Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-22 / 34. szám

jy 20 24 25 27 kros eladás. bizon yító levelei kikürtölésével többséget sze­rezzen, Szelóczky is megkereste, és felkérte a választó közönséget egy pár szerény . nyom­tatott sorokkal, de minden dicsekvés nélkül, hogy őt szerencséltesse az ünnepélyes napon. Krum uram mindent ígér, még az elhalt vén lelkész soha nem látott, hátrahagyott özvegyét is kész volt házastársul elvenni, csakhogy a lelkészséget megkaphassa, Kardos ur is igér ilyen forma képtelenséget, hogy t. i. az ő or­vossága jobban fog használni, mint a másé. — Wohl Frigyes felkérte ugyan nehány sorral M uvfen földesurat, kitől a választás függött, de bizonylatai előterjesztését a döntő pilla­natra tartotta fel. Szelóczky sem hirdette ki azokat, hanem folyamodványához csatolta, és csak előadásakor fog a közönség elé terjesz­tetni, annyit azonban kilestünk, hogy midőn Kardos, Ilcbrcczent kivéve, csak egyszerű fa­lusi gyógyszertárakban működött, Szelóczky Testen a Nagy Kristófnál, Jármay (aleopatá és homeopata) kettős, — Nagy-Váradon Ber- esinszky, Nagy Káliéban stb. virágzó gyógy­szertárakban tett szolgálatot a nagyszámú kö­zönségnek. Krum nem volt katona, Wahl katona is volt, mégpedig döntő csatában-vett részt; no itt már sántikál a hasonlatosság, mert mind a, két egyén honvéd gyógyszerész, és egyik sem olyan nevetséges alak, mint Krum, — hanem mind a kettő szép fiú, — hogy melyik aj derekabb legény, bízzuk csak azt a nők Íz­lésére. Murten urnái elébb jelent meg Krum bi-i zonylatával, s megelőző ajánlatok után Murten ur hajlandó volt őt lelkészszé tenni, mit ki is nyilvánitott, de midőn Wahl magát bemutatta, — annak eljárási modorát kezdé méltányolni s az lett a vége, hogy Wahl nyerte el a lel- készi állomást. Mi ebből a tanúság? az, hogy mielőtt a tárgy mivoltát körülményesen nem ismerjük, ne kötelezzük le magunkat, és ha jnéltányosok akarunk maradni, a pályázatoknál adjuk an­nak az elsőbbséget, ki azt bizonylatai nyomán jobban megérdemli Jelen esetben azzal is igyekszik Kardos ur előnyét érvényesíteni, hogy a minisztérium­nál ő eszközölte ki a gyógyszertár kinyitha- tási engedélyt, már ezzel dicsekedni nem is ildomos, de nem is valószínű, mert a Szelóczky pártolói a minisztériumnál alkalmasint kedve­zőbb fogadtatásban részesültek, mint a Kardos űré, de én azt feltételezem, hogy a miniszté­rium sem Szelóczky, — sem Kardos ur kérel­meire, hanem a megye háromszori s erélyesen támogatott feliratára engedélyezte a Itakamazi gyógyszertár kinyithatását, melyet hogy Sze­lóczky nyisson ki, szivemből kívánom — mondám. Engedjen meg a tiszteit olvasó, hogy e darab vége elmaradt, t. i. a házasság, mert azt nem tudni, mikor következhetik be, — de reményeljük, hogy mind a két kandidátus szive szerinti nőt fog nyerni, s így a becsületes hon­polgárok közzé lépve, azok számát szaporítani is fogják. Független. Üzleti értesítés. A nyíregyházi terménycsarnoknal aug. hó 14-én bejegyzett terményárak. Piaczi ár. KereMkedéti ár, 100 köböltől kezdve Rozs 00—00 fontos 3.15—3.20 78—80 „ 3.30—3.35 80—80 „ 3.35—3.40 80—81 „ 00 0—0.00 Búza „ 4.20—4 25-897, „ 0.00—0.00 450 - 5 57 Árpa '■. 1.80-1.90 Zab 1.65—1.70 Tengeri 240 —2.45 00 co 2.50—255 Köles 00.0-0.00 Bab, tiszta fehér 4.00—4.25 Bükköny 0.00—0.00 Káposztarepcze . 0.00—0.00 4.50—4.75 Lenmag . 0.00—0.00 Komborka . 0.00—0.00 Kendermag . 0.00—0.00 Mák . 0.00—0.00 Napraforgó olaj . Szesz so/n iteze 00—00 17.00—18,00 20'/, 20 Felelős szerkesztő: LUKÁCS ÖDÖN. Pénztárnok: Vitéz Mihály. Pályázati hirdetés. A „felső Tisza vidéki gazdasági egy­let“ titkári állomására, mely 200 írt évi fizetéssel van összekötve, — azon kije­lentés mellett nyittatik pályázat, misze­rint a pályázni kívánók között, a Nyi. regyházán lakók, vagy megválasztatásuk esetében magukat beköltözésre kötele- zök és gazdasági előismeretekkel bírók mások felett előnynyel fognak birni. A kérvények folyó 1875-dik évi szept. hó 9-kéig Krasznay Gábor egy), pénztárnoknak Nyiregyházán 136. szám alatt kézbesítendők. Kelt a „Felső 'Tisza-vidéki gazda­sági egylet“ választmányának folyó 1875. évi jul. hó 21-én tartott üléséből. Krasznay Gábor, (1—2) helyettes titkár. Tudósítás. Szem- és fülbetegek, kik tanácskozás végett Budapest­re utasittatnak, bizalommal fordulhatnak Dr. Grosmann L. kórházi főorvoshoz Józseftér lí. sz. (16—20) HIRDETÉSEK: r Árverési hirdetmény. A nyíregyházai kir. törvényszék részéről! közhírré tétetik, miként a Pich Herman csőd-l tömegéhez tartozó b az orosi 1016. sz. teleki jegyzőkönyvben bevezetett szeszgyár az ehezI tartozó épületekkel, nevezetesen pedig a 3061 és 307. sz. házakkal, 8 hold kert és 3 vé-l kás gyümölcsös kerttel, miután előbbi vevői WeÍ8z Májerné az árverési feltételeket nem tartotta, a folyó 1875. évi septemberhó| 6. napján d. e. 10 órakor a helyszínén Orosi községházánál, nevezett vevő költsége és vei szélyére tartandó egyetlen árverésen a legtöb-| bet ígérőnek becsáron alől is el fognak adatni.f Kikiáltási ár 4000 frt. Bánompénz 400 frt. Vevő a birtoknak azonnal birtoka és| |használatába lép. A vételi ár 3 részletben, és pedig az első| I [részlet a leütéstől számítandó 30 nap, a má- Isodik részlet 3 hó, az utolsó részlet ugyan j csak a leütéstől 6 hó alatt fizetendő 6°/,, ka mattal, a bánompénz az utolsó részletbe fogl betudatni. Kelt a nyíregyházi kir. tvszék telek i ! könyvi osztályának 1875. julius 31. tartott ülé-f séből. Papp László. (2—2) s. telekkönyvvezető. A DEBRECZENI könyv, kőmünyomda s kártyagyári részvénytársulat KÖNYV- KÖ- és MÜNYOMDÁJA. ajánlkozik mindennemű nyomtatványok jutányos áront gyors és pontos elkészítésére. Üzlethelyiség, — hová a megrendelések j intézése kéretik, — főpiacz, a reform, nagy- f templom mellett. Hirdetés. A földbirtokossági regálék Nagyfa-I lluban, — a külső „Vaskapu“ korcsmá-| Jvai együtt — 1876 jan. 1-ső napjától 3l lévre bérbe adatni fogván: a szept. 12-én| |d. e. megtartandó árverésre a kivennij {szándékozók meghivatnak. Bánompénz! |300 frt. Nagyfaluban, 1875. aug. 16. Liptay Ede, 1(1—3) birtokossági igazgató. Hirdetmény. 100 darab oleander virágfa 3 éves- Itől 14 évesig szabadkézből, jutányos! Járón eladó, s rögtön el is szállítható. lErtekezhetni Ritli János tulajdonossal! INyir-Báthorban. Utolsó posta Nyir-Bá-| |tor. Nyir-Bátor, aug. 10. 1875. Ritli János, (1-2) 20 22 24 25 27 kros eladás. ELSÖ~qpf Budapesti nagykereskedői bizományi raktár KATZ T., Kubilczinő-féle házban, Gredik és Tester-féle ezukrászdának átellenében. to o Van szerencsém a nagyérd. közönséget ezennel tudósítani, miszerint egy Pesten székelő, egyike a legnagyobb és legjobb hirnévnek örvendő kézmü árus nagykereskedő ezég — helybeli bizományi raktárával bízattam meg. Azon kedvező helyzetben vagyok, hogy a 1. ez. vevőimet, akár nagyobb akár kisebbszerü vételeknél oly kedvezményekben részesíthetem, a minőket itt helyben senki sem nyújthat — gazdag választékú mindennemű ruha, füg­göny és nadrágszövetek, Creton, Mousselin, Battiste és minden szinezetü fran- czia ing, Percail, — 4/45/46/4 szélességű Chiffon vásznak, fonál, hollandi, creas I és pamutvászna , — minden szinezetü párnahajnak való ezérna kanavásznak, ! törülköző s tányérkendők, franczia Mousselin éa apgol toulárd kendők, fehér s színes vászón zsebkendők, fehér s színes barketok, harisnyák, szalagok — és I még máB többféle árukkaTdusan fel8zereItTrtJ^ämmtT^ö3ig!mrndennozzam intézett megrendelésnek azonnal megfelelhessek. A midőn még kérném itt jegyzett árakból azon meggyőződést sze­rezni, hogy velem senki sem állhatja még a versenyt, nagybecsű látogatását, kikérném — egyelőre a legszilárdabb kiszolgáltatásról biztosítom és kiváló tisztelettel maradtam. A nagyérdemű közönségnek. Nyiregyházán, 1875. év február hóban. Alázatos szolgája. <17-?) KATZT. *6 ÍO to to <-i o cn © P P­P­OS 20 22 24 25 27 kros eladás. Újonnan érk.ezett áruozik.k.ek. a 27 krajezáros n/c/{ nprtí't KARTON FESTŐ GYÁRI-RAKTÁRBAN. Helyiség: a nagydebreczeni utczán levő Kerekréty-féle uj házban, Találhatók különféle czikkek, melyeknek minősége- és szilárdságáról minden­kor kezeskedünk, egyenlő árban 27 válogatva darab-, rőf- ős páronként kaphatók. Különös tudomásul Legújabban Bécsből érkezett legfinomabb divatosabb, tavaszi s egyéb kelméinket ajánlhafjuk. Tessék meggyőződni személyesen. Ez üzlet választékban még a bécsi bazárokat is túl haladja ! Szives pártolást kérve, maradunk teljes tisztelettel. bécsi első kartoníestő gyári raktár (21—?) Nyiregyházán, nagydebreczeni utcza, Kerekréty-féle uj házban. 27 27 Debreczen, 1875. nyomatott a részv. társ. könyvnyomdájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom