Szabolcsi Őrszem, 1937 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1937-05-01 / 5. szám
I. évf. 5. szám. Nyíregyháza, 1937. május hó. mímci team A SZABOLCSI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA Szerkesztőség és kiadóhivatal: NYÍREGYHÁZA, KÁLVINEUM Telefon: 2 80. Szerkeszlő: Dr. Ferenczy Károly. Helyettes szerkesztő: Szüle Miklós. Előfizetési díj: Egy évre 80 fillér. Megjelenik havonként. Mit üzen a tavasz? Friss májusi szellők suhannak az illatos rétek felett; áldott, meleg napsugár csókolja termőre a barna barázdákat, arannyal hinti be a mezők térségeit, nyiló virágokkal szórja teli a kerteket és a zöld lombu fákat . . . Megérkezett a tavasz. Mosolygón, diadalmasan, új életet ígérőn. Szürke, hideg téli napokon, végtelenbe vesző, hosszú téli éjszakákon, ugy-e, de áhítoztunk utána, de vártuk áldott melegét és üde, pompázó szépségét. Éhező koldusok, rongyaikban didergő szegények, sápadt arcú betegek jóságos melengetője és gyógyító orvosa: drága, meleg, tavaszi napsugár! Amikor újongva és vágyón tárom ki feléd karomat, olyan boldog közelségben érzem magamhoz az én Istenem áldott jóságát, aki a tavasz minden szépségét és pompáját örök szerelmének szent tékozlásával szórja szét erre a teremtett világra... Gondoljuk csak el: mi lenne, ha egyszer elmaradna a tavasz ? Ha a tél halálos, dermedt hidegségére nem jönne az új élet boldog ígérete? Ha a holtnak hitt ágakon nem pattannának ki új lombot ígérő rügyek és a sötét barázdákba szétszórt magvakból nem sarjadnának zöldelő vetések? Akkor nem lenne vidám aratás, nem lenne boldog gyümölcsérlelés, nem lenne élet. És ha erre gondolunk, egyszerre megvilágosodik előttünk egy nagy, mélységes titok : Amig Isten teremtő akaratából az Ő törvényei működnek ebben a teremtett világban, addig a tavasz a természet nagy szükségszerűsége, hogy a földön az élet halálba ne dermedjen. így értjük meg a mély értelmű igazságot: megújhodás nélkül nincs élet! Ugy-e, milyen jó ismerősünk az igazság, amit ez a mondat kifejez... Valamikor, kétezer évvel ezelőtt, egy csendes jeruzsálemi éjszakán hangzott el ugyanez az igazság a Mester ajkáról más fogalmazásban : „Szükséges néktek újjászületnetek." Az élet nagy törvényeinek az a sajátsága, hogy egyetemes érvényűek s egyaránt működnek és hatnak az anyagi világban csakúgy, mint a lélek világában. „Szükséges néktek újjászületnetek." — Milyen természetes és kézenfekvő értelmet nyer ez a gondolat a tavaszi, megújult világ virágbaborult szépségében! Látod, magyar testvérem, ez hozzád a tavasz üzenete: Ha az anyag világában nincs élet megújhodás nélkül, a lelked világában is hiába áhitozol igazi, termékeny és teremtő emberi élet után újjászületés nélkül. És ha volt kor, amelyben ez az igazság mint kérlelhetetlen és ellenállhatatlan kényszer, dörömbölt lelkiismeretünk ajtaján: ez a mai kor az. Nekünk, egy vesztett háború kifosztott és prédára vetett népének, élet-halál kérdése, hogy megértsük és megvalósítsuk ezt az igazságot, Nem lehet kikerülnünk, nem lehet elalkudnunk, nem lehet félmegoldásokkal megcsalnunk ezt az igazságot, mert ez az élet parancsa. Hiszen próbáltunk nélküle meglenni. Próbáltunk nélküle gazdasági rendet és kultúrát teremteni. Minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, mert mi mindig csak úgy akartunk új eredményeket elérni, hogy a régi, bűnös életünk toldozásával és foltozásával próbáltuk az élet nagy kérdéseit megoldani s ma már túl vagyunk azon, hogy félmegoldások időfecsérlő kísérletezéseivel akarjuk máról- holnapra továbbtengetni magunkat. Ma már ennek a magyar életnek sajgó sebein és fájó korbácsütésein át megtapasztalt, elodázhatatlan, sürgető parancs lett számunkra, hogy szükség nékünk újjászületnünk, ha az életet és nem a halált akarjuk jövendő sorsunknak eljegyezni. Igen. Szükség nékünk újjászületnünk mindenekfelett új, emberhez méltóbb életre. Mert ki ne látná azt az emberi mi voltunkhoz méltatlan, istenfiuságunkat' megcsufoló, ezerarcú nyomorúságot, amely — mint valami szörnyű polip fojtogató karja, fonódik rá társadalmunk testére? Dunántúl önmagát pusztítja a drága magyar élet; Tiszántúl az égre sikolt nincstelen tömegek éhségben senyvedő nyomorúsága ; Szabolcsból állástalan fiatalok keserű daccal gyalog vágnak neki az útnak az ország fővárosa felé, hogy az élet vándorútjára egy darab kenyeret, vagy legalább egy kis reménységet kapjanak a tarisznyájukba; Budapesten nem tudják az irgalmasság nevében megoldani a kolduskérdést és „koldusadó" bevezetésére gondolnak, mert önkéntes adakozásra nem nyílnak meg se a zsebek, se a szivek.., És ki tudná felsorolni az anyagi nyomorúság okozta válságon túl a lélek válságait és nyomorúságait ? Mindezeknek betetőzéséül pedig: nincs senki, aki érezné ezért a felelősséget. Azt mondják a „korszellem", a „rendszer", a „társadalom", a „gazdasági helyzet“, a hibás és ugy-e, milyen megnyugtatóan hangzik ez igy,- Űra: 10 fillér. hiszen ezzel olyan kényelmesen lehet le zárni a személyes felelősség mázsás terheit a nyomorba züllött életekért és elsikkadt értékekért. A személytelenné vált felelősség pedig nem szokta mardosni a lelkiismeretet... Ki gondolna arra komolyan, hogy ennek a világnak bajaiért én, te, ő és mi mindnyájan többé-kevésbbé viseljük az Örök Biró előtt a felelősséget, aki mindnyájunktól számonkéri egy napon, hogy mit tettünk azért, hogy ez igy tovább ne maradjon? — Mit tettünk? Tanácskoztunk, gyűléseztünk, gazdasági és társadalmi reformterveken törtük a fejünket s mindeddig nem vettük észre, hogy egyetlen reformterv megvalósítása képes csak segíteni rajtunk : ,,Szükség néktek újjászületnetek.“ Ez az élet parancsszava hozzánk: új világot teremteni magunkban és körülöttünk, amelynek rendjében az „egymás terhét hordozzátok“ evangéliumi elve a legfőbb hatóerő és az élet szociális szakadékainak áthidalója ; amelyben mindnyájan megértjük, hogy a tavaszi barázdák nemcsak nekünk ígérik a kenyeret, de kell jutni abból az örök irgalom nevében annak is, akinek Isten szűkebben mérte a föld javait; amelyben felismerjük az egymásért való felelősségvállalás nagy kötelezettségét, hogy nem intézhetjük el egy embertestvérünk nyomorúságát és bűnét sem egykedvű kaini vállvonogatás- sal: „avagy őriző je vagyok-e én az én testvéremnek?“ Hogy pedig ezt az új, emberhez méltóbb világot valaha is megteremtsük, szükség nékünk újjászületnünk egy új, tisztább értelmezés szerint való, munkás magyar életre is. Figyeljük csak meg a tavaszi élet- zsendülés rejtett, de nyilván ható erőit. Micsoda mérhetetlen erők törnek fel a föld mélységeiből a téli álmukból ébredező fáknak millió láthatatlan hajszálerein át az ágak legfelső csúcsaira is, hogy ott rügyeket fakasztva, az élét és munka himnuszává váljanak! Nem kell-e a leg- imádságosabb áhitatnak szárny rak elnie az emberi szívből egy parányi rügynek, vagy kicsiny virágnak láttán, amelyet ezek az erők szültek s amely puszta létével is élő bizonysága Isten örök teremtő munkásságának? ,,Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom“, — mondja az Ur. Ugy-e milyen önként kínálkozó folytatása ennek az igének ez: „Ti is munkálkodjatok!“ Hiszen ez a tavasz üzenete is hozzánk. „Ti is munkálkodjatok“, — zengik felénk a fakadó rügyek és susogó lombok. Ebben lássátok
