Szamos, 1899. április (31. évfolyam, 27-35. szám)
1899-04-23 / 33. szám
a vezetők szakértelmének vagy becsületességének vagy mindkettőnek hiánya miatt következtek be a károk. Tisztelettel kérdem, hogy az említett két fajtája az embereknek talán a vidékek különlegessége? Hát Piufsich ur az egy millióval nem a főváros dísze s virága vala? Hát évekkel ezelőtt az alsó ausztiiai leszámítoló bank Jaunerje? Vagy talán ezen drága plánták csak a pénzintézet melegágyából nőnek-e ki? Hát Krivány stb. sib. ? Tehát első sorban nem a rendszert kellene megjavítani, de az embereket! Ez a feladat az iskoláé, mely ha bármennyi tu- dománynyal telíti is a tanulók fejét, de vallás-erkölcsi nevelésére kellő gondot nem fordít, a gyermek eszének, szivének nemességét kifejleszteni elmulasztotta : a gazemberek számát fogja szaporítani az életben, még pedig a legrosszabbját: a manchettest. Ezután bekövetkeznék a rendszer megjavítása; a mit azonban én sürgősnek nem tartok: jobbat lehetne és kell is idővel csinálni; de a mostanival még helyes kezelés mellett lehet boldogulni. Igen természetes, hogy pl. a 70-es években készült kereskedelmi törvény ma már nem mindenben íelel meg a 30 év alatt előrehaladt és kifejlett kereskedelmi viszonyainknak s ha arra kerül a sor, úgy hiszem, hogy nem a hiányokat fogják pótolni, de egeszen at lógjak dolgozni az 1875. évi XXX \ 11. t. czikket. Czikkiró ajanlja — Dr. Székely Ferencz a belvárosi takarékpénztár igazgatója nyo mán — a pénzitézeti kamarák felállítását, melyekbe a vidéki intézetek elhelyeznék betétjeik 5%-át s ha esetleg baj van, akkor az a bizonyos kamara mint őrangyal sietne a fuldokló segélyére. Hát erre röviden szintén elmondom a magamét. Ott vannak az ügyvédi kamarák, nem tudom micsoda hasznos szolgálatot tesznek az ügyvédeknek; csak arra emlékszem, hogy midőn 1—2 évvel ezelőtt a fővárosban orvosi kamarát akartak csinálni, de az szerencsétlenül halva született: az ügyvédek tekintélyes száma gratulált a kisded temetéséhez ! Ott vannak a kereskedelmi és iparkamarák. Nem tudom, hogy miért vannak; de hogy soha semmi hasznát ez ideig nem láttam, nem hallottam, nem olvastam, az már igaz! Hogy irtózatos pénzt nyel el, azt tudom; nem keresem, hogy mire adja ki. Arra való-e az az intézmény, hogy figyelemmel kisérje a kereskedő és iparos világ érdekeit s azokat istápolja; vagy csak arra, hogy informativ szolgalatot tegyen a magas i miniszternek, esetleg pro vagy contra tüntessen? Szavamra mondom, ügyszeretettel viseltetem ez”en dolog iránt; de egyetlen nagyobb szabású a nemzetgazdaságra mélyen kiható munkáját ezen kamarának nem ismerem. Ezekből azt hiszem, nem fogja senki sem rósz néven venni tőlem, hogy a kamara-rendszer előttem discreditált valami Mit is csinálna ez a kamara? A vidéki pénzintézeteknél elhelyezett (i00 millió forint betét 5%-át ami 3ü millió írt, levonván a maga kezelési költségeire 2% ot vagyis 600 ezer forintot, adna nekünk egy szabályzatot, a kezelésre stb. Van nekünk egy keresk. törvényűn c s egy alapszabályunk, esetleg kezelési szabályunk is, ezután a háromhoz kapnánk egy negyediket. — Tény ugyebár, hogyha a meglevőt helyesen kezeljük, akkor! nincs baj! Tehát egy uj szabályzat — szerintem — felesleges. Ha pedig a meglevőt nem kezelik helyesen, tehát magat a keresk. törvényt nem respectálják; vajon fogja e azon intézet a szabályzatot jobban res- pectálni? Tovább megyek. Minő garantiát kapnak a vidéki pénzintézetek a befizetendő 30 millióért ? Minő kezek kezelésére lesz e nem kicsi összeg bízva? Talán nem puszta kíváncsiság e kérdés ? Azt az elvet hangoztatják, hogy a pénzintézetek ne kezelhessenek nagyobb vagyont saját vagyonuk tízszeresénél Elfogadom. A kamara tehát, a mely 30 milliót fog kezelni: mutasson föl 3 millió forint saját tőkét. De hát honnan? Hiszen csak nem fog részvényeket kibocsátani, mert ilyen még a mesék országában sem volt eddig Én, az én egyszerű felfogásommal pedig ezt nem tudom másként megérteni, hogy legalább olyan arányban mutassa ki a kamara vagyoni so- liditását, a milyet a legkisebb intézettől megkövetelnek. Már pedig ellenkező esetben csakugyan a magam részéről nem mennék bele a kamara intézményébe. A relorm kérdésében zászlóvivőként szerepel a „Magyar takarékpénztárak központi jelzálogbankja.-t Elismerésre méltó műt kát végzett eddig is s nagyon sok helyt dolgot proponált a megtartott értekezleter van azonban igen sok olyan, a mi neheze és sokára lesz megvalósitható vagy talr soha. Ilyen a pénzintézeti autonómiának a állami mindenhatóság alá való rendelése. Nem űzöm fűzöm tovább már is hős; szura nyúlt czikkemet. Azonban ismén városunk pénzintézeteinek kezelését úgy h szem, hogy nem igen fog baleset érni set kit. Mert a másik czikk tónusát minden h< lyi intézet érdekei ellen valónak tartám, n putátiónk érdekében kötelességet véltei szerény véleményemnek közrebocsátásáv; teljesíteni. S mert a vaklármát nem szereter ismételten ajánlom czikkirónak nagyrabecsü figyelmébe ezt a közmondást: „Ne ugoi hol árok nincsen!“ Szatmár, 1899. ápril 16. Thurner Albert. Síremléket Tabajűi Lajosnak! Ivi volna képes elfeledni néhai Tabajt Lajosnak nemes alakját? Most is füleinkbe cser: az ő édes hangja, emlékünkben él az ö mosolya arcza, ismerve szeretett-teljes előzékeny modora a közjóra irányuló nagy munka erejét, felü múlhatatlan szellemességét, habár porai átada tak is az örök nyugalomnak, mi kortársai ne fogjk feledni soha! Ha az ö múltját, munkásságát, társadaln érdemeit akarnánk hiven ismertetni, kötetek: mennne azon üdvös dolgok nemes ténykedése felsorolása, melyek őt városunk polgárai közö kimagasló alakká, nagygyá, feledhetetlenné tetté. Ismeri az ő érdemekben gazdag multjí mindenki. Váratlan és megdöbbentő elhuny! felett eztrek könyeztek, a részvét oly impozái módon nyilvánult, melyhez hasonlót városun ban ez ideig még felmutatni nem lehet. Szatmár város minden polgára érzi a nag veszteséget. A szivek kívánsága az : hogy ne: csak az elhunyt iránti hálánk lerovása, hanei a jövő iránti kötelesség teljesitése Tabajdi L: jós érdemeit — hozzá és Szatmár város társ: dalmához — méltóan megörökítsük. A gyűjtési bizottság már megalakult, h is rckonszenvvel pártoljuk az eszmét, hogy m: nél impozánsabb lehessen az emlék oszlop, a gyűjtést mi is meg indítsuk. Felkérjük ennél fogva előfizetőinket, miszerii járuljanak a magas czél megvalósításához, szive ; adományaikat adják be hozzánk. Lapunkban nyuj i tázni fogjuk a beküldött összeget és eljuttatju azt rendeltetési helyére. És mit irt benne ? Szóról-szóra a következőket : „Kedves doktor! Ma este el vagyok foglalva, csak negyed tízkor leszek szabad, várjon a kocsival a színpadi kijárónál. Hálás köszönet a küldött virágokért, melyeket éppen most kaptam meg. Szívélyes üdvözlet. Viszontlátásra! Lili.“ Egy ösmert diva neve. Gimes orvos felesége magán kivül volt és nem ok nélkül. H°gy jön ehhez az ö férje, ez a Tartuffe. Kétségtelen, van „valami összeköttetése“ ezzel a kendőzött komédiás hölgygyei! mono- logizált a haragra lobbant feleség — igazi, valóságos légyott, érte fog jönni kocsival, kétségtelenül kótfogatuval, holott máskor a zsugorit játszsza, sőt azt állítja, hogy a közúti vasutat is lehet használni, anélkül, hogy annak a veszélynek tenné ki magát az ember, hogy ruháit leszakítják, tyúkszemére lépnek és a legközelebbi szocziálista utas gorombaságokkal traktálja. És még a virágok is ! Nem is emlékezhetett, mikor hozott neki legutoljára virágokat, az az ő drágalátos férjének régen nem jutott eszébe — de hogy egy színésznőnek adjon virágokat, arra már igenis gondolt. Lehetetlen lett volna levelet találni, mely férjének sötét, csábitó, házassagtörő lelkét kétségtelenebből leleplezhette volna. A nyomorult)! És a mi a legrosszabb, ilyen felfedezéseket titokban kell tartani bármi lesújtok is, mert még borzasztóbb, ha masokat beavatnak, mégha mindjárt a legközelebbi rokonok is. A megcsalt asszony elég okos volt, hogy bánatát senkivel se tudassa, uralkodott magán! és úgy tett, mintha mitsem látott volna, de bensejét a boszu vágya emésztette, az az égő vágy, hogy megbüntesse a hűtlent. Majd ezt, majd azt tervezte. Semmitsem talált még alkalmasnak. Az egyik mód borzalmasnak, a másik koczkázottnak, gyerekesnek színpadiasnak, durvának vagy tragikusnak tetszett neki. Megfontolásának eredménye az volt, hogy a bűnössel leplezetlenül beszéljen és turpisságát nyíltan szemére lobbantsa. S igy is történt. Gimes orvosnak nem kerülte el figyelmét, hogy felesége szivét nehány nap óta nyomja valami, s hogy közeledik a vihar. De miért mi okból? — Nem akarsz ma színházba menni? kérdező’egy délután feleségét, legalább is szórakoztatni és felvidítani akarná őt. Az asszony gúnyosan kaczagott. Könnyű volt a beszéd fonalát továbbszőni. — Színház — kiáltott föl — köszönön nyakig vagyok a színházzal és mindazzal, an vele összefügg. — Hogy-hogy? — Képmutató ? — Leona, elment az eszed ? — Haha ! — Még sohasem hallottalak igy nevetn Mi bajod ? — Semmi — még kérdezed. Te megcsals engem Rezső. — Leona! — Rezső ! — Te álmodol! — Vannak bizonyítékaim ! — Kiváncsi volnék ! — Neked titkos viszonyod van egy sz nésznővel. — Nekem? — Igen neked ! Hagyj föl a képmutatássa Csak mérgesebbé teszed a dolgot. — Szaladok orvosért ! Itt maradsz! íme ismered e levelet — sz< mórmetlen beleegyezés titkos összejövetelre - te alattomos, te képmutató, te szentségtörő ! Gimes orvos elkapta a levelet, megtekii tette és falrengetően kaczagott.
