Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-04-09 / 15. szám
vagy csak az a kétszínű zászló szerepel ott is mindenütt ? Vannak-e arra _ boldog államok, boldog emberek ? Hát adóbajtók ? Lehet-e ott biztosan építeni az adott szóra, az esküre, a becsület szentségére ? — Vagy ott is csak oly czivilizált a világ, mint nálunk ? Nem készül-e hozzánk lakni nehány dúsgazdag hindu náhob, hogy nálunk meghonosulván, — önálló magyar bankot létesítsenek, mert bizony a mi főuraink és főpapjaink, nagyon is fontolva haladnak részben. Igaz-e, mit a lapok írtak, hogy az északamerikai egyesült államok polgárai 1872- ben 15 millió forintot adakoztak iskolai czélokra (két egyén adott két két milliót, tiz fél fél milliót) midőn mi magyarok 15 millió félkrajezárt sem adunk a nevelésügyre? Váljon nem fillentett-e az az újságíró, ki azt irta, hogy Brigham Joungnak, ki Utahban a mormonok prófétája, pápája és királya egy személyben, tizenhat neje, hatvan gyermeke és tizennyolca millió font sterling- nyi vagyona van ? miután ennyi csakugyan sok akár pénzből, akár gyermekből, akár asz- szonyból egy embernek, ki csak úgy egy kanállal eszik, mint mi, — és csakúgy nincs alkotva revolvernek . . . — Kelep, kelep. . . . klipp klapp. No no édes gólyáim 1 kitől tanultátok azt a helytelen szokást, hogy egyszerre ketten beszéljetek ? Ezt csak az európai mi veit úrnők és urhölgyek teszik, s kivülök nehány a Sasku illemtanával teljesen ismeretlen falusi gavallér, ki azt hiszi, hogy az embernek folyvást beszélnie kell, már akár bolondot, — akár nem okosat, vagy pedig attól fél, hogy ha azt, mit nagy fejtöréssel kigondolt, — azonnal el nem mondja, okvetlenül el fogja felejteni s feledékenysége legalább is oly végzetes lesz az emberiségre, mint a tudós világra hajdan az alexándriai könyvtár leégése, mint a chlumi köd bizonyos hadsereg dicsőség nimbuszára, vagy a bécsi krach a börze államszabályzó, világrenditő hatalmára. . . Tehát csak egymásután beszéljétek el élményeiteket édes gólyáim! még pedig miután ti magyar gólyák vagytok, — a magyar faj pedig mindenkor lovagias a nőnem irányában, ezennel felhivom kegyedet donna Ciconia tapasztalatainak első sorban leendő elbeszélésére I — Kelep, kelep, kelep, kelep. . . . Értesz belőle valamit jámbor olvasó ? Aligha I Pedig mondhatjuk, igen érdekes krónikákat tartalmaz, melyek bizonynyal érdemelnek olyan figyelmet, mint a milyennel hallgatják a török tevehajcsárok a mese mondót, vagy a Mekkából hazérkezett zarándokot. —z.—y. A felső-magyarországi vasiparosok egyletének emlékirata, melyet a kereskedelmi miniszterhez intézett a vámügyben. Ezen figyelemreméltó emlékiratból kiemeljük a következőket: „Talán épen azon körülmény, hegy a közös érdeket mindeddig nem azon vállvetett egyetértéssel támogattuk, mely a nyilvánosság előtt iparunk érdekei iránt a megérdemlett figyelmet költhette volna, talán épen azon körülmény, hogy egymás között eddigelé elfoglalt, némileg elszigetelt álláspontunknál fogva nem érvényesülhetett kellőleg azon befolyás melyet az általunk képviselt iparág államgaz dászati horderejénél fogva a közgazdászati kérdések megoldásában összeségünk gyakorolni hivatva van, szülőoka volt annak, hogy iparunk sem a kormány, sem a törvényhozás, sem közönség előtt nem részesült az érdekeltség azon fokában, melyre azt úgy általános fontossága, mint különösen azon számos meg kivántatóságok, melyeknek valósításához felvirágzása és megszilárdulása még kötve van — érdemesítik. És a közgazdászati élet ezen szabályozó tényezője nálunk nemcsak hogy a kellő gon doskodásban mindeddig nem részesült, de sőt fájdalommal kell nélkülöznünk közéletünk irányában és nyilvánulásaiban azon törekvést mely vasiparunk támogatását elég komolyan és kitartóan czéljául tűzte volnál Fájdalmasan tapasztaltuk, hogy a vámügyben legutóbb országszerte megindult mozgalom közepette, mi reánk csak élvétve irányul az azt létesítő elemek figyelme, hogy a a vasipar, mely a hazánk bérczeiben felhalmozott kimeríthetetlen éreztömegekben hatalmas alapját birja egy virágzó jövőnek, a nyilvánosság előtt még oly érdekeltségben sem részesül, mint egyes másodrendű iparágak ; fájdalmasan nélkülöztük ez alkalommal azon támaszt, melyet a sajtó világitő szavaiban érdekeinknek birniok kellene, b melynek teljes hiánya a nyilvánosság érdekeletlenségének természetszerű forrása gyanánt tűnt fel ez alkalommal szemeink előtt, fájdalmasan tapasztaltuk végre azt, hogy nekünk alkalom sem adatik oly kér- désekben, mik által az általunk képviselt iparág közvetlenül érintetik, nézeteinknek érvényt szerezhetni és óhajtásainkat előadhatni, mert a m. királyi kormány által a vámkérdések megvilágítására múlt év őszén összehívott szakbi zottságban, hol a hazai iparágak mindegyike avatott szakférfiakban bírta szószólóit, anyers- vasipar, mely mindezideig iparágunk legelterjedtebb és leglényegesebb alkotó eleme, egy átalán nem volt képviselve I Az alkotmányosság éveiben létre jöt kereskedelmi szerződések nem óvták kellőleg iparunkat. Azok megkötésénél nem mérlegel- tettek kellőleg közgazdászati helyzetünk követelményei; az ezen szerződések által elérendő végczél: a termelőképességben, a termelés feltételeiben, a fogyasztásban és az értékesítés könnyűségében fennforgó különbözetek egyensúlyozása, tehát szerződő felek versenyképességének egyenlősitése egyátalán nem valósulhatott. Az 1867-ik és 1869-ik években Belgiummal, a német vámegyesülettel és Svájczczal kötött vámszerződések, de kivált az Angolországgal 1869-ik évi deczember 30-án létrejött pótegyezmény a külföldi iparnak egyenes ki váltságolását eredményezték a mienk felett. A legközelebb lefolyt tiz év elegendőleg megismertette velünk fejlődésünknek a külállamok párával szemben efoglalt helyzetünkből eredő akadályait, melyek ugyan hazánk s iparunk belviszonyaira vezethetők vissza, de mindamellett a vámpolitika által orvosolhatók. Az idő folyása iparunknak valóban némi lendületet hozott. Azon élénk forgalom, mely az 1867-ik évet követő időben a hazai ipar és kereskedelem terén megindult, mi reánk is hatott. Azon időben kezdtünk kissé szabadabban lélegzeniés igazunk jövőjét teljesen biztosítva éreztük volna, ha mielőbb létesül annak leghatalmasabb emeltyűje, egy érdekeinknek szolgáló vasúthálózat. De mig kevésbé lényeges vasútvonalok sz éltében engedélyeztettek és épültek, a mi czéljainkra szolgálandó vonalok ügye több ízben hajótörést szenvedett, úgy hogy iparunk főfészke, Gömörmegye völgyei felé csak 1872-ik évben mintegy segédkezét nyújthatta a mis- kolcz-bánrévei vonal, magukban ezen völgyekben pedig csak ismét 2 évvel később t. i. 1874-ik évden kezdtek lüktetni iparunk életerei, az annyira óhajtott gömöri iparvasutat Az általános pénz- és hitelválság, mely az 1873-ik év tavaszán kitört, súlyosan érintett minket is. A tőke drágulása szerfelett megnehezítette iparunk üzemét, csak legnagyobb erőfeszítéssel voltunk képesek eleget tenni a már felvállalt kötelezettségeinknek, sokat áldozatok árán felbontani kényszerültünk, még többet pedig az általánossá vált pangásnál és bizalmatlanságnál fogva a kereslet bontott fel, s igy egyszerre azon kényszerű helyzetbe kerültünk, hogy üzleti tőke hiányában, szerfelett magas kamatú kölcsönpénzekre utalva, a termelést lehető legkisebb mérvére reducál- juk s annak gyéren befolyó értékét főképen kölcsön vett üzleti tőkének folyton emésztő igényeinek kielégítésére fordítsuk. Még súlyosabbá vált helyzetünk, midőn a válság hosszantartó folyamában a tőke meg- drágásulásának természetszerű következményeként terményeink ára annyira alászállt, hogy abból még az előállítási költségeket is fedeznünk lehetetlennek bizonyult. Tény az, hogy jelenleg alig felét termeljük azon mennyiségnek, mit kedvező viszonyok között előállítani képesek volnánk, hogy tehát productiv erőink jelentékeny részét parlagon hevertetni kénytelenittetünk; tény az is, hogy még ezen legkisebb mérvére reducált termelésünkben is üzleti tőkénket improductive hosszú ideig beruházva kell hagynunk, sőt hogy azt leggyakrabban oly áldozatok árán kell értékesítenünk, hogy az előállítás költségei az elért legmagasabb árt jóval felülmúlják. Itt önként előtérbe lép azon kérdés, vájjon mily kutforrásra vezethető vissza ezen íanyatlás és mily eszközök által válnék az el- hárithatóvá ? — És ezen kérdésre annak, ki iparviszonyainkra egy elfogulatlan pillantást vet, valóban nem nehéz lesz felelnie. — Ugyanazok a mi iparunk elmaradottságának kutfor rásai, melyek politikai életünk erőire oly 1 a n- casztó hatást gyakorolnak, — nem szükséges ilyenekül törvényeink, — különösen pedig ipar- és bányatörvényünk nányait, közigazgatásunk és igazságszolgáltatásunk lassúságát és ingatagságát, a szakértő munkaerő hiányát, forgalmunk csekélységét és népünk elszegényedésését említenünk, — nem szükséges azért, mert ezen mélyen meggyökerezett bajainknak közéletünk minden ágára való kihatása a közvélemény napról napra isvéBbé conservatív lapokban ; a Nemzeti Újság-, Budapesti Hiradó- s „Figyelme. zö“-be, de legotthonosabb volt a vallási lapok- és vállalatokban. Irályának szép. ségei őt első prosaistáink közzé emelik Emlékét őrzik szellemének müvei, és szivének szép teltei! Áldás és béke lengjea porai fölött. Kiadói üzenet. métlődő szavaiban, már már megczáfolhatlanul hirdetett igazságként lebeg a nemzet szemei előtt. (Vége kőv.) Legújabb. — Ö felsége a király a Tisza- vizkárosultak azonnali segélyezésére 5000 frtot adományozott. — Lapunk bezárta előtt pár perczczel veszszük a megrendítő hírt, hogy az alföld egyik legvirágzóbb, legnagyobb magyar városát, Szegedet az árvíz elborította. — Fen tartással közöljük e borzasztó hirt. Nem akarjuk elhinni, habár szájról-szájra jár is az. Adja isten, — hogy a hír ne beszélt legyen igazat! Arról azonban a n.-váradi alis- páni adóhivatal a püspök-ladányi szolgabiróságtól távirati utón érte- sittetett, hogy Mirhónál, a Tisza áttörte védgátját s nagy erővel rohan le a Sárrétnek. A sürgöny jelzi azt is, hogy ha Szerep környékén a kellő óvintézkedések meg nem tétetnek, a Sárrét egy tenger lesz! N.-Váradról azonnal mérnökök, munkások, katonaság vitetett a vészhelyre. Isten fordítsa el tőlünk a csapást! „Sz.„ — Erzsébet királyné bárom heti távolléte után tegnap érkezett vissza Bécsbe. Utján Bingen és Mainz közt kerülőt kellett tennie, mert ott oly felhőszakadás volt, hogy a vonal járhat- lanná vált; három házat és nyolcz embert sodort el a viz. Ezen és más akadályok daezára a vonat egész pontosan érkezett a Westbahn indóházába. Itt a király és Rudolf trónörökös várták a királynét; mikor a vonat megérkezett, eléje mentek és Nopcsa báró által üd- vözöltetve, az udvari waggonba siettek. Rövid vártatva a király, karján a királynéval ismét megjelent a perronon. A királyné viruló szinben volt és üdvözölte az urakat, kik Londonból hazaki- sérték; kezet nyújtott nekik, Larisch grófhét pedig, ki szintén vele jött, megölelte. Az indóház előtt nagy néptömeg gyűlt össze, mely a hazaérkező királynét igen szívélyesen üdvözölte. — A képviselőházban annyi vita folvt már Rákóczi Ferencz hamvainak hazaszállitasa kérdésében, hogy valóban meglepő felfedezés az, hogy a nagy száműzött hamvairól tulajdonképen senki sem tudja: hol pihennek? Irányi Dániel is csupán hallotta menekültektől, hogy Konstantinápoly égjük köztemetőjében lehetne feltalálni. A kik azonban sokáig tartózkodtak a török fővárosban, mit- sem hallottak erről. Valószínű, hogy a fejedelem holttestét ugyanoda temették, hol emléktáblája áll: a galatai templomba, Ott azonban most nincs. Föl lehet e találni, nagy kérdés. — Perger János kassai püspök tegnap délután 3 órakor, hosszú és kínos haldoklás után, jobb létre szenderült. Magasztos és emelkedett lélekkel várta a halált, — s benne főpapjainak egyik leg- nemesbike fekszik a ravatalon. Perger János született 1842-ben N.-Kállóban ment káplánnak, honnan másfélév után Egerben tanulmányi felügyelőül neveztetett ki. 1845-ben nyíregyházi lelkészszé, 1851-ben szabolcsi főesperes lön. 1862- ben egri kanonokká neveztetett ki, honiét tíz év előtt a kassái püspöki székre ímeltetett. Mint püspök, mint tanférfiu, nint iró, mint szónok, mint prosaista, nint tudós — egyaránt halhatatlan emléket hagy maga után. Fiatal korában sokat lolgozott a 30—40 év előtti többé ke— Egyurnak helyben. Kérjük a lan balhomlokán levő kis keretbe foglaltakat elolvasni szíveskedjék, mert daczára annak hogy önnek egyes dolgozatait lapunkba felvesz’- szük, de azért nem hatalmaztuk fel arra, hogy a szerkesztőség tudta nélkül sajátkezüleg kéziratokat küldjön be a nyomdába, a mi felelősségünkre. Ezt kikérjük magunknak. Ennek következtében a folyó hó 2-án megjelent H számú lapunkban foglalt „Szerkesztői posta“ rovat alatt megjelent öt első szerkesztői üzenetet, mint helyteleneket, s némi részben valótlanokat — töröljük. A kiadó hivatal. Szerkesztői posta. — Elaludta pipa az én számban, Mi koron írtam verset napszámban — Önnél a Pegasus van rósz hámban. — Kicsinykének. Kicsinké még, badd cőljön még! — Horognak. Kaptál e levelet, keltezve april 2 rél ? — Gratulálunk! — Ugyszeretlek, úgy imádlak. Nem bánom ha soh’se látlak. — Vadrózsák. A vadakat látjuk, de a rózsákat sehol. — Mókuskának. Csitt 1 — Vándor. Nálunk ugyan nem kap szálást. Sem tisztes öltönye, sem jé útlevele,— odább! odább! — Füzfasip. Nagyon egyhangú. Felelős szerkesztő: ANGYAL GYULA. Főmunkatárs: Vitéz Mihály. Üzleti értesítés. A nyíregyházi terménycsarnoknál Április hó l-in bejegyzett terményárak. Kereskedési ár, Piaczi ár. Bozs 100 kilogram 6.60—6.70 Búza Árpa Zab Tengeri 7.60— 7.75 0.00—0.00 6.30-6.40 6.60— 6.80 4.16—4.20 Köles „ 4.00-4.10 Bab, tiszta fehér 5.80—6.00 Bükköny . . 0.00—0.00 Káposztarepcze . 0.00—0.00 Lenmag . . 0.00—0.00 Komborka . . 0.00—0.00 Kendermag . . 0.00—0.00 Mák . . . 0.00—0.00 Napraforgó olty 100 ty 00—.00 Szesz ”/,« if —261/, 6.76—6.80 8.60—8 76 6.50- 5.70 4.30—4.40 7.00—8 00 38.00-40.00 26 Nyilt-tér.#) Nyilatkozat. Tekintetes Szunyogh Bertalan dadai alsó-járás szolgabirája, a legközelebbi nosság előtt köszönetünket kifejezni. T.-Eszláron április hó 5. 1876. Ferenczy Bertalan, t.-eszlári plébános mint a vészbizottság elnöke. Csiszár Soma, ref. lelkész. Nagy Ferencz, bíró. Héry János, jegyző. *) E czim alatt megjelent közleményekért a sajtóbatós&g irányában vállal felelősséget a S z e rk, csak Debreczen, 1876. nyomatott a részv. társ. könyvnyomdájában.
