Szamos, 1899. június (31. évfolyam, 44-52. szám)
1899-06-25 / 51. szám
XXXi. évfolyam Szatmar. 1899, vasárnap, június hó 25. 51-ik szám, SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap és csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Kgész évre 4 frt. — Félévre 2 írt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára iO kr. SZERK uísZTÓSÉG : Rákéczy-utcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákéczy-nteza 9. sz. M'iideanemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetéb mellett a legjutányosabb árban közöltetnek Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Hyilttér sora 10 kr. Századvégi erkölcsök. A „fin de siécle-4 őrületes korszakában a létfentartásért emésztő, lelket és testet sorvasztó munkát végez a kötelességtudó és érző ember. Az egyik része kora reggeltől késő estig görnyedt hattal, verejtékes homlokkal és tompult agygyal lázasan dolgozik, csakhogy megkeresse a mindennapi kenyerét. Eg}' másik csoport örökösen lót-fut, szaladgál a betevő falatjáért, olyik tikkasztó hőségben, esőben, fagyban és szélben munkálkodik, fárad, nehogy éhen pusztuljon. Az ilyen egyénekben van még becsületérzés, karakter. Inkább szegény módra járják végig az élet göröngyös utait, de egy jottát sem engednek abból, a mit belőlük a tisztességes munka az évek során formált. De nagy számmal vannak azok, kik undorral fordulnak el a munkától. Fertelem utálat tölti el lényüket, ha csak rágondolnak. Hozzászoktatják magukat a munkától való elszokáshoz. Inkább sütkérezne c az édes semmittevés taväszi napsugaraiban, melyek ugyan nem melegítenek, de jóleső érzést nyújtanak. Az ilyen munkakerülő tunya ember a naplopás unalmas óráiban léha gondolatokkal szórakoztatja magát. A lomhaság, a henyélés lealacsonyítja, alásülyeszti lelkét, mint szellemét. A dologíalan ember — ha különben egészséges — soha sem érdemel szánalmat, csak megvetést. Minek szánjunk olyan embert, aki tudatában van annak, hogy dologkerülő és azt nem bűnnek, hanem erénynek minősiti. Ha él, és van ép feje és ép karja, akkor dolgozzék. Ne támaszkodjék a szegény emberekre, kik keserves munkában keresik meg filléreiket, ne szipolyozza ki a földhöz ragadt lelkek vérét. A társadalom e rétege erkölcsileg any nyira alá sülyedt, annyi sárban és piszokban hempergett már, hogy nem riad vissza semmiféle bűntől. Embertársaikat, kik nyög- 'nek az élet súlyos járma alatt, lopják, csal- ;ják és zsarolják, csakhogy kényelmesen és gond nélkül lustáskodhassanak tovább; lérgek, melyeket, ha lerázunk magunkról, százszor, százegyedszer is a nyakunkba vetik magukat. A legnagyobb impertinencziával, j legezinikusabb ábrázattal" azt tartja e ripők ;had, hogy a dolgos, munkás ember csak azért él a világon, hogy neki biztosítsa a létet. Az ilyen a jobb érzésből teljesen kivet- I között, salakból gyúrt léhütők, ferde gondol- j kodásmódjaikkal, moszattal bélelt lelkűkkel ! egy egész társadalmat képesek megméte- jlyezni. A mi szó csak szájukon ered az mind magában hordja az erkölcsi fertőző ! betegség — a moral insanity csiráját, ! benne van az erkölcsöket rontó és tönkre- j silányitó vészes és gyorsan terjedő baktérium. Csupa kedvesség, leereszkedő nyájasság, elegánczia a „fin de siede“ gyeimeke Mindenütt behizelgi magát; udvariasságával, előkelő modorával rokonszenvessé, kedveltté lesz a társaságokban. Nagy, gazdag, befolyásos embernek tartják — holott tele van adóssággal és jellemtelen a végtelenségig. Szóval ama körök, melyekben megfordul, dédelgetett, beczézett kedvencze. Hogy mily megmérhetetlen bajok kut- íorrása s minő rettenetes következményű, egész családi életeket felforgató és szétduló eseményeket hord magában az ilyenekkel való, látszólag ártatlan érintkezés, arról számtalan tragikus esetet említenek nap-nap után az újságok. Erkölcseink általában oly rozogák, hogy mindenkor földüléssel fenyegetnek. A materializmus e 'korában, hol igazán oly kevés időt szentelnek mindarra, ami lelket nemesit, szellemet müvei, első sorban az iskolában kellene több figyelmet fordítani, arra, hogy a zsenge if|uságba beoltsák a szép iránti ‘fogékonyságot, szeretetet, mert ma az idealizmus csak hálni jár belénk. Valóban nem kellene sutba dobni a sok hasznos klasszikust Az elhanyagolt művészeteket is jó lenne egy kicsit pártfogásunkba venni. — Hisz a szív és az elme meg van hozzá, csak kellőkép ápolni kellene mindkettőt, akkor cselekedeteink és ténykedésünk is egészen más irányt nyerne. Dal a májusról. Virágos május hogyha beköszöntött Hogyha zöldelni kezdenek a fák, Te kedves hely, hol elmúlt ifjúságom Töltém, utánad, hozzád visszavágyom Sovárgó lelkem téged újra lát! Lelkemben újra ott járok bolyongva Az illatos, árnyas fűzfák alatt Ahol az Ér szőke hulláma mossa A ráhullott leveleket sodorva A vadvirágos himes partokat. Látom magam virágos parton ülve Melletem az Ér fodros habja fut . . . Egy szőke kis leány épen arra kére: Hogy szedjek én, hogy kössek ón fejére Kék nefelejts virágból koszorút. A koszorú kész s én mosolygva kérem Jutalmam csak egyetlen csók legyen. A csók elcsattant, . . . lángja most is éget . . . Örökre szomjuhozni foglak téged Legelső csók, legelső szerelem ! Kókszemü lányka gondoltad-e akkor Hogy végzetünk egymástól elszakit? Hogy a mikor majd téged újra látlak Egjr életre máshoz kötve talállak Kezed s szived már rég mást boldogít ? Rég volt. Bizory azóta mind a ketten Én is, te is megváltoztunk nagyon. Imé! halántékom ezüstbe játszik S az ifjúság már messze tűnni látszik A nyár derekán immár túl vagyunk. Rég volt. Az ide elrepült felettünk, S veled ha olykor most találkozom, ügy vélem, hogj talán nem is teneked Kötöttem ón koszorút reges-régen A rozmaringos, limes partokon. De ha virágos nájus béköszöntött A messze tűnt nult ismét felragyog : Tizenhat évvel átlak újra téged S egy elcsattant csók lángja jobban éget S lelkemben ujrs húsz éves vagyok. Viski Sándor. Bukásom. — Humoreszk. — Huszonhat évvel ezelőtt még csak másféléves gyerek voltam s ma egy szerencsétlen ember vagyok. A nyájas olvasó bizonyára nem kiváncsi, hogy én miért vagyok boldogtalan. — Nos tehát elmondom. A közelmúlt hónapokban nyugtalan éjszakákat aludtam át. Egy ilyen hosszú éjszakán oly mélyen találtam az álom karjai közzé esni, hogy hirtelen — fölóbredtem. Az éjjelt ébren tölteni mindig kellemetlen. Ilyenkor ugyanis különös gondolatai támadnak az embernek. Innét van az, hogy némely embernek nincsenek gondolatai, mert csak nappal van ébren — éjjel alszik. Nekem például az a gondolatom támadt, hegy — színdarabot írok. A gondolatot —színdarab követte. Barátaim és jóakaróim ép oly tartós, mint sikertelen lebeszélése után megírtam egy háromfelvonásos darabot és vittem a nemzetközi színház igazgatójának. Az igazgató azzal fogadott, hogy kidobott, a miért nem volt idegen kézzel másolva. Hiába hi-
