Szabolcs, 1876 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1876-01-23 / 4. szám
ország minden részében veszély nélkül valósit,hatók legyenek.“ E szépen hangzó idézetek után térjünk már a számadatokra. „Angliában 1868-ban 20,000 egylet volt, tehát 1459 lakosra esett egy.“ „A 41,000 lakosú Basel város kantonban 138 egylet.“ Közbe legyen mondva, megyénk 265,584 lakossal birt az 1870-ki népszámlálási kimutatás szerint s körülbelül e szám meg van ma is, de kötve hiszem, hogy ily nagy népesség 38 egyletet tartson fel, Éhez úgy gondolom nem kell oda tennem, mily messze állunk mi ama néphez miveltségi fokozat szerint. Svájczban csupán segélyegylet vau 632. Ezeknek 97,754 tagja, vagyis minden 25 7 lakosra jut egy társulati tag. E segélyegyletek összes vagyona 7 millió 872,020 frank. „A legnagyobb összegek — irj a szerzőnk — betegekre, özvegyek óh árvák gyámolitására s illetőleg neveltetésére, azontúl nyomorékká lett tagok tartására s végre temetésekre for- dittatott.“ Lövész egyletek, dalárdák vannak minden községben; amazok a nemzet had- és harczképességének fejlesztésére; im ezek : „a nép kedélyének s Ízlésének művelésére és hazafias érzületének táplálására.“ Mi ezeket is elkezdtük s isten jóvoltából már bele is untunk. Ki- csinyeljük a dalárdázást. Pedig mi ránk igazán ránk férne a capite egy kis kedély mivelés és ízlés nemesítés ... A temérdek népnevelési, gazdasági, történeti, tér mészettudományi, múzeumi és nőegyletek számát, továbbá „az ifjúsági egyletek“ s a „kézmüipáros képző egyleteket“ nem is idézem; mert vége-hossza a roppant sok számadatnak nem volna sokáig. Pedig „ez a mai finnyás izlésli“ olvasó talán már is beleunt adataim olvasásába; sőt hajlandó azokat nem hinni el. Utasítom a fentczimzett könyvre; csakhogy, ha ily gondolkozással feltárja, attól meg épen elijed; mert ott még többet talál. A két legnagyobb társulatot kell még egy nehány adattal ismertetnem. Egyik a „báseli közhasznú társulat.“ 1777-ben alapitá lsei in Izsák jogtudor s baseli tanácsjegyző. Kívüle még hat fiatal emberből állt alakuld sakor a társulat. Alaptőkéje volt 4 Lajos- arnny. Ma 1200 tagot számlál; s évenként 60—70 ezer frankot fordít kultúrái czélokra. Tagsági dij évenként 10 frank. Egyéb bevételeit nagyrészt évenkénti önkéntes adományokból gyűjti. A társulat tőkevagyona 145,130 frank. Feloszlik a társulat 26 szakbizottságra s ezek által teljesíti roppant fontosságú társadalmi és közművelődési s humanistikus feladatait. Másik: „a sveiczi közhasznú társulat“ (Schweizerische gemeinnützige Gesellschaft.) — Hatásköre, az előbbinél nagyobb, s mintegy az egész köztársasá got behálózza. 1799-ki ínséges időben szinte hat taggal alakult. A társulat tagjainak összes száma Zákó uramnak nem nagy családja volt. Felesége és egyetlen leánykája képezték azt, betöltve lelkét gyönyörrel, boldogsággal. És valóban Borbála, az udvarbiró leánya, a leggyönyörűbb fejlődő leánykák egyike volt. El is ment a hire meszeföldöo, úgy any- nyira, hogy nem egy csillogó öltönyü levente tartotta érdemesnek — az ügyes gazdálkodás örve alatt — a szép Boriskát meg-meg tekinteni, azokban a szép szelíd kék szemekben I gyönyörködni, s midőn aztán — az ügyes gazdálkodás megtekintői paripáikra veték magokat s elszáguldtanak, rendesen oda nyúltak, a hol a.szív dobog, s bár annak erős dobo gását érezők, mégis úgy tetszők előttök, mintha az nem volna helyén, mintha az ott maradt volua Sólyomhalmán — Boriskánál. Szegény Boriska.1 ő erről mit sem tudott. Hiszen még alig Ifi—16 éves lehetett, ily években pedig — ez időben — a 15—16 éves leánykák kis gyermekek voltak. Az udvarmester és felesége, a magyarországi születésű Móré Sára, nem örültek ugyan nagyon e látogatások-.ak, de meg kelle abban nyugodni. Úgyis háborús idők járnak; minek idéznének elő lelkeikben is háborút. Nos, és az | női hiúság, mely ha később is, de mégis utóléri az embert, talán az sem engedte volna meg a háborút? Ki tudjál hisz Boriska még alig 15—16 éves, hátha | látogatások a szintén még alig 35—36 éves anyát, a szép Móré Sárát illetik. Lehet, hisz többek közt a majorságot egy csontos képű, majdnem egészen kopaszra nyírott, magas homloku előkelő ur is meglátogatta fiával, és ez a sasorru kopasz ur oly igen hosszan nézett Móré Sára szemébe. ma 10—12 ezerre tehető. Feladatául tűzte: „1-ör a népesség igazi bajait i nyomorainak alapjait megismerni és 2-or e bajoknak orvoslására mindazt megtenni, mit az állam, helyzeténél fogva nem tehet, vagy nem tesz.“ Érdekes tudni, mint hálózta be ez a társulat az egész köztársaságot. Úgy, hogy négy fokozatra oszlott bizottságaiban. Van ugyanis 1-ör központi vagy általános társulat. 2. Mint ennek osztályai az egyes kantoni közhasznú társulatok, a központival folytonos összeköttetésben. 3. Az egész kantoni társulatoknak minden külön kerületben van egy-egy sectiójuk. 4. ezen kerületi sectióknak minden községben van nehány tagból álló filiájuk; így p o. az általános közhasznú társulatnak egy sectióját képezi a zürichi k. h. tárulat; ennek ismét Zürich 11 kerületében 11 sectiójavan, s e kerületi osztályoknak 360 községben 360 filiájuk.“ (234. lap.) így vonja e társulat be a legjelentéktelenebb községet is a közművelődés nagy horderejű ügyének előmozdítására. Látnivaló, hogy e czélra ez a legtökéletesebb társulat, mozgalom a milyet csak ember szervezhet. Mikor lesz ez hazánkban igy ?! Es lesz-é valaha! . . . E szép példákon okulva, mi is szánhatnánk évenként egy-egy kis summát egyleti jótékony czélokra. Bár ez esztendőben indulna meg ilyes életrevaló mozgalom megyei társadalmi életünkben s abba minél több ember vonathatnék be, hogy igy, ki egy, ki más társulatnak lévén tagja, egyik innen, másik onnan kapna egy üdvös eszmét, egy kis érdekeltséget s azt adná, vinné tovább, mint egy egy apostol!! „Mert az elszórt tehetségek egy pontba gyűjtve, egymást támogatva és buzdítva fokozott munkásságot fejthetnek ki,“ mond Széchenyi. $ * * , * En pedig leteszem mostan toliamat azon gondolattal, hogy ha az 1875. évről megyénk társadalmi mozgalmai s egyleti tevékenységéről adatokat nem közölhettem, kárpótlásul adtam valamit, adtam im a sveiczi egyletekrőli adatokat és működésük vázlatát. Úgy hiszem, hogy ez által több szolgálatot teszek a megyei közmivelődés ügyének, mintha azon nehány dicséretesen működő egyletről, társulatról szóltam volna, melyek megyénkben a közönynyel daczolva, ez évben is fennmaradtak és működtek. Örvendenék, ha ez adatok, gondolkozásra anyagot nyújtanának egy-két közmivelődés barátjának. Adná Isten! Görömbei Péter. — Felső-Zemplénben —- mint a F. P. irja — e hó 9-én este egy kézalaku tüzjelet láttak az égen, mely tüneményből a babonás orosz nép háborút jósol. — Ez itt fiam, — szólt egy ízben. — Györgynek hívják. — Örvendünk kegyelmeteknek! Aztán az a nagyon rövid hajú sasorru ur letette tollas fövegét, s ama fejedelmi kiálló homlokon Móré Sára egy hosszú sebhelyet látott. Másnap nehány czifra szolga kíséretében, midőn a nyirottfejü ur fiával együtt búcsút vett, ismét a szeme közé nézett Móré Sárának, s Móré Sára úgy megyjegyezte magának azt a két arezot, hogy szinte leikébe vésődtek. Azután csata csatát ért. Magyar a magyar ellen; vallás vallás ellen. Török, tatárcsordák jöttek és dúltak szerte. Szerencsés volt, ki azokkal nem találkozott. Es mily csodálatost a sólyomhalmi majorságot senki se bántotta. A magyar nem akarta, a rablócsordák nem merték. Ezért volt ( hely. Megtörtént, hogy a majorság egyik vagy másik látogatója nehány kérdést intézett az udvarbirőhoz; ez azonban mindenre igy felelt, hogy: nem tudom! Ama magas, nyirottfejü ur, ki szép serdülő fiával olyan czifra kísérettel távozott, szintén kérdezősködött. Erre azonban az udvarmester nem mert olyan röviden felelni. Az a kiülő homlok a sebhelylyel, az a villogó szem, az a sasorr, mely majdnem a duzzadt ajkakra hajlott, s melyeket ritka bajusz s he- gyeses szakái folyt körül — ez a nyírott ur kimerítőbb feleletet követelt. — Nem tudom uram, — felelt az udvarmester. — Uram a múlt hónap utolján volt itt. CSARNOK, írás, gyorsírás, nyomdászat. — Ismeretterjesztő czikk. — irta: Mihályfi József tanár. XL Az emberi léleknek egy mindig felismerhető törekvése az, hogy kitűzött feladatait mennél könynyebben, mennél rövidebb idő alatt kívánja véghez vinni. Feüsmerhető e törekvés az emberi tevékenység minden terén és az emberiség életének minden korszakában. Nagy volt a teher, mit odább kellett vinni; csinált az ember kereket s ezek segedelmével tízszeresen megkönnyítette munkáját. Sebesen kellett haladni, az emberi tüdő és lábizmok nem birták az utat: jó szolgálatot tett a ló, mely a nyereg alá s a hámhoz szokott. E törekvésnek köszönhetjük, hogy ma már a világutakon gőzerő mozgatja az óriási jármüveket, s a villany szárnyain röpül a gondolat világról-világra, megszégyenítvén az egykor nagy jelentőségű galambpostát is. Megkímélni erőt, megkímélni időt! régi jelszó, melyet az emberiség zászlajára felírt. Már a legrégibb népeknél az írás körül is meg volt a törekvés sebesen írni. így támadt eleinte a képből a betű. így törekedtek a betűnek is mennél egyszerűbb, könnyen irható alakot adni, s a hol azt az írásnak eredeti jellege nem engedte, teremtettek uj ábé- ezét, mint pl. az egyiptomiak az anunaui vagy királyi írást, mely két-három egyszerű vonáska összetételéből támadt és sokkal könynyebben lehetett kezelni, mint a nehézkes hieroglyphe- ket. Midőn azonban a rendes írás, minden simasága mellett, meg nem felelt a sebesség igényeinek, legkönyebb módul kínálkozott a rövidítés, mi abban állett, hogy például a magánhangzókat nem írták ki, mint a héber írásban, vagy egyes szavak helyett csak azok kezdőbetűje lett kiírva, miből szinte a zsidóknál kifejlett a kabbala — titokszerüségével. Az ó-testamentom is gyakrabban megemlékezik sebes-irókról. Ilyen írásból azonban reánk semmi sem maradván örökül, azon sebesirás milétéről nem szólhatunk. A görögöknél azt állítják, Xenophon jött első azon gondolatra, hogy a közönséges görög irás helyett egyszerűbb jegyeket használjon, melyekkel aztán nagy mesterének Sokratesnek előadásait szószerinti hűséggel leírja. Tanulótársa Plato szinte elfogadta Xenophon jegyeit, s képes volt egész szólásmódokat egyszerű jelények által kifejezni. Csakhamar ezen irás a görögöknél elterjedt s mint külön mesterség gyakoroltatott s a vele foglalkozók rövidenirók, sietveirók, jegyirók, szűkenirók (stenographok), sebesirók (tachygraphok), nevei alatt emlittetnek. Említés tétetik, hogy még Cicero idejében muto gatták Homernek rövidített jegyekkel lemásolt Iliasát, mely mindenütt egy dióhéjba elfért Valamint a tulajdonképi írást magát, úgy ezen sebes-írást is a rómaiak a görögöktől örökölték. Egy római költő Quintus Ennius hosszabb ideig tartózkodván Görögországban, első kezdte a görög jelényeket a latin nyelvre alkalmazni. A ki azonban a sebes-irás mesterségét jelentékenyen tökéletesítette, az Mac- rus Tullius Tiro, a nagy szónok Cicero szabadosa volt. Ez a tőle úgynevezett tironi jegyeket K. e. 76-ban találta fel, s azok használatában oly ügyességre tett szert, hogy urának elmondott beszédeit utánirhatta, s érdemes volt a dicséretre, melylyel ura és kortársai elhalmozák. Utána Rómában a nótáriusok rendje támadt, kik nemcsak a tanácsban és a népgyüléseken, hanem a bírói tárgyalásoknál — Mikor jött? . .. Honnan jött?... Hová ment ? ..» — Ki tudná azt uram. Hol itt, hol amott. A merre lép, lába nyoma mindenütt a sajátját taposta. — Mennyi idős lehet most urad? — Velem van egy korban. Negyven éves 1 — Átkozott makacs emberi — mormogott alig hallhatóan a nyírott ur. * * * 1644. elején Sárospatak roppant örömnek és vigságnak volt színhelye; mig a szomszéd erődökben, de főleg Kassa mellett óriási tábor állott csatakészen. Ez ünnepélyen egész Erdély köz- és főnemessége részt vett; még Zákó uram is az udvarbiró ■— a még mindig szép Móré Sárával és most már teljesen kifejlődött leányával, a gyöoyörü Boriskával. A jelzett roppant öröm és vigság, nemkülönben a Kassa mellett felállított roppant tábor I. Rákóczy György Magyarország fejedelmévé való kikiáltását jelezte. Midőn Erdély fejedelme, de a magyar, s főleg a vallásszabadságuktól megfosztott protestáns urak részéről most már Magyarország fejedelmévé is kikiáltott Rákóczy Sárospatak várába bevonult, figyelmét a tisztelgők közt egy az erdélyi köznemesek ruhájába öltözött pár vonta magára, oldalokun egy gyönyörű leánynyal. A fejedelem néma fejhajtással köszönve a kitörő hódolatot, s tova vágtatott, magára hagyva az oszlásnak induló tömeget. Elég is volt annyi, különösen Zákó «rámáknak, kik a rövidre nyírott majorsági látois jegyezgettek és szigorú törvények fenyeget ték azt, ki mesterségét szántszándékos ham;' sitásokra merte használni. Alexander Severn' egy hamisító nótáriusnak megmetszette kezsl inait, hogy Írásra képtelen legyen. A művészetek és tudományok általán^ hanyatlása eltemette a régi sebes-irást is, csak • mikor a középkor vége felé a tudományok ujr.! felvirágzani kezdtek, akkor fordultak figye. lemmel a régiek gyorsírására. A tudós Grute- rus 13,000 tiróni jegyet gyűjtött össze. Azon' ban a régi gyorsírás nem felelt meg a kor igényeinek, annak reálisabb elven kelle meg. alakulnia, hogy necsak egyes kiválóbbak tu. lajdona lehessen, hanem nagyobb elterjedést nyerjen. E tekintetben a kezdeményezés érdeme az angoloké., A 16-dik század második felében többen kisérlették meg ott saját találmányi! gyorsírásukkal fellépni, kik között különösen Willis János tüntette ki magát, kinek művészete mindenfelé nagy feltűnést okozott, s maga I. Károly is nagy buzgalommal fogott annak tanulásához. A 17-dik század elején már 200 különféle gyorsirási müvekkel találkozunk s tanítani kezdték azt nyilvánosan Oxfordban, majd végre minden angol egyete- ' men, s jelenleg, midőn még mindig hét gyorsírászati rendszer van alkalmazásban, az Elises Pittmann-féle phonographiai rendszer látszik általános érvényre emelkedni. ^ Az angolokat csakhamar követték fajrokonaik Ejszakamerikában és a francziák. a franczia rendszerek közül leginkább Bertin Tódoré érdemel említést. A három európai nagy nemzet közül a németek voltak az utolsók, kik a gyorsirá- szattal foglalkozni kezdtek. Ennek oka abban rejlett, hogy a németeknek nem .volt nyilvános politikai életük, s igy nem volt tér, hol a gyorsíró gyakorlatilag kiképezhette volna magát. Csak a múlt század végén 1796-ban lépett fel Mosengeil, a németek közül az első, s már 25 év alatt föl lett találva egy oly gyorsirási rendszer, mely az eddigi minden kísérleteket elhomályosította, s mely napról napra tovább terjedvén, mindig több és több nyelvekre alkalmaztatik, s úgy látszik, egy egyetemes mivelődési eszközzé növi ki magat. Ezen legtökéletesebb gyorsirási rendszer megalkotásának dicsősége Gabelsberger Ferenczet illeti. Gabelsberger Xaver Ferencz született '| Münchenben, hol atyja íúhangszer készítő volt. | Tanuláshoz nem voltak anyagi eszközei, azért 1 tanításra és szépírásra fordította idejét. Har- mincz éves korában az Isarkerüjet főbiztosi hivatalnoka lett, s onnan lassanként emelkedett, mig a belügyérség mellett titkárrá nem lett, mely hivatalban aztán haláláig megmaradt. Hajlama és hivatala korán vezették arra, hogy az irásmesterséggel, gyorsírással és titkos iratok fejtegetésével foglalkozzék, hogy egy uj, gyakorlatilag használható gyorsírást feltaláljon. Azon körülmény, hogy a bajor alkotmány épen életbe lépett, s Anglia, Francziaország és Északamerikának példája, hol országgyü- | lési és törvénykezési tárgyalások már gyors- irásilag jegyeztettek, ösztönül szolgáltak neki, 1 hogy szándékát keresztül vigye, s két év alatt fokozott szorgalommal, még az éjjeli órák fel- használásával is, annyira vitte mesterségét, J hogy 1819. évtől fogva a bajor országgyűlése- ) ken, mint gyorsíró sükeresen működhetett. Ez \ időtől fogva találmányát napról-napra tökéle- ' tesitette s nem soká a müncheni tudományos :l akadémia elismerő nyilatkozatot tett gyorsírásáról s 1831-ben a bajor rendi gyűlés 500 I frtot számára, 500-at találmányának terjesztő-1 sére szavazott meg. Most jött ő oly helyzetbe, | hogy tanítványokat képezhetett, s találmányát 1834-ben sajtó utján is közölhette. Rendszere csakhamar elterjedt Németországon, s azon kívül, mert sikerrel alkalmazták azt az uj gögatóban Erdély és Magyarország fejedelmét ismerték fel. __— Nos, — kérdi útközben az udvarbiró nejétől, ismered-e már egykori vendégünket. Móré, Sára néma maradt. Eközben egy alacsony vállas alak közeledett feléjük, s • leugorva kapálló ménjéről, megveregette Zákó uram vállát. — Hát, udvarbiróm, kegyelmed itt?... Lám. lám, mily messzire sem restel fáradni? ... Oh, de mit, bírják az én lovaim, úgv-e? — Bírna, kegyelmes uram — felel az udvarbiró, felismervén Zólyomit; — csakhogy én a magamén jöttem idáig! — Igen ?... no, nem baj! Hát ez a szép leány ? ... Lám, lám; ezt én nem is láttam! — Az én leányom kegyelmes uram! — Kelmédé ? ... Lám, lám, én nem is tudtam, hogy a sólyomhalmi majorban olyan rejtekhely is van, a mit én még nem tudok. No, majd megnézzük. Hogy hívnak leányom ? — kérdi aztán Zólyomi, a leánykához fordulva. — Borbálának, szolgálatjára kegyelmes uram. — Borbálának ? ... szép. No, isten kegyelmetekkel udvarmesterék I... Nemsokára meglátogatom. Ezzel aztán elváltak, különféle érzelmek;; kel kebleikben. Szelíd, félővei az egyik; vad indulatossal a más. (Folyt, köv.)
