Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-05-14 / 20. szám
Nyíregyháza, május 14. 20. szám. V. évfolyam. 1876. ^ ^SZABOLCS . I 535 ■■■!■■■■■■■ WHHH ■■■■■ réi.^t t»n?y*K<* küldemények, úgy ..Inte JL ™ . hirdetések a minden fel.aólunlá.ok ff w- -j- ' ' ’ . • t 1 ' í*íi „WÄ'.«*. I Vegyes tartalmú hetilap. f Megjelenik minden vasárnapon. normán tatlen levélek csak Ismert kezek- V .___ akd.iAÄÄm.'iv,.... 1 (Egyes szamára 10 kr.) —***•*-*• 18 ~u ** ^ Hirdetések felvétetnek ifj. Czukor Márton fiiszerkereskedésében, a nagy ezukrászda épületben r Hirdtléai dijak: Minden 4 hasábos petit-sor ercsior! hír* x detésnél 5 kr., tttbbsaörlnel 4 kr. V Terjedőimet hirdetések többszöri beik- j |fó tatása, kedvezőbb föltételek alatt ess- V közölheti). Minden egyes beiktatás után kincstár illeték 30 kr. 1 II A nyílt-térben minden négy hasábos garmond-sor dija 30 kr. i i Az előfizetők, a hirdetések meg- Hzab&sánál, 20%-nyi kedvezményben részesülnek. ■ W q iilg -dü 1876. Egy reménynyel megint kevesebb, Egy döféaael megint több a aeb, Szinte kábul bele a fejünk, És a világ tánezot jár velünk. És mi mégis oly gyávák vagyunk, Tettek helyett meghúzzuk magunk, Sóhajtani is alig merünk, Meg ne hallja az ellenfelünk. A mit eddig tűrtünk nem elég, A kezet ia csókoljuk meg még! Azt a kezet, mely velünk daczol, Földre térit, aztán — kirabol! Hah förtelem ! vájjon hol vagyok ? Nem laknak-e itt már magyarok ? Nem enyém-e ez a szép haza? Nem vagyok-e itt ide haza ? Itthon vagyok a mégis idegen, Lecsüggesztem buaan a fejem; — Szégyen üldöz lépten és nyomon, Szégyen elől szerte bujdosom. („N. H“) X. Távol legyen tőlem t. olvasó közönség azon öntudat, hogy a politikai ügyekbe óhajtanék avatkozni, de elszorul az ember lelke e korszakot alkotó események felett; nincs hirlap a „Hon“ kivételével, mely hazánk helyzete felett el ne keseredett volna; a merre csak megyünk, uton-ntfélen csak azt halljuk olvasni s beszélni, hogy „lefektetünk már s együtt el is alhatunk örökre“; ezt kellett nekünk megérni őszbe ve- gyülteknek. No de mindegy, tapasztaltuk a közönséges életben, hogy ha egy lápos helyet felgyújtanak, évekig ég s évek múltával is található alatta tűz, ne féljünk tehát, hogy hazánk jóléte s boldogsága a meggyujtott láppal. (1867) az életnek örökre elveszett. Nem! mért nem hamvadt még ki a tűz tökéletesen, él még a magyar nemzet szivében az az öntudat, melyet a nagy költő eképen tett papirosra: 1 Szabadság, szerelem E kettő kell nekem. Hanem hát vezérczikkezhetünk mi örökkön-örokké, ha honatyáink ftilebot- jaikat sem hajtják rá; elég az ahoz, hogy elvégre is elviselhetetlen kort élünk ! nincsen toll, mely le tudná írni helyzetünk borzasztó voltát; eddig még csak reméltünk valamit, de fájdalom!. a korai öröm késői bánattá változott át. .... Hazám! hazám! szeretett magyar hazám! hová jutottál, mit vétettél, hogy TÁHCZA. Szinészségem kezdete, folytatása és vége. — Dióhéjba szorított elbeszélés. — Irta: Angyal Gyula. (Folytatás.) — Hát mi? — kérdé ő. — Hát csak diáki — feleltem én. — Csak??? — Azaz, hogy mától kezdve már az se, — rostálom 1 — Miért? — Jaj kisasszony, annak száz oka is van! —Ugyan mi? Mondjon csak egyet is. — Mondjak? Tehát, hogy elől kezdjem, először is, mert — kicsaptak. — Hahaha I Kicsapták I Bizonyosan rósz fát tett a tűzre? a sors keze oly óriás kőszikla gyanánt nehezedik reád? És te Árpád hütelen maradéka! mit gondolsz akkor, midőn azt a hazát, mely reátok honatyák csak jussként maradt, látjátok mint halálos sebet kapott, vérében fetrengő oroszlánt s még sem bozdultok s nem igyekeztek fájó sebeit bekötni, hogy visszanyerhesse elvesztett erejét, hanem hagyjátok marczangoltatni addig, mig csak végső lehelletét ki nem adta. Nekünk pedig, kiknek hazánk jólléte -és boldogsága szivünkön fekszik, nincs egyéb más hátra, mint várjuk be még azt. hogy a népképviselők miként határoznak a folyamatban levő két nagy kérdésben. — Ekkor aztán, mint az ^Alföldi Iparlap“ egy vezérczikke vé gén mondja, mi is rá mondjuk: „Ha rövid a karod, told meg egy lépéssel.“ Héderváry. Tiszt. Gyöngyösy Sámuel miskolezi ref. lelkész beköszönése az avasi sz.- egyházban, 1876. april 23-án. Nemcsak a ref. egyház hivei, hanem egész Miskolcz városának értelmisége kíváncsian nézett e nap elébe. Már azon sensatió, mely megválasztatásakor keletkezett az igen tisztelt lelkész urnák, azóta nagy hullámokat vetett s mindenki sietett meghallgatni az uj lelkipásztort, midőn — saját kifejezése szerint — kisebb egyházát elhagyva, oly fényes egyházban kezdi meg lelkitanitói működését," melynek bölcs Mózese s ékesen szóló Arona van. Az avasi nagy imaház egészen zsúfolásig megtelt s valóban megható s Isten előtt is kedves áldozat volt, midőn az imposans gyülekezet a napok hazájába, a csillagok trónusába küldte fel imázó lelkének hymnusát s az áhitat szárnyain Istenhez emelkedett a szivből jövő és szivhez szóló éneknek hangjaiban. — Majd a lyceumi énekkar összevágó, művészien elzengett éneke után, mint megtestesült áhitat megjelent a szószéken az uj apostol, hogy erőt kérjen „ama szent helyről, hova nem hatnak fel a világ rágalmai és szenvedései, hol úgy áll a hitszónok, mint Mózes az égő csipkebokornál; — és hogy elmondja programmját, melyet követni fog elfoglalt hivatali körében. A csend néma volt, mindenki érzé, hogy ha „Isten ott van, hol az ő nevében ketten avagy hárman összegyülendenek“, úgy most ott van ez ünneplő gyülekezetben, s szent lelkének ihlető erejével minden szivet „saját templo-j mává“ avat fel. Végre megzendült a tömör, érczes, férfias hang. Az ima szárnyain égbe emelkedett lélek magával vitte az egész gyülekezetét, isteni örömsugár derengett lelkünk világán át, felséges szivárványt képezve azon könyekben, melyeket az elhunyt derék lelkész előd fájó emléke fakasztott szivünkbe. Szép volt az imázótól erről megemlékezni s megható volt imájának vége, melyben erőt kér fá radságos munkájához, nehéz feladatához. Majd beköszönő beszédjének alapjául 2. Móz. 4. rész 10. 11. és 12. verseit vette fel. — De kérem, e kicsapatáson nincs mit nevetni ! ... A mi pedig a rósz fát illeti, hogy soha a tűzre ne kerüljön, én, mint a konviktus főfő-felügyelője, az iskolának valamennyi rósz dücskőit eladogattam. — Hahaha! Ez nem rósz. És ezért ? ... — Ezért ám 1 — Ugy-e kérem, hogy csekélység az egész? — Az, mindenesetre az. — No lássa kérem, engem ezért mégis kicsapnak. — Tehát még nem csapták ki ? — Nem, csak holnap akarnak. — Kár. Tehát még csak akarják? — Igen, de nem fogják tehetni. — Hogy-hogy? _ — Csak úgy, hogy nem megyek többé a kollégiumba, s igy nem lesz kit kicsapni. —- Ez sem rósz. Hogy is hívják önt, IrPíivPKfíTTl ? — Engem ? . . . Kotlós Tóbiásnak . . . megkövetem a kisasszonyt. — Hahahal Nem roszul hangzik. — Nem? — mondám mérgesen. — Hát akkor miért tetszik kaczagni? Oly jól kiválasztott, alkalomszerű textus, hogy a legnagyobb érdekeltséggel néztünk tárgyalása elébe. Várakozásunkban nem'is csalatkoztunk, sőt hiszem, hogy az eredmény mindenkiét fölümulta. Mily ügyesen, mily tiszta fölfogással bontotta szét azon mystikus hurkot, mely az említett helyeken Mózest, a nagy népvezért környéké. Mennyire megfelelt feladatának, midőn megállhatóvá tette a józan ész Ítélő széke előtt is Mózes elhivatását mondván a mózesi tiz csoda valóban költői tárgyalásánál, „hogy nagy emberek kezében az okszerű csodabot, melynek érintésére leomlanak a sziklák falai, manna harmatoz táplálékul stb I.. Oly ügyesen adta elő a hányatásokat, melyeken Mózesnek át kelle esnie, mig ez akaraterő benne megszülemlett s azzal új pályájára lépett t. i. megszabadítani népét a szolgaság járma alól, hogy valóban a legsikerültebb analógia állott elő, midőn feltette magában töp- renkedve a kérdést: „képes lesz-e ő is megmutatni az elhagyott erkölcsiség fényesebb egét a kor anyagisága által elborított népnek, főleg ő, ő a gyenge, a bölcs Mózes és az ékesen szóló Áron mellett?“ Itt miután körvonalozta átalában a papihivatal nehézségeit s különösen az ő általa elfoglalandó hivatal állását: elmélkedésének propositiójául felvette a lelkipásztornak hitszónoki és erkölcsvezéri működését. I. A szószékben, n. A közéletben. Nem hiába mondta az igen tisztelt hitszónok ur, hogy nincs nagyobb hatalom a szónál: de valóban annyira meg is hódított bennünket e varázs hatalommal, midőn lefestette azt, hogy mi az a szószék ? minek kell azt tekinteni s hogyan kell szivünkbe vésnünk az onnan hallott igéket ?... Hogy bizonyára a velők oszlásáig hatott ezen megragadó hasonlatokkal s találó jelzőkkel ékeskedő része beszédének. Midőn megmutatta, hogy milyen a hitszónok akkor, midőn odalép, — mint párosul akkor benne a szellem hatalma az ékesszólás büverejével, mint ölelkezik össze beszédében a tanitó és vigasztaló elem, — mily villogó kard kezében a szent evangéliom, szemben a romlott korszellem áramlatával, mint nem retteg ott az igazság kimondásától, lebegjen bár lelke előtt kér. Jánosnak, magának az idvezitőnek vagy a gályákra hurczolt lelkészeknek vérlázitó tragoediájal És ha a szónok ilyen a szószéken, — monda — akkor nem lessz sikertelen munkássága, hiszen oly akarat erővel épült fel az anyaszentegyház is úgy, hogy azon a pokol minden kapui sem vehetnek diadalmat. Hisszük, erős a bizodal- munk, hogy az ő munkássága sem lesz eredménytelen. De, folytatá tovább — „Mózes, midőn megalkotó a vallás erkölcsi törvényeket, lejött a szenthegyről, leszállóit az arany borjú imádóihoz, leszállóit a nép söpredékéhez. Elmondd, hogy igy jár a lelkész, is, neki is le kell mennie az élet zajába s ott neki is fájdalommal kell tapasztalni, hogy az általa elhintett magvak szétszórva sziklákon és tövisek között burjánoznak ki s hogy az ő népe is ott térdepel az arany borjúnak, — az erőnek és anyagnak oltára előtt. S ha ilyenkor nemes haragra gyulva, felemeli szavát, megveretik a rágalom korbácsával. Ha nem szól a mindennapi élet színpadán, tudatlannak, — ha szól: tolakodónak, —ha a köznéppel társalog: a nép kegyét hajhászónak, ha az értelmiség zászlójához közeledik : nagyravágyónak mondják. — Mert ön olyan kedves fiúi Erre a szóra aztán kezdtem ismét nem haragudni. — Hát tudja mit, álljon be színésznek — ajánlja az isteni lény. — Nem bánom; magam is úgy gondolkozom. — Igen, de akkor nevét meg kell változtatni 1 — Például? — Például; Dalmy, Tónusfy, Lirafy, Kel- lemfy, Szellemfy, Illatfy; Szegfy, Dalfy, vagy a hogy akarja; legyen Bájfy. — Bizony kérem, ez mind olyan ostoba név, ho?y bajos közüle választani, de ha már teljességgel úgy dukál, isten neki, leszek: ll- latfy. — Igen ám, de ez esetben, hogy nevének kellőleg megfeleljen, ne kenje zsirral a fejét. — Az.már csak nem igazi — pattantam fel szelídségemből; — ha nem tetszik hinni, hogy fejemet a legfinomabb pornódéval kenem, tessék megszagolni, —- s ezzel az ágylepedőből [rögtönzött turbánt lekapva feMind-mind oly igazságos ok, melyeket csakis az életnek több iskoláján átment s a keserű tapasztalat sasai által megtépett prac- tikus lelkipásztor- tud, ért és mond. S hogy vigasztalásul ’cfii'marad fel akkor számára? Megfelel rá maga: azon sovány vigasztalás mellett, hogy az mindig úgy volt s mindig is úgy lesz, a krisztusi alázatosság, béke- türés és a krisztusi szeretet. A ki ilyen elveket vall, a ki ezeket gyakorolja, az elégült kebellel kiálthat fel: Uram 1 ime, a kiket nekem adtál, azok közül egy is el nem veszett 1 Annak munkássága sikeres lesz. Adja is az Isten, hogy az legyen! szivünkből kívánjuk 1 Eddig tart a tulajdonképeni szövegszerű prédikáló, a mi ezután következett, az a szülötte földére negyedszázados vándorlás után visz- szakérült honfinak érzelemtől áradozó, valóban költői érzékű és nyelvű szives üdvözlete. Szeretném szóról-szóra ide igtatni e gyönyörű conclusiót, hogy az, ki hallotta magának a szónoknak ajkairól, érezze még egyszer azon hatást, melyeket akkor az lelkében felköltött, s ki pedig nem volt ott, bánná mulasztását; de részint mivel egyszeri hallás után ezt nem tehetem, részint mivel már most is meglehetős hosszúra nyúlt közleményemmel nem akarom kifárasztani kedves olvasómat; bezárom soraimat azon szivből jövő óhajtásommal, hogy adjon a mindenek alkotója érdemes lelkészünk nehéz munkája után áldást, adjon neki erőt, egészséget és hosszú életet 1 Nekünk pedig munkás buzgóságot, hogy az általa elhintett magvak „hatvan és száz annyit teremjenek 1“ („Miskolcz“ után.) Molnár Lajos. Irodalom. * A „Vasárnapi Újság“ május 7-diki száma következő tartalommal jelent meg: Berzsenyi Dániel (arczképpel.) — „Búcsúzás Kemenesaljától.“ Költemény Berzsenyitől — „Rojti Palkó.“ Elbeszélés Kazár Emiltől. — Vázlatok Philadelphiából, II. (4 képpel.) — A Margity hid (képpel). — A vasúton való utazás veszélyessége. Wübrl Jákótól. — Strogoff Mi hál - utazása Moszkvától Iikutskig. Verne legújabb regénye (képpel). — A népvándorlás hete. Fővárosi tárcza Borostyám Nándortól. — Nagy kövekből készült emlékek és sirhalmok (3 képpel.) — A hétről. —: Irodalom és művészet, stb. rendes rovatok. * Az „Apolló“, czimü zenemüfolyóirat ötödik kötete legújabban megjelent ötödik számárnak tartalma: 1) Fekete domino (Auber operája) egyveleg Wachtel Auréltól. 2) Boldog szerelem, polkamazur Pejakovits L.-től. 3) Dobogó szív, tipegő polka Pejakovits L.-tól. 4) Dalárda!, férfi négyes Kovács Károlytól. 5) A távozás, dal Fejes Gábortól. A borítékon: A zene történelme, Kapi Gyulától. — Szerdahelyi József, életrajzi vázlat stb. — Az előfizetési ár egész évre 6 írt, félévre 3 frt. A jelen szám 1 írtért külön is megszerezhető. Az előfizetés vidéken legczélszerüebben a postahivataloknál posta utalványozás utján eszközölhető, Budán, az „Apolló“ kiadóhivatalában Víziváros fó-uteza 220. sz. a. Minden eddig megjelent szám és kötet leszállított áron kapható. * Irodalom. Az „Otthon“ máj. havi száma a következő tartalommal jelent meg: A müjernről, véletlenül oly erővel találtam Ida kisasszony orrocskájához szorítani, hogy meg nem állhatta egy hangos sikoltással tudtára adni a környezetnek, hogy ez egyszer én is eltaláltam érzékeny oldalát. De azért mégis nekem állt felebb, s ha a rendező esetleg közénk nem keveredik, s tudtunkra nem adja, hogy készüljünk, mert nemsokára igénybe vétetik tehetségünk, még megértem volna, hogy Ida kisasszony bocsánatért esedezik, miért meggondolatlanul zsir- fejünek nevezendett. Turbánomat tehát hirtelen fejemre nyomva, megindultunk a rendező után, ki egy ablakformához vezetve, felszólított, hogy azon egymásután ugrálnánk be. Én voltam az első; ki Eger várába bementem, s utánam jött a török tábor, mely is állván akkoriban egy szabó, egy csizmadia s varga legényből, kiken azonban korántsem volt valami fényes öltözet. A szabó-legény még csak megjárta, mert még annak jutott valami török szoknya, de a csizmadia és a vargalegény mezítláb és bőr- köténynyel adták a törököt.
