Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-02-13 / 7. szám
déba belépő is sorsjegyet kap, melylyel belépti diját visszanyerheti. I ha ez mind nem volna elég, nemesb ingerek és élvezetek is mozgásba hozatnak jótékony czélok előmozdítására, műkedvelői előadások, felolvasások, hangversenyek, estélyek és bálok rendeztetvén, melyekben az ember gyönyörködik, tanul, élvez és vigad, sokszor az örömködyekig, s a kiadott pénz ezzel is busásan vissza van fizetve, de mindez a dolognak csak egyik és kisebbik része, a fő az, hogy a befolyt jövedelem nemes és közhasznú czélra fordittatván, legtöbbször a szenvedők fájdalom könyeit törli le. Nem százak, vagy ezerek,.hanem milliomok, sőt milliárdokra rúgnak azon összegek, melyek ekként a mai polgárosít világban forgalomba jőnek. Búj községének lakosai éreznek ugyan vágyakat s táplálnak eszméket, melyek megtestesítésére évszázadok kivántatnának, különösen szeretoék példájokkal megmutatni azt, hogy a községi életnek azon elv szerinti kifejtése és berendezése által: egy mindenkiért és mindenki egyért, még azt sem volna lehetlen létesíteni, hogy miként a sivatag Saharában van itt-ott egy viruló oáz, úgy a nyomorba sűlyedett hazában is lehet egy folytonosan emelkedő jobblétoek örvendő község... tehát a vágy meg volna bennünk korunkat messze meghaladni. . . hajh, de a vágy nem tehetség 1 De azé t ha mind azt nem létesíthetjük is, a mit szeretnénk, nem akarunk a zúgolódó semmittevés másik tulságba sülyedni, hanem kötelességünknek tartjuk legalább együtt haladni a korral. Ezen kötelességünknek véltünk eleget tenni akkor, midőn tavaly febr. 9-ikére egy jótékoy czélu jövedelmező bált rendeztünk be. Vállalatunk reményünket messze meghaladta. Annyi jó barátink s ismerősink fogadták szívesen meghívásunkat, hogy községi nagy tanácstermünk — hol a bál tartatott — szűk lett befogadásukra. Bejött 189 frt, költség volt 109, tiszta jövedelem maradt 80 frt, melynek egyik fele szegényeink közt osztatott szét, másik fele ápolda és kórházi alapunkhoz csatoltatott. Mi volt természetesebb, mint az idén tavalyi sikerdus vállalatunkat újólag ismételni ? Tehát jan. 23; lkára a bált elhatároztuk, s meghívóinkat idejébe szétküldöztük, jóval kevesebbet, mint tavaly, hogy vendégeink kényelme, jövedelem vágyunknak fel ne áldoztassék. A meghívottak Bem jöttek el mind, talán a járhatóan utak is gátolták, tehát nem sokan voltunk, de a tánczosokra aDnál jobb volt. Bejött 163 frt, költség volt 77 frt, tiszta jövedelem maradt 86 frt, tehát hattal több mint tavaly, melyből 46 frt a szegények közt osztatván ki, 40 frt ismét a kórházi alaphoz csatoltatott. Nem tehetem úgy le toliamat, hogy elismerést ne szavazzak nőinknek, kiknek buzgalma és áldozatkészsége nélkül e kedélyes mulatság — legjobb akaratunk mellett is — alig lett volna létesíthető. Szeretve tisztelt vendégeinknek pedig köszönetünk kifejezése mellett, egy örömhírt súgok: e bál nem utolsó volt Bujon. Három a tánCz! erős vágyunk van, hogy a harmadik minden eddigieket messze felülmúljon. Litkei Péter. NEVELÉSÜGY. (B. E.) Ha szét tekintünk az emberiség e szerfelett nagy s tarka tömkelegén, s ha annak egyes rétegeit szemléljük, önakaratlaTAHCZA. A besztereczi halász. — Regény. — Irta: Angyal Gyula. (Folytatás.) Midőn aztán már jó tova lehettek, visz- szapillantott a sólyomhalmi majorság felé; épen annyit látott, mint azelőtt, sürü sötétségét, I e stirü sötétségből egy gyenge, elhaló világot. A szerencsétlen Borbála ablaka volt az, az a kőoszlopba vésett keskeny iyukacska. Másnap még alig derengett, a sólyomhalmi majorság lángban állott. Oltására senki sem gondolt. Az orkán még egyre bömbölt, mely az összecsomósult zsarátnokot .sürü záporként hajtá tova. Néhány óra múlva aztáu ama gyönyörű majorság, mely az Aranyos partján Erdély egyik kitűnőségét képezte, romokban hevert. A vidám nyájak, a kolompoló gulyák, a hosszú asztagok, minden a lángok martaléka lett. És midőn már minden leégett, midőn a pusztítás angyala már csak elhalóan csapdosta a magasba szárnyait — a romok közepében egy mozdulatlan, mintegy kővé vált alakot le- hete látni, összefont karokkal, merev szemekkel. Az alak néma, kővé vált volt; s mi különöst a romlás e tanyáján, a pusztulás közepette — e kővé vált alak ajkai mosolyra készen állottak. Mi borzasztó volt e mosoly! nul szemünkbe tűnik azon réteg, mely a zsidó tanitójcat magában foglalja, — s nyomorult helyzetük az, mi leginkább magára vonja figyelmünket. A zsidótanitók nyomorúsága már annyira ösmeretes, miszerint azzal bizonyára nem mondok rendkívülit. Hogy mily eredménytelenül hallatják jaj- veszéklésöket a zsidótanitók, arról már évek alatt meggyőződhettek; úgyszintén arról is, hogy a zsidók részéről aligha fog megérkezni a Messiás. Nem palástolhatjuk el e tekintetben csu- dálkozásunkat, miszerint a zsidók kitűnőségei, melyek hazánkban is oly számosán vannak, s melyek képesek lennének a helyzet horderejét fölfogni; nem működnek oda, hogy a zsidóta- nitókat, a szó teljes értelmében, az emberiséget gyalázó helyzetökből kiragadnák; avagy legalább mostoha viszonyaikat némileg enyhíteni igyekeznének; — de nem hogy azt tennék ! hanem még egy részvétteljes nyilatkozatot sem adnak rólok. Már pedig kétségbe vonható az, hogy e sok hírlapi felszólamlás is ne sértené önér- zetöket? De hiába! azon jellemvonást, melyet e z- r e d évek örökítettek meg a zsidó nemzetben, két tized nem képes elmosni! Mindenek fölött legmegbotránkoztatóbb az, hogy a Pesten székelő „Országos izraelita iroda“ is, kinek hivatása volna a zsidó népnevelés terén előforduló bajok orvoslása; a tétt- lenség álmát aluszsza, s megczáfolatlanul hagyja a már számtalanszor szemére hányt tétlenségét. Pedig már saját hírnevének érdekében is fölébredhetne ez álmából, és a törvény segítségével oda hatna, — miszerint csak oly egyének szerepelhetnének mint tanítók, kik o k- levéllel bírnak; s büntettetné meg a tanítói czim bitorlóit, egyszersmind pedig a falusi schaktereknek, e szellemi gyilkosoknak zug iskoláit szüntettetné be végkép. Ha azon szellemi gyilkosok eltávolítására, melyek oly nagy számát képezik a fa- lusi-zsidótanitóknak, mind megannyi czélszerü intézkedések igénybe vétettetnének, kétes, hogy a székesfehérvári és pesti zsidó-tanitó-vásárok oly népesek lennének, mint azelőtt, mely csak a sötétség, a barbarismus jellegét hordja magán. Borzasztó az, hogy a czivilizátió e korszakában, Európa egyik müveit államának fővárosában oly emberi-vásárok tartassanak, hol — mint a baromnál a szellemi tehetséget száműzik, s csak a kor, erő, külső vétetik tekintetbe. Ezen vásároknak el kell enyészni, — legalább a kor szelleme ezt kívánja! De mindezek daczára a zsidótanitók nyomorult helyzete némely városokban kivételt szenved, ott, hol már inkább a magyar szellem került felszínre. . Ily kivételt szenved városunk zsidó hitközsége is. E buzgó elöljárók tanítókat, a körülményekhez képest, meglehetős jó állapotba helyezték, a miért is a tisztelt hitközség elöljáróitól méltó elösmerésünket nem lehet megvonnunk. — Bár mindamellett még itt is ki vannak téve a tanitó urak azon eshetőségnek, miszerint ha valamely elöljáró kegyét elvesztik ; állásuktól fölmentésöket várhatják. Daczára azon szomorú ténynek, hogy a tanítók állása még mindig egyesek szeszélyétől függ; nagy súlyt fektetne«: arra, hogy a tanodában a magyar szellem ui'alkod- jék, s száműzik onnan a germanizmust. Ha ily szellemben neveltetnének falva- inkban is a gyermekek, úgy nem találkoznánk Majd ismét jegy másik alak ütődött fel, árnyékszerüleg rohonva az izzó ü szkok között, szétzilált haját az orkánnak engedve játékul. E második alak nem mosolygott. Ez borzasztó volt. — Gyermekem, egyetlen gyermekem! — orditá őrületesen s tovább rohant szerte a romok közt. És a néma kőalak meg sem mozdult. Az elemek rombolása, az őrületes orditás, az orkán által szétzilált haj, mely a meredt ar- czot érinté — semmisem inditá meg. Mosolygott E perczben zuhant le az utolsó gerenda, szikrázó tüzkarikáival, a néma alak közelében. A lezuhant utolsó gerenda varázs erővel bírt. Megmozdító a követ, s ajkait megnyi tóttá. — Ezt vártam ; a létnek ez utolsó, még fennálló jelét, mely szikrát szórva, most lezuhant. Ah, ez utolsó szikra tett boldoggá 1 Igen, őrületesen boldoggá! ... Tüzet gyújtott a tűz; meggyujtotta a kebelt, mely istenemre 1 vérrel lesz oltható. Igen, ez utolsó szikra gyújtotta fel keblem viharát, mely dúlni fog és pusztitni, mig szomját el nem öli!.... Ah, mily édes is e boszu már gondolatában is ... mily édes lesz a vér, melylyel azt eloltom! így dühöngött a márvány alak, vadul forgó szemekkel, melyek szikráztak, mint ez utolsó lezuhant gerenda, s messze lövelte szikráit. * * * Mire a felkelő napot fü, fa, virág, s a dalos madárka üdvezölheté, mire a környék lakosai a vész színhelyére érkeztek, a sólyomhalmi majorság néma lön. Minden elmúlt. Még a hűséges komondorok sem c3ahogtak. többé a zsidó fanatizmus annyi bizonyítványával; — mint p. u. hogy fekete szénnel húznak külső házfalaikra körvonalat, megösmer- tető jelül, hogy a házban zsidó lakik; mint megösmertetik ily falakon húzott körvonalokkal az alsórendü zsidó nép magát Nyir-Bak- tán is. Miután Ny.-Baktára vezettem át közleményem fonalát, el nem mulaszthatom, hogy a derék, veterán zsidó tanítójáról emlitést ne tegyek, — és pedig azon egyszerű okból, miután; személyében azon ritka egyéniségek egyikét vélem bemutatni, ki állását egész áldozat- készséggel tölti be. — Ennek bebizonyítására nem akarok részletekbe bocsátkozni, bár az erre vonatkozó adatok egész halmazával rendelkezem. Mindenek fölött említett urnák legnagyobb érdeme az, hogy tanitványait valódi magyar szellemben oktatja; még imáikat is magyarul végzik növendékei. E tisztelt tanitó ur nemcsak a tanórák alatt veszi tanitványait figyelmébe, de még szabadidejük alatt is, és igyekszik oly játékokkal szórakoztatni a gyermekeket, a mely testierejöket miveli; — igy a figyermekek szabad idejüket tornászatban, e czélra jól berendezett tornahelyiségben töltik; — a leánygyermekek pedig egy kis berendezett kertben, kertészkedéssel. Érdekes látványt nyújt e kis lánygyermekek vetélkedése, melyet sajátkezüleg miveit virágok költenek fel bennök. Ritkán tapasztalható szeretettel viseltetik e tisztelt tanitó ur tanítványai iránt; szép jele ennek az, miszerint betegségükben apai gyöngédséggel ápolja őket; s gyakran megtörténik, hogy valamely tanítványa ágyánál éjeket viraszt át. A ny.-baktai zsidó családapák valóban szerencsésnek érezhetik magokat, midőn ily tanítót adhatnak gyermekeik mellé. A közönség köréből. Nyíregyháza, 1876. febr. 8. I. Örömmel fogok tollat minden oly alkalommal, ha nemzeti életünk terén bármi irányban haladást észlelhetek s arról értesíthetem a t. olvasó közönséget. A mai nyomasztó pénzviszonyok között annyi panaszt hallottunk, minden felől a magas kamatláb, az uzsorások s az átalános rósz pénzviszonyokról, hogy a nemzetét igazán szerető honfi, — ha még végleg kétségbe nem esett hona sorsa felett, — kötelességének érezte gondolkodni a felett, hogy miként lehetne ezen átalános bajon segíteni. Megvallom, hogy én is sokat foglalkoztam ezen gondolattal s mentül tovább fűztem gondolataimat, annál jobban be kellett látnom azon arany igazságot, hogy „minden ember a maga szerencséjének kovátsa“! így van az a nemzetek életében is. Híjába várunk mi bárhonnan segélyt, ha magunk nem igyekszünk magunkon segíteni, elvesztünk menthetetlenül. Régen hangsúlyozzák már azok az „Ö n- segély“ egyletek alakítását, kik a nemzet sorsával foglalkoznak, de mind eddig a szó, csak szó maradt, s a helyett, hogy igyekeztünk volna tenni is valamit, összedugott kézzel vártuk isten kegyelmét, pedig: „segíts ember magadon, isten is úgy segít“! mondja az írás. így állván a dolgok, annál nagyobb örömmel fogtam tollat, hogy azon átalános önsegély egyleteket, — melyeket az „Önállás“ bizA mosolygó kő-alak, a vadul rohanó nő — minden elveszett. — Az udvarbiróék is beleégtek! — gondold mindenki. IV. Az idő haladt, s az idővel minden megváltozott. Egyik év követte a másikat, a zordon telet a kibékítő nyár, majd ismét a visszaesés, miként az idők kerekei forogtak. Csapást csapás ért, borút ború, s csak igen kevés volt az, mi mindezekre oszlató erővel birt. I. Rákóczy György — regényünknek aiha száraz képű egyik személye, melyet a jelzett kort illetőleg, emliténk fel — fejdelmi csillaga is hanyatlani kezdett, Francziaországban bízott, törökben reménylett, s mindkettő után keserű csalódásra ébredt fel. Nem volt csuda. Két korona birhatására két fej van hivatva ! Rákóczy ezt végre maga is megtudta, s épen azért, bár alattvalói zsarnok uralmát egyátalán nem szerették, nehogy a csillaggal egyetemben befolyása is lehulljon, hasonnevű fiát H Rákóczy Györgyöt Erdély rendéi által még ugyanazon évben fejedelemmé választatta. Rákóczy egy ideig aztán még folytatta a hárczot, de már csak nagyon változó szerencsével, s miután e maga fejétül kezdett harcz miatt a török által is megfenyittetvén, kibékült Ferdinánddal, lemondván Magyarország fejedelemségéről is, megelégedvén még a Bethlen Gábortól birt hét magyar vármegyével, azonban Szathmárt-, és Szabolcsmegyét fiainak holta napjáig, Tokajt, Tarczalt és Regé- czet pedig nemzetisége számára örökösen kiköté. Annyi volt az eredménye ama ftaréittiak, mely leginkább a vallásszabadság helyrééiül tositó és hitelintézet országszerte létesiteifi ki ván, — an. é. közönséggel lehetőleg megigl mertessem. Ezen intézet czélja a kölcsönösség naev horderejű eszméje körül úgy a biztositó, |||f a részjegy tulajdonosokat csoportosítani. Alaptőkéje 1.500,000 (egy millió ötszázezer) frt, mely 15 ezer db. részjegy elhelye' zése által szereztetik be. Kerületi igazgatóság, illetve fiókintézet ott létesíthető, hol legalább 200 db. részjegy lett elhelyezve, működését pedig akkor kezdi meg, ha 50 tag hitelt kérvényezőig jelentkezik. A kerületi hitel-egyletek tisztviselői ál- landanak egy igazgató, titkár, könyvvezető pénztárnok, jogtanácsos és orvosból. Ezen kerületi hitel-egyleteknek van a legnemesebb czéljok, ez pótolja azon hiányt, melyet hazánkban oly nagyon érezünk egy nagy idő óta. Ezen hitel-egyletek áldásos működése folytán érjük el azon czélt, miszerint úgy kisebb birtokosaink, mint iparosaink s kereskedőink könnyen juthatnak olcsó kölcsönhöz, a mennyiben hitelképességéhez mérten egy aláirásu váltó, illetve kötvényre minden kezes nélkül kaphatnak kölcsönt, mind azonáltal az intézet nem veszíthet, mert csupán részvényesei — esetleg az intézet biztositottai részére ad kölcsönt, kiknek vagyoni állásuk az intézeti tisztviselők, és a biráló-bizottság — által folytonosan nyilvántartatnak. Ezen intézet czélja az lévén, hogy különösen kisbirtokosaink, iparosaink, átalába szegényebb sorsú polgártársaink hitelviszonyain segítsen, minden eddig fennálló hitelintézeteknél olcsóbb kamat mellett kap kölcsönt, t. i. 10%-re, ugyan e czélból a kölcsön törlesztés módját is a lehető legkönnyebb módon kívánja 3 havi időközönként 10 perczentjével. Ily előnyöket még eddig egyetlen pénzintézetünk sem nyújtott a közönségnek, ezt csakis azon nemes czél folytán érhetjük el, melyet az „Önállás“ tűzött maga elé. Jól tudom én azt, hogy e sorok ismét szemet fognak szúrni mindazoknak, kik egyik vagy másik nyerészkedő pénzintézetnek tagjai, részvényesei; azt is tudom, hogy e jóakaratból kifolyó ismertetésem épen úgy meg fog támadtatni némely urak által, mint már meg- támadtatott e lapok múlt évi 52-ik számában M i k e c z József aláírással megjelent s ugyancsak e nemes czélu intézetet ismertető közlemény, de én mind arra nem adok semmit, én megteszem polgári kötelességemet, felhívom polgártársaim figyelmét ezen intézetre ; megmutatom az utat, melyen kiszabadulhatnak az uzsorások, — a társadalom e polypjainak csápjai közzül, — addig. mig azok által minden vérök ki nem szivattyuztatik, a varjuk és hollók hadd károgjanak, mi azzal mitse gondoljunk, hanem igyekezzünk önerőnkből segíteni magunkon, alapítsuk meg ezen üdvös intézetet mielőbb. Az „Önállás“ egy-egy részvénye 100 frt, s ezen felül az aláiráskor szervezési költségekre fizetendő 5 frt minden részvény után, a részvény értékét tevő 100 frt fizetendő: lo frtjával havonként, azonban ha valaki a részvényesek közül jobbnak véli magára nézve, — az első 10 frt lefizetése után, a felmaradt 90 frtot egy aláirásu váltó vagy kötvénynyel is fedezheti, melyet aztán 5 vagy 10 frtos részletekben 3 havi időközönkint 10%-es kamat mellett letörleszthet. Az intézet vészvényei után évenként csupán 8%-ent kamatot biztosit, minthogy azonban az első három üzleti év leteltével részvényeinek visszasorsolását megkezdendi, ekkor az első visszasorsolás alkalmával már 110 ftot tása örve alatt indult s mely ha a magyar protestantizmust illetve, szült is némi eredményt, ez eredmény távolról sem pótolta ama roppant testvérvért, mely érette ömlött, s mely oly soká párolgóit a Rákóczyak korában. Rákóczy tehát miután fiát még életében 1642-ben fejedelemmé választatá s megnyugtatásával az a fényes porta által is megerősit- tetett, 1648-ban bevégzé pályáját. II. Rákóczy György, mindenben atyja örököse volt. Erőteljes, bátor, nagyravágyó s mindenekfelett határozatában kérlelhettem Egy azonban hiányzik: a kincs szomj s a fösvénység. Ebben tökéletes ellentétet képezett atyjával, s bárha ez atyjánál néha mégis határt ismert, ez leginkább a fejedelemnőnek, az áldott emlékű Lórántfy Zsuzsannának tudható, kinek neve örökké fenragyog a történet lapjain. II. Rákóczy alig követé atyját, már is a legbonyodalmasabb háborúba keveredett, mely bár csalóka színével felé látszott hajolni, de a végkimenet 1660 tavaszán halálát okozá. A szerencsétlen csata Kolozsvárnál volt. H. Rákóczy György a kétségbeesés hatalmával küzdött a sokkal számosabb török csordák ellen, miglen egy Barcsay-féle hadoncztól halálosan találva, lováról lebukott. Magyar fegyver tité le, egy a Barcsay fejedelemségért vívó zsoldos fegyver. A szerencsétlen fejedelmet hü testőrei a véres színhelyről kiragadva, Nagyváradra vitték, hol sebeiben ötöd napra meghalt, hagyván maga után vészt és pusztulást. II. Rákáczy György nagyravágyó, rövid uralkodása Erdélyt a legnagyobb nyomorba dönté. (folyt: kőv.)
