Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1876-01-23 / 4. szám

Nyíregyháza, január 23.

Y. évfolyam. 1876.

4. szám.

Előfizetési árak ;

Egé*t, évre Fél évre . Negyed évre

Szerkesztői iroda és kiadói hivatal, hová a lap agy szellemi mint anyagi részét tárgyaló küldemények, úgy szinte a Hirdetések s minden felszólamlások intézendő k:

n.-debreczeni utcza 1470. számú Figeczky-féle ház.

Bérmentetleu levelek csak ismert kezek* töl fogadtatnak el.

A kéziratok* nem adatnak vissza.

SZABOLCS

Yegyes tartalmú hetilap.

Megjelenik minden vasárnapon.

(Egyes szám ára 10 kr.)

BLiadó-tulajdonos: Répássi István.

>■$£ SS tt 5S «Hí1 Éj

| j Hirdetési dijak:

Minden 4 hasábos petit-sor egysseri hirdetésnél 5 kr., többszörinél 4 kr.

Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatása, kedvezőbb föltételek alatt ese- kösölhetö.

Minden egyes beiktatás után kincstár1 illeték 30 kr.

A nyílt-térben minden négy hasábos garmond-ser dija 90 kr.

Az előfizetők, a hirdetések megszabásánál, 20*/,-nyi kedvezményben részesülnek.

■S'" g? ■ e'

Eperjeske, 1876. január 18.

Motto : „Át vagyok hatva azon hittől,

hogy az emberiség boldogsága a lehető legmagasb civilizatión és fel- világosodottságon alapul.“

„Az elszórt és irány nélküli tehetségek, ha egy központban egyesülnek, ha tér nyílik közös tevé♦ kenységre, egymást támogatva és

buzdítva, fokozott munkásságot képesek kifejteni.“

Or. Széchenyi István.

Most egy éve örömmel írtam „V isz- szapillantás“ czimü czikkemet, megyénk 1874. évi közművelődési és társadalmi mozgalmairól, mint e lapnak akkor is egyik rendes munkatársa s a jelzett kérdésekkel foglalkozó rovat vezetője.— Volt tárgy, a melyről lehetett irni. Volt mozgalom a társadalmi élet terén. Egyleteink megyeszerte működtek derekasan. Kevés utánjárással sok örvendetes adatot lehetett összeállítani, a mint erről ma is meggyőződhetik, ki ama czikket újólag átnézné. Egy ily visszapillantásra ma sem vólnék rest. — De akármiként erőltetjük emlékezőtehetségünket, bármint fegyverezzük is fel szemeinket, még sem tudunk oly mozgalmat, annyi adatot találni az 1875-ik évben megyénk társadalmi életében, mint az előbbiben. Mindenfelé közöny, mély hallgatás, mintha hómezőkön járnánk, avagy rendben volna minden.

Az előbbi években özönnel hozták lapjaink a tudósításokat az egyletek alakulása, gyűlés tartása, vagy ennek lefolyásáról. Most: sehol semmi hang. Szal- matüz volt, a mi előttünk lobogott.

Pedig a feladatok, melyek kérdésként álltak előttünk eddig, most is meg- fejtetlenül vannak közművelődési úgy, mint társadalmi életünkben.

Egészséges társadalmi életnek s a humánismus szelleme elterjedésének legfőbb mérve azon igyekezet és mozgalom, melyet a civilisatio terjesztése s a segélyre, támogatásra és ápolásra szorult kicsinyek, vagy magukkal is tehetetlenné lett öregek és szerencsétlenek iránt kifejt, megindít.

Mi mindent csak a kormánytól várunk. Mozdulni se tudunk, úgy látszik nem is akarunk, hacsak az nem tuszkol,

TÁRCZA.

A besztereczi halász.

— Regény. —

Irta: Angyal Gyula. (Folytatás.)

nem üsztökél unos-untalannl szellemi és anyagi téren egyaránt. Pedig biz az mostanában sült galambbal nem igen kecsegtethet bennünket sem itt, sem ott.

És még sem ismerjük el, hogy kiskorúak vagyunk, járszalagra, vezetőre van szükségünk. Mert ha nem így lenne, azt hiszem, hogy tennénk talán társadalmi téren magunktól valamit; adnók hacsak némi jelét is a nagykorúságnak ! Pedig át vagyunk hatva, legalább igy mondják uton*utfélen, a nagy Széchenyi jelmondatától, hogy az emberiség s igy nemzetünk boldogsága és jövője is a lehető legnagyobb civilizatión s felvilágosodott- ságon alapul.

Meg is kisértették egyes lelkes, buzgó hazafiak s ügy barátok a civilizátió fejlesztése végett mozgásba hozni minden eszközt, a központban úgy, mint a megyékben. — így történt nálunk is. De nehány év alig telt el s dugába dőlt minden. Sok egyletünk megszűnt, vagy tétlenül hallgat, vagy haldoklik. A demokrata körök feloszlottak. Olvasóköreink hasonlóképen. Népkönyvtárakat nem is állítottunk. Kisdedóvodáink sincsenek, nem is voltak. Segélyegyleteknek hírét is alig hallottuk. Egy kórházunk van, arra is adóként kell kivetni a fentartási költséget, mi csak nehány krajczár s igy sem akarjuk fizetni.

Hol van ugyan a hiba ? hol rejthetik a pangás oka? hogyan történhetik, hogy a mi társadalmi életünkben minden kezdeményezés meghiúsul?!

Véleményem szerint legfőbb ok az, hogy a kiknek legelöl kellene járni, nincsenek sehol. A kik észszel, szellemi, erkölcsi, anyagi támogatással járulhatnának a közművelődés ügyének előmozdi- tásához, a társadalmi bajok, nyomorok enyhítéséhez: kihúzzák magukat, félrevonulnak. Értem a nagyobb birtokos osztályt s az értelmiség aránytalanul nagy részét általában. Az igazság és ez alkalommal a használni akarás erős vágya, számnélküli társadalmi bajaink látása parancsolja, hogy őszinte legyek.

Mindenki látja, tudja, de elhallgatjuk, elnézzük, hogy a fentjelzett birtosokszor a békés családok fájdalmaiban találtak kikötőt, s oly sok bánatot okoztanak, mig végre az üldözőből üldözött lett.

Zólyomi azonban még akkor is a régi, a korlátlan szabadságot szerető férfiú maradt, s ha ifjúkora elmúltával, ha varázsajkai meg- őszültével többé nem is volt a régi délczeg csábitó ifjú, de azért látható volt mindenütt mogorvává lett vonásaival, ősz fürteivel s bűnös, kalandos leikével, melynek makacsságát semmi sem törheté meg.

— Apjpk! — szólt a távozó csapat után tekintve Sára asszony, — én ez urat láttam valaha.

— Régen volt az, feleségem!

— Régen bizony,... hej, még akkor 1

— Igazad van,.. de ... hallgass.

II.

Hogy regényünket mentői inkább a va keretébe szorítsuk, eltérünk egy kissé szem lyeinktöl, a felléptetünk egy újat, ki reg nyűnknek sarkpontját képezendi.

. Zólyomi Dávid, mint a történelem álhtja, egyike volt hazánk leggazdagabb, ( egyúttal legrejtélyesebb, legkalandosabb férfi inak.

, Ifjúkorát vajmi kevésbbé ismerjük. Hol itt, hol amott tűnt fel, kalandot kalandra halmozva, melyek sokszor a bűnig terjedtek, mely azonban nevezett lelkületében legcsekélyebb változást sem okozott.

így tartott ez sokáig, megátkozva a kunyhótól kezdve a legdúsabb palotákig, mig- len az évek vas foga megőszité amaz egykor délczeg kalandos fit, meg ama nyers, de a nyerseségben is varázstelt ajkakat, melyek

Ez időtájt építette ama hires faköpönyeget, a besztereczi várat, melyben később jeltelen sírját is leié.

E váracs, melynek helyét ma gyümölcsös kertek foglalják el, kövek közé foglalt, mélyen földbe vert taczölöpökből, s egymásba illesztett gerendákból állt, magasra hányt föld- sánczoktól s a mai Járat és Ticzcze erektől körülvéve.

Terjedelme, a mai helyiség után Ítélve, nem nagy lehetett, de kedvező helyiségénél fogva a mértföldekre körülfolyó lápok miatt megközelithetlen volt.

E vár, melynek nyomait földsánczai ma is mutatják — volt Zólyomi Dávid buv- helye.

Mi indította az öreg dúsgazdag kényurat, hogy élte utónapjait is kalandozásaiban töltse, s csak elvétve, mint űzött vad. térjen meg néha néha várába, örökké titok marad, mint épen úgy ama roppant kincshalmaz története, melyet ecsedi és besztereczi magányaiban összehalmozott.

é Zólyomi Dávidot a történelem sem tudja

bővebben felmutatni.

* *

*

kos osztály s az értelmiség nagyobb része mulatságokra, ünnepélyekre, kártyára, czigányra, lóra, kutyára 8 mit én tudom, hogy minő hiábavalóságokra százakat, ezreket költ. Az ezreket nem csak úgy odavetve, nagyítás kedvéért írtam: hanem tapasztalat után — Embertársaiért, a közjót, közmivelődés előmozdítását czélzó intézetekért, egyleti czélokra a krajczárokat, egy pár forintot is áldozatnak tekint; ha ugyan nem sajnál enyicskét is adni.

Semmi sem természetesebb, mint liz előttem, hogy az efféle leleplezéseket Is épen azok hallják meg legkevésbé, Isiknek leginkább mondva vannak; mivel az irodalompártolás (majd úgy fejeztem ki magam, hogy az újságolvasás) nem tartozik főbb erényeik és ér- .demeik közé.

Hogy az általam oly buzgón és magam sem tudom most már hányadszor sürgetett társadalmi és egyleti tevékenység, mily üdvös eredményeket mutathat fel, e végett hivatkozhatunk ; Eszakamerika, Hollandia, Sveicz és Angliára.

Es itt, egy szakember idevonatkozó tanulmánya alapján, egy nehány idézetet állítok össze, buzdító például s lelki gyönyörűségül azoknak, kik a közmivelődés minél nagyobb mérvbeni elterjedését óhajtják. Részemről életemben 'Statistik ai adatokat nagyobb élvezettel nem olvastam, mint épen az alábbköz- lendőket. A könyv, melyből idézek: „Sveiczban és Bajorországban szerzett tanügyi tanulmányok.“ Szerzője: Molnár Aladár. Itt kiválóan most csak az „egyletek és az egyleti tevékenység“ ez. szakaszra hivatkozom. Bár hazánk minden igaz fia elolvasná eme könyvet, hogy tanulna e maroknyi szabad és független nemzet példáján nemzetéért lelkesülni s cselekedni társadalmi téren, egyleti ■ tevékenység által, minthogy másként megközelitőleg sem használhat annyit, mint az ily körök és intézmények közvetítése által. * Erre serkentette kortársait már a nagy magyar, Széchenyi gróf is, mottóul választott soraiban.

Erre, midőn igy irt: „minél magasabban születik az ember, minél gazdagabb, értelmesebb, függetlenebb, annál nagyobbak kötelességei embertársai, ha- zája irányában.“ Erre, midőn szó- ról-szóra ezt irá egy főrangú nőrokonának, — Hunyady Julia grófnő volt ez: „Reményiem, hogy te nem véleke-, del felőlem oly felületesen, hogy azt hidd rólam, hogy én életemnek legszebb éveit arra fogom forditani, hogy végre is egy pár lovat futtassak, vagy egy dohánytőzsdét állítsak fel. Azt találom, hogy a pipaszag époly kellemetlen, mint az istállószag és csak nagy önmegtagadással vagyok képes ily roszszagu intézményeknek szószólója lenni, mint a lóverseny és a kaszinó! Azonban én ártalmatlannak tartom ez eszközöket, de elégségesek arra, hogy honfitársainkat medvebarlangjaikból lassankint kicsaljuk, egy helyen egyesítsük, egymás között és műveltebb emberekkel megismertessük.“ —(Sajnos, hogy sok főemberünk a „rósz szagu intézményeket“ félreérti ma s az eszközt czél- nak tekinti.)

A már nevezett könyvből is idézhetünk számadatokon kívül ily lelkes, szívből származó beszédeket. —• Méltók volnának a betanulásra, hogy hús és vérré válnának legalább műveltebb embereinkben az ily tételek: „Az államhatalom müveit népet, az egész országban elterjedett s a nép minden részét áthatott nemzeti közmiveltséget soha nem képes teremteni megfelelő egyleti s községi közreműködés nélkül.“ Pedig: „a valódi nemzeti önállóság, alapja az önálló és eredeti nemzeti közműveltség.“ — Még egyet, a mi szintén fontos és nagy horderejű álllitás minden nemzete szabadsága, önállósága és függetlenségéért lelkesülő hazafira nézve. Ugyanis : Az általánosan elterjedt közmiveltség teszi lehetővé, hogy: „az emberi civilizátió mai fejlettségén szükségelt állami és társadalmi intézmények s rendszabályok az

Erdélyben, a csörtető Aranyos közelében egy kisded falu látható.

Alacsony, szétszórt házai inkább egy nagyobb terjedelmű majorságot, mint falut tüntetnek elő.

E falu, vagy majorság, melyet ezúttal Sólyom-halmának nevezünk, a legnagyobb rendben állott, mely ama nagy keskeny magas födelü urilak tulajdonosának valóban dicséretére válik.

A füstölgő kémények, a tárt kapuk már messziről elárulák — mi a magyart mindig és mindig oly igen jellemezte és jellemzi — az őszinte, keresetlen vendégszeretetet.

E mondott, urilaknak nevezett épület különben korántsem volt a maiakhoz hasonló. Nehány tágas szoba, keskeny, félkörbe vágott ablakával, erős tölgyfa bútoraival képezték az egész mindenséget.

Hanem a szív, az gazdag volt.

Sólyomhálma tulajdonosát azonban nagyon ritkán lehete látni. Roppant terjedelmű birtokai lévén, főleg Magyarországon, Sólyomhalmát csak ritkán látogatta meg. Ha jött, ha érkezett, azt nagyobbára estenként a késő órákban tévé, s ha ment, elutazására a kora hajnalt választá, mely körülmények, miután az utazót illetve, könnyen megmagyarázhatók valának, a rejtélyességek közzé nem tartozhattak.

Honnan jött, hová megy — senki sem törődött vele, úgy annyira, hogy a majorság lakosai' urokat csak mint egy vendégül kezdték tekinteni, ki az udvarbiró előtt ép úgy éjjeli szállásért eseng, mint sok mások, kik vagy jönnek, vagy szaladnak.

Erdély az általunk jelzett időben a zavarok és nyomorúság hazája volt. Német, török, tatár dúlta, s hogy a nyomornak koronája is legyen, előállott Bethlen István, elő a fösvény I. Rálíóczy György, s onták a testvérvért Erdély koronájáért, míg végre aztán a szerencse Sárospatak és Szerencs urának, Bá- kóczynak kedvezett.

Sólyomhalma tulajdonosa tehát csak mint vendég jelent meg birtokán. De nem is volt reá szükség. Ott volt Zákó uram, az udvar- biró, s ez mindenben hélyettesité.

Zákó uram talán bővebben tudott volna uráról, ámde ő hallgatott, mint a sir.

Minek is beszélt volnál Járandóságát pontosan megkapta, — a miért aztán ő is pontosan beszámolt urának, — s ezzel elég volt téve mindennek.

Zákó uram számadásai minden negyed évben megtörténtek. Mely napon, az bizonytalan volt; azonban minden évnegyed utóljára készen kelle lennie, hogy bármikor jöjjön is ura, tiszta jövedelmét azonnal fel tudja szó- littatni.

Negyedévenként tehát a tulajdonos rendesen megjelent; körül járta a. majorságot, megtekinté az ólakat, az aklokat, s kielégítve az udvarmester kezeibe a cselédség illetékeit, a felesleget hosszú társzekerekre rakatta s el- szállittatta.

E társzekerek némelyike aztán Zerin, némelyike Ecsed, némelyike pedig Beszterecz- nek indult.

Mi történt aztán azzal tovább? — azzál az udvarbiró nem gondolt, ő megtette kötelességet.

— Na csakhogy ez is megtörtént. Sokat adnék valakinek, ha e számadás-napokat arra átruházhatnám l — szólt ilyenkor Zákó uram családjához térve.