Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-03-21 / 12. szám

Nyíregyháza, márczius 21.

12. szám.

IV. évfolyam. 1875.

^»8S tt S ""81 f Ei

Iftflzeléti árak:

fs Szerkesztői irode. hor* *

I részét tirgyzző kllideinínyek int«««» a ref. leik*»** |*k

Bém.nteü^«*«k^ílr*r‘ k"9k‘

bői fogad»«“»* »*• .

A kéziratok nem adatnak vlMta.

Kiadó-hivatal,

. , „ Aitífleetési pénzek, a lapba .cint

hirdetések és felszólamWsoit küldendők:

Ilii,,c( nyúld kiinyykereakedéae, Tnruolió* fóbejaraa elaó «Jlo balra.

SZABOLCS.

Vgj Vegyes tartalmú, hetilap.

Megjelenik minden vasárnapon.

1

^■w—mmföm-St »Sä»H«

fii rile/esi dijak:

Minden 4 hasábos petit-sor egysKerlhlr

detdsn^l

kr., többszörinél 4 kr. M

cT'r*$.

Kiadó-tulaj cl onos ILLINCZ CrYXJX-é-A-.

Terjedelmes hirdetések többszöri beik- tatása, kedvezőbb föltételek alatt eszközölhet#.

Minden egyes beiktatás után kincstár- illeték 30 kr.

▲ nyilt-térben minden három hasábos garmond»sor dija 30 kr.

Az előfizetők, a hirdetések megszabásánál, 20%-nyi kedvezményben részesülnek.-S■«*Nyíregyháza, márt. 19.1875. ,

Felszámítottam, érdekes ez is statisztikai adatnak, hogy a legközelebbi kormány-válságot megelőző napokban és annak tartama alatt a fővárosi és vidéki sajtóban épen 325-ször találtam meg e szót „válság,“ és ezt hogy „helyzet“ 213-szor; hát még mennyiszer lehetett ez feljegyezve különböző hivatott és hívatlan kezek, különböző félre ismert nagy szellemek által azon lapokban és lapszámokban, melyet nem volt alkalmam olvasni? —

Hozzászólta váIságh oz mindenki, boldog, boldogtalan! A helyzetről oly sokan igyekeztek képét nyújtani! Ez gáncsolt, amaz tapsolt, ez kétkedett, amaz felvilágosított. Khaosz volt az egész hírlapirodalom! Csak egyet nem czáfol t meg senki, mert az m egez áf o 1 h atatla n tény, hogy azelvi következetlenség még sohasem mentet te meg a ház át! — s nem fogja megmenteni soha! —

Éltem én mit tesz az, hogy változtassunk meggyőződéseinken!

Egy jóakaratu ember, ha még e mellett tiszta felfogással bir, s ment a szemé lyes gőg veszélyes mérgétől, mindenkor meg fog hajolni az igazság előtt. Ha az emberiség nemesebbjei igy nem gondolkoztak volna, sem politikai, sem vallásos tekintetben nem volnánk ott, a hol vagyunk.

Azonban íeladui az elvet, a sziláid meggyőződést még akkor is, midőn megvagyunk a felől győződve, hogy az az igaz, melyet hiszünk és vallunk; ezt már én, ily csekély felfogású ember, felfogni nem birom; ez már a magasabb politika embereinek feladata.

Ha egyéb semmi nem lett is azonban nagyjaink elvváltoztatásával elérve, elértünk egyet, azt t. i., hogy Magyarország polgárainak értelmes része elforduljon a politikai rendszerekbe vetett bitétől, el a nagy nevek imádásától, s ragadjon meg (ha van még) oly eszközt, melylyel megmentheti magát az általános elsülylyedés végromlással fenyegető örvényétől.'

Kevesen Örülnek és lelkesülnek ma a „magyar alkotmányosságért“ újabb ki adásában, mely a hazát rövid 8 évi életével az anyagi és erkölcsi tönk szélére juttatta.

Ha akarják a haza nagyai, hogy a romlatlan magyar nép szivében felgyújtsák fnég a bizalmat maguk iránt: kövessenek el mindent; mert ha semmit nem tehetnek, az elégedetlenséget, s bizalmatlanságot a végső fokira fogják juttatni.

Adja isten, hogy nem várt eredményeket vívhassanak ki; de addig engedjék meg nekünk, ha bizalmatlankodni, s kétkedni merészkedünk.

Kallós.

Budapest, 1875. Márczius 10-én, Kedves Barátom, Szerkesztő.

Mipta életemet a közmivelődés magasztos ügyének szentelém; s mióta szerény közkatonamódra forgatni birom korunk leghatalmasabb fegyverét — a tollat: szószéken és sajtóban, hazám imádott ege alatt vagy túl a drága határokon, de mindenütt és mindig egy czél szentsége lebegett előttem és vezérelte lépteimet, púként a puszták vándorait a szentmesebeli lápgfelhp,

E hivó czél: mi vei ni p népet, pjely csont a mi csontunkból és vér a mi vérünkből. A nép dúsan megáldott lelkében, mely minden kincsbányánál gazdagabban telve van a szellemvilág aranyeszméivel és a kedélynemesség tiszta

gyémántjával, a nép lelkének kincsbányáiban felkutatni az értelem és erkölcs, az eszmék ési lángérzelmek elásott kincsét; felhozni a heverő] kincsek egész bűvös világát a nép lelkének aranyereiből a mindennapi élet felszínére, hadd terjesszenek áldást, világot, bájt, boldogságot széles e hazában, egy szóval: m i v e 1 n i e népet, hadd lássa tisztán emberi és nemzeti czéljait, megragadhassa szent czéljainak lobogója alatt a legjobb eszközöket és hogy világosan láthassa az utat, mely a nemzet haladó munkásait a közboldogság üdvös magaslatára vezeti — e szent czél napfénye vonzá, vezeté lelkemet.

Es én igyekeztem, haladtam a pályán, s ha forró vágyaim délibábos képzelemkörén át sokszor messzebb — és messzebbre tűnt előlem a tető, melyre törekvésem útja tartott: a csalódás hideg illetése legfeljebb megborzongatta fájó lelkemet; de miként a havasi lég fagyos lehellete üdíti, aczélozza a vándor fáradt izmait, lelkem a józanodás bűvösebb, de tisztább és éltetőbb légkörében annál ruganyosabb erővel, annál égőbb epedéssel követte a czélt és sietett a tető hívó orma felé.

És én megyek üdülten, a szellemvilág havasi legétől éltetve, emelve odább — tovább: minden nap uj meg uj tájkép tárul lelkem elé, a magasság és fény nőttön-nő, a nemzeti mivelődés felszíne emelkedik, és az a mélységes róna, melynek babonás éjféli homályában szendergett, álmodozott a miveletlen nemzeti lélek, ma már egy kedvesen emelkedő dombvidékké domborul, itt — ott, a hol a mivelődás rohamosabb emelkedéseket tett, már magaslatokká is nő, melyekről a közelmúlt mélyen fekvő tájképe olykép sötét- lik fel, mint a hegyormán álló utas előtt a mély völgy, melyen léptei át és felvezettek.

És e vándorlásnak, mely előttem és előttünk áll, abban rejlik páratlan magasztossága, hogy itt a tetőt nem érhetjük el soha, mint Hel- vétia ormait, mert a tető e téren maga a — végetlenség,

E vándorlás útja hozott néhány nappal előbb szülőföldem kedves középpontjába is — Nyíregyházára. Hivatás és kötelesség vezérlék e helyre lépteimet; hivatás, mely a közmivelődés nemzeti napszámosainak sorába állított; kötelesség, mely szülőföldem javáért melegebben dobbanó szivemtől már régen követeli a tartozás és megemlékezés adóját. És én elmentem, hogy megkezdjem az adózást édes szülőföldem oltárán.

A szerény hozomány, mit lelkem adhatott, nem vettetett meg: jó akaratomat, lángoló érzelmeimet méltányoló inkább a lelkes közönség, mint parányi tehetségemet, melyből a helybeli miveit közönség magas értelmisége különben sem meríthetne figyelmére méltó dolgokat.

De szerény törekvésemet lelkesedése nemes hevével karolá fel, és e tekintetben akadtak egyes kimagasodó alakok, melyek a klassikus idők antik nagyságaihoz érnek fel áldozatkészségök és ügybuzgalmok példátlan bizonyságaival.

Nyíregyháza városának érdemes polgár- mestere igénytelen felolvasásomra nemcsak legnagyobb készséggel engedé át a városház nagytanácstermét, nemcsak társadalmi utón is buz- gólkodott az ügy mellett, hanem még a terem berendezésénél is általam soha nem feledhető szívélyességgel őrködött. Méltó megünnepelni e nemes példát, melylyel egy derék város érdemdús feje hozza áldozatát a közmivelődés ügyének. Megérdemli e nemes város a jók üdvözletét, hogy ügyeinek élére ily buzgó és felvilágosodott hazafit állított.

Hódolatom és hálám adójával továbbá különösen tartozom Nyíregyháza azon miveit és fenkölt szellemű hölgyeinek, kik a szeplőtelen női kedély tiszta tüzével ragadták fel a mivelő- désnek gyöngéd lelkök támogatására váró ügyét és diadalra segitének egy mivelődési tényt, mely ha termett babért, úgy az méltán csak e lelkes hölgyek bájos homlokát övezheti.

Azon urak és az egész közönség, kiknek keblét a szép és jó szeretete hevité, a kik a mi- velődés munkájáért odahagyák — rövid időre — mindennapi kenyérmunkát, mert belsejök nemesebb szükséglete éreztető velők, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember;“ a hivatás és kötelesség derék férfiai, a kik készek elhalasztani folyamatban levő ülésöket, csakhogy meghozhassák magas részvétök áldozatát a mivelődés oltárára, tudva azt, hogy a miveltség azon szent forrás, melyből az anyagi javak áldása is fakad: azon urak és az egész nagyérdemű közönség fogadja a pártolt ügy nevében a köszönet és hódolat nreleg nyilvánítását, és legyenek meggyőződve, hogy a fejedelmi erő, melynek lobogója alá tiszta lélekkel sereglettek, korunk nagy hatalma — a mivelődés nem fogja feledni, mint nem feledi soha, hiveinek törhetlen hűségét, és ha megmaradnak a magasztos jelvény mellett, a hála és

győzelem szelleme diadalmenettel vonuland be a hűség és értelem, az igaz és haladás városába.

Legyen e lelkes város egész közönsége, kicsi nagy egyaránt üdvözölve a munka és mivelődés utján I

Hát neked — lelkem barátja, — ki sajtóban és társadalmi érintkezés utján, nagyért és jóért égő lelked egész forróövi tüzével karolád fel szent ügyünket, kinek buzdítása nélkül talán remegve, talán nem is, mert volna lépni drága falaitok közé a mivelődés szerény napszámosa, — neked mit hozzon érzelmei meleg világából e kebel, mely a mint téged szeretni és becsülni tanult, egyúttal adósoddá is lett. . .?! Azt tudom és érzem csak, hogy tartozom neked, de a tartozás mértékét van-e ki megmondja ?

Vannak olyan adósságok, melyeket senki más, csak a hitelező tud önmagának és önmagáéból megfizetni, — és én hiszem, sőt tudom, hogy fenkölt lelked és nemes szived le is rótta neked, a mivelődésnek hozott áldozatokért, adóját azon örömben és boldogságban, melylyel kebledet a magasztos ügynek diadalra jutása tölté el, — fogadd lelkes bajtárs barátod forró jobbját.... a czél még messze van, te tudod, hogy kötelmek várnak ránk, — az irány, mely lelkünk elé tárul, nem lehet más, mint: előre!

Én is megyek a pályán tovább — előre, ti reáin tiszta lelketek hangján kértek az égtől áldást, és édeshivón zeng utánam búcsúszótok meleg hangja, mely alig hogy távozóm, már is vissza szólít: „kérjük, látogasson be hozzánk máskor is“ — mondja a „Szabolcs“ és mondák élőszóval megtisztelve annyian.

E „kérelem,“ e méltatás nem találja oly kép keblemet, mint a hang a pusztát, hanem visszhangul adom az Ígéretet, hogy legközelebbi szabadságkor, talán a „nagy hét“ napjaiban felkeresem újból vágyaim tűzhelyét — szülőföldemet, és ha meghallgatásra méltatjátok újból »gyenge hangomat, hazám égő szükségeiről szeretnék szabadon beszélni (nem felolvasni), és elmondani, úgy mint mondani adja lelkem, őszintén, híven: mit kell tennünk a jövőben — a jövőért, — szóval: eléadnám ajövőprogramm- j á t. Tőletek függ, hogy velem rendelkezzetek. Én szülőföldemet csak áldani, csak szeretni tudom, mint anyját a gyermek. — Isten veletek.

Dr. Dobránszky Péter, magy. kir. jogtanár.

KÖZÜGYEK.

Az „egy csipetnyi orvostudományihoz egy „farsangi predicatió.“

(Folytatás.)

Ha a magyar társadalom intelligentiája fel nem ismeri teendőit, kötelességeit és az által, hogy a népnevelés létesítésében a járványok pusztításai elhárításában egész erejével részt vesz, a bajt rögtön megorvosolni nem igyekezik, már nem lesz következő nemzedék, nem lesz kinek bemenni az ígéret földére. Mózes, nép, ifjú nemzedék együtt feküsznek a közös nemzeti dicstelen sírban.

Folytonosan halljuk a ianaszt, hogy nincs személy- és vagyon bátorságunk biztosítva. Ez még csak kezdete a nyomorúságnak. A magyar törvényhozás felszabadította a miveletlen népet a testi fenyítékek büntetései alól. A múlt idő törvényhozása úgy tekintette a vétkezőt, mint állatot, melyet testi fenyítékkel kell és lehet megszelídíteni. A nép miveltségéhez mért javítási mód. Most az alsóbb néposztály is megnyerte az emberi jogot, méltóságot a társadalomban, úgy mint a fenyitő törvénykönyvben. És ez jól van igy, sőt csak igy van jól; hanem tisztelt értelmiség, ha önök hallanak lopásról, ragadozásról, személy, vagyon bátorság hiányról, tegye önök közül mindenik szivére kezét, s ne panaszkodjék, hanem mondja el a bünbánat ama szavát: „mea culpa, mea magna culpa!“ s nyugodjanak meg a sorson, a mit maguk teremtettek magoknak.

A törvényhozás, mely pár évtizeddel mindig előbbre tartozik járni, s megelőzni a tömeget, melyet vezet, kimondotta: legyen az alsóbb néposztály is ember, a testi büntetések eltörlése által felszabadította az állatok soraiból.

Ekkor az értelmes osztálynak nyílt meg a kötelesség, iskolai oktatás által emberré képezni. Önök nem tették; legkevesebbet sem törődtek azzal, hogy vajon midőn az alsóbb néposztály az őt féken tartó testi büntetések alól felszabadul, s igy többé nincs fék, nincs félelem, mely őt korlátozza, egy más, az emberhez illendőbb és a testi büntetésnél sokkal erősebb féket nyerjen, az állati gondolkozás,

érzés és cselekedet ellenében, t. i. megtanitn őt isteni félelemre, erkölcsre, ember, haza« jog, kötelesség, személy- és vagyon bátorság’ fogalmainak szentségére, szóval hogy érezze, miszerint ő ember és szégyeneden roszat cselekedni. Ezen féket, jnely hatalmasabb a testi büntetésnél, s melyet az iskolai oktatás nyújt, megadták-e önök azon szegény sorsú népnek, mely most oka annak, hogy önök személy- és vagyon bátorság miatt rettegjenek? Ezek a rablások, ez a személy- s vagyon bátorság hiánya, a miveit osztály bűneinek büntetése, „ki mi által vétkezik, az által büntettetik.“ Önök részvétlenül nézték, s nézik, hogy 20,000 gyermek csak magában Szabolcsmegyében a társadalomból ki van taszítva, az által, hogy iskolai oktatásban nem részesülnek, ne panaszkodjanak! „ha sánta lábakkal közeleg is, a bűn büntetése mindig beszokott következni.“

Sőt ha intelligens osztályunknál az iskolaügy iránti érdekeletlenség tovább is mutatkozni fog; ha ez a sokszor emlegetett személy- és vagyon bátorság szemeit fel nem nyitja, s meg nem győzi a felől, hogy a társadalom minden osztályának a bajon segíteni minden áron kötelessége; ennek már nagy jelentősége van, s azt jelezi, hogy nem csak az alsó néposztály nevelése van elhanyagolt állapotban, hanem főiskoláink is, mint humánus intézmények nem felelnek meg czéljoknak, mert a mi legfőbb, a miveltség és tudomány iránti szere- tetet és meggyőződést nem voltak képesek növendékeik leikébe csepegtetni.

Én szeretem hinni, hogy iskolai állapotunk elhanyagoltsága nem ezen okból ered, hanem az keleti restségünk kifolyása.

Tegye tehát mind a három iskolai jogkövetelő a maga kötelességeit. Az egyházban a főfelügyelők, püspök urak kérjenek számot és ne csak egyszerű statisztikai kimutatást a fe- lügyeletök alatti iskolák állapotáról, s igy nem csak arról: hány gyermek járt, vagy nem járt iskolába ; hanem arról is, mennyire haladnak évenként a gyermekek és mily sikerrel a kitűzött tantárgyakban? Elvégzi-é minden osztály, s iskolából kikerült gyermek a kitűzött tantárgyakat? Szóval ellenőrizzenek.

A vidéki esperes és más iskola látogató uraknak is, ha akarják, hogy látogatásuk sikeres legyen, az a kötelesség nyílik meg, hogy az alanti közegek ellenében ellenőrizzenek. Majd kitűnik az, hol rejlik a hiba ? csak legyen szigorú ellenőrzés.

A megyei iskolai bizottmány, s a megyei tisztviselő urak ösmerjé« kötelességüknek a kényszer iskolát létrehozni; kérjék számon az iskolát hanyagolok neveit, s a hanyag szüléket kötelességük teljesítésére szorítsák; de nem úgy, hogy 20 mulasztó közül megbüntetted k egy, hanem büntessék meg mind, és az iskolákat népesítsék meg. Ha az 1868-ilt évi isk. törvények értelmében reájok rótt kötelességet a megye és tisztviselőik teljesítik, az iskolákat megnépesitik, hogy többé iskola hanyagoló gyermek nem leend, akkor ki fog tűnni, vajon a baj abban rejlik-é, hogy az iskolák felekezeti jellegűek és hogy az egyházi vezetés ké- pes-é az iskolaügyet a kor magaslatára emelni ?

A protestánsok a múlt időkben megbizo- nyitották, hogy iskola tartási képességgel bírnak ; ne essenek kétségbe ha szegények is, nekik érdekükben áll, úgy vallási, mint nemzetiségi szempontokból minél jobb iskolákat létesíteni.

Mivel pedig az iskolai mulasztások, s hanyagolások mellett iskoláink elhanyagolt állapotának második oka abban rejlik, hogy kisebb községekben a néptanítók fizetése oly csekély, hogy egy béres fizetése felül haladja; minek következtében minden fiatal ember, ki magában erőt, s tehetséget érez, hogy más pályán, habár küzdéssel is, szerencsésebb sorsot vívhat magának, még ha tanítónak képezte is magát, ott hagyja a tanítói pályát, megy más pályát keresni ;sigy ma holnap vagyonbukott mesterem berek Kel, más ilyenekkel kell betölteni a tanitói hivatalt. A közoktatási miniszter urnák igyekeznie kell, hogy ezen szegény tanítóknak, kiknek fizetésük a béres jövedelmét meg nem üti, segítséget hozzon.

Közoktatási miniszter ur ő méltósága érezi e bajt, ezért körözte egy legközelebbi leiratában, hogy értelmes polgárok és polgárnők tanítókul felveendők. Ez nem segít a dolgon. Az olyan „értelmes ember,“ ki mesterségéből, vagy más utón meg nem él, meg fog: szökni az olyan iskola tanítóságoktól is, mely.