Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-03-21 / 12. szám
1 Öbb élhetőséget nem biztosit, mint a mennyi van egy pásztor embernek. Létesítse a tanítói gyámintézetet. Egy Bach korszakbeli hivatalnoknak úri fizetést ad az ország; hát egy néptanítónak az legyen sorsa, hogy életében éhséggel, nyomorral küz- ködjék, azért, hogy halála után családjának koldusbotot adhasson kezébe? Ez a tanítói gyámintézet már régen vajúdik. 1870-ik évtől kezdve már 3-ik Ízben merült fel az országgyűlés iskolai bizottságában, most újra felmerült az ügy, talán azért, hogy máskor ismét felmerüljön. Csak türelem. Várjanak önök tanító urak, Buda várát sem vették be egy nap alatt. Végezzenek önök mindenki helyet minden kötelességet az isko- laügy körül, úgy is a »Néptanítói Lap“ írója, ki jóra való ember, ki a népnevelés ügyet jobban ismeri, mint mi, s talán jobban is érdeklődik iránta; azt mondja a „Hon“-ban: a népnevelés ügye nem bir szilárd alappal e hazában, egész terhével az államra akar nehezedni; belé kell gyökereznünk a társadalomba, az életbe, és ezt hiába vátjuk másoktól.“ Poroszország, Amerika, s más miveit országok az iskolaügyben megelőzték törvényhozásunkat pár évtizeddel; törvényhozásunk társadalmunknak még intelligens részét is — mivel a népről még e tekintetben szó sem lehet — megelőzte szinte pár évtizeddel, a mi igen sok idő jelenkorban, midőn a népek gőzsebességgel haladnak előre. 1868 óta 6 év folyt le és mint jelen társadalmi helyzetünk mutatja, társadalmunk intelligens része még nem jutott el odáig, hogy kimondja e nagy szót: „legyen iskola.“ Nyugalma, személy, vagyon bátorság, nemzete hazája fennmaradása parancsolja : mondja ki I (Vége következik.) Or. Oobrán8zky Péter felolvasásának rövid Ismertetése. (A felolvasás tartatott Nyíregyházán f. hó 3-án.) Semmi sem óhajtandó inkább a közművelődés érdekében, mint kisebb városokban is egyetemes érdekű felolvasások tartása, szemben a hírlapirodalom múló, gyakran csak a mára és holnapra számított, ugyanazért nem egyszer hiányoB és felületes ismeretterjesztésével. Még talán azzal sem mondok nagyot, ha állítom, hogy a kis városokban még nagyobb szükség volna erre, miután aránylag nagyobb ' kisvárosokban azon egyének száma, kiknek ösz- szes műveltségüknek alapját a hirlapolvasás képezi, kik a közhasznú ismereteket terjesztő munkákat, melyek helyes irányt volnának képesek adni a gondolkozásnak, hirből sem ismerik. Azonban vajmi nehéz közönséget teremteni az efféle felolvasásokhoz I Érdeklődést csak a müveit osztály mutat, ugyanaz, mely a kor színvonalán állva, az efféle felolvasásokból nem sokat tanulhat; mig azok, kiknek tanulniok önmaguk iránti kötelességük volna, — nem érdeklődnek. Minden erőnkkel oda kellene hatnunk, hogy általános érdeklődést teremtsünk, hogy mások netalán városunk képzettebb egyénei is kedvet kapnának a közművelődésnek felolvasások tartása általi előmozdításához! De térjünk közelebb tárgyunkhoz. Folyó hó 3-ikán d. u. 3 óra után szépszámú közönség gyűlt össze a városháza nagy termében; körülbelől */„ négyre disz magyar öltönyben lelkesült éljenzések között jelent meg a naphőse, ép oly férfias mint rokonszenves alak, s pár szívből fakadó üdvözlő szó után hozzáfogott „Magyar ég“ czimü felolvasásához. Bevezetésében hazánk helyzetét, az anyagi és erkölcsi alásülyedést élénk, erőteljes és igen találó vonásokban ecsetelte; — feltüntetTARCZA. Egy család története. (Regényes korrajz.) IV. RÉSZ. A félszem hatalma. (Folytatás.) A gyenge elméjű öreg semmit nem kétkedett szavaimban, oly részletesen adtam elő a körülményeket, hogy szinte vissza döbbent szavaimtól. — Mondd meg hát vén banya, mit tegyek ezeknek megszabadítására? — E kérdésre tett válaszomnak tanujele a levél, melynek átadását magamra vállaltam, s melyet méltóságodnak kézbesítettem is. íme ezeket tettem, őszintén vallottam, ha bűnt tettem, tulajdonítsa végtelen szerelmemnek, melyet ezen nem rég távozott tisztes férfiú gyermeke, most itt a börtönben szenvedő Elemér iránt érezek, a kiért kész vagyok mindenre. Izidora a generalis elé térdelt, s majdnem ellentállhatlan szenvedéllyel folytatá: — Legyen könyörületes méltóságod I engedje szabadon menni ez ifjút, kinek nincs más bűne, csakhogy hazáját szerette, adja vissza őt váró családjának, adja vissza az én nyugalmamat, vagy ha ezt tenni még most nem lehet, én vállalok helyette kezességet, zárasson en- gemet el, nekem úgy sincs senkim. Szüleim rég a sírban nyugosznak, nincs a ki könyet ejtsen miattam' * . vén a gyászos okokat, melyek ezt előidézték; — a szomorú tényezők között különösen nagy súlyt fektetett az égalji viszonyok változékonyságára, melyen a magyar nem tud, vagy nem akar segíteni, mert nem tud az időjárás felett szellem-ereje által uralkodni, úgy azért nálunk az idő gazdálkodik „az idő gazda* nem az ember. Ez állítás igazolására felhozza az 1790-től lefolyt éveket, melyekben napjainkig átlagosan 3 kövér esztendő után 3 sovány esztendőt lehet számítani, s megállapodik az 1863-ik évnél, mely fent kitett év óta, a legcsapáso- sabb vala. Ez évi aszályosság csupán az aratás megsemmisítése által több kárt okozott az országnak 126 millió frtnál, elragadta az alföldi gazda előtőkéjének (jószág) jobb felét, másik felét pedig megnyomorítva romokba hagyta, oda vitte a népet, hogy mindennapi „barátját és munkatársát“, önnönnevelte jószágát elcsapta, magárahagyta, maga pedig beszegezte hajléka ablakát, ajtaját és ment világgá, hogy büszke fejét, melyet iga és zsarnok uralom meghajtani nem bírt, a könyörülni és segíteni tudók küszöbén a betévő falatért hajtsa meg koldulva, szégyenkedve. A köznyomor ezen gyászos emlékű ideje a csapás suhogásában egy hatalmat mutatott be a földig sújtott népnek; a természet csodás fenyitő ujjával isten ujjár, az elemnek, a víznek, melyet oktalanul száműzött, vagy elpazarolt, bajos távolmaradását; de nem csupán ennyiben határozódik a kár, nem csak a 100 milliókra menő iszonyú kárban érezteti romlásos élét legjobban, hanem azon erkölcsi kármérhetlenségében, melyet sem milliókkal, sem az emberi becsű egyéb mértékével megmérni nem lehet, és a mely abban áll, hogy a nép, mely elébb hajlékára, telkére, („telkes gazda“) gazdaságára, jó _ nevére büszke és nagy volt, mely önnön földje kenyeréből tartotta tisztességben és jó módban családját, az az ember, ki kész volt elvérzeni szent tűzhelyének hősi védelmében, de azt hűtlenül feladni és odahagyni soha képes nem volt, a föld, ház, hűség ama rettenhetlen őre, az éhség láthatatlan ellensége elől meghátrál, elhagyja barmát, odahagyja házát, elmegy barangolni, könyörögni, ölni, rabolni végszükségeseten; hazaszerte igy nevel a nyomor becsületből gyalázatot, a hűségből árulást; a föld tisztes mivelőjéből munkakerülőt, veszedelmes hadat, jog, vagyon és személy biztonság ellen. E részletes rajz mellett felhozza, mint a jelen nyomoru helyzet lényeges okát, a 48-as nagy mozgalmak következményeit, midőn a magyar földesur nem tudta magát uj helyzetébe beletalálni; a tagosítást, mely a birtokossá tett köznép értelmi műveltsége előtt jővén be, áldása sokakra nézve átokká fordult, a föld túlságos kiélése mellett, az okszerű gazdálkodás hiányában; — hivatkozik a vizimunkálatok, különösen a Tisza szabályozás okszerűtlen voltára, mely kellő csatornázás nélkül történt. Mindezekkel szemben feltünteti egy élvezetes statisztikai gyűjteményben a haladó s mivolt államok nagyszerű felfedezéseit, vívmányait az ipar, kereskedés, gépészet terén, elmondja mit és mennyit tettek a haladó népek. Hivatkozik Angliára, Amerikára, Hollandra, mely utóbbit különösen a talaj használhatóvá tétele tekintetében emeli ki. Majd kérdésbe tevén, — hogy hát mi mit- tettünk? E kérdésre következőleg válaszol: Munkálkodtunk mi is, de munkáinkkal kimerítettük a talajt, elvettük a vizeket, s azoknak oktalan lecsapolása által elrontottuk természetes víztartóinkat. Az erdőségeket a föld kiosztása óta nagyrészben kiirtottuk, — úgy bántunk vele, mint uratlan jószággal ; ez által megöltük a föld természetes tüdőit, akadálytalan utat nyitottunk a szeleknek, s megoldottuk a talajt 8 növeltük a sivatag futó homoknak területét. A generalis megindult hangon válaszolt: — Keljen fel asszonyom! Itt nincs sem helye, sem ideje az érzelgésnek, — a mit ő excellentiájával tett, azt tudomásul nem veszem, egy ilyen kijátszás nagy büntetésre lenne méltó, azonban mit egy részről bűnnek látok, lehetetlenség attól más részről megtagadnom az önfeláldozás érdemeit. Ami a dolog érdemét illeti, arról mindaddig nem szólhatok, mig a törvényszék ki nem mondja Ítéletét, bár annyit megígérek, hogy befolyásomat felhasználom arra nézve, hogy ez ítélet ne legyen túl szigorú. Jó éjt hamis „czigány-asszony!“ — Még csak egy percznyi kihallgattatást 1 Kegyeskedjék megengedni, hogy legalább addig legyek a várban, mig itt magamnak valakinél szolgálatot kaphatok I A generalis csengetett, s rendeletet adott, hogy Izidorának kényelmes szállásról gondoskodjanak. Az egyenruhás hajdú, kinek utasítás lett adva Izidora elhelyezése iránt, mintegy har- minczöt éves erőteljes ember volt, csinos fekete bajuszszal. — A mindenfelé szétágazó folyosókon keresztül baladva, Izidora beszédet kezdett vele. — Régen szolgál már itt bácsi? — Forradalom óta kisasszony, az előtt huszár voltam. — Mindjárt láttam katonás tartásából. Hát aztán szeret maga itt lenni? — Hát kenyeret adnak, meg fedelet, úgy sincs másra, mire várni már nekünk, valaha sokat ígértek, most meg el kell tagadni, mik voltunk valaha. Eközben elértek a földszinten egy ajtót. — Ez lesz a szobája kisasszony! s azzal a hajdú távozni készült. Még ami jót tettünk abban sincs áldás és köszönet, mint p. o. a Tisza szabályozás, mert 27 milliónyi költséggel elértük ugyan azt, hogy 60 mértföldnyi kacskaringós mederhelyet 961/3 mértföldnyi mederben fut le a Tisza, de ezzel együtt sok földnek elvettük természetes kövéritőjét s most ott tesz a neki vadult Tisza legnagyobb károkat, hol máskor hírét se hallották az árvíznek, másrészről pedig a Duna által feltartóztatott viz a föld rétegein átszü- rődve, kacskaringós utakon vissza jön I oly helyeken növeli az úgynevezett „vad vizek“ számát, hol az előtt rétség és mocsár nem volt, hanem termékeny föld. Csoda-e tehát ha az oktalan gazdálkodás szegénységet idézett elő ? (Folyt, köv.) Lapdacsok. ii. Mikor első kísérleti labdacsaimat e lapok olvasóinak megízlelésül kiszolgáltattam, feltettem magamban, hogy többekkel is szolgálok. Ámde nem számitottam a kritika metsző élére, melylyel találkoznom kelletett.. .. — Hogy-hogy? kérdi az olvasó. Hát bizony csak úgy, hogy nem lévén hatásuk, a „Természet gyógyász* szereihez folyamodott a „nagy közönség“ s bizony nem fog rajta a „belső“ kúra. — Hja kérem, Plutarchnak sem nőt be egyszerre a feje lágya, — mondja z—y. ♦ A falrahányott b rsoról jut eszembe a helytelen magyar szavak kijavításán fáradozó nehány tudós hazánkfia buzgólkodása. Hogy-hogy ? Hát csak úgy, hogy „kérem szívesen, vagyok szives bátorkodni azt is előadásba tenni, hogy mikor jelenleg ezelőtt huszonhét évekkel apámat halála után eltemettük, telekbéli jussom fekvő állapotja még nem volt úgy kimap- pázva, mint már a múlt esztendőben.“ Tessék az ilyen magyart helyes magyar szófüzet és értelmezésre tanítani. — Vederemo, mond dto, a „Nyirfalom- bok“-ban. * De hát tulajdonképen miért vállalkozott a magyar nyelvben előforduló helytelen szavak kijavítására épen Szarvas Gábor? Az bizony csak azért történt, mert a „szarvas hibákat“ csak egy Szarvas képes jóvátenni. Isten éltesse a feltámadás angyalának méltó druszáját. * Még azt merik mondani, hogy a legújabb kormányelnök aristokrata. Rágalom, hiszen, ha az volna, nem hagyta volna el Bécset. De hiszen még ezzel semmi sincs mondva. Bebizouyitom hát én, hogy valódi democrats; ugyanis: feltette magában, hogy sem rendjel, sem nemességet nem ad többé senkinek, az érdem valódi jutalma az önérzet nemességében rejlik, — lejött, hazatért, hogy a különféle érdekeket, pártokat egyesitse, hogy azon munkáljon, miszerint mindenki egyiránt viselje a közös nehéz, de szentelt keresztet a haza sorsát, — nem democrats-e az, ki igy cselekszik. — Kételkedem, doktor ur szavai helyességén, félek, hogy ő a saját része alatt elfog esni, s beleesik a---------Tiszába. ♦ Ho gy el ne feledjem, Tiszára meg azt mondta valaki, hogy a régi zászlót elhagyta. Nem jól tudja, aki mondja, — a nyele — Ne siessen bácsi! Jöjjön be legalább, mutasson be szobámnak. Miután beléptek, Izidora behajtotta az ajtót. — Bácsi! magának jobb képe van, mint ennek a sok németnek, valamit akarok kérdezni. Nem tudja, hogy nem lehetne-e nekem itt valamelyik előkelő hivatalnoknál szolgálatot találni ? — Értem, hát maga „lelkem*, olyan szobaleány féle ugy-e? Izidora arczát gyönge pir futotta át, de nem árulta el magát. — Ahogy veszszük, értek én mindenhez, szobát takarítani, vasalni, no meg tudja, egyébre is szer vagyok, de legalább mondja meg már a nevét. — Ha már csakugyan tudni akarod galambom, engem bizony igaz nevemen Porkoláb Istvánnak hívnak, de itt Ritók Pista a nevem, de el ne árulj galambom, mert osztán nem kapsz csókot ez alól a két fekete bajusz alól. — Ejnye Pista bácsi, de hamis kend! Csak nem hiszi, hogy eláruljam, hanem aztán csak jó helyre komendáljon kend, érti. — Már ha mégis egy pár csókot adsz foglalóba violám, csak megteszem, s azzal által akarta karolni Izidorát. Izidora pedig csak úgy hirtelen és hamiskásan kezére ütött. — Menjen kend! nem szégyenli magát, szolgálat után szoktak fizetni. Estván kissé megsompolyodva távozott, de meg nem állhatta, hogy az ajtóból egy huszárosat ne kacsintson Izidora bájoló félszemébe. Miért huzzuk, halaszszuk hosszasan a még mindig kezében van, — csak szövetet vart reá újat. No bizony, lehet is azt valakinek rósz néven venni, hogy kopott köpenye helyett, melyről mér messziről mindenki reá ismer, újat cserél. Ezt csak olyanok orrolhatják, kiknek nem telik. I Egyébiránt minden történelmi nevezetességű ténynek megvan a maga alap-oka, igy a fúziónak létrejötte, kétségbevonhatlanul „Feri bácsidnak a debreczeni ügyvédi kamara alakulása előestéjén tartott vacsora alatt mondott eme kedélyes indítványa: „bonyolódjunk fiuk* köszönhető. Hanem aztán ha összebonyolodtunk, ki old meg bennünket ...(mi?) ÚJDONSÁGOK. * Kérelem. A nyíregyházi ag. ev. gymnasium javára eszközlendő sorsjáték rendezésével megbízott bizottság teljes tisztelettel kéri a nagyérdemű közönséget, "hogy az Ígért, vagy beküldeni szándékolt nyeremény tárgyakat április hó 15-ig Martinyi József gymnasialis tanárhoz, (lakik a n.-debreczeni utczán 1529 szám alatt.) eljuttatni méltóztassék már csak azért is, mert a sorshúzás május hó elsőjén elodázhatlanul megtartatván, a bizottság tudni óhajtja, hány nyeremény tárgyat leenj kénytelen utánpótolni, hogy a kívánt 400 darab a sorshúzásra meg legyeD. * Varsóból írják a „Pesti Naplódnak, hogy ott, a „Tivoli* mulató-helyiségben esténként Bencze Gyula magyar czigány-társulata játszik Nyiregyházáról. — A lengyel közönség nagy rokonszenvvel fogadja a magyar népzenészeket s esténként roppant számmal tolul a magyar nóták hallgatására. 3 A nyíregyházi ag. ev. gymnasium javára rendezendő sorsjátékra újabban nyeremény tárgyakat küldtek: Oltványi Endréné egy por- czellán gyümölcstálat; Bleuer Liza egy horgolt sapkát; Kálnay Jánosné egy czukor lá- dácskát: Kovács Dánielné két virág poharat; Martinyi Jolán egy óratartót és egy asztal- kendő-szoritót; Takács Gézáné egy ezüst forintot; Bittó Lázárné egy aranyrámás képet; Dilnberger Adél egy hímzett puska-szijat, egy névjegy kosárkát és két darab gyertyatartó védőt ; Dr. Sziklássy Mihály nyeremény tárgy helyett 5 ftot; Kovács Jánosné a tanárnő egy hímzett asztalterítőt, egy névjegy tálczát, egy óra tartót, és egy tajték szivar pipát. Kelt Nyíregyházán 1875. mácz. 17-kén. Martinyi József tanár, — lakik a n-debreczeni-uczán 1529. sz. alatt. (!) Kiss József tanfelügyelőnk f. hó 16- kán vizsgálta meg a kisvárdai közösiskolát, ha a tisztelt tanfelügyelő ur figyelmét lekötötték a kis múzsák értelmes és szabatos feleleteikkel, nem kevésbé volt meglepő a tanfelügyelő urnák úgy tapintatos, mint a legkitűnőbb pedagógiai miveltségről tanúskodó eljárása a kisgyermekek iránt. A közös iskolának Kisvárdán szép jövő kínálkozik. Szaporítsa az ég testvéreit! + A Tisza jege, mint írják nekünk a tiszabátról, — oly vastag, hogy az Ararátot is megbirná. Vájjon nem kell-e majd hozzá egy Nóé bárkája? Ha a Máramarosi hegyek rengeteg hóhalmazai rohamos olvadásnak indulnak, komoly veszélytől lehet tartanunk. A f. hó 15-én Kis-Várdán megtartatott országos vásár rendkívül népes volt. Különösen a szarvasmarhák nagyszámban állíttattak ki; azonban a nagy kínálás mellett igen kisszerű volt a kereslet, igy tehát különösen iz ökröket nagyon olcsón vásárolták a miskolczi, debreczeni s más alföldi kereskedők. — A 27 dolgot? A hajdú közbenjárására Izidora a másik főhivatalnok, az általunk már bemutatott magyarfaló nagy hatalmassághoz lett szerződtetve; de jól megjegyezzük, csak azután, minek utána ő nagyméltóságának személyesen méltóztatott meggyőződni hősnőnk idomzatos és az ifjúság minden bájaival megáldott termetéről. Czime egy előre „szobaleány* vala; azonban az igen mélylátásu Izidorának sikerült nehány nap múlva annyira feljebb vinni a dolgot, hogy a vele szabaleányi minőségében un- talan legyeskedő bajdu kezdette magát „stel- lung“-ba vágni, és minden nyilvános alkalommal őt tiszteletteljesen meg „nagyságos kisasszony “-ölni. Izidorának, midőn a viszonyokkal uj helyzetével bővebben megismerkedett, első gondolata az volt, hogy majd szépen körül hálózza a nagy embert, s mindent ígér neki, s egy fellángolt pillanatában majd aláíratja vele Elemér szabadságlevelét; ezen gondolatairól azonban csakhamar lemondott, miután a hasli veres ember vérszomjas természetével megismerkedett. Mit tett hát? Várta a kedvező alkalmat, melyet meghoz az idő, és ez talán jobb tanácscsal látja el. Ez azonban nehezen jött, s az alatt nem egyszer lett egész keserű próbáltatásoknak kitétetve Elemér iránt táplált rajongással határos szeretete, s mindent feláldozni képes hűsége. (Folyt, köv.)
