Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1876-06-24 / 26. szám

Bég mutatott, s mely elöl mindig oly- foimán gondolnak egyszerűen menekülni gazdáink, — hogy a juhtenyésztéssel felhagyjanak (a mit említett utam- ban is tapasztaltam) a nélkül, hogy jól megfontolták volna, mivel fogják e haszon ágat pótolni; — pedig minden lépés, mely a már a nélkül is nagy mértékben megfogyott gazdasági állataink számát csökkentené, csak újabb, de már nem lépés, hanem rohanás lenne azon örvény felé, melyből aztán menekülnünk vajmi nehéz leendene, annyival is inkább, minthogy épen hazai állattenyésztésünk lehető emelése azon tényező, melyet jövő gazdászatunk szilárdan álló és nem oly könnyen megtámadható alapjául kell tekinteni minden gazdának.

A mint szerény czikkemből kitűnik, csakis a kisebb juhtenyésztők te- nyész-irányát tűztem ki feladatom czél- jául, miért? mert nagyobb birtokosaink csaknem kizárólag a középfinomnál finomabb, de számos esetben a magas finom gyapjas, merinokat tenyésztik, ezen juhok gyapju-ára habár évek óta nagy árhullámzásokat szenvedett is, s a régebbi magas árak talán mindenkorra elmaradnak, mind a mellett képesek lesznek korunkban az értelem vezetése mellett már oly nagy vívmányokat mutatható állattenyésztés szabályai szerint egy — a kor követelményeinek megfelelő finom juhot előállitani, mely Bem kizárólag electoral, sem kizárólag neg retti ne legyen, hanem a lehetőségig e két fajta sajátságai és tulajdonai közép arányát egymagában képviselje, azaz, a magas finomságú és kiegyenlített gyap jut a lehető legnagyobb gyapjuterme- léssel, s a lehető legkönnyebb tartással, egy a czélnak nem ártó, arányos nagyságú testalkatban öszpontositsa. Meg kell itt jegyeznem, hogy a szélsőségekig mennünk nem szabad, mert ha a szerfölött nagy testalkattal a gyapjú rendkívüli finomságát akarnók összekötni, ezen eljárásunk, a mit már számos példák mutattak és mutatnak, nagyon is megboszulná magát.

De másként áll a dolog azokkal, kik a középfinom gyapjas juhot tenyésztik, és ezek Bzámszerinti nagy részét kisebb birtokosaink képezik, ezek, ha a körülmények meg nem változnak, méltán aggodalommal nézhetnek elébe a jövőnek, minthogy, ha a középfinom gyapjú ára hanyatlását, és az erre befolyó okokat tekintik, első pillanatra átláthatják, hogy a körülmények épen alig fognak változni, —- ezen szomorú állapot nemcsak pillanatra fog uralgni a helyzeten, hanem ha annak idején erélyesen ellene nem állunk, és a gyakran hallható üres és meggondolatlan

szólás-módok, milyenek: a juhtenyésztéssel fel kell hagyni, a juhok helyett szarvasmarhát tenyészteni, vagy hogy a gyapjúnak jobb mosást kell adnunk; ezek mondom, mind olyan szólásmódok, melylyel a bajt el nem kerüljük, sőt tovább odázzuk, mi még inkább meg fog bennünket fosztani a jövő reményétől, ezt pedig tennünk nem szabad, mert ez képezte még csak pár évvel is a kisebb tenyésztő biztos jövedelmi forrását.

Mielőtt tehát kifejtendő nézeteimet előadnám, s azon módra utalnék, mely biztosan viBszaadandná kisebb juhte- nyésztőinknek azon jövedelmi forrásokat, melyek a jelenlegi viszonyok és az eddig követett tényészirány mellett inkább emésztik, mint növelik a kisebb birtokos vagyonát, bátor leendek azon okokat előhozni, melyek e válságot okozták, hogy a tények mikénti állását kellőleg felvilágosithassam.

Irodalom.

* A „Vasárnapi Újság“ junius I8-diki száma következő tartalommal jelent meg; Sand George (arczképpel.) — „Jprünk." Költemény Bolgár Emiltől. „Az 167l-ki vértanuk.“ Történeti rajz Pauler Gyulától. — A szádelői völgy (képpel.) — A háremi élet Erődi Bélától. — Az At-meidán Sztambulban. Az öbölfolyam irányának megváltozása. — Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig. Verne legújabb regényei (képpel.) „A zugligetben.* Fővárosi tárcza Borostyám Nándortól. — A magyar tud. akadémia közfilése. — A hétről — Irodalom éB művészet, stb rendes rovatok. Ugyancsak a Franki in-Társulat kiadó-hivatalában (Badapest, egyetem utcza 4-dik sz.) megrendelhető : a „Képes Néplap" legolcsóbb hetilap a magyar nép számára, mulattató és tanulságos tartalommal, 8 a hazai és külföldi politikát tárgyaló rendes rovattal. Előfizetési ára félévre csak 1 frt.

* A „Magyarország és a Nagyvilág“ legutóbbi száma következő tartalommal jelent meg: Szöveg: j- Sand György. — Becsvágyvágyból. Elbeszélés. (Vértesi Arnold) Folyt. — Miksa császár halála. (Dr. Szenger Ede.) — A fővárosból: Az ithonmaradt asszony. (Porzó.)

— Enid. Király-idyll. Tennysontól. (Csukássi József.) Folyt. -— A kis grisette. Elbeszélés. (Sand György.) — Különfélék. — Sakkfelad vány. — Képrejtvény. — Szerkesztői üzenetek. — Rajzos: f Sand György. — Győztes bosnyákok a csatatéren. — A besnyöi zárda.

— A herczegovinai ás bosnyák lázadás főbb vezérei. — Tropikus táj Mexikóban. — Miksa császár fogságának és halálának szinhelye.

CSARNO K.

— Útirajzok.. —

(Páriától Brosséiig. A szép P&ris. Brüsszel. A virágok istennője Flóra. A hires brOsszeli csipke. Hervadt rizsák.) (1875. Szept. 4.)

(Folytatás.)

Tartózkodásom órája Párisban gyorsan átfutotta pályáját. — Itt az idő, midőn istenhozzádot kell mondanom néked, te tündöklő csillag Páris. — Mily gyorsan teltek el napjaim benned, szép mennyország I — Hisz alig ősmerkedtem meg még veled, — s már válni kelll

Fogadd egyszerű búcsúszómat te szép város 1

Barátaim esti 8 órakor lakásomra jöttek, hogy együtt töltsük el azt a pár órát, a mi még Páriához csatol. Tréfálgatva, beszélgetve mult el a pár óra. — Kocsizörejt hallok ablakom alatt; a bérkocsi, mely a vasúthoz volt kiviendö, állott meg a ház előtt. A jó háziaktól búcsút véve, sebessen robogtunk barátaimmal a Boulevard Saint Michelen keresztül. — Sohasem láttam Párist oly szépnek mint most. A megszámlálhatatlan lámpák tündér-fényben égtek, a csillámló kirakatok csak nem elveszik szemünk fényét, a néptömeg mint raj lepte meg az utczákat, a Seine partja telve illatos virágokkal, — de ki tudná azt híven ecsetelni, a mi most a néző äzeme elé tárult ?

Félórai menés után megérkeztünk a „La Gare du Nord“ indóházhoz. — Nem soká kellett várnom, a Brüssel felé menő vonat megérkezett; forró kézszoritással elválva barátaimtól a coupéba siettem. — Va 12-kor a csengettyű megszólalt, s a vonat tovább folytatá útját. Coupénkat az alig pislogó fény árasztotta el; kissé fáradt törődött valék; szó nélkül egy szegletbe vontam magam, s gondolatokba merültem el. — Az idővel mi is tovább haladtunk. Több órai utazás után a sötétség ritkulni kezdett, a tárgyak engedék magukat látni.

A csillag elhomályosodó fényét elnyomta az arany nap világa. — Reggel lett. — Vonatunk lassudni kezdett, s csakhamar Maubeu- gebe érkeztünk, hol kocsinkat változtatni kell. A vidék kellemes, s néhol elragadó; síkságok, erdőségek egyenletesen váltakoznak. — M o n s. Régi erősített város. — Quievrain „Franczia- ország egyik határ széle;" itt is — mint minden határ szélnél — podgyász vizitálás van. Quievraint elhagyva Braine - le Compte-nál nagy alaguton haladunk át.

Bruessel.

Párisból esti */« 12 kor elindulva, Brüs- selbe másnap */* 1-kor érkezünk. — Brüssel legalkalmasabb vendéglői közé tartozik a Hótel de Cologne, a hova én is szállva voltam. Kalauzt felvéve igyekeztem a várost mielőbb megnézni, hogy annál hamarább üdvözölhessem ismét szép magyar hazámat. — Brüssel Belgium fővárosa szép, rendes, széles utczái, palotái, téréi által az utazónak úgy kellemes, mint megható látványt tár szeme elé. — A város palotái között az első helyet mindenesetre a királyi palota foglalja el. A palota kívülről semmi, vagy legalább kevés érdekest és szépet nyújt a szemlélőnek; míg belseje, egyes termei inkább megragadják figyelmünket. A „Grande placeon látjuk emelkedni a városházát súgár tornyával, melynek felsejét Michael őrangyal aranyozott szobra díszíti. A városháza a város legrégibb épületei közé számítható. — Udvarában 2 szép fontaine ötlik szemünkbe. Maga a Grande place is igen szép, s a rajta levő házak építészeti «tyljokért figyelemre méltók. — A vásár igen meglepett. A virágok istennője „Flóra" méltóságos arczczal repdesett virágról-virágra.

Melléhez szűz ujjal leszakasztott bájos viola s hervadozó hyacint volt tűzve. — Piczi kezében virágokból font pálezát tartott, a királyi páleza egy intésére a szolgák — a tarka pillangók — versenyezve igyekeztek királynőjük pa roncsát teljesíteni, aztán megcsókolva mindegyik virágot, elrepültek, de a királynő maradt, s csapatja felett gyönyörködött.

A városházától tovább menve találjuk a „Manneken Pis“ kutat, a minek láttára egy akaratlan mosoly lepi meg a szemlélők arczát.

A „Martyr place,“ mit nagyszerű emlékoszlop díszít, az 1830-ban elesett b ide eltemetet belgák emlékére.

Brüssel általában több remek, kitűnő épületekben bőrölködik, a melyek mind elég anyagot,'s nézni valót nyújtanak az utazónak.

Épületei közt még leginkább meglepett az újonnan épült börze. Megemlítem még a csipke gyárat; mert hiszen fogják tüdni kedves olvasóim, mennyire hires a brüsseli nálunk is? — Valósággal megsajnálja az ember azt a sok népet, a kik e gyárban dolgoznak. Még oly fiatal némelyik s már arczát feldúlta az idő vasfogai Még alig ieslett ki arezokon a rózsa, s már elhervadva s fonyad- tan hull alál Legtöbb része a dolgozó nőknek ezen lassan emésztő betegségben szenved.

De nem csoda. — Nézzünk 'meg egy varrónőt, a ki arra van szorítva, hogy óráit csaknem mindég varró asztalánál töltse; — mily különbség van egy ily s a természet szépségének élő nő köztit

(Folyt köv.)

ÚJDONSÁGOK.

(—) Van szerencsénk tudatni, hogy

a közbejött egybeolvadás folytán a „Mily irányt kövessen a kisebb j uh tenyésztő“ érdekes munkálatot a „Szabolcsi Közlönyében folytatjuk.

(—) Felhivatnak mindazon tisztelt előfizetőink, kik lapunkért az 1875. és 1876-ik évekre eső dijakat ez ideig is be nem fizették, hogy azokat legfeljebb f. évi Julius 15-ig beküldeni szíveskedjenek, mivel ellenkező esetben ellenökben törvényes eljárás fog eszközöltetni. Az 1875-ik évről hátrányban maradt előfizetési és hirdetési dijak Vitéz Mihályhoz — Kemecsén, küldendők. — A Szabóles szerkesztősége és kiadóhivatala.

(=) Az 1877. évre szóló nyíregyházai naptár 2-ik évfolyama már sajtó alatt van.- Figyelmeztetjük reá a n. é. közönséget. Ára 60 kr leend. E naptár lapunk szerkesztőjének „kacsa vára" czimü regényét hozza, mely a „Közlöny" I. évfolyamában megjelenvén, sokak szerint érdekkel olvastatott.

(=) Hallomás szerint megyénk szeretett főispánja, gróf, Vay Ádám ur hivataláról leköszönvén, a megye első tisztviselőjévé Szomjas József neveztetett ki.

(—) Egy spanyol faluban a pünkösti in- nepek alkalmával tarokkoztak az érdemes sen- norok. — A szerencse, kaczér nőként most egyik, majd másik játékoshoz szegődött, hanem az adóhajtó biztost állhatatosan elkerülte, s mellé még azzal boszantotta, hogy dón Gusta- vios di Petulansiossal mindannyiszor megkont- ráztatta, valahányszor a skártot felvette. „E már még is szörnyűség érdemes sennor szól dón Estebán, a házigazda — hogy önt dón Gustavios di Petulansios égyre kontrázzál" „Dejszen — lön a válasz —* majd é n kontrázom őt meg vagy két hét múlva 1" Mondják, hogy a kontrával fenyegetettnek nagy oka vólt

— No, no, direktor ur, szűnjön egy kicsit 1...

— Semmi szűnjön egy kicsit I Takarodjék ki az ur. Az ur egy semmiházi, az ur egy csábitó, az ur egy tolvaj 1

— Egyéb semmi ?

— Egyéb semmi ? Hát még több is kell ? No jó ... Az ur egy zsivány 1

— Ugyan miért, ba szabad kérdenem ?

— kérdem mosolyogva, bár előre is tudtam, hogy az öreg ur most bizonyosan felesége miatt haragszik.

— Azért — mond aztán egy nagyot nyelve, — hogy az ur elcsábította szeretett kedves Jutkámat, s igy eltolvajolta szivét.

— Én ? a direktoráé szivét ?

— Igen ...

— És az ur azt elhiszi ?

— Igen.

— No már pedig nagyon csalatkozik. Hig.je el a direktor ur, hogyha már éppen szivet akarok tolvajolni, azt nem holmi vén iskátulában keresném.

— Micsoda I az én feleségem skatulya 1 ... No, most mars ki ám,.mert úgy kidobom az urat, mint egy krumplit!... Oh! . . . Hallod-e kedvesem, ez a semmiházi azt mondta, hogy te iskátula vagy 1

— Mit ? én ? iskátula I — kiált fel a di roktorné, kivonva szalmás fejét a pokrócz alól.

— Arthur I... hát ez a köszönet ?i ... Dobd

ki kedvesem, dobd ki.------És a direktor felesége tanácsára csakugyan olyan állást vett, mintha ki akarna dobni, de hozzám nyúlni sehogy se mert.

— Hozzám ne nyúljon az ur — mondám,

— mert olyat találok kezdeményezni, a mi aztán nem lészen Ínyére.

— Ugyan ugy-e ? hogy hinak szép öcséin.

— Tudja az ur.... Illatfy Arthur, szül. Kotlós Tóbiás.

— Te volnál az a hires legény, szép öcsém ?

— Én ám 1

— Ugyan mit tennél szép öcsém ?

— Ezt nil — felelém, a bútoromat fokosom nyeléről hirtelen lelökve, azzal a direktor feje körül, a levegőben, nehány san- szkrit betűt kanyaritottam.

Ezzel aztán czélt értem. A direktor rögtön elvesztő bátorságát, Jutka tensasszony pedig mint a villám, bujt vissza a pokrócz alá.

— Jól van uram, jól van, — szól reszketve a direktor, — én kifizetem önt, de aztán kérem, ne szerencséltesse jelenlétével többé se személyünket, se társulatunkat.

— Oh, kérem, nagyon szívesen, csak fizessen már ki, hadd menjek e helyről.

E szóra a direktor még jobban megszeppent. A szegény tatár azt hitte, ha nekem ő mondja fel a konditiót: engedékenyebbé tesz, meg tán meg is instálom.

Ezt azonban nem tevém.

— Hát maga kedves barátom csakugyan bolondoskodik ? — kérdi aztán, kezét felém nyújtva.

— Csakugyan hit 1 válaszolása hidegen.

— Nem szabadi... Vagy keressen helyébe más énekest, különben nem adok — bizonyítványt.

— Kell is nekem?

A direktor ismét méregbe jő.

— Nem kell? ... Tehát mars k i 1 — 8 ezzel lábának egy tisztességes mozdulatával értésemre adá, hogy nem akar tovább — dis- kurálni.

— De nem oda Buda direktor uram! Nekem a gagéra van szükségem, ... a tegnapi gagéral

— Az magába véve nem olyan sok 1 — felel mérgesen.

— Éppen azért 1 Ide velel

— Nemi

— Nem-é? Jő. — Ezzel fokosommal a levegőbe újra a szánszkrit betűket pingál- gattam.

Azonban, talán nagyon közel állhattam direktorné asszonyomhoz, ki attól tartva, hogy a betűket tán a hátára is le akarom irogatni: elfeledő direktornéi minőségét, s kiugrott az — ágyból.

— Fizesd ki kedves kincsem 1 Fizesd ki! — esdekel férje előtt, s bájoló szemeinek reám lövelésétől majd megütött a guta.

— Búj vissza te bolondos I Nem szégyenled magad 1 — kiált fel a férj, s hogy kedves nejét sóvárgó szemeim elől eltakarja, reá ha- jitá a takaróul használt pokróczot.

Szegény asszony, majd megfult a nehéz szagu pokrócz alatt, mégis egyre kiabált: „Fizesd ki kincsem! Fizesd kil"

— Igazad van, — szól az igazgató, s lajbi zsebjében kotorászva, tizenhárom garast nyújtott felém. Itt van, — mond aztán. — De fogadom, lesz idő, midőn kérve kéredzkedel vissza társulatomhoz, de annak már vége. Én megvetlek.

— Én isi — hangzik a pokrócz alól.

— Bánom is én 1... Csakhogy a honoráriumomat kiadtátok 1

— Micsoda, „kiadtátok 1" Hallja maga, hol őriztünk mi együtt nyájat, mi? Kicsoda maga mi ? — ujjongott mérgében a direktor, s látszott, hogy rettenetesen keres valamit.

— Együtt ugyan nem igen őriztünk, az urat nem tudom.

Mielőtt azonban ez utolsó szót kimondtam volna, már az ajtón kivül valék, s igy csak messziről hallottam a csörömpölést, melyet a vizes kancsónak az ajtóval történt össze- ütődése okozott

Szegény ajtói Pedig az az én fejemhez gondoltatott, csakhogy későn, már én akkor az utczán voltam.

Midőn az arena ajtaja előtt elhaladnék, különös gondolatok férkőztek agyamba.

Eszembe jutott egykori poétaságom, melyet a „komáromi kalendáriumok" hasábjain oly igen gyakoroltam.

Eszembe jutott, s kész voltam poétás- kodni.

Rögtön elővontam czeruzámat, s a ponyva sátor ajtajára a következő verseket vakartam fel:

„Itt küzdöttem fél év alatt,

S most egy falat

Kenyér nélkül, rósz csizmába

El-kivágok a világba.11

Isten veled . . éh te pálya t Megyek már ma . . .

Oh, ne is hivj, . . mind hiába.

Belénntam: Tháliádba.

Szép Idámat megszerettem —

— S mint kiestem I Oszt leve a direktorné • üjj-jé I I i 1.1 I I ! ! 1 !

Ezt Írtam a színház ajtajára, azután tovább mentem.

j, Nehány pillanat múlva már a város végén fütyörésztem Kerekes Andrást!

íme uraim, itt van — kicsibe — szinész- ségemnek az ő folytatása.

HL

De hova menjek most? Merre forduljak?

Az iskolából kicsaptak, az apám (tán csak tréfából) kitagadott. (Ezt azért mondom, hogy „táncsak tréfából“, mert hiszen, vagyonunk úgy sem volt, s igy a ki nem tagadott testvér sem nyert sokkal többet ná- lamnál.)

De azért mégis csak úgy gondolkoztam* hogy jó lesz biz ott arra felé tartani, a merre az apám lakik.

Úgy is lett. Három napon át keile gyalogolnom, mig a negyedik nap estvéjén hazaérhettem.

De nem mertem ám bemenni, még csak az udvarra sem. Pedig hát úgy észleltein,