Szabolcs, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-08-22 / 34. szám

Nyíregyháza, augusztus 22

IV. évfolyam. 1875

3-4. szám.

S— Ü “ CB 1 ffl"

Klőflzeléai árok

Egész évre.........................................4 írt.

Fél évre..............................................2 „

Negyed évre.........................................1 n *

Szerkesztői írod* és kiadói hivatal, — hová a lap szellemi részét tárgy azó küldemények, úgy szinte a hirdetések s minden felszólamlások intézendtik: n helybeli ref. lelkész! lak.

Bérmentetlen levelek csak ismert kezekből fogadtatnak el.

A kéziratok nem adatnak vissza.

Kiadó-hivatal,

Minden pénzküldemények úgy előfizetési, mint hirdetési dijak:

Vitéz Mihály pénztáritokhoz Kemecaére (posta helyben) intézendők.

»Mi q ■■■<» ® €3 "ü

SZABOLCS

Vegyes tartalmú, hetilap.

Megjelenik minden vasárnapon.

(Egyes szám ára 10 kr.)

üiadó-tixlajdonosolt: Lukács Ödön. és Vitéz Mihály.

iih'ftetrMi tíijak :

Minden 4 hasábos potit-sor egyszeri hir- £ detéanél Ő kr., többszörinél á kr. V

Terjedelme* hirdetések többszöri beik- I tatása, kedvezőbb föltételek alatt esz- « közölhető.

Minden dgyes beiktatás után kincstár- m illeték 80 kr.

A nyílt-térben minden három hasábot garmond-sor dija 80 kr.

Ai előfizetők, a hirdetések meg- ™ szabásénál, 20%-nyi kedvezményben részesülnek. il

■ a m e q 9*

Nyíregyháza, aug. 20. 1875.

Városunkban kitört a forradalom!

Meg ne ijedjenek t. olvasóink e forradalomtól. Nem fognak trónok alá hullani!

Tehát nem is forradalom az, csak olyan forrongás?! Vegyük igy, vagy úgy, ne tartsuk soká függőben a kíváncsiságot, mondjuk ki mi történt.

A „Szabolcs“ 32-ik számának ve zérczikkében a „Magyarosodás“ kérdése emlittetik fel, s e kérdésből folyólag közvetlen tapasztalatok nyomán el van mondva, hogy Nyíregyháza nyilvános helyein még a keiner is német nyelven fogadja a vendéget és alig hallunk más nyelven beszélni, mint németül, izraelita atyánkfiáit pedig zsidóul.

Aztán élesen róvja meg érintett ve- zérczikk azokat, kik e képen nem törődnek a magyar miveltséggel.

Mi történik erre?! A szó teljes értelmében fellázadnak azok, kik érintve nem voltak, nem is lehettek, kik ha bár zsidókul születtek is: magyarok nyelvre és gondolkodásra nézve; magukra veszik a vádat, felhozzák, hogy nálok a magyarosodás teljesen jó lábon áll, nem hagy fel semmi kívánni valót, s a magok érdemét tulajdonítják azoknak, kiket a vád teljesen megillet, kik, — valljuk meg teljes higgadtsággal, — bizony nem sokat törődnek a „Magyarosodás“ kérdésével. Mert hogy ilyenek vannak, azt egy elfogulatlan izraelita sem foghatja megtagadni.

És hogy támadnak pedig fel? . . . A sajtónak e féle nyilvánulásait elnevezik Istóczy-féle törekvéseknek, „Zsidó- falás“-nak. Holott teendőik épen nem az volna, hanem igenis az, hogy egy igaz honpolgár morális erejével oda hassanak, miszerint ne legyen panasz nemzetök egyik tagjára se e tekintetben.

Mig a zsidó megvetett, netalán üldözött nép volt hazánkban, addig volt értelme annak, ha szivósan ragaszkodott nyelvéhez, de most, midőn az emanczi- patió őket a haza többi polgáraival egy sorba emelte: kötelességökké vált egyetemlegesen bebizonyítani, hogy csakugyan át vannak hatva a magyar polgárság eszméjétől, kötelességök bebizoTARCZA.

Egy család története.

(Regényes korrajc.)

Il-ik kötet.

IL Rész.

„Az életmentő k.“

(Folytatás.)

Uj erőt kapott a küzdelemre Kolozsváry uram, s kiadta a parancsot leányai felkeresésére.

Kisérjük most Tornay Jenőt csolnaka drága terheivel.

Körülbelül egy jó negyedóráig pihenhetett Jenőnk, mig a tovább evezéshez uj erőt nyerhettek gyermek izmai.

Ekkor megindult; — elébb azonban a leányokat életre keltette, elmondván nekiek röviden, hogy menekültek el, hogy szüleik és testvéreik biztos helyen vannak.

Egészen más utat kelle választani a visszatérésre, igen nagy kerülőt kelle tennie, mert arra, a merre jött, azért nem mehetett vissza, mivel a viz épen nagy erővel szembe folyt. Ki kellett térnie egészen a faluból, hogy a viznek útjára — kedvező folyását megtalálhassa.

nyitani az által is, hogy nyilvános helyeken a hazanyelvén beszéljenek. Nem csak a haza, de magük iránti kötelességök is ez, mert ez által enyésztetnek el minden gyanút, szemben mind azon megtámadtatásokkal, melyek ellenökben az ujahh időben több képzelődéssel, mint realitással felmerültek.

Van szerencsénk ismerni izraelitákat, kik tiszteletünket úgy is mint emberek, úgy is mint honpolgárok teljesen kiérdemlik; sajnáljuk, hogy épen ezek közt is akadtak olyanok, kik a szenvedélyesség terére vitték e kérdést, magukra vevén azon vádat, mely őket nem érinté, nem is érintheté, mert hiszen ők polgári kötelességeiket híven teljesítik. Nemzetiségünket szeretni érdem, de nem annyira, hogy annak hibáit s ha vannak bűneit is szeressük, és azokat sértett indignatióval palástolgassuk.

Mindenkor első a haza és csak azután következik a nemzetiség! — Haza- fiságot tehát mindenek felett a nemzetiség minden tagjának! Ez legyen jelszavunk ! Csak akkor lehet teljes az óhajtott összeolvadás. Ebben héküljön ki minden érdek, s ekkor nemcsak az úgynevezett magasabb intelligent^ köreiben férünk meg barátságos egyetértésben egymás mellett, de az alsóbb körökben is, hol még bizony nagyon sok a kívánni való, meg lesz találva az egyetértés kulcsa

Értenők talán izraelita polgártársainknak sértődését, ha e kérdés csak a „Szabolcs“ hasábjain látott volna napvilágot. Azonban akkor, midőn alig múlik el egy hét, hogy a vidéki lapokban efféle czikkeket ne olvasnánk, alig egy hó, hogy a fővárosi sajtó fel ne szólalna a hazai nyelv elhanyagolása ellen, megvalljuk, hogy ebben pusztán nemzetiségi tulvitt érzékenykedést látunk.

Távol van lapunk irányától minden szűk látkörü nemzetgyülőlet, de a hibát ostorozni fogjuk mindenütt úgy a társadalom, mint a nemzetiség terén. Vigyék keresztül izraelita polgártársaink a magyarosodás kérdését annyi buzgalommal és előszeretettel alant is mint fent, s legyenek meggyőződve, hogy elsők leszünk, kik az érdem előtt kalapot emelünk, mint a hogy eddig is védelKülönös jó kedvvel és nyugalommal társalkodót a leányokkal, oly jól esett szivének, hogy ily nagy tettet, ily nagy jótéteményt végezhetett gyermek létére. — Csendesen kormányzó a hajót, miközben a falutól már meglehetős távolban eveztek. — Épen a kedvező folyás árjába siklott a parányi jármű, midőn a nap a tengernek látszó vizbe kezdett alámerülni. Az ég karimája haragos veres szinben égett s nyugoti boltozatára szeszélyes alakú, sötét öblü felhők kezdettek feltornyosulni, aranyos szegélyzettel ékeskedve, felebb egy két tüllszerü bibor felhődarab úszott. A bu- csuzónap aranysugarait végig fektette a vizen, s az esti szellőtől felfodrozott vízfelületen a búcsúzó sugarak leirhatatlan szinpompában ragyogtak; — a barátságos habok édesen csacsogtak a bajó orrával, mely előre haladásában pajkos örvénykéket hagyott maga után.

Ilonka kihajolt a csolnakból s egy vesz- szőcskével játszott a hullámokban, gyönyörködve szemlélve a parányi örvénykéket, melyekhez oly hasonlatos kis gödörkék képződtek mosolygó arczán.

— Mondja csak kedves Ilonka, hogy tetszik magának e nagyszerű alkony itt a hig elem felett ? Nem fél-e e léletevesztőn a mély örvények felett járni ?

— Hogy félnék Jenő 1 Hiszen nem nagyobb veszélyből szabaditott-e meg minket hihetetlen bátorsággal ? Nem nem 1 Aztán áz Isten is velünk van 1.... Hanem jóságos tettét soha sem fogom elfelejteni, mondja mit

meztük a valódi érdemet a szűk látkörü és otromba megtámadások ellen.

Béke velünk.

Lukács Ödön.

KÖZÜGYEK.

Felel e t

a „Szabolcs“ 32-ik számában megjelent ve- zérczikkre.*)

Ha meleg nyári napon esőből képződött pocsolya előtt elballagsz nyájas olvasó, észre veszed, hogy a poshadó viz zöldes felszínén kis hólyagok támadnak. — A napsugár fényében azt hinnéd megannyi gyémánt, de a buborék kis ideig nő, s csakhamar elpattan — elenyészett; s te — befogod orrodat, mert a ragyogó tünemény nem egyébb, mint a rothadó viz mocsárlege, mely ekképen elillant.

A közéletben is, — bála Istennek nem minden eső után — találsz ily buborékot eleget. — Ez kibugyan, egy vidéki lapon, vezér*) £ vállasát, melyet szerző személyesen adott át szerkesztőségünkben, ezennel közöljük, nem azért pedig, mintha igazságot adnánk mindenben neki, hanem egyedül azért, hogy minden elfogulatlan izraelita belássa azt, hogy még oly esetben sem záijuk el a válasz előtt lapunkat, midőn az első benyomás alatt a szenvedélytől félrevezetett nemzetiségi érzékenykedés nyilatkozik.

Lássuk mit róvott meg a „Szabolcs" 32-ik számának vezérczikke Y Azt, hogy Nyíregyháza nyilvános helyein a hámét és zsidó nyelv a túlnyomó. — Tette ezt nem azért, hogy a hazafias kötelmeknek hódolókat bántsa, átalában, hogy nemzetiségi gyűlölködés mellett demostráfjon, hanem azért, hogy a negligenseket hazafiui kötelességre intze.

A „Szabolcs“ iránya mindenkor a humanistám vala. Ha eúnvttalált bár melyik osztályban, azt védte Hyilvá nos saJSP%tján a megtámadtatások ellen, lett legyen az illető izraelita avagy keresztyén. Ezt fogja cselekedni ezután is, nem ügyelve személyes helyben hagyásokra, vagy ellenvetésekre ott, hol magasabb elvekről, kérdésekről van szó; — ellenben ha hibát, visszaélést lát, azt megfogja róvni ezután is; és azt hiszem, hogy akkor volnánk megrovásra méltók, ha dicséretet mondanánk azoknak, Ük a magyar állam törvény által is elismert nyelvét nem tisztelték. Túlságos, majdnem szánalomig vitt érzékenykedés az, midőn izraelita polgártársaink a jogos felszólalásban is nemzetiségük iránti gyülölséget vélnek rejleni, s zsidófalónak nevezik azt, Ü a magyarnyelv tiszteletben tartása mellett buzgólkodik.

A Mandel Pál megválasztására vonatkozó közleményből is e féle következtetéseket vonnak le az izraeliták, legalább a „Szabolcsi lapok“ egy némely újdondásza. Legyenek meggyőződve, hogy azon eredeti okmányok közvetlen szemlélete után, melyeknek alapján a vizsgálat már elrendeltetett, befogadtuk volna a némelyekre nézve sérelmes czikket, bármely keresztyén ellen épen úgy, mint Mandel Pál ellen tettük azt. Itt nem az a kérdés izraelita vagy keresztyén-e az illető ? Hanem az, hogy törvényes, vagy törvénytelen eszközökkel lett-e megválasztva ? Ezt majd megmutatja a vizsgálat eredménye I És akkor méltó, sőt jogos, hogy büntetését a bűnös elvegye.

Addig pedig legyünk egymás iránt türelmesek, mint egy haza polgáraihoz illik, s ne lobbanjunk ha* ragra, ha egy más társadalmi visszaélés nyilvános szellőztetése bennünket talán közelebbről is érint. Ennyi részemről feleletül Dr. Schwarcz Adolf urnák is.

Szerk.

kíván tőlem ? Én mindenemet képes leszek feláldozni magáért, szivemet, életemet I . . . Ne ! ne szóljon 1... Hát maga nem azt tette-e érettünk 1 A maga szive oly jó, méltó reá, hogy kezét megcsókoljam.

Jenő oly pirulva rántotta vissza kezét, hogy majd kiejté belőle az evezőt, úgy tetszett, mintha égni érezte volna azt.

— Ne hozzon zavarba Ilonka 1 Lássa 1 Hiszen ez csak kötelességem volt. Vajon nem kötelességünk-e segíteni azokon, a kik veszélyben vannak? Aztán lássa Ilonka, én nem tudtam volna túlélni, ha valami szerencsétlenség érte volna magukat ? Nem tudom miért, de midőn e hirt meghozták veszélyes helyzetükről, szivem összeszorult, nem maradhattam tovább, s ha későn érkeztem volna, talán ott ugrottam volna ki a csolnakból, hogy én is veszszek el.

Ilonka épen felelni akart, midőn egyszerre erős északi szél kapta meg a kis jármüvet, s úgy megnyomta azt, hogy oldalán majd becsapott a viz. A leányok sikoltottak; Jenőnek pedig nagy erejébe került, hogy ha- rántosan a szél ellenébe fordítsa a csolnak orrát.

Jenőnek arczán halálsápadtság futott végig, ő már nagyon jól ismerte a szélnek erejét ott künt a sik viz tetején. Ilonka Jenő elsáppadt arczára tekintve, görcsösen ragadta meg a csolnak két oldalát, Boriska hasonlóul cselekedett.

Jenő összeszedte minden erejét és báczikkez, nemzetgazdászoz, megoldja a magas politika problémait, játsza a honmentőt, legszívesebben a zsidófalót ?*)

Kun Pál a „Szabolcs" 32-ik számában „szomorú csoportnak“ nevezi az írókat átalában. — Elfogadom elnevezését, — bizonyosan legjobban tudja, e „szomorú csoportnak“ „leg- szomorubb vitéze“ — mit gondolt az általam jelzett fajú „írók“ részére.'

És ezen kibugyant buborék mellett is elhaladnék szótlanul, ha ugyancsak a „Szabolcs“ be nem mutatja őt, mint „sárospataki ifjú nyelvészt és a nyugoti nyelvek tanárát,“ tehát tanár — és ifjú nemzedékünk egy része kárhoztatva van tőle tanulni. Fájdalom, fent említett czikke kimutatja, hogy bizony csak oly nyelvész ő, mint p. o. a csóka, melyet szintén megtaníthatunk némi szóra. — De nem érti mit beszél. — A nyugoti nyelvek szavait elsajátíthatja, de szelleme, irodalmának vívmányai tanúságáról még csak fogalma sincs.

Ha „Istóczy“ álmait „zsidó kérdés“ háborgatja, s attól fél, hogy a lipótvárosi Basilika a jövő század Salamon temploma lesz, — ártatlan hóbortja szánakozást gerjeszt, mint talán Cerventes lovagja. — Nem tagadhatunk nála jóakaratot, rémképet pt — s küzd ellene, szegény sok mesét olvasott, b ez megzavarta.

De „szomorú vitézünk“ tapasztalatait korcsmákban, kuglizóban, ezukrázdában, nyilvános téreken szedi fel, | az ott talált gyöngyeit meri Nyiregyháza polgárának s „Szabolcs“ müveit olvasó körének idegen szavakkal tarkázott czikkében honmentőkép előadni, még pedig oly kifejezésekkel, oly modorban, mélyet nem valamely kitűnő német egyetemén, de csakis valamely „Beisei,“ — magyarul íebuj korcsma — poshadt levegőjében sajátíthatott el. E téive tisztességes ember őt nem követheti. — Badar gorombaságait tehát nem elemezem, de miután úgy látszik idejekorán ült a tanszékre, valamire meg kell őt tanítanom.

Menjen ön haza kis hamis; s hogy „sóstói“ időzéséből nemcsak teste, hanem a csapszék levegőjétől már is mételyezett elméje részére is vigyen magával némi orvosságot, irok önnek égy orvosi rendelinényt.*) Olvassa a történetet. — Mert úgy látom, hogy ön fiatal nyelvész, e tudományban még nagyon csekély haladást tett. — Ezen olvasmány megtanítja önt helyes következtetéseket vonni, s főleg népek feletti ítéletében szerényebbnek lenni.

Hazánk küzdelemdus múltjából kiolvashatja, hogy a magyar zsidó épen germanizalni nem akart soha, ha egymás közt németül beszélt is; hogy az ország minden nemzetiségű

**) Ebben felette csalódik B. .M. ur.

Szerk.

***) E passus határozottan mutatja, bogy válasz írójának tollát szenvedély vezette, s midőn K. P. erős kifejezését megróvja ugyanakkor ő is hasonló hibába esik.

Szerk

torságát. — Szavai remegtek már, de azért nyugalmat erőltetett.

— Ne féljenek Ilonka I Csak arra kérem, hogy feküdjenek le a csolnakba, mert ba fenn vannak, a szél annál nagyobb erővel fog ellenünk állani, elmúlik a vihar, s ekkor ismét biztosan evezhetünk.

Boriska halálos félelemmel feküdt le a csolnak orrába, Ilonka pedig elszánva hajtotta Jenő ölébe fejét, halvány arczát eltakarva kezeivel.

A szél eközben mind jobban dühöngött, a viz hullámai mindegyre növekedtek, s mint pelyhet hányták-vetették a veszendő jármüvet.

Mintegy egy helyben látszottak állani, mert a mennyit előre lökött Jenő az evezővel, annyit vagy talán még többet lökött visz- sza a szél. E mellett haránt kellett szelni a hullámokat, mert csak egyszer érte vala oldalt, vagy csak egyszer érintette volna a derék szög alatt a vadul hömpölygő hullámokat a csolnak orra, menthetetlenül elvesztek volna, előbbi esetben a hab felforditja, második esetben pedig ketté Toppantja a csol- nakot.

Jenőnek ennyi vészszel szemben egy előnye volt, az tudnillik, hogy már 5—6 éves korában kezdette az evezést tanulni, tehát esmerte a csolnaknák és viznek minden mozdulatát, s kitünőleg tudta kezelni az evezőt, melyhez nem kell nagy erő, hanem annál több ügyesség és gyakorlat.