Szabolcs, 1874 (3. évfolyam, 39-52. szám)
1874-12-06 / 49. szám
Nyíregyháza, deezember 6. III. évfolyam. 1874 1 49. szám. Klbflzftrti Egéíz ................................... Fé l évre •••******i" Negyed étre • • • • * * * " JSSÄÄÄ'Ä ■ ref. Mkrásl B rViientíftin levelek eSafe Imertkwek B rr’*" 08l fogádtetaek el. a kiíratok nem »dutnak vluie. SZABOLCS Vegyes tajrtalirlii hetilap. Megjelenik minden vasárnapon. ] Kiadó-tulajdonos: a „siabolcslnegyel lapkiadó-társulat.“ i i Hirdetési dijak: *\ Minden 5 hasábot petit-sor egyesért hirdetésnél 6 kr., többszörinél 4 hr. TerJed elmei hirdetések többssöri beik* tartása, kedvezőbb föltételek alatt ess- kösölhetö. Minden egyes beiktatás ntán kincstárilleték 80 kr. A nyílt-térben minden három hasábos garmond-sor dija 80 kr. I í As előfizetők, a hirdetések megszabásénál, 20%-nyi kedvezmény- I I ben részesttlnek. 4 >s q a 8 'S s i'.«^ A nővilág. Társadalmunk elemei közt kiváló, sőt mondhatnók, első helyet foglal az úgynevezett nővilág. A nő körül összponto sül a családi élet boldogsága. Az ifjú kebelében a nő gynjfja fel azt a szent érzelmet, mit szerelemnek neveznek, s a mi nagy dolgokat képes létrehozni az életben. A nemzet szempontjából is nagy szerepre hivatott a nő. A történelem tanúbizonyságunk. Nagyszerű dolgokat mi- veltek a nők ; mert gyakran a történelmi események mozgató eröikint szerepeltek. Voltak, a kik az igazság szolgálatában állottak; de voltak olyanok is, a kik a gazság bérenczeiül szegődtek. S mindkét esetben nagy hatalmukról tettek fényes, habár olykor dicstelen, bizonyságot is. De mi a nők kiváló hivatását nem a történelmi események színpadán való szereplésben látjuk; hanem ott a családi tűzhelynél — a gondos munkásságban. Mindenki érzi a nő becsét; tudja, hogy természetszerű hivatása — családanyává lenni. Nagyszerű fogalmat fejez ki e sző: családanya. Czél és eszköz van itt egyesülve. Csak az a kár, hogy kevesen érzik ennek jelentőségét. Jelenleg: nem is akarunk ennek fejtegetésébe bocsátkozni, hanem a nőnevelés némely hibáját akarjuk feltárni. A nevelésben rejlik minden ok arra nézve, hogy | a családi élet sokszor nem lesz azzá, a minek kellene, — paradicsommá. Az anyák kiváló munkássága a leánynevelés körül oda irányul, hogy megkedvel tessék a növendékkel — az id e- gen szerűséget. Nagyon közönségesnek, vagy negélylett kifejezéssel „paraszt“ - nakne vezik azt, a mi magyar. Ruhában, szokásban előttök csak az a szép, a mi mis égalj alól plántáltatok ide. . így teszik az anyák a leány- gyermeket d ivatkórossá. — A divatot aztán némelyek oly tulságba viszik, hogy nevetségessé válnak, s midőn magoknak tetszelegnek, akkor mások a gúny nyilait szólják feléjök. E divatkórosságből származik aztán, hogy a nő elveszti Ízlését. Önhittségében nem tudja, hogy mit rakjon magára. Fejébe veszi idejekorán, hogy csak az a szép, a mi minél czifrább, minél áro- sabb. Megszokja aztán — a fényűzést. Apró haszontalanságokra oda adná legntósó fillérét is, csakhogy mutassa a világnak öltözéke fényét. Fokról fokra igy megy a nő egész odáig, hogy megszűnik a szeretet magasztos tárgya lenni a férfivilág előtt. Tisztelet a kivételeknek! Hanem aztán mondja valaki, hogy milyen férfi lebét az, a ki ezeket látva, kilépjen a sikra, s alkalmat adjon az ily nőnek arra, hogy női hivatásának teljesítésére jogosultsággal bírjon?! Nagy fájdalommal látja minden józan gondolkodású ember, hogy mennyire szaporodnak társadalmunkban — az agg legények. De vajon csoda-e ? Hisz megrettenhetünk ily körülmények közt a nővilágtól. Magasra csigázott igényekkel lép elő ma már az oly nő in, a ki bátran elmondhatná magáról, hogy — „velem van mindenem.“ Csakhogy e kifejezés itt nem a böl- cseség jele, hanem inkább a hiú pöffesz- kedés bizonysága. Nő világunk nem érzi az idők moa- tobaságát, s nem tudja vágyait ennek megfelelőleg mérsékelni. A nőegyletek feladata volna, hogy terjeszszék az — egyszerűséget. Ekkor talán több ifjú kapna kedvet arra, bogy a családi élet édes gyötrelmére elszánja magát. A nők nyernének ez által is. A nővilág hivatva van társadalmi életünk ujjáalkotására. Tegye azt az „egyszerűség“ jelszava alatt. Bizonyára a férfivilág tiszteletteljesebben hódol meg előtte, mint jelenleg, a midőn kötelességszerüleg szórja a nő- világ bábjainak meggondolatlan bókjait. Bocsánat az őszinteségért, amit e sorok írásánál tanusitánk. De e sorok írója mindennek daczára annyira becsüli a nőket, hogy előttök szé- gyelt volna hazudni. Azért voltunk ily őszinték. Váljék egésségünkre! Egy agg legény. KÖZ ÜGYEK. Felelet a „Hol a hibá?“-ra. (Folyt, és vége.) Hogy jobb módú polgárai a városnak, a város által házilag bérbe kiosztott földekért évekén keresztül nem fizettek, e tekintetben czikkiró jól tudhatja, hogy a tisztviselők választását 1873 elején meg nem előzte, a tisztviselők teendőjének kijelelése, a hátrányok per utjáni behajtatása nem a számvevői teendők közzé tartozott, mindamellett a még 1873. év előtt fennállott albirói hivatal által a behajtások megkísértettek, s ha nehány jobb módú polgár irányába nem alkalmaztatott a törvényes eljárás, az azért történt, mert némelyiknek fennállott, a város irányában még akkor el nem döntött követelése, egy másik pedig halasztást kérvén polgármester úrtól a fizetésre, — azt megnyerte, de azóta le is rótta tartozását, czikkiró a számvevőt is abba a sorba tartozónak mondván, azt elismerem, hogy a 872-ik évben szomszédom által előidézett véletlen építkezésem, de különösen 873/4. évi, majd fél évig tartó súlyos, s nagy kiadásokkal járó betegségem miatt, hátrányban maradtam, de rövid idő alatt eleget teendek, s addig is biztosításul, hivatal utáni dijamnak fokozatos benhagyását felajánlom s e tekintetben a tettes képviseletnek kegyes elnézésére támaszkodom. Az árva számadásoknak általam megteendő felülvizsgálása, csakis az árva gondnoki évi bezárás után, de a következő évben történhetvén meg, ha a volt tiszti gyám által az év utolsó napjaiban tétetett a házi pénztárba által 6000 frt, úgy hiszem, az nem a számvevő hanyagságának tulojdonitható, mert az árva ügyek felett való őrködés a volt tanácsnok, illetőleg lőbirónak mint árvaszéki ülnöknek körébe tartozott, egyébiránt én az 1872-ik évi árvaszámadások felülvizsgálásáról beadott jelentésembe megérintettem, hogy legalább % évileg tartozzék a tiszti gyám ezentúl a pénztár állásáról kimutatást benyújtani az árvaszéknek. Ha czikkiró nem sajnálta volna fáradtságát a múltakba visszatekinteni, és szives lett volna % század alatt tanúsított hivatalos működésemet érdemileg méltányolni, tudomást szerezhetett volna magának arról, hogy 850-ben alig elfoglalva számvevői állásomat, még pedig a forradalom utáni terhes időkben, 5 volt árva- pénztárnoknak megelőző időkrőli, a forradalom alatt forgalomba hozott magyar bankjegyek el- enyésztése miatt bonyolatossá vált számadásait hoztam tisztába, s */„ évig tartott fáradságos kutatás, vizsgálás után 800 irtot mentettem meg az árváknak, s ezen terjedelmes munkámért semmi dfjt nem követeltem, de nem is nyertem, mert kérni szerénységem tiltotta. Nemkülönben a midőn 1856. évben a városi jövedelemadó-bevallásoknál, a regálét terhelő adósságoknak kamatai el nem fogadtattak lerovásul addig, a míg hitelesen ki nem mutat- tatott, hogy mely összeg terheli a regálékat, én minden megbízás nélkül, felajánlottam annak kidolgozását, s meg is téve azt, már 1857- ben lerovatott 310 ezer frtnyi kimutatott regálékat terhelő adósság kamatainak összegébe 18,600 frt, mely után a 10% kivetés 1860 irtot tett egy évben, s azólta 18 év múlván el, minden évben legalább 1500 frtot mentett meg a házipénztárnok, s bátran tehetni 27 ezer frtra azon munkám sikerét; ezen nagyszerű munkához, úgy a 804. mint a 824. évi váltsági okmányoknak átvizsgálása kivántatván, közel Vt évi, hivatalos időközi működésemért szintén nem engedte szerénységem, hogy dijjat követeltem volna, s azt nem is nyertem, pedig a számvevői hivatal az, a mely semmi legkisebb mellékjövedelemmel nem jár, s csakis a fixumra számíthat a hivatalt viselő egyén; több ily a város irányába viseltetett jó indulatból, s hivatalos kötelességérzetemből eredő szorgalommal megtett munkákat végeztem, a többek közt megemlítve a pusztai földeknek 365 köblösseli tulterheltetésünkből származó adóleszállitást, 1864/5-ben, a katona tiszti elszállásolásokért, már az arhivumba elintézetlenül hevert s általam véletlenül felfedezett követeléseknek, hivatalos formába öntött kidolgozásával megtérített 2700 frt, s mindezeket, hogy bátor vagyok felemliteni, nem kérkedésből teszem, s különben nem is tettem volna soha, ha nyilvánosan meg nem támadtatik, legőszintébb igyekezetem a hivatalos körömbeni teendőknek végzésénél. Mindezen általam előadottakat kész vagyok a városi leltárban feltalálható hivatalos okmányokkal, határozatokkal bebizonyítani. Bizony bizony, ha minden városi tisztviselőre, a legőszintébb igyekezet, és szorgalommal egybekötött hosszas évi működéséért ily elismerés? ily jutalom? vár, nem irigylendő sorsuk. Nyíregyháza, 25. november, 1874. Galánffy Dániel, városi számvevő. A fővárosból. („A csók jogi jelentősége:“ — Dr. Vécsey Tamás, egyetemi tanár s országos képviselő felolvasása a tudomány- és műegyetemi olvasókörben, november 29-én.) A mily simán és csendesen, minden nevezetesebb hab-torladék nélkül hömpölygött e hétnek folyama alá külső események tekintetében, ép oly sűrűn hányt az kisebb-nagyobb hullámgyürüket benn a különböző egyletek felolvasó asztalainál. Egyik egylet felolvasását a másiké váltja fel. — Az egyetemi olvasókörben az idei felolvasások sorát dr. Vécsey Tamás egyetemi tanár s orsz. képviselő nyitotta meg, azon tegnap tartott felolvasásával, — melynek czime, — mint már soraim homlokzatán is olvasható: „Acsók jogi jelentősége“ volt. — Nemcsak a vonzó czim, hanem a tanár személyiségének záloga is arra, hogy az érdekes czimnél még érdekesebb lesz a tartalom, oly nagyszámú közönséget gyűjtött egybe, hogy az egyetemi olvasókörnek tágas terme nem volt képes azt befogadni. Ennek következtében ezen termet az egyetem uj nagy dísztermével kellett felcserélni, mely ép e napokban készült teljesen el, a a maga nemében oly nagyszerű, hogy Eurőpa egyetemeinek bármelyikével is büszkén megállja a versenyt. A hallgatóság közt — talán nem érdektelen felemlítenem — ott volt két fiatal hölgy is. A sok helyütt viharoB taps által félbeszaT ARCZA. Bodó vitéz. Ballada. /„A ki rósz Bálintja vagy a török hadnak, Kit gonoszban hátul a poklok sem hagynak!: Tánczoljon tarkódon tatár buzogánya, Sandalgó szemedet vájja szét a kánya! Ilyen luddá tenni engem 1 ördög adtát I Népemből, kik immár a babért aratták, Szép szóval kicsalni — béke-tárgyalásra, ' S gaz orvul juttatni ily rab-szabadságra 1“ ■,Nem szégyen az uram, Bodó Ferencz vitézi így .suttog Hatvanban minden, a ki kinéz, •Megvisszasompolyg a Laboncz-szállt utczáról. Nem is baj; gondolunk, ha kell, paripáról/ Bodó pedig hallgat az unszoló szóra, Nyomot vészit, s pattan kert alatti lóra, „Csalfa, gaz Labonczok! cselvető róka faj, vessz itt 1“ — és torkából kél örvendő kaczaj. Védi a menekvést éj sötét palástja, Sutjára mennydörgő ég fényét bocsátja; Száll a fergeteggel, feldobog a pázsit, Mig végre lábánál Tisza medre ásit. Itt kis fény vezérli a megrekedt illőt, És menhelyül kapja a halász vityillót. Hol derék jó öreg a tisztes idegent Szive kincseivel halmozva, tartja bent. Mig a kül világban harsog az ég harcza, S vert habtól szakadoz a Tiszának martja: A szökevény vitéz mély bel világában, Keblében, még zajgóbb vihar-háborgás van. „Mi bajod, óh ember ? mit futsz ? mi bánt ? hát ha Ártatlan gyilkoltnak kerget árnya, átka? Eme rongyos hajlék bék’ s jólélek fészke: Üdülj itt, ha jó vagy, menj, ha bűn fertéze.“ Az egyszerű halász igy zsörtölt az úrra. Ez pedig törődve felelt neki újra: „Nem üldöz engemet ártatlannak vére, Nem is törtem jámbor kárára, vesztére; Baj, hogy úgy nem tettem, midőn kelle tennem, Midőn Török Bálint úgy rászedett engem. Hogy hitet mondák, nem tépni el bilincsem. S mégis eltépém azt, bánni okom nincsen; Vagy tán van?“,Nefolytasd,értemszivharezodat; Hitet tői s hitlenül cselekvői, mardos az. Kinek hite nincsen, istene sincs annak.1 Ezer tőr, fóldingás Ferenczre rohannak. Nem haboz perczig sem, ragadja már a mén. Elvesz a nagy éjben; honnan jött, visszamén. Évnyi hosszú napok nyújtanak éveket A derék kurucznak mély rabsága felett; Csak szuvas váz immár; a mozgó halottat Csak két fény jelöli, mit szeme ragyogtat. Le lejárnak hozzá szép szóval, keményen, Szabadságért, díjért hogy zászlót cseréljen. „János királyomnak kötém le lelkemet: E hit, úgy lesz rendén, itt engem eltemet.“ Dr. Szabó Dävid. Egy család története. (Regényes komgs.) Most előlép Donka: „Felejtsük el az elébbi perpatvart, játszunk valamit“! ... Az indítvány zajos helyesléssel elfogadtatik. Azután játszanak mindent összevissza, mig az idő halad, a nap hosszú árnyékot kezd vetni a messze rónákon, itt ott megszólal a pásztor szép mélázó hangja, a hazatérő nyájak kolompja messziről csilingel, a titkolózó árny a kis berekben kezd félhomálylyá válni, a gyermek sereg ott hagyja a „regényes helyet“ bemegy a kertbe, onnan pedig meghitt bucsuzá- sok közt haza oszolnak. És ez igy megy nap nap után és a szülők mind e felől nem tmWft semmit I III. Rész. „A regényes hely.“ Most meg már Jenőn van a sor, hogy elkomolyodjék, félre megy egy fatövéhez, ott leül, elméiázik, majd feláll, köszön pajtásainak, hogy ő megy hazai De nem addig van ám az, pert osztanak a testvérek, a kis felhő elvonult, királyi székét vissza foglalja a gyermeki öröm- napja, kezet kell fogni egymással a két duz- zogónak, s talán már egy csókot is kapna az a pajkos Jenő, ha csak egy szóval is merné kérését megkísérelni, de úgy félti a bánat felhőjétől azokat a ragyogó szép szemeket. Tekintsünk be most a tiszteletes Torn uram lakába, vájjon mit csinál a szegény i és a gyermekek? Már eltelt az a néhány nap, mely szü séges volt ahoz, hogy X — városból a légit subb hajtással is haza kerüljön az ember, m akkor is, ha ott egy teljes napot mulat; még sem érkeztek meg a tiszteletes asszony kedvesei, a mi szivét kimondhatlan aggodalo mai tölté ugyan el, mind a mellett igyekez elnémítani félelmét, hiszen férje azt monc hogy ne gyötörje magát, nem lesz abból sen nagy baj, „ő pedig nem szokott hazudni!“
