Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1876-02-13 / 7. szám

«yet egy-egy részvény után b így tovább min- ae„ évben 5 írttal többet, mindaddig, mig a részvénynek értéke 150 írtra emelkedik.

Szabolcsy.

CSARNOK.

Kunsági levél.

íMiben utánozzuk az ángolokat ? Szent Vazul v" Kozma! Olyan a turkevei ember, mint a húsvéti bárány. Turkevei vendégszeretet és a Schiller magyar kiadása. A liberalismus leg- niabb magyar fordítása ! ugyanazon szó tur- hpvei nyelvre áttéve, vagyis a turkevei elöljáróig viselt dolgai. IV. (Kun) László szekerei. Edua 8 utódai. Milyenek a turkevei nők?)

Uraim és hölgyeim ! van szerencsém je- lpnteni hogy beálltam tárczaczikkirónak. No ne ijedjenek meg, hiszen ezen állásom csak ideiglenes, mint a magyar minisztériumé.

Hanem a dologra, mert azt mondja az ángol :„ times ist monne,“ — nálunk pedig az ángoloknak még a prüsszentésök is authenti- kus. De azért nem mindenben ! — mert igaz uffyán, hogy törvénykezésünkben már elértük nagymestereinket az angolokat, az övékről pedig azt mondják a jogtudósok, hogy az egy chaos, az is igaz, hogy nekünk is van már Towerünk Váczott; — de másrészről pl. sem Crommwelt, sem a Jakabok korát nem akarjuk utánozni. A mi pedig azt a hires ángol lőporos hordót illeti, annak már majd csak akkor találkoznék nálunk bodnára, ha Irányi et comp. vergődnének parlamentünkben többségre.

Mi az ördög! . . . most veszem eszre, hogy én Turkevéről akarok egyetmást imi, s aztán egy angol királynak a lefejeztetéséről, meg a parlament légberöpittetéséről beszélek. Szent Vazul! ha ezt megtudja collégád Kozma, azt fogja hinni, hogy komplátot csináltam itt Nagy-Kun-Turkevén, s rögtön elfogat. Pedig eszembe sincs uraim, pró

Primo: mert, mert, .... denique ezer okom van reá meg egy, hogy ne tegyem:

Secundó, mert, . . . boldog isten és annak minden szentéi!? hogy lehetne már ilyesmit feltenni a turkevei emberekről! 1 -, Olyan jámborok ezek uraim, mint a húsvéti bárány, arról pedig meg van Írva, miként, nem hogy revolutiót csinált volna, de midőn pofon verték, vérig korbácsolták, sőt megfeszítették a város elöljárói, még akkor is beérte azzal: „Atyám, — bocsáss meg ennek a szamaraknak, mert nem tudják mit cselekesznek !!!“

Ilyen a turkevei nép is uraim, rég kiveszett” belőle a Kuthen vér, s ma már olyan akár a harapás kenyér.

Kenyér? ... az ám, mégpedig jófajta búzából, hozzá oldalos és kolbász, meg alma, dió, mogyoró és jóféle siller az, a mivel itt a vendéget agyon szokták kínálni, a mikből aztán enni meg inni kell atyámfia addig, mig mozdulni bírsz, vagy legalább is mig a sillert magyarul ki nem adod. S aztán .... egyet „tanyázol“ reá, s újra kezded a nótát.

Dyen a turkevei ember vendégszeretete. Kitka ház az, a honnan a vendég nem úgy megyen el, hogy ha utánozni akarná Rill József Váczott, Theisz ur okvetlen kiérdemelné a második keresztet, ad majórem liberalismus glóriáé.

Ad vócem liberalismus. Tudják önök, hogy fordították ezt legújabban magyarra? .. nem ? ... no jó, hát megmondom. Liberalismus deficzit, quóta, delegátió, executió, con- smatismus, Tiszaismus, osztrák-magyarismus, ect. ect.

Ezt hát már tudják. De arra itt a nyakam, mint Petőfi mondaná, hogy a n -k.- turkevei fordítását még nem ismerik ? . . jól van hát, arra is megtanítom önöket.

Ezen szót: liberalismus, a N.-K.-Turkeve város liberális elöljárósága igy fordította le turkeviesen:

1. Szabad a város házán három derék hadköteles kun fiút, szegény özvegy asszonynak egyedüli kenyér keresőjüket, sorozás alkalmával, a képzelhető legnagyobb hidegben a városház egyik jégfülésü fülkéjébe lezárni, s addig onnan ki nem ereszteni, mig meg nem haltak. (Valószínűleg azon véleményben volt a nemes elöljáróság, hogy miként a szalonna, úgy a kun gyerek is keményebb lesz, ha meg- fagy.) Utánna pedig ugyancsak a városházán, talán halotti torul ? Szabad a város urainak olyan orgiát csapni, a minő a Vaticánba is beillenék. (Lásd 1875 évi ujonczozást.)

2. Szabad az előjáróságnak a Turkevén időző azon müveit idegent, ki a templomi isteni tiszteleten megjelenvén, ott magát tökéletesen kifogástalanul viselte, a bakterrel (a megyékben pandúrnak hívják, Budapesten pedig drabont a neve;) — felhajtatni és előállit- tatni, nekie szigorúan meghagyni, hogy máskor a templom azon nyitott padján ne merészeljen helyet foglalni, mert az a városi elól járóságé, ellenben . ... no már azt önökre bízom uraim, találják ki, micsoda zárszavakkal szokta az ilyen „pandúrén Wirtschaft“ a pe- reiódust berekeszteni, — úgy hiszem ismétlik önök ezt a hivatalos stylust. (Lásd 1875 évi deczemb.)

3. Szabad az elöljáróságnak, no mit ? .-. Jflár ezt szóról szóra mondom el, érdekesebb Tész ■ úgy.

Kopogtatnak a tanácsterem ajtaján, ben Vau a polgármester.

„Szabad.“

„Van szerencséin t polgármester urnák jó reggelt kívánni,“ — köszönti egy városban tartózkodó bank szervező.

„Jó reggelt, hangzik a válasz, — mivel szolgálhatok.“

„Méltóztassék ezen iratot átolvasni, átnyújtja azt, itteni részvényeseink kívánságára, fogom kérni a szokásos módon publicáltatni!“

A polgármester átolvasván az iratot. — „Nincs ellenvetésem, méltóztassék kint átadni azon bakternak, a melyik a publicatiót végezni fogja.“

„Köszönöm polgármester ur, magamat ajánlom. “

Kint.

Az idegen átadja az iratot a dobosnak, mellékelve hozzá a szokásos salláriumot, meg egy kis borra valót, s távozik:

Bent.

A polgármester gondolkozik, és tovább gondolkozik . . . ugyan min törheti a fejét ? nem tudjuk, mert nem szokot hangosan gondolkozni, hanem ha arczát megfigyeljük, ezt olvashatjuk le róla.

„Mit is akart ez publikáltatni ? . . igaz, felhívja a polgárokat csatlakozásra egy oly hitelintézethez, a mely ha nem csalódom, czél- ból tűzte magának, kiszabadítani a népet az uzsorások körmei közzül, s a szoros egyesülés által létesíteni, városunkban egy oly pénzintézetet, a hol minden polgár, hiteljoga erejéig, könnyen férhet hozzá az olcsó kölcsönhöz ... s én ezt megengedém publicálhatni. Phü, hímmel tausend donner wetter 1 . . . mit mond erre a takarékpénztár, meg Soós Pista ?! utánna, vissza kell venni!“ ... és a hirdetés a dobostól visszavétetik.

A piaczon aztán foly a „közhirré tétetik 1-ször, 2-szor, 3-szor stb,“ az én publikáltatni akaróm pedig csak hallgatja, hogy mikor kerül már a sor az övére is. A publicatió véget ér, a dobos hazafelé indul.

„Wie heist ? ... az én hirdetésem ad gräcas calendás tétetett, vagy mi ?“ gondolja magában, és rohan a polgármesterhez.

„Polgármester ur! hol maradt az én hirdetésem ? .. . nem publicálták ?“ . .

„Nem uram“, hangzik az egyszerű válasz.

„De hiszen megengedé s megigéré ön polgármester ur?“

„Igen uram, — mert midőn kezembe adá ön, úgy értettem, hogy az hirdetés akar lenni s nem publicatió.“

„Uram! hiszen az mindegy.“

„Nem uram, hirdetni, falragaszokkal is, meg bármiként is megengedem, d e publicáltatni nem.“

„Jól van polgármester ur, magamat ajánlom.' S eltávozik. Útjában gondolkozván ezen véghetetlen lelkiszegénységen vagy min, lehet-é csudá ni, ha épen a Kun László szekerei jutottak eszébe, a mit mint tudva van, barmok helyett emberek húztak, — és felsohajt: „Uramisten, ha IV. László korában ilyenek voltak a kunok mint ez, úgy nem sajnálom,ha a rúd mellett jártak, hiszen épen odavalók voltak.

Igaz, Kun László ... Tudják önök ki volt az a Kun László ? . . Jól van, ha tudják. Hát látják kérem, most eszembe jut róla Edua.

Ne mélróztassanak rajta csudálkozni, azon úriember, a ki imént a polgármester urnái vi- sitelt — a nemzetgazdaság tudományt miveli, igy történt, hogy épen egy Kun embernél látván, — az e fajnál különben szokatlan, — lelki szegénységet vagy mit, a tárgy rokonság nál fogva, mindjárt Kun László s az ő hires szekerei jutottak eszébe, s ezen gondolatmenet nagyon helyes; minthogy pedig már én nem a nemzetgazdaságot, hanem az asszonyokat mi- velem, — ha Kun László nevét hallom, mindjárt az ő szép kun kedvesére Eduára gondolok, ... és ez is igen helyes.

És elmerengek ezen a néven Edua! s hajlandó volnék átkozni a sorsot, a miért nem születtem akkor, midőn Edua et consortes, vagy ők mért nem születtek — no úgy 15—17 évvel ezelőtt, — ha .. — s ezt kérem jól megérteni, — mióta Turkevén taszigál a sors ide s tova, meg nem győződtem volna arról, mi ként itt még ma is olyanminden nő, hogy egytől egyig beillen ék E d u á n a k.

Emlékeznek még öuök arra a nagy muszkára, a ki hazánkban tett utazása után azt monda, hogy „az egy ország, tele tűnd érékkel?“ Hát látják kérem,én fo gadni mernék, hogy ő muszkasága nem volt Turkevén, mert ha lett volna, okvetlenül azzal rekeszti vala be nyilatkozatát: és Turkeve azon tündérvár, a hol királynőik laknak (Önök pedig bájos turkevei nagy- sámék, meg fognak engedni ezen igazmondásomért, hiszen nem szemökben mondom azt!)

Ily körülmények között, remélem lesznek oly kegyesek, hogy — absolválni fogják azt a szegény megboldogult (IV.) Kun László király urat az ő Eduájaért, — mely absolu- tiót, — a jövőt tekintve, — ezennel a magam részére is kikérek.

„És most adieu! uraim és hölgyeim ... Búcsút veszek önöktől is, meg Turkevétől is. Innen távoznom kell, mert ha még tovább itt maradok, nem állhatok jót róla, hogy magam is föl nem csapok Kun Lászlónak.... Ahoz ■pedig mit szólana az én Terézem?!..

Varbóczy.

Nyirfalombok.

VI.

(Malitiósus megjegyzés rólunk, de a melynek ma mór nincs éle. Nagy haladásunk a közmivelődés terén. Ellen- mondás és czáfolat. Mit tanultunk mostanában? Egy fontos tudomány. Nehézségek. Duncsi barátunk. Az ügyvédség hajdán és most. Másik nagy tudomány. A civili- sátorok. Yisszahanyatlás. Örvendetes korrsjz Mi hiányzik még ?)

Egy német iró, Reinmann, mondá hajdan rólunk : „die Ungarn jeder zeit ein solches Naturei gehabt, dass sie mehr auf ein gewandtes Pfetd, und einen blanken Säbel, als auf ein curioses Buch gehalten ...“ és igaza is lehetett a korholó sógornak azon időről, midőn a magyar harczi mén és kard szolgált Európa Yédbástyá- jául a félhold fanatikus vérszomjas hordái ellen, midőn Árpád hős magzatjai önkeblükkel fogták fel a Teut és Ármin ivadékainak szánt halálos csapásokat; — bár rainmentségünkre s az igazság érdekében azt sem lehet elhallgatnunk, hogy ama vád nem csak fajunkat sújtja a véres zivatarok szomorú korszakában; a mint mondhatjuk is hiteles kútfő (Buckle) után, hogy a XIV ik század végén egyetlen egy skót báró sem tudta nevét leírni... no meg azt sem volna nehéz beigazolnunk, hogy az a, hirhedett kulturnép sem vólt jobb a Deák alkotm ... pszt! majd mit mondtunk ! nem vólt jobb a „Deákné vásznánál“ ...

Aztán meg akármilyen is nemzetünk múltja,

— „nem úgy van már mint volt régen, nem az a nap süt az égen“ ... Nem hát 1

íme az olvasás kedv, a tudásszomja áta- lános érvényre emelkedett társadalmunk minden rétegében . .. városainkban kaszinók, olvasó egyletek, önképző körök virágoznak, (néhol plane, hogy a szent kasztrendszer valahogy meg ne sértessék: úri és polgári kaszinó versenyeznek egymással).. . községeinkben a derék iparosok és jóravaló földészek a nap sanyarú munkáját végezve, közhasznú válogatott könyveket olvasnak, s érdekes eszmecserét folytatva az olva sottakról, szép reményekre jogosítják a figyelmes szemlélőt... Mit beszél ön ifjú barátunk ? Azt mondja, „nem mind arany a mi fénylik“,. hogy azokban a kaszinókban és olvasó körökben a billiárd — wist— preference — és tarokk part- hiek sokkal nagyobb mérvben szerepelnek, mint az olvasás és önképzés,... hogy azok a váló gatott könyvek leginkább a kalendáriom, csízió, álmoskönyv és holmi hitvány, sőt butaságot, erkölcstelenséget és fanatismust ápoló termékei a ponyvairodalomnak .. . ? No tudja maga tapasztalatlan ember ! mindegy az, üsse patvar 1 ha talmiarany is az én zsebórám és óralán czom, csak a nagy közönség aranynak bigyje; ... ha az olvasótermek mellett mulatóhelyek is vannak berendezve, ez csupán (ért ön latinul nem ? no lássa, igy jár az, kit az observátor az iskolakerülők és azok közé jegyez be, kiknek tisztes neve : nebuló, paniperda !) az „utile dulci“ alapján és ama fontos elvnek „ludus aliquando debet animo dari“ figyelembevételével történik... hiába! a test is erősen követeli saját il etékét a „panem et circenses erősen és jogosan. — A mi pedig azokat az ön eretnek-indexébe“ sorolt olvasmányokat illeti, ezek miatt épen önöknek van legkev sebb joguk indignálódni és zajongani. A nép ezeket szereti, ezeket vásárolja, már pedig éppen önök hivatolják szüntelen a democrats elvet: „a nép s'zava isten szava“. — Aztán csak nem is olvashatjuk mindnyájan Hugó Viktort, Laboulajt Proudhont, Rottecket, Mill Stuartot, Büchnert Vogtot, Radenhausent, Quinet Edgárt a Con tract socialt és Papok tükrét, a Vatikán rejtelmeit és Darwint... de nem is vólna üdvös, ha derűre borúra mindenki olvasná e profán és megbélyegzett elmeszörnyeket, mert akkor aztán nálunk is előállanának, vészt és pusztu, lást árasztva szét, a szakadárság, nazarénismus agrárius mozgalmak, és egyébb rettenetes dolgok, quod deus a nobis avertat,... da nobis domine pacem in diebus nostris!

Azonban menjünk odább ! íme itt van közoktatási és népnevelési törvényünk... lehet-e ennél szabadelvűbb, nagyobbszerü és dicsőségesebb intézkedés a végett, hogy nemzetünk óriási léptekkel haladjon előre a közmivelődés- ben s a legműveltebb államokat, a Schweizot, a szabad Amerikát is túlszárnyalja ? .. . No nézze az ember ezt a szegény fiatal „naseweise atyafit, még azt mondja, hogy „vederemo,“ (ugyan mit mondhatott ?) hogy „napot lementével,“ hogy „a ki sokat markol, keveset szőrit hogy már a kezdet, az alap is hibás, tévesztett, pedig „ruente fundamento, ruet super aedifica- tum“ (ni ni, még diákul is tud a kópé!) De hiszen mindezek oly képtelen állítások, hogy azokat czáfolgatni, és önnel tovább feleselni, méltóságunkon alulinak tartjuk. Hanem fordu lünk inkább a mi royalis honfitársaink, loyalis elvbarátink és „hegymögi“ hitfeleink józan és egyedül elfogadható észjárásához, s kifejtjük, hogy a folyó évszázad második felében, tehát mindössze nehány év elforgása alatt mennyi mindent, mennyi épületes és üdvös dolgot tanultunk a mi hajdani „a pátensben megboldogult“ pát- ronusainktól, kiket nevez vala Klió nagyasszony eképpen: Doctor Alexander Bach és az ő fidélis „huszárjai“ ...

Van szerencsénk például bemutatni egy fontos ikertudományt, melynek köszönhetjük jó részben, hogy a kulturnépek színvonalára emelkedtünk, nevezetesen — a rubrikát és a paragrafust. Oh hatalmas Nikázius (pelle nures glyres, gurguliones l) te tudod csak, mily bar bar és világtól elmaradt nép voltunk mi, mig|

a rubrika nálunk meg nem honosult, és hozzá I méltó testvére a pafagránts „definitiv“ be nem szállásolta törvénykönyveinkbe hórihorgas, s a Farahó sovány tulkaira emlékeztető termetét! ÍNo igaz az előtt is vólt rubrikánk és paragrafusunk, de hát nagyon szerérty mennyiségben, pedig mit használ a szomjúságtól elepedt vándornak néhány csepp Viz, a diáknak nehány korty bor, s megraenti-e a hullámsir fölött le- íbegőt nehány szalmaszál a vizbefuladástól ?

A jóból sok legyen inkább, mint kevés! — Nem tágadjuk, hogy a rovatok pontos betöltése igen nagy vigyázást, türelmet, éleslátást szükségei, sőt legyen I mint ön balóldali barátunk állítja, hogy néha ember- kínzásnak nevezhető,... azonban ha valaki magasztos hivatásra, jelesül az államgépezet egyik fogaskerekéül, mozdony szíjául vagy emeltyűjéül vállalkozott, micsoda vakmerőség a munka nehézségeit kifogásolni! miért nem engedi magát báránytürelemmel koptattatni, meg- hánytatni, kettótöretni, hős (hirtiusként a mélységbe rohanni, bátor Scaevolaként jobbját elégetni ... ad majorem Rubricae glóriám í —>■ Az is megtörténik, hogy az egy sorban lévő 50—60 rovatot a figyelem hiánya furcsán öszetéveszti, (Duncsi urbarátunkon történt, hogy a közelebbi népszámlálásnál tizenkét bábát jegyzett be a szomszédrovatba tartozott ugyanannyi más ál lásu egyén helyett, — a népmozgási táblázatba pedig, a falu összes halottait a börtönben meghaltak rovatába igtatta,— nem csekély bámulatára az akkori „Vassagtereknek“) de hát vigye a tatár 1 csak az ellenőrzési főrovatok egyezzenek 1... úgy sincs a nap alatt semmi tökéletes! — No már a paragrafusról nem beszélünk ily tüzetesen, hasznossága úgy is kétségen felül áll! Csupán annyit jegyzünk meg róla, ezt is csak a gyengébbek kedvéért, hogy általa lettünk (nem kis dicsőség ?) par excellence „prókátor nemzet.“ — Mennyi tanulmány, gyakorlat, virasztás, és verejtékezés kellett hajdan, mig valaki ügyvédi diplomát nyerhetett s az ügyvédi szép névnek emberül tudott megfelelni I Most előáll egy bukott zsibárus, egy kóborló szinész, egy sámfa-unott Bőhm Jakab, bevágja a Reichsgesetz-blattot, országbírói értekezletet s az újabb törvényczikkeket, átúszik valahogy (vájjon nem-e arany „life prservet“ hr mentő öv segélyével?) s azonnal kész a nagy férfiú, réme és ostora barátnak, ellenségnek, — az „ügyvégy“ mint a néphumor jel- lemzöleg nevezi... hála neked oh paragrafus, hála neked oh Bach, mi kegyes patronusunk!

Másik kitűnő becsű tanulmányunk ama nagy embertől — a világ polgárság. Mi szerencsétlen tormaférgek azt hittük ezelőtt szánandó együgyüségünkben, hogy hazafiság, honszerelem minden igaz magyarnak szent és mulaszthatat- lan kötelessége. Azonban eljöttek ők, az emberséges civilisatorok Fischamentből, Caszlau- ból, Gurkfeldből, és megnyilatkozának a mi szemeink és megilletődve íátánk a mi roppant szellem szegénységünket. — Nosza fel! siessünk utánpótolni elmaradottságunkat! Micsoda korlátolt hatalom is az a hazafiság, a világpolgárság fönséges eszméje mellett! Igaz, hogy valami tizenöt éve, erős veszélyes recidivába estünk, és nagyobb szívóssággal, mint valaha ragaszkodtunk nemzetiségünkhöz,... no de hála a „Pesti Napló“-nak és a bölcs opportunitásnak ! a betegség nem fejlődött krónikussá, múló láz vólt az egész lelkesedés, és hazafiságunk, more patrió, szál mat üz. — Bezzeg! más élet van napjainkban,. .. csak úgy sirhatnánk, mikor látjuk, persze örömünkben! Városunkban úgy eldobták, elfeledték férfiak nők a magyar öltönyt, hogy midőn egy-egy falusi család azokban az ősszabásu köntösben berándul hozzájok, csak úgy bámulnak rá, mint bizonyos tej-vaj-turó termelő jószág kis fia az uj kapura,.. a falusi delnők (hála a magyar divatlapok egy hangú nemes törekvésének 1) valamint az uracsok is (még azok is, kik valaha tallér nagyságú sar- kantyupengőt viseltek) erősen civilisálódnak e tekintetben, daczára hogy vén morgó medvék minduntalan idézik reájok a régi dalt „bugyo- gója vagyon ... csapja agyon !“ — A köcsögkalapok kezdenek eltünedezni, a fecskefarkak, (vulgo frakk) erősen szerepelnek a divat börzéjén, nem árt ezeknek a Krach ! a shawlok és plaidek pedig plane felülállanak a „párin“. — A főúri körökben már csak elvétve hangzik a zengzetes magyar szó,.,. közeledünk Mária- Therézia korához, midőn csak is három magyar mágnás tudott magyarul. — A magyar fővárosban a nemzeti színházban, kivéve a vásárok tartamát és nehány operai előadást, gyér közönség, melyet sokszor újainkon is felszámíthatnánk — a budai népszínház, melyet mint homlokzata hirdette, hazafiság emelt a nemzetiségnek, csőd alá jutott, — Aradi Gerő válla lata a várszínházban, bár életre való vólt, kimúlt ez árnyékvilágból, — igaz hogy mostanában több helyen is Van estenként előadás a fővárosban, de hát azért se baj! nem sokáig fog ez igy tartani, jobb és kedvesebb nekünk az olasz „staggione“ a neue Welt, orpheum, café chantant, s több e fajta helyiség, hol mint 1830 tóján a posonyi főrendeknél ez a jelszó „machen wir uns kommot, und sprechen wir deutsch!“ Szóval bár mint henezegnek azok a fertelmes skriblerek, nincs egyéb hátra, hogy egészben világpolgárokká magasuljunk, hogy rebellis ku- rucz őseink többé ránk ne ismerjenek, — igen! nincs egyébb hátra, mint a borotvált arcz, al- longe-paróka és a tubák...-z—y.