Szamos, 1899. október (31. évfolyam, 79-87. szám)

1899-10-22 / 85. szám

AXXi, évíoiyam

Szatmar, 1899. vasárnap, október hó 22.

SZAMOS

■

Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

%

A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

Előfizetési ár:

Egész évre 4 frt. — Félévre 2 Irt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára 10 kr.

SZERKESZTŐSÉGI : Rákóczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz.

M udeuneiuü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők.

HIRDETÉSEK:

Készpénzfizetés znellett a legjutányosabb árban közöltéinek Minden beiktatás után -50 Kr. bélyegilleték fizetendő.

Nyilttér sora 10 kr.

Szinmüvészetünkről.

Az uj színház megnyitása óta, a századvég utolsó tizedében, mintha köd ülte volna meg szinmüvészetünket, elsötétedik rajta minden, ami arra emlékeztet, hogy — nemzeti Mintha a kozmopolitizmus dere csípte volna meg, sem hangja, sem tartalma nem a miénk, s az erkölcsi iránynak hiánya bántón juttatja eszünkbe azt a jellemzetessé- get és nemes niveaut, melyek — mig a színészek „a nemzet napszámosainak“ tekintették magukat, előadó művészetünknek kiváló tulajdonságai voltak.

A dráma és a magyar népszínmű a helyett, hogy tovább-tovább hódítana, mind inkább több tért enged az erkölcstelen fran- czia színmüveknek, bohózatoknak és operetteknek s Thalia ahelyett, hogy tovább is eljárna erőt és üdeséget meríteni a hon- szeretethez, a népszokásokhoz és az idealizmushoz, hovatovább egy olyan irányt alkot meg magának, mely az orleumok s éjjeli mulatók frivol irányától nagyon kevésben | fog különbözni.

Kirívóbb lenne a jelzett hanyatlás, ha apróra szedhetnék azokat az eszméket, melyek a régi színészek és színésznők lel- J kesedtek és szembe állitanók azokkal, me-1 lyekért a maiaknak adnak inspirácziót. De ne bántsuk ezt. Erről szemelyeskedés nélkül nem Írhatnánk.

Maradjunk a repertoirnál; ez valósággal hemzseg a franczia színházi vállalatok j

kétes értékű erkölcsrontó termékeitől Maga a publikum is annyira beleélte magat ezeknek az irodalmi mérges gombáknak különleges sajátságaiba, a ferde társadalmi kérdések bonczolasába, az idegrenditő törekvésekbe ; rémdrámák sensatiojába, s a bohózatok házasságtöréseibe, hogy a nemesebb irányú, s erkölcsi és aesthetikai niveaun álló szinmüirodalmi termékek iránt eleve elveszíti érdeklődését, s azok szinrehozatalánál üresen hagyja a nézőteret.

A magyar népszinmüiróknak, Szigligetinek, Tóth Edének, Csepreginek, Abonyinak stb. örökbecsű müvei ma már nem vonzzák a közönséget. A romlott Ízlés nem talál ma tápot a magasabb szellemi termékekben. Nem is jó darab ma a publikumnak, ha nincs benne arezpiritó kétértelműség, nem is jó szerep ma a .színésznek, ha nem pikáns, s azt hiszi, akkor játszik a legremekebbül, ha a lrivolságot erősen pointirozza; a régi művész könnyedén átsiklott minden kényesebb helyen; olyan volt az egész, mint egy villanás, nem is vettük észre A mostani még megropogtatja a szavakat, hogy valahogy el ne kerülje az ártatlanok figyelmét.

Igaz, hogy e századvég a naturalismus világkora, mely a világot jelentő deszkákon immár oly hódítást vitt véghez, s melynek igazságát annyira hangoztatja a kritika, hogy bizony magunk is elhinnők, ha nem tud- nók, hogy még ízléstelenebb költészetben is gyönyörködött a közönség, hogy még ferdébb iránynak is jósoltak örök életet.

Az is igaz, hogy a szinházjáró publikum jórésze, s csodálatosképen azon része, mely a társadalmi külsőségeknek, az illem zsarnokságainak leginkább rabja, ma

csupa divatból él-hal a természetességért, a naturalismusért; sőt előkelő hölgyek rajonganak a színházban a műhelyek durva nyíltságáért, a korcsmák, a nyomor és a bűn leplezetlenségeért, épen azok, kiknek fényes szalonjaikban soha őszinte szó nem röppen el.

Azt sem tagadhatjuk, hogy a régi darabok, holmi Schakespeare, Moiliere, Katona, Csiky stb. nem állhatnak ma a játék renden, legfeljebb parádéból adják őket, mert a publikum, ez az elkényeztetett gourmand, any- nyira elrontotta szája izét, hogy csak a leg- csipősebb sajtban talál még valami Ínycsiklandót.

Nagyon is igaz, hogy a mai színház- járónak nem kell az igazi érték, a nemzeti eszme, az erkölcsi irány, a művészi tökély. Az exotikum, a könnyed felületesség, a bizarr pikantéria, az aktuális efemerség: ez kell a modern kor gyermekének! Csak ezekkel számíthat telt házra a direktor !

De elvégre is, hogy az egészséges Ítélőképesség teljesen kiveszett a „t. publikum“- ból, épen nem csodálható. Maga a szinház rontotta el az ízlést a „kassza darabokkal“, annak kell megjavítania azt erkölcsi s aesthetikai nívón álló repertoirral.

Az adózó polgárok filléreiből állította föl e város a színházat, méltán megvárhatjuk tehát, hogy az a művelődésnek legyen hajÄ megtért fiú.

(Folytatása és vége.)

Egyszer beállit a mesterhez egy nyúlánk, szőke férfiú, piros-pozsgás, firiss arozezat. Bohó- kás figura volt s csak törte a magyar beszédet, úgy hogy Erényi csaknem az arczába ka- czagott.

De nevetési ingere azonnal elmúlt, az angol, aki John Schmith, londoni gyárosnak mutatta be magát, jelentékeny rendelést tett, tudakozódván az ára után (melyet a mester szándékosan tulmagasra szabott, mert a szőke fiatal ember külseje egyáltalán nem keltette a komoly vevő benyomását) és az angol a kívánt összeget azonnal a kormos asztalra leszámolta.

— Készpénzben, levonás nélkül és előre! Ezt csak egy hóbortos ánglius teheti; nálunk gyakran még utólagosan sem fizetnek, gondolta a mester. De nagyon meg volt elégedve és csak az volt a kívánsága, bárha több ilyen üzletfél szerencséltetné meg.

Mr. John Smith merev, de nem barátságtalan tekintettel szemlélte a szép Mariskát, aki a mellette levő szobában varrógépe előtt ült, megszorította a mester és feleségének kezét, úgy hogy csontjaik ropogtak bele és rövid bu- csuzás után távozott.

Erényi foganatosította a megrendelést s

nehány hónapig nem kapott hirt Londonból. Egyszerre csak nagyobb rendelés jött onnan, annak a banknak megjelölésével, ahol az érte járó összeg felvehető. Az első munka tehát, habár kissé drága volt, mégis tetszett a londoni urnák ! Ferencz mester kedélye fölvidult, ha arra gondolt, hogy ez az üzleti összeköttetés, mely háromszor annyit jövedelmezett, mint rendes munkája, állandóvá válhatik. Most már Mariska se törje magát annyira a munkában.

De Mariskát most épp oly kevéssé leheteti; ettől visszatartani, mint előbb. Csaknem azt a benyomást keltette, hogy szakadatlan munkájával titokban rágódó fájdalmát akarja elnémítani.

Múltak hetek, hónapok. Ekkor egyszer váratlanul betoppan ismét Mr. John Smith, a londoni üzletbarát. Alig vetett egy pillantást a mesterre, aki örvendve elibe sietteti, hanem egyenesen odarohant a lakószoba elé

— Hol a lady? kérdezé, amikor nem látta Mariskát, fontos beszélni valóm van vele.

— A Mariskával ?

— Yes, yes, Mari, Mariska!

Az öreg nagyon elbámult, hogy a nyúlánk ánglius egszerre a leányával akar üzleti ügyet megbeszélni, de engedett a készpénzben fizető Mr. Smith kívánságának. Kihivta Mariskát, aki elpirult a fürkésző végtelenül jóságos tekintettől, mely az angol szürke szeméből reá sugárzott.

S most igen különös társalgás indult meg. Töredékes beszédmodorában az augol elmondta „fontos beszélnivalóját.“ Meglehetősen soká tartott, mig megértették és akkor is mindig azt hitték, hogy nem jól hallottak. De semmi kétség: Mr. John Schmith a londoni üzletbarát, a szép Mariska kezéért esdekelt és engedőimet kórt, hogy vagyoni viszonyait kimutathassa. A mester annyira meglepődött, hogy hüledezve a falhoz támaszkodott, a mesterné hangosan magasztalta a nagy szerencsét és átölelte leányát, Ez azonban nyugodtan és halotthalványan állt ott és csak némán rázta fejét.

Ez eszméletre ébresztette az apát.

— Micsoda, Mariska, te nem fogadod el kész örömmel ezt az ajánlatot ?

Mariska szomorúan, de szilárdan nézett atyjára.

— Nem atyám, nem vagyok képes azt elfogadni. Nem akarok egy becsületes férfiút megcsalni, mert itt benn — kezét mellére tette — másnak a képe van kitörülhetlenül bevésve.

— Tivadar ?

Igen, Tivadar, édes szüleim! Sohasem fogom elfeledni, bármi történt is, kérlek benőteket, ne kényszeritsetek, hogy másnak nyújtsam a kezemet. Tudom nem bírhatnám el soká s csak-