Szamos, 1899. november (31. évfolyam, 88-96. szám)

1899-11-23 / 94. szám

nem szabad senkinek egy pillanatig se szenvedni.

Ismételjük, hogy tévedések elkerülhetetlenek.

A rendért felelős tényezőknek lehetetlen a nyomozásoknál alapos gyanuokokat figyelmen kivül hagyni s minthogy gyanú- okok nem bizonyítékok még, természetes, hogy a gyanuokok — bármily alaposoknak látszanak kezdetben —• később téveseknek '"^nyúlhatnak, miáltal az elfogott egyének ■Tábbi eljárásnak szüksége megszűnik.

háromszázharmincznégy azonban ez olyan szám, mely nagyon radikális .a enged következtetni; olyan szám, arra enged következtetni, hogy a gya- ,<ok alaposságának megítélésében az az kerekedik fölül, hogy inkább száz ártatlant vessünk vizsgálati fogságba, semhogy egy bűnöst szabadon engedjünk.

Nohát ez igen hasznos lehet a rendnek, amelynek lenni muszáj, de legkevésbbé felel meg a humanismusnak, melyet követni mindannyiunk ideálja és amelyet urbi et orbi fennen hirdetünk.

Sohasem állítjuk, hogy a hatalommal való visszaélés produkálhatott volna ilyen nagy számot. Legyünk igazságosak. Az itt- ott, elvétve, a mócsaihoz hasonló esetek csak kisebb mértékben emelik az ártatlan vizsgálati foglyok számát Sokkal nagyobb részt szolgáltat az ezerháromszázharmincz- négyh:z: a túlbuzgóság.

Az a túlbuzgóság, hogy a közönséget és a sajtót kielégítsék a tettes kézrekeritésé- vel. Az a túlbuzgóság, hogy az erélytelen- ség vádjára rá ne szolgáljanak, vezeti a társadalmi rend fentartására hivatott tényezőket a másik véglethez.

Ha tehát nem akarjuk, hogy az elkerülhetetlennél nagyobb számban kerüljenek ártatlanok vizsgálati fogságba: méltányoljuk a rendőr és a vizsgálóbíró feladatának kényességét és ne vádoljuk őket erélytelenség- gel, ha erre alapos ok nincsen.

Az a jóakarat, melyet velők szemben tanúsítunk, meg fogja hozni gyümölcseit az ezerháromszázharmincznégy jelentékeny csökkenésével.

Df. Steinberger Ferenez

n.-váradi kanonok installatiója.

Hossza várakozás után a hivatalos közlöny október 21 íki száma hozta^azon királyi legmagasabb elhatározást, hogy Őfelsége dr. Steinber- ger Ferenez szatmáregyházmegyei áldozó papot és tanítóképző intézeti igazgató tanárt a nagyváradi irodalmi kanonoki székre kinevezte. 1851 óta még a n.-váradi székes egyház sem látott ily nagymérvű installálást, melyről mindjárt azt jegyzet,! fel, hogy a most előlépett nagy prépostnak 60 ezer frt évi jövedelmet biztosított.

Ez alkalomból fokozatos előléptetés folytán 10 installálás történt f. hó 21-én kedden a n.-váradi székesegyházban, melynek belső berendezése, szépsége a kórus gyönyörű vonós zenéje nagyon leköti ?z idegen figyelmét. A káptalani tagok mind, az összes papság és seminaristák a templom szentélyében foglaltak helyet, jelen volt a püspöki uradalom 53 gazdatisztje azok családja s nagyszámú közönség, városunkból dr. Erdélyi Károly, dr. Vajai Károly, Békéssy Géza, Mazurek Pál és neje, Molnár Mihály és lapunk főmunkat ársa,

9 órakor a székes egyház öreg harangjai tudatták a város közönségével, hogy a nagyváradi káptalannak ünnepe van, a király kegye a bíboros püspök szeretető az utóbbi időben nagyon megfogyatkozott káptalant kiegészítette és pedig úgy, hogy a választás az ország pap- j sága körében is általános megelégedést keltett.

Schlauch bíboros ez alkalommal Budapes- i ten volt elfoglalva s igy a beiktatási ünnepély az ugyancsak most installált Vinkler József sardikai választott püspök nagy prépost vezetése mellett folyt le, kit Zajnay János olvasó kanonoknak kiuevezett éneklő kanonok installált. Meglepő volt a hallgatóságra a lelki és testi erejének teljes birtokában levő 81 éves nagy prépostnak a káptalanhoz intézett, melegségtől szeretettől áthatott igazi papi erényekről tanúskodó nagyszabású beszéde, melyet Zajnay János olvasó és Széchényi Jenő éneklő kanonoknakins- tallátiói követett. Utóbbi a fentálló káptalani szokásnál fogva saját tisztéből kifolyólag az előlép- tetteket és újonnan kinevezetteket installálta.

Sorrend szerint Schiefner Ede középszolnoki főesperes az őrkanonokságra, Radnai Farkas a székeségyházi főesperességre, Andrássy I János a békési főesperességre, Volatka Nándor j makariai választott püspök, kis prépost a közép j szolnoki főesperességre, Kucsovszky Lajos (uj) az utolsó előtti mesterkanonokságra, Grócz Béla (uj) az utolsó mester kanonokságrainstaláltatott.

A beiktatási czeremóniák elég sablonos, egyszerű egyöntetűek voltak, mely a sekrestyében tartott misével és eskütétellel terjedelmess a Wlas- sics miniszter ellenjegyzésével ellátott királyi adománylevél s az arra vezetett püspöki megerősítésnek külön-külön felolvasásából s a kanonoki fö- vegnek a szentháromság ne vében való feltételéből ■ állott.

szállj ki, szállj ki kis testvérem, mindig neked énekelek. És a baba, hogy mosolygott a lombra, a virágra, a madarra, mintha mondani akarta volna: én is foglak titeket szeretni. Szerette is mindig, a mig csak élt. Majd nőtt a leányka és a mint nőtt, a mint fejlődött, úgy nőtt utánna az áldás szerteszét. A vidék nem is nevezte másképen, mint „a mi jó kis tündérünk . “ — Majd elmúltak a gyermekévek, de a kastély ma is arról regél, hogy élt ott egy bájos, kedves leányka, kinél jobb, szelidebb gyermek nem volt a világon.

* *

*

Tizenhatszor hullott le a lomb az ágról, tizenhatszor fakadt bimbó a rózsatőn, tizenhatszor csicsergett a kis madár testvére ablakán; tizenhat éves lett a kastély boldogsága a vidék tündórkéje. — És akkor eljött hozzá egy deli levente, kinek császári korona volt fején, hogy megkérje kezét. Ferenez Józsefnek liivták, kinek volt még egy másik koronája is, szebb, dicsőbb, fenségesebb amannál, mely Szent Istvánnak s utánna minden magyar királynak fején ragyogott, csak épen ő nem viselte akkor. Oh szomorú története van ennek. Néma, csöndes volt az egész Magyarország, csak a bilincsek csörgése, csak az özvegyek, Árvák panaszos hangja, az elhagyottak fojtott zokogása hallatszott mindenfelé. Sötét éjszaka, sötét gyász ne hezedett szegény hazánkra. És ennek az éjszakának, hajh, sokáig nem volt hajnala. Alig indult útnak a koronás levente, egyszerre fölragyogott szegény elhagyatott hazánk setét egén egy szép csillag, a reménység reszkető fényében. Senki sem gondolta, pedig az a mi csillagunk volt. Ott ragvogott Magyarország borús egén, uj hajnalának lön hirdetője, hogy attól kezdve hosszú időn keresztül csillogtassa ragyogó fényét. A deli levente, a koronás kérő magával vitte a bájos Erzsébetet. Hej, be üres lett egyszerre a kastély, s hogy felhangzott egyszerre a császári város, Bécs az örömriadaltól császárnéja megérkeztével. De dobogásba jöttek a magyar szivek is, mert a jóságos tündér áldott szive felénk is sugároztatta melegét, hétszáz szabadsághős börtönének ajtaja nyílt meg egyszerre s hétszáz magyar fogoly kapta vissza szabadságát. Ez volt hozzánk első szava. A második, oh az még szebb, még dicsőbb, még feledhetetlenebb ! Mikor mindenki ellenünk esküdött, mikor bűn volt e földön magyarnak lenni, mikor e földön, mely isten és ember előtt a mienk lett, még sírnunk sem volt szabad, mikor ki volt mondva, alá volt Írva halálos Ítéletünk, akkor szólalt meg ismét a mi jóságos tündérünk : „Szeretném megismerni a magyar nemzetet!“ És megismerte; meglátta a magyar földet, látta kalászos rónáinkat, a mosolygó délibábot, a susogó nádasokat, a romlatlan szivű s övéit rajongásig szerető népet és megszeretett bennünket, hogy többé soha el ne feledjen.

Legutolsó helyen a szatmári egyházmegye kitüntetettje instatáltatott, s bár a beiktató az uj kinevezetteknél különösen azok életrajzi adatainak felemlitósóvei tett a többiektől némi különbséget, mégis a kitűnő hanganyaggal rendelkező Széchenyi Jenő éneklő kanonok Stein- berger Ferenez iktatásával emelkedett ki a sab- lonszerüségből.

Az egész papság s a nagyközönség érdeklődéssel várta az idegenből jött uj kanonok be iktatását. Az éneklő kanonok a beiktatás alatt álló papi működésének felsorolásával kezdte funkezióját, fölemlítvén a tanügyek körül szerzett azon hervadhatatlan érdemeket, melyeket nemcsak egyházmegyéje, de az országos lapok utján s ténykedésében ma már e haza minden zugában ismernek, a mely érdemek tették méltóvá is a királyi kegyből s főpásztori elismerésből származó kinevezésre. Nem tartózkodott a beiktató a n.-váradi székeskáptalan együttes jelenlétében azon kifejezést használni, hogy büszke lehet a nagy-váradi káptalan, ha oly tagot üdvözöl, ki országos érdemeivel kiváló tulajdonainál fogva büszkesége lesz a n.-váradi káptalannak. Az egész templomot betöltő lelkes beszéd után, mialatt az egyházi czeremónia történt megmozdult a papi testület, megmozdult az egész templomi sereg s az irodalmi kanonoki szék uj tulajdonosát, dr. Steinberger Ferenczet lelkes ová- czióban részesítette s ezzel az ünnepély véget ért.

Délben 1 órakor a nagy prépost adott ebédet, melyre kizárólag csak a káptalan tagjai voltak meghiva s a melyen a n. prépost a bíboros püspökre és káptalanra, Zajnay János a káptalan nevében a nagy prépostra, az uj kanonokok nevében, ezek fölkérése f >lytán dr. Steinberger Ferenez beszélt.

A beiktatás után az ebéd ide je alatt Stem- berger Ferenez egész özönét kapta az üdvözlő táviratoknak, körülbelül 30—40 drbot.

Hely szűke miatt csak egy párt közlünk, első sorban is a polgármesterét: „Ünnepélyes beiktatásán örömmel üdvözlöm azon város közönsége nevében, mely nagyságodat szellemi munkásságában és nemes érzületében büszkén és szeretve mondja magáénak. Fényos pályáján legyen szerencsés és boldog. Hermán Mihály polgármester. — Kovács Béla tanfelügyelő távirata: Fogadja Nagyságod beiktatási ünnepélye alkalmából hivatalom és egész kerületem állami tanítói nevében is legmélyebb szerencse kivánatainkat. Legyen ott müködöse oly áldásos, mint itt pótolhatatlan lesz. — Táviratot küldtek még az alábbi társulatok, egyletek, rokonok és barátok : A szatmár egyházmegyéi irodalmi kör, a tanítóképző tanárkara, az irgalmas nővérek, a Kölcsey-kőr, a kir. kath. főgimn. tanárkara, a Széchenyi társulat, a róm. kath. tanítótestület, a róm. kath. iskolaszék, a kath. kaszinó, a tanitónőképző intézet tanárkara, a tábla bírák (Unger Gusztáv, Viski Károly, Kölcsey Sándor, Jeney György, Agrikola Adolf), az asztaitarsak (Báthory, Bagossy, Lengyel), Gáspárdy, Perényi, Wolkenberg és édesanyja, Szuhányi főszolgabiró, Frigyes, Tóthfalussy, a Majos család, Hronyecz Antal és családja, Kőhalmi és neje, Pista és Lujza, Szőnyi, Feri és Etelka, Lujza és Erzsiké.

iskolás gyermekek felruházása és a népkonyha.

A zsidó iskolának magasztos ünnepe volt vasarnap, a mikor is nemeslelkü hölgyeink egyik egyesülete két krajezáros heti dijakból 30 árva fiú és leány iskolás gyereket ruházott fel tetőtől talpig és ráadásul meguzsonáztatta azokat is, a kiknek se gúnya, se csizma nem tellett.

Az ^ ünnepélyen megjelentek örömérzése elég hálásan tolmácsolta a felruházott 30 szegény gyermek köszönetét Beer Simonná urhölgy- nek es buzgó társainak, a kik évekkel ezelőtt 16 gyűjtéseket kezdeményezték és évről-évre nagyobb eredményeket érnek «1.

Eltérően a szokástól, most nem a megjelentekről, hanem a meg nem jelentekről kívánok megemlékezni.

Meg nem jelentek e megható ünnepélyen az iskolaszék összes tagjai, vagyis az iskolaszék egyetlen tagja sem jelent meg, bár meglettek ezalkalomból híva.

Szerintem pedig épen az iskolaszéknek, a ki közvetlen tapasztalatból látja, — ha látja — hogy a zsidó iskolába járó gyerekek majdnem I legtöbbje valóban rászorult a társadalom kegye-