ház- ról-házra. Hát nekünk mit ad majd az angyal ? kórdé a herczeg felesógétól. - Az angyal épen akkor szállt el az ablak előtt, lágyan megverte szárnyaival az üveget, a mire megnyílt az s berepült rajta a legszebb karácsonyi ajándék, az aranyos kis madárka, a kis Erzsébet, a herczeg második leánya. Igen, karácsony esti gyermek volt a mi jó királynénk. Tél volt ugyan kint a természetben, de a herczegi kastély napsugaras volt a boldogságtól. Aztán tavasz lett. Az első lomb ezt susogta: alig várom, hogy rámosolyogjak ; az első bimbó ezt gondolta: neki akarok illatozni, az első madár ezt csicseregte :
