Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-23 / 33. szám
XXXi. évíoiyam Szatmar. 1899. vasárnap, április hó 23 33-ik szám. SZAMOS. Vegyes tartalmú lap. — Megjelenik vasárnap es csütörtökön A SZATMARMEGYEI GAZDÁSÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Előfizetési ár: Ifigész évié 4 írt. — Félévre 2 firt. — Negyedévre I írt. Egyes példány ára 10 kr. JSe ugorj, hol árok nincsen! A „Szamos“ márczius 30-iki számában megjelent „Vidéki pénzintézetek reformja" czimü czikkre mostanáig vártam, hogy nálam hivatottabbak fogják megjegyzéseiket megtenni; de mert úgy látszik vagy nem érezte magát senki sem találva, vagy nem tartotta érdemesnek rellectálni rá: — a válasz elmaradt. Előre bocsátom, hogy mint takarékpénztári könyvelő nem hazulról és nem haza beszélek. Én találva éreztem magam már a czim által is Józan észszel, hogy lehet egy nagy reform kérdésnél igy osztályozni az intézeteket: vidéki és nem vidéki, fővárosi pénzintézet? Mit akar evvel czikkiró mondani? Tudtommal minden pénzintézet a keresk. törvény alapján alakul meg, ezen törvényhez szabja helyi viszonyai szerint alapszabályait melyek jóformán egy kaptafára vannak huzva s csak a tökék nagyságában különböznek egymástól. Vagy tálán egy keresztül viendő reform csak a vidéki intézetetekre volna oly felettébb s, rgős, a fővárosiakra nem? Rendkívül sajnálom, hogy nincs elég terem e kérdés minden oldalú megvilágításához; de vigasztal az a tudat, hogy a vidéki lapok olvasó közönségét az ily irányú czikkek nem túlságosan érdeklik. Be fogom tehát érni azzal, hogy az említett czikkre megteszem a már csaknem sporiszerüleg SZERKESZTŐSÉG : Rákóczy-ntcza 9 sz. KIADÓHIVATAL: Rákóczy-utcza 9. sz. M ndeonemü dijak Szatmaron, a lap kiadóhivatalában fizetendők. megirt hasonló reformczikkekről megalkotott észrevételeimet. Helyi érdekű lapokban nem tartom czélszerü dolognak országos érdekű kérdé sek felületes megbeszélését, odavetett'elbírálását. Először azért, mert nem hiszem, hogy a mi lapjainktól fogadjanak el directivát — mint nem szaklaptól — azok, kik majdan a reformmunkálatok előkészítésével esetleg keresztülvitelével megbízva lesznek; másodszor, mert egy olyen czikk, mely úgy végződik, hogy „mindnyájunkat érhet baleset!“ könnyen azt az vélelmet kelthetné a viszonyokkal komolyabban nem foglakozók körében, hogy tálán nálunk, Szatmáron is baj van ! Bocsássuk le a horgonyokat, meg a mentőcsolnakot, elő a praeventivákkal! Tehát esetleg vaklármát okozhatnánk, a minek a következményei mindig és mindenütt kiszá- mithatlanok! Az említett czikk megemlékezik a kereskedelmi törvény hézagos voltáról, s arról is, hogy külön törvény a pénzintézeti alakulást nem szabályozza. Ez mind igaz, nagyobb baj annál azonban az, hogy az újonnan gombamódra keletkező intézetek csak czimjükben térnek el a régiektől egyekben pedig nyargalnak a váltón s hajhásszák a betétet! A mi a tőkék mobilitását illeti, ebben sem találom teljesen elfogadhatónak czikkiró ajánlatát; mert szerintem első sorban biztos elhelyezés a fő, s ebben az esetben ajelzá-j HIRDETÉSEK: Készpénzfizet6b mellett a legjutányosabb árban közöltetnek. Minden beiktatás után 30 kr. bélyegilleték fizetendő. Nyilttér sora 10 kr. logi bekebelezésre nyújtott kölcsön biztosabb mint a személyi hitelre adott. A ki ismerős a vidéki pénzintézetek váltótárcza állományával, bölcsen tudhatja azt is, hogy abban a szorosan vett kereskedelmi vagyis tárczaváltó épen a legkevesebb ; holott ez volna talán az úgynevezett rövid lejáratú tartozás. Igen természetesen, ez más- és más vidéken külünbözik. Ott, hol a lakosság túlnyomóan földműves: ott mindenesetre a prolongált váltó a túlnyomó. Ellenben fejlettebb iparral és kereskedelemmel megáldott vidéken a kölcsönök javarészben lejáratkor egészen fizettetnek ki. Bármiként álljon is ezen kérdés: a felhozott példák egyike sem állja meg a kritikát. A kolozsvári intézetek valamint az aradi pénzintézet baja is nem a tőke immobilitásából keletkezett, hanem részben a vaklármából, másrészt pedig az ingatlanok túlbecsléséből Mi hozta szőnyegre a pénzintézetek reformjának kérdését ? A kis-czelli meg egy pár más intézet bukása. Ha reformálni akarunk, természetesen első sorban azon okokat kell keresnünk, melyek az említett bukásnak okozói voltak. Hál a kis-czelli bukásnál kisült, hogy ott semminő rendszer sem volt. Volt-e már egyetlen bukás, a hol a rendszer lett volna annak előidézője? Tud-tommal nem! Egy kedves barátom igy szokta jellemezni az embereket: vagy ostobá’ , vagy gazemberek ! Tehát azon intézeteknél is hol eddig még komoly bajok fordultak elő, vagy Levél a kórházból. Négy szürke fal között készül ez írásom, Mely egészségemről visz hírt kelméteknek, De hadd mondjam elébb : a magyar immáron Arat mindenfelé tenger győzedelinet. Ne sírjon éd’s anyám! ellőtték a lábam, Hál’ isten csak a balt, — megvan még a jobbik .. Míg ón iti heverek veszteg a kórházban, Az ellen, mint hírlik, kaszált rendben omlik. Vinné el az ördög, hogy igy megcsonkított, Édes, szép hazámért már nem harczolhatok, De még jobban fáj, hogy, mig idebenn irok, Nem éri meg egy pár bajtárs a holnapot. Azt mondják, nem soká tart már a háború, Ketirál az ellen, folyton folyvást gyengül, Engem, tudj’ isten mért, úgy el el fog a bú, Aludni se tudok a nagy gyötrelemtül. Éjjel-nappal mindig az jut az eszembe, Milyen szomorú lesz, — ne sírjanak kentek — Ha tán idegen föld borul a testemre, De lehet, az isten mégis haza enged ! . . Kívánom is, nem is, mert biz igy féllábbal Hazasántikálni resteli az ember, Kivált, ha jegyben jár, mint én egy szép lány- Elébe kerülni, engem úgyse, nem mer. [nyal, Mondják meg Böskének, ha valahol látják, Milyen sorba vagyok s ne búsuljon értem, Meg sem is haragszom, ha vállal uj mátkát, Hisz nekem is más lesz, a sir, feleségem, Dehogy lesz, minek is beszélek ily furán, Még meg is rikatom, szüleim kenteket! Jó az isten, ád még napot eső után S elleszünk még hárman, úgy ahogyan lehet; De ha talán máskép fordulna a sorsom, Ne sújtsa, szüleim, kenteket a bánat, Mondják el magokban, amint most ón mondom : Véremmel szolgáltam királyom, hazámat . . . Aztán meg a Bodrit nehogy cserbe hagyják, Szegény, úgy megsajnált, amikor elmentem, Mintha tudta volna, hogy az a kék nadrág Meg az a kék zubbony holtig födi testem, Édes, jó szüleim, megáldja az isten ! De hogy ne búcsúzzam csúnya hazugsággal: Ne várják fiukat hasztalanul itt lenn, Nem soká birkózóm, érzem a halállal. Többet nem is irok, alig-alig látok, Sürü ködbe borul két szemem világa . . . Egy bajtársam jő ép, hoz vidám újságot: A megvert ellenség a békét kívánja, Letette a fegyvert, hajh ! én is leteszem, Mert, kivel ón küzdők, annál gyengébb vagyok, Az egész szoba már forogni kezd velem, Most már, isten úgyse, csakugyan meghalok ! . .. Szabados Ede. Ez is házasságtörés. Gimes orvos felesége magánkívül volt. Zavart, önmagából kikelve, megrémülve, mintha most esett volna le a felhőkből. Miért? Egészen egyszerűen. Minden asszony az ő helyén éppen ilyen konsternált lett volna. Szeretettteljesen foglalkozott férje ruháival és —■ amit a derék Juliska, a szobacziczus * sohasem tett — kifordította és megtisztította a zsebeket. És azóta magán kívül Gimes orvos felesége. A zsebekben ugyanis levelet talált, egy kis levélkét, csinos aranyszegélyü papíron, illatos és kedves, valóságos billet-doux-t. Az irás rósz, a helyes irás sem erénye, de a levél Írója színésznő és j színésznők általában pongyolán Írnak, —színészek is. A levél, melyet Gimes orvos felesége annak a téli kabátnak a zsebében talált, igen aggályos, olyan levél, minőt nem kap férfi, ha négy év óta nős, feleségének minduntalan hűséget esküszik és amikor ezkuziókra semmi mentsége sincs, mert felesége igéző és ki vánatos és alig huszonnégy éves. Mit akar még ? Más kalap alá tartozik, hogy az asszonv „jó párti“ volt, de elvégre ez a körülmény is hozzájárulhatott volna, hogy a férjet hűségre kötelezze. Tehát levélke egy színésznőtől !
