Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-05-14 / 20. szám
vész (elbeszélés) Vértesy Arooldtól. — A képzeletről (költemény) Tóth Endrétől. — A fehér rózsa (olasz-elbeszélés és) Dali Ongurotól. — Judás l8karioth (drámai töredék) Váradi Antaltól. — Irodalmi szemle. * A „Magyarország és Nagyvilág“ 19-ki száma, a következő igen érdekesen Összeállított tartalommal jelent meg: Szöveg : Rodicb tábornok. — Vasúton. (Költ. Malomhegyi.) — léten háta megett. Beszély a palócz népéletből. (Tóvölgyi Titusz.) Folyt. — „Cserebogár, sárga cserebogár.“ (Cs. J.) — Irodalmi levelek. (I.F.) — A fővárosból: Titkos levelek. (Porzó.) — Színházak. (Nemo.) — Enid. Király-idyli Tennj- Bontól. (Csukásai József.) Különfélék. Sakkfeladvány, Ssórejtvény. Szerk. üzenet.' Rajzok: Rodich tábornok. Képek Philadelphiából: — A nemzetközi kiállítás színtere madártávlatból. A penBzlvaniai egyetem. A Girard-Col- lege. A Girard-Avenue hidja. A szépmüvésze- tek akadémiája. A zene-akademia. A budapesti Margit-hid. Vidéki hirek. A Szegden ez év augusztus havában tartandó országos ipar-, termény- és állat- kiállitás alólirt végrehajtó-bizottsága tisztelettel értesíti a hazai termelő-közönséget, hogy az árvíz-csapások következtében a kiállítás megtarthatása iránt itt-ott fölmerült kételyek teljesen eloszlattatván, az előmunkálatok ismét egész erővel folytattatnak. A kiállítás érdemében szükségesnek találjuk a t. ez. közönséget figyelmeztetni, hogy a bejelentések határideje május vége felé lejár. Azon rendkívüli hőidére, melyet a kiállítások általában, de különösen hazánkban a közgazdasági és kulturális viszonyok fejlődésére gyakorolnak, kötelességévé teszik a nagy és kis-iparos, a gazda közönségnek és minden termelőnek ezen, nemében hazánkbau első országos kiállítás sikeréhez a lehetőséghez képest hozzájárulni. Az utóbbi idők kétszeres kötelességévé teszik különösen hazánk iparos-osztályának, hogy a nemzeti ipar jelen állapotának föltüntetésére alkalmat szolgáltató, az ország fogyasztó közöségének figyelmét jelesebb ipar-czikkeinkre fölhívják és így azok belterjes fejlődését előmozdítsák. A mezei gazdálkodás jelenlegi állapotának és ezzel kivitelképeségünknek föltüntetése is oly nagyfontosságu és erre ezen országos kiállítás oly kedvező és talán egyhamar vissza nem térő alkalom, hogy úgy egyes nagy és kis földbirtokosnak, mint különösen a gazdasági egyesületeknek odahatni kellene, hogy e kiállítás az ország minden vidékéről minél lá- togatottabb legyen. Midőn tehát az országos kiállítás nagy- fontosságát ismételten hangsúlyozzuk, fölhívjuk a hazai ipar- | gazdasági testületeket, hogy tekintettel a bejelentési határidőnek közelléte- re, hatáskörükben — a tőlük telhető módon és eszközökkel — odahatni sziveskedjenek, hogy az ország minden vidékéről minél számosabb résztvevők jelentkezzenek, annál is inkább, mert az eddig beérkezett nagyszámú bejelentések a térbeosztás és az ideig!, épületek tervezése és fölállítása tekintetében sürgős intézkedéseket követelnek. A mezei terménynek bejelentési határideje junius 30-ig, beküldési határideje pedig augusztus 10-ig ha- lasztatott. A kertészeti termények 5 nappal, a virágok pedig egy nappal a kiállítás megnyitását megelőzőleg küldendők be. Bejelentési ivekkel és minden az ügyre vonatkozó folvilágositás és útbaigazítással készséggel szolgál a kiállítási iroda Szegeden (bu- zatér, iparoskor.) Ezen nagyfontosságu közügyet ismételten a hazai közönség meleg pártfogásába ajánlva, kérjük a kiállítási eszmének minél szélesebb körben leendő terjesztését. Szeged, 1876 má- jés 1-jén. A végrehajtó bizottság nevében: Bakay Nándor, elnök, Gelléri Mór, kiállítási titkár. (F. P.) Furcsa házasság. Grósz Ede Szabolcsmegyéből a fővárosba telepedett fiatal izraelita egy kis aprófa üzletet állitván fel, egyszersmind megismerkedett E. Gizella kisasz- szonynyal is, kit hajlandó volt nőül venni, ha t. i. rokonai azzal pénzt is adnának. E. G. k. a.-nak vagyona nem lévén, itt lakó rokonai a vőlegénynyel in spe — hosszabb alkudozás után végre 1000 frtban megállapodtak, s bár magok sem voltak vagyonos- emberek, rokonuk bolMidőn aztán az ablakon keresztül a színpadra értem, Homonnai uram másod magával megfogta szépen a karomat, s bedobott egy pinezébe, a kuliszák mögé, azzal a meghagyással, hogy onnan az ablakhoz kerülve ismét jönnék be. Ugyanezen utasítást kapta a szabó, a csizmadia és a varga. Midőn tehát igy ötször-hatszor körüljárva csináltuk a sokaságot, a néző publikum egyik cívise azon hangos megjegyzést teve, hogy nem hitte volna, miszerint az a török nép annyira hasonlítson egymáshoz. Erre nemsokára vége lett az ostromnak, s midőn törökségemből újra régi lettem, Ida kisasszony magához intett és kért, hogy ne haragudjunk egymásra. — Oh kérem, kérem — mondám, — csekélység az egész. Pedig nem volt csekélység, legalább Ida kisasszony orrocskája éppenséggel nem volt csekélyebb fejem megszagoltatása után, mint előtte. De ő szegény nem mert haragudni. Hiába, én csinos fiú voltam, ö pedig, — kacsintásai után Ítélve, — kezdett szeretni. dogságáért ezen összeget mégis Összetették s' igy az esküvő ezelőtt 5 héttel meg is történt. Grosz E. fiatal férjnek azonban legelső gondja volt az 1000 frtot kézre keriteni, fiatal nejét pedig egészen elhanyagolá, úgy hogy az ma sem tudja még, leány-e vagy asszony ? A házibékesség tehát már eleinte volt megzavarva. Grosz E. ez alatt a lakásból minden közös vagyont elhordatott, üzletét alattomban test- j véljének eladá s egy közelebb múlt éjjel a megszökésre minden előkészületet megtett, de a nő és rokonai Argus szemekkel kisérték s az utczán megragadva a rendőrség elé hur- czolták, hol a furcsa félj szökési szándékát kereken tagadta s nejével tovább is együtt élni vállalkozott, állítván egyúttal, hogy az 10Q0 írtból már egy krajezárja sincs, de kalapja bélésében elrejtve 160 frt mégis találtatott, mely összeg mindenesetre úti költségnek volt félre téve. A csalót a fény. törvénysz éknek adták át. (F. P.) Szegény embernek a szerencséje is szegény. K. J. mármaros-szigeti becsületes, de minden iparkodása mellet is szegény csizmadia iparosról a következő érdekes esetet beszéli az ottani lap. A pár év óta beállott ipar-üzleti pangás K. J. uramat teljes despe- ratióba ejtette, elvette kedvét a munkához, el még az élethez is. A napokban hosszas és ki- nos töprengés után jótékony álom fogta bel szemeit s az álmok istene megmutatta neki szabadító angyalát nmélt. Simor J. esztergomi prímás személyében. Fölébredvén s elevenebben eszmélkedvén a visió után, csakugyan eszébe jut, hogy prímás ur ő excellentiája nem csak egykori iskolatársa, hanem távolról vérszerinti rokona is. Azonnal készen lett terve ; mely szerint kapja magát s felutazik per pedes ap08tolorum az esztergomi aulába. A főpap ráismer a jó emberre, leereszkedő méltósággal hallgatja meg a panaszló ügyesbajos állapotait s nyomorán enyhítendő: jó K. J. uramnak 420 frtot ad. A kisé merész de őszinto bizalomnak ily fényes jutalma visszaadta a nyomott kedélynek a régen búcsút vett derültséget, vissza a kedvet is az élethez és becsületes munkálkodáshoz. A vett jótétemény illendőséges megköszönése után legott hajóra ül emberünk s Budapestre jő, hogy üzletéhez legszükségesebb ipari czikkek bevásárlása után Szigetre jővén, elbeszélje szerencséjének történetét s megmutassa a világnak és jóltevöjé- nek, hogy a kegyre, melyben részesült, nem vala méltatlan. — De mi történik! Fatuma még boldog óráiban is kisérte, mint derült napon a testet árnyéka. — Útközben szívtelen gazemberek zsebét kimetszik és pénzét az utolsó fillérig eltolvajolják. — Mit tegyen már most? „Haza megyek“ mondá „hogy meghaljak.“ — Éhen, szomjan és fáradtan elérkezik Szatmár határáig ■ itt az útfélen elnyomja az álom s ez alatt lehúzzák róla ruháját h holmi koldus rongyokat hagynak helyette zálogul. Ily állapotban kopogtatott be a napokban az életbenléte fölött már kétségeskedő, családja igénytelen hajlékába, a szerencse üldözött gyermeke nem azért ugyan, hogy meghaljon, hanem hogy családjáért tovább éljen. Fájó részvéttel regisztáljuk jó K. J. uram ezen esetét. (F. P. „Az asszony csalfa lény..A következő modern esetről értesít levelezőnk Pásztáról. Csáji Imre ügyvédjelölt és Szalay Géza fiatal földes ur versenyeztek. K—i Rózsa kisasszony kezéért; valami határozott sikerrel egyik sem dicsekedhetett. Mindketten jól tudták, hogy vetélytársak és ez elég ok volt arra, hogy egymást szívből gyűlöljék. De e gyűlölettel sem mehettek messzire, azért közösen elhatározták, hogy egész nyíltsággal megkérdik Rózsa kisasszonyt, hogy nyilatkozzék, kit választ közülök; e tervöket végre is hajtották a múlt héten, szabad választást engedve közös imádottjuknak. Rózsa kisasszony eleinte meg volt lepetve, vagy talán sarokba szorítva a nyílt kéréssel, de csakhamar föltalálta magát, kinyilatkoztatva, hogy majd válaszol nekik irásbelileg. Még az nap kapták meg a feleletet, hogy Gézát ki nem állhatja, hogy Imrétől irtózik. Képzelhetni, mennyire örvendett két hősünk, kik persze nem is sejtették a rut megcsalatást. Délután a kaszinóban találkoztak.^ Eleinte gúnyosan néztek egymásra, aztán apró csípős megjegyzéseket tettek egymásnak. „Sajnállak Géza barátom“ szólt Imre „de hiába most az egyszer nekem mosolygott a sze— Tehát szent a béke, ugy-e, Illatfy ur? — Szent, kisasszony; szenti... És're. ménylem, hogy sohase fogunk ............de tová bb nem folytattam, a direktor által történt megzavartatásomnak miatta A director tehát közénk keveredett, s engem különösen megdicsért, hogy valódi müiz- léssel másztam be az ablakon — Szja 1 — gondolám — nem első próbám ez nekem 1 Midőn aztán a dicsérgetésekkel is készen volt, vállaimra rakván kezeit, igy szólt hozzám: — Hogy is hívják kedves barátomat? — Blatőy Arthur .... néhai Kotlós Tóbiás 1 — felelém. — Kedves öcsémuram —- folytatja — magából pompás tiátrista válnék. — Hiszen úgyis az akar lenfii l — kiált bele Ida nagysám, ki, úgy látszott, sehogy sem akart elszalasztani. — Igaz-e az barátom ? — kérdi örömmel a direktor, s látva néma fejbiczczentése- met, egy pompás parolát nyomott kezembe, mit én is aztán még pompásabban viszonozni egy cseppet sem tartózkodtam. rencse.“ „Ne sajnálj pajtás“ válaszolt Géza,| „és ne erőltesd magad, hogy vig légy. Vagy te is sajnálatra méltó lennél, ha Rózsát magadénak mondhatnád“? — „Szerencsétlen, hiszen! Rózsa az enyém. S hogy meggyőzzelek, meg- j mutatom, mit irt oekem“ Imre megmutatta Rózsa levelét, melyben az állott, hogy Gézát ki nem állhatja. Géza eleinte elhült, de aztán nyugodtan kivette az ő levelét, melyben Rózsa ismét azt mondja, irtózik Imrétől. A két vetélytárs úgy nézett egymásra, mint valami uj kapura. Megegyeztek abban, hogy Rózsán boszut állanak. A tervvel el is készültek hamarjában. Ugyan ez este, midőn az egész város már nyugodott, egy szokatlan zsivaly és lárma ébreszté fel a békés polgárságot. — A zaj a K—i ház előtt volt. Vagy negyven ember, ki réztányér, ki más valami konyhahangszerrel felfegyverkezve, a legéktelenebb zajt csap. Midőn a művészek már kifáradtak, minden ablak felé egy nagy zsákot akasztottak, melyben egy-egy kutya és macska volt bevarrva, és a művészek után ezek vették át a működést. Másnap, midőn némelyek átmentek K—i-ékhoz, hogy megtudják, mi volt oka a tegnapi hangversenynek, nem találták otthon csak az öreget, ki dühösen mondta mindenkinek, hogy a felesége és Rózsa leánya reggel elutazott, ő meg nem tud semmit, úgy aludt, mint a duda. („F. P.“) Egy futóbolond. Szlanicky Ber- nolák Nándor rimaszombati ügyvéd a „magyar tudományos akadémiának“ röpiratot ajánl. — Másnak 50 krért adja. „Utánnyomni és lefordítani nem szabad“, de, nem is tanácsos a megőrülés gyanúja nélkül, Bernolák, Kossuth levelének czáfolgatásával foglalkozik. Felületes elmefuttatás, helyesebben agyszalasztás, az egész, — melyért szerző „akadémiai levelező tag“ óhajt lenni. E röpiratot levél kíséretében vettük Rimaszombatról: A „Független Polgár“ tekintetes szerkesztőségének Budapesten. Rimaszombat, april 27. Bátor vagyok becses figyelmébe ajánlani e férezmüvet, melynek csinos homlokzatán a magy. tudományos akadémia neve mer díszelegni. — Ez irka-firka először nem magyar, másodszor nem tudományos, s igy nem egy magyar tudományos akadémia, de egy legegyszerűbb ember is szé- gyelné, ha beleegyezése nélkül nevét ily mü elején olvasná. De ninil Hiszen még a nyomdász is, ki e müvet nyomtatta, szégyellette nevét rányomtatni, még pedig annyira szégyellette, hogy még az 1847—8 iki sajtótörvény IV-ik fejezetének 41-ik §-a sem volt képes rábírni, a mely pedig szórul-szóra igy hangzik: „41. §. Mely nyomdatulajdonos bármely nyomtatványra nevét és lakát ki nem teszi, vagy álnevet tesz ki, ha a nyomtatvány sajtó vétséget foglal magában, bűntársnak tekintetik; ellenkező esetben 100 írtig terjed hetö büntetésben marasztaltatok el.“ — S igy ő még 100 írtért sem tette oda nevét 1“ (F. P.) A végrehajtás egy uj neme. Mir- cséről irja levelezőnk a következő esetet. Egy szegény parasztnak nem volt egyéb birtokában, mint a felesége és egy gyönyörűséges leánya, meg az adó, amit nem tudott megfizetni. A végrehajtó már figyelmeztette, hogy kénytelen lesz elvinni, akár utolsó párnáját is, ha nem fizet, de a paraszt csak nem fizetett, még pedig az említett s természetes okból. — A paraszt csak azt mondta a feleségének, hogy ha nem találna akkor otthon lenni, mikor elakarják hordani a párnákat, csak hivassa haza, és ha mással nem, ökleivel akadályozza meg. És a végrehajtó csakugyan akkor jött, mikor a paraszt a mezőn volt. Az asszony férje meghagyása szerint, utána akarta küldeni leányát, de a végrehajtó nem engedte. Azt mondta, hogy elvégezhetik ők azt magok, csak az asszony egyezzék bele. Az asszony csodálkozott a lágy hangon, melylyel a végrehajtó szólt, és kiváncsi volt tudni, mit akar. A végrehajtó nagy és hosszas beszéddel előadta, hogy ő kész a végrehajtást még elodázni, — ha megengedi az asszony, hogy leányával vagy egy óráig társaloghasson. Az asszony semmi roszat nem sejtve, a társalgást megengedte. Nemsokára megérkezett a paraszt, mintha csak valami roszat sejtett volna. Az asszony elmondta a dolgot, és azt is, hogy a végrehajtó odabenn társalog a leánynyal. A parasztnak nem volt innyére az a társalgás, és mitsem törődve a végrehajtással, bement a szobába. Miután a végrehajtót a házból csak szekeren lehetett hazaszállítani, annjira el volt verve, elgondolhatjuk, milyen lehetett a társalgási _ CSARNO KL. (Utazás Münchenből Párisfelé. Augsbourg. A természet csodája. Ulm. Stuttgart. Strasbourg. Nancy. Rheims. — Hét óra körül volt reggel, midőa vonatunk Münchenből indulni kezdett. Az idő borult volt, s kisé esett is. — A nap csak bágyadt fénynyel sütött, s igy aranyszalagaival nem övezhette körül a szép lapályt s nem kölcsönözhette annak azon sok bájt—amit máskor szokott. — Ha figyelmesen széttekintünk az itt elterülő lapályon, látni fogjuk, hogy itt minden több szorgalomra — észszerüségre mutat mint nálunk. — A parasztházak emeletesek, szép előudvarral, kerttel birnak — Az utak jók, nem úgy mint nálunk, hol sokhelyütt esőzés idején 6 ökröt kell befogni, hogy a szomszéd faluig valahogy el ne akadjanak. Több kis állomásokat nem emlitve Augsbourg- ba érkezünk. — Az indóbáznál egy német igen nyájasan megszólít, hogy Strasbourg felé megyek-é? mire igennel felelve, kért hogy együtt utazzunk. Dicsérte előttem a magyarokat, hogy azok milyen előzékenyek, jószivüek, az idegenekért mit tehetnek mindent örömmel tesznek, nem úgy mint a francziák, kik egy szó utasításért is garast várnak. Augsbourghoz nagyszerű történelmi események csatlakoznak. — A XVI ik században nevezetessé teszi a várost az V. Károly által itt tartott országgyűlés. Az augsbourgi szerencsétlen csata kitörölhetetlen fájdalmas betűkkel van a magyar történelemben feljegyezve, — Augsbourg régenté egyike volt Europa legnagyobb kereskedelmi s gyárvárosainak. Tovább menve a vidék egészen elragad bennünket. A lapályt gyönyörű halmok, dombok szakítják meg, vadregényes erdők, csendes ligetek, melyek a boldog szerelmeseknek emlékezetes helyül szolgálnak. — Együtt van itt minden mi bámulatos, nagyszerű, magasztos. Távolabb érjük a. Dunát, ezen keresztül haladva Güncburgot. Borzadály fog el bennünket a roppant erdők, bérezek, pokolnyi mélységek látására; — fejünk szédül ha letekintünk — szemeinkkel alig érjük el a hegyek ormát. De mily szép látványt tud nyújtani e pokoli hely isi A nap kiterjesztő arany sátorát a hegyekre; — mint megmérhetetlen zöld bársonydarab látszott előttünk a vidék, s a nap aranyszalagjaival körülszegélyezte annak Széleit, s a hegyek nymphai pajzánul játszottak végeivel. Valóban-kedves olvasóim' hfh szeretnélek titeket ide vezetni, hogy lássátok a természet renjek munkáját, s boruljatok le, imádni Istent csodáiért 11 A Dunán’ átkelve Wúrtenbérg királyságnak Ulm városába érkezünk. — Infien láthatni már á tyroli' alpeseket. — Ulm dómját hatalmasan díszített tornyával másodiknak te szik Németországban. — Látni innen a fellegvárát a Michelshegyen, nagyszerű kaszárnyával — s erődítményeivel. — Erre találjuk G e i s 1 i n g e n-t egy iszonyú nagy üregben feküdve, közel hozzá a Helfen stein vár romjai. A vasútnak erős hajtása itt igen érdekes.— Cannstadt és Eslingen között van az úgynevezett veresvár Katharina királynő sírjával. Stuttgart. Würtenbergkirályság fővárosa, kellemes szőllőhegyek s erdős magaslatokkal körülvéve. Főterménye a bor, a város szőllőkkel úgy körül van véve, hogy e vers egészen ráillik: „Si l’on ne cuillait ä Stuttgart le raisin, La vilié irait se noyer dans le vin.“ (Im Falle, dass man die Weintrauben ringsweis um Stuttgart nicht- ablöse, die Stadt in Wein ersaufen würde. — (régi közmondás.) Carlsruhe. Fővárosa a bádeni nagy- herczegségnek; szép lapályon fekszik, keletre a Rheinától. Carlsruhe Némethon legtisztább városa, igen csendes, mintha benne az élet kihalva volna. Vonatunk ide esti 10 órakor érkezik, s útját Strasbourg felé csak egy óra után folytatja. Nem akarom untatni t. olvasóimat az állomások száraz elsorolásával, Stras- bourgot felemlítve mindjártPárisratérek át. Strasbourg. Elsace fővárosa. — Ré- gente Németország egyik legvirágzóbb városa De alig csattant el a parola, a direktor ur alig kezdett ismerni, mint fiatal gyerkőezöt, már is reám fogta, hogy néhai Kotlós Tóbiás koromban bizonyosan verbunkos káplár lehettem. — No, barátom — mond aztán a parola hatásától könyes szemeit törülgetve, — ha már ennyire vagyunk, üsse meg a tatár, gyerünk a vendéglőbe, s igyuk meg az áldomást.------De ni-ni, majd elfeledtem kérdeni kedves barátomtól, hogy ha tud-e olvasni, mert a színészetnél, különösen az én társulatomnál, még az olvasás is szükséges! — Az istenért, igazgató ur 1 — riadt fel Ida kisasszony, — hogy kérdezhet Illatfy úrtól ilyet ? Hát nem súgtam meg az imént, hogy i Illatfy — diák,------s mi több, kicsapatandó. — Ah, igaz igaz, kedves Hlatfy barátom; bocsásson meg. Hiszen most jut eszembe, hogy kedves barátom pennátikumos egyéniség;... igenis — igenis ... tehát csak azt mondja meg kedves barátom, hogy milyen szerepet tudna legjobban játszani? — Hát biz én legjobban olyan szerepet tudnék jól játszani, — mondám — a hol úgy korcsmában ülnének az emberek, ott aztán ennének-innának, később összevesznének, mire aztán én felállanéir, s a korcsmából valameny- nyit kidobnám. Egyszóval, én legjobban játszom a — hőst.— Ah, az csúnya szerep, — szól közbe ismét Ida ldsasszony ;■1 —f • én -önnek a lyrait ajánlanám, melyben önt bizonyára megtapsolnák. — Ehe, — gondolom,; ez a leány csak azért óhajtaná ezt, mert bizonyosan szerelmeskedni szeretne velem a szinpadon. Aztán fenhangon folytatóm : f — Eh, mit adok én a tapsra, különösen midőn azt három négy kvárgli-fejü ifiur csattogtatja. Az igazgató pedig hüvelykujját homlokára nyomva gondolkozott, ha váljon található-e a bibliothékában nekem való szerep. Később aztán azt mondta, hogy jól van, kívánságom teljesül. (Folyt, köv.)
