Szabolcs, 1874 (3. évfolyam, 39-52. szám)

1874-11-01 / 44. szám

Nyíregyháza, november I. III. évfolyam. 1874. 44. szám. SZABOLCS * Vegyes tartalmú, hetilap. Megjelenik minden vasárnapon. Kiadó-tulajdonos: a „Szabolcs m egyel lapkiadó-társulat.“ >»9 Hirdetett dijak. Minden 5 haaáboi petit-sor egyszeri hir­detésnél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beik­tatása, kedvezőbb föltételek alatt esz­közölhető. Minden egyes beiktatás után kincstár- illeték 30 kr. A. nyilt-térben minden három hasábos garmond-sor gjjá 30 kr. A* előfizetők, a hirdetések meg- ^ azabás&nál, 20%-nyi kedvezmény- J ben réuesdlnek. Bt ■q q ■q—q­Egy lényeges baj a társadalomban. Vannak bajok, melyeket sokan tud­nak. sokan ismernek,, s még sem akar senki néven nevezni. Egy ilyen bajról akarok jelenleg megemlékezni. Ki ne látta, tapasztalta volna már azon bizalmatlanságot, mondhatni, ellen­szenvet, melylyel a közrend az intelligen- tia iránt viseltetik ? Ez a baj meg van és ezt orvosolni kell, mert igen könnyen szomorú dolgo­kat eredményezhet. 8 jogos-e részben ezen ellenszenves titkos gyűlölködés a közrend részéröl az intelligentia iránt ?!! Meg ne ijedjetek t. olvasók, én azt mondom: „jogos“! — Kifejtem okaimat Az önzés és anyagiság ezen korában inkább mint valaha, furfangos elébb me­netekre, gazdagulásra használatik a kép­zetség, a miveit ész és tudomány; agy hogy, ha az egyszerű, iskolázatlan gondol­kodású ember elmélkedik kissé, s eszébe jutnak a régibb napok, méltán lehet bi­zalmatlan, méltán táplálhat ellenszenvet a tudomány iránt, mely napjainkban sok­kal inkább mint valaha, az egyűgyüség elnyomására, a tudatlanság megbuktatá iára, mystificatiora használtaik. Ez az oka, hogy a közrend ellen­szenvvel viseltetik nem csak a miveit em­berek, de még azon helyek, intézetek iránt, is melyek miveit embereket képez­nék az emberiségnek Csak városunkban is tudnánk mu­tatni, tálán megnevezni is polgárokat, kik a, helyben : kebelezett gymnasiumnak es­küdt ellenségéi. Pedig ezen polgárok ér- telmes emberek, olvasnak,fel tudják fogni, mi az; a tudomány, értelmi képzettség; sőt magok is annyira, mennyire kiképezték magukat, » bizonyoson nem adnák sokért, ha valáliaszorgalmasan keresztüljártak volna, egy gymnasiumot. MPlehet hát ennek oka? Keressük, köbyebben feltaláljuk azt, mint első te­kintetre gondolni is lehetne. .u' ' Tekintsük meg kissé úgy általános Ságban . az / intelligentia viselt dolgait! (Egyszer, mindenkorra tisztelet a kevés kivételnek.) : Kezdjük először is a papokon; vissza­élésekét; ostorozván, nem lehet kímélete­seknek lennünk! S előre bocsátjuk, hogy általános ^bajokról szólunk, nem akarunk ezúttal'egyénekkel foglalkozni, s ha még is; valaki úgy titokban érintve érzené ma­gát, az csak azt igazolja, hogy az illető ugyan azon bajban szenved. Tehát a papok! O mily kevés köz ség az, mely bizalommal viseltetnék papja iránt,.mely apjának tekinthetné azt való­ban a lelkiekben! Kenyérkereset biz az már ma legnagyobb részben ; s még ha csak az volna, még ha megáltana legtöbb pap ott?! . . ..Ha legalább szakmány módra gondolna hívei ügyeivel, egyházá­val?! De nem! Engedi magát a gyarló emberi szenvedélyek minden neme által, a bűn és alacsony kodás minden nemein meghurczoltatni. Tanítják: „Ne paráznái-. kodj“ és nyilttitokban szeretőket tarta­nak, prédikálják, hogy „ne nyomd el a szegényt“! s alig várják, hogy egy ha­láleset, vagy más ilyen alkalommal meg­ragadják a szegény ember üstökét sat. sat. Azután, hogy legyen a köznépnek bizalma bennök, látván, hogy elveiket meghazudtolják tetteikkel; — sőt inkább megvetik a képzettséget és tudományt saját papjaikban! Az intelligentiának egy másik osz­tálya, melyben a nép közvetlen érintke­zés által kezdi meggyülőlni a tudományt, fiz orvosi osztály. Nálok is bizony csak kenyérkere­set az a recept irás. A szegény embernek, ha nincs pénze, elmehet egy kicsit a te­metőbe, nem csinálnak «Utói nagy lelki­ismeretet; „ne pompázzék, ha üres az er­szénye“ szokják mondani !„ Szegény ör­dögön nem lehetett már segiteni“ stöbb efféle kifogások, pedig talán meg se lett az kisértve, talán harapófogóval lett meg- taszintva a pulsus. — Ezek is tehát bizal­matlanságot költenek az intelligentia iránt a köznép között. Hanem azon harmadik osztálya az intelligentiának, mely közvetlen érintke­zésben van szintén a néppel, az ügyvédi osztály, legalább is kétszer oly mér­tékben költi tel a bizalmatlanságot, ellen­szenvet az intelligentia iránt, mint a fen­tebb említett két osztály együtt! Na már amit ezek (tisztelet ismét a kivételeknek) véghez visznek, az minden kritikán alól áll. Előttük nincs barátság, rokoni összeköttetés, nincs semmi kegye­let! legnagyobb része megnynzná saját apját vagy testvéreit! A kinek nincs pénze, annak nincs igazsága! Barátságból egy lépést kellene tenni! Fizess 10 forintot, addig egy lépést se! Hát még midőn a perköltség felemészti magát a tőkét, s aztán a tudatlan szegény ember sirva nézhet vagyona, véres verejtékkel gyűj­tött szerzeménye után. Ha tekintetbe vészük mindezeket, s még egyéb elő nem számlálható vissza­éléseket a tudománynyal, be kell ismerni, hogy a köznép bizalmatlansága, ellen­szenve, gyűlölködése az intelligentia iránt okadatolt és valóban jogos. Az éles ellentét pedig folyvást, nap­ról napra növekedik. Ennek a bajnak or­voslásáról kellene gondoskodni. A lelkészikar ezen bajon egy f e 1 e- kezetnél segiteni erősen elhatározta már. Az orvosi egyleteknek hasonlókép egy lényeges feladata lenne megszüntetni az iránta keletkezett bizalmatlanság okát A harmadik bajra nézve „Ügyvédi egylet“ alakítása lenne közelebb me­gyénk ügyvédeinek elmulaszthatlan kö­telessége ! Van ez már másutt is. Szabolcs- megye! hol késel az éji homályban? Meg vagyok győződve, hogy a zsa­rolók titokban Űzik mesterségüket, hogy a nagyobb rész a tekintély, s a jogvédő­ket megillető tiszteletet méltán igényli. Tisztítsák meg azért testületüket a fekély­től s a bizalom irántok nőni fog. Csák Jenő. KÖZÜGYEK. Válasz nagyságos Kiss József tanfelügyelő ur „feleletére.“ (Vége.) Eltérek kevés időre e tárgytól és vizsgálati módszerére teszek a tanfelügyelő urnák egy pár jó akaratú megjegyzést. Erről emlékeztem fen­tebb, midőn mondám, hogy nyiltan beszélek meg neki olyan dolgot, mit még aligha adtak tudomá­sára. Ez is szinte elvi fontosságú kérdés; mivel nagyon lényeges a modor, melyszerint a felügyelő vizsgálatát megejti, valamely iskola és annak tanitója felett. Nagy meggondolásra s körültekin­tésre van akkor szükség, midőn valamely tanitó felett dicsérőleg, vagy roszszalólag nyilatkozik az állami főfelügyelő. Lelkiismeretbe vágó dolog ez; mert ama tanítónak jelene és jövője függ et­től. Nézzük pl. minő elv szerint és modorral vizs­gál a tanfelügyelő s az esperest ur; s lássuk me­lyiknek van igazsága?! Távol van tőlem, hogy éppen bíróul lépjek fel a tárgyban, vagy éppen tanácsadással éljek. Nem. Én mindig csak figyel­meztetni s kérni szoktam azt, kihez szavaimat intézem. A két eljárást most is csak vázolom s talán megmondom egyéni nézetemet; az ítélet elvonását s kimondását bízom a szakértő ol­vasóra. A mint láttam, másoktól is igy hallottam, t&nf. ur mihelyt az iskolába bemegy, átveszi a szót a tanítótól s kérdez és vizsgál maga, kivált a beszéd-értelem gyakorlatból az unalomig: kar­szék, veszszőparipa, satről. Fő dolog előtte: minő módszert követ a tanitó. Az esperest ur és sok más censor: a tanítóra bízza, kivált eleinte, mig az idegen ember bennlétével megbarátkoz­nak a tanonezok, a kérdést; várja az eredményt s engedi, hogy produkálja magát a tanitó is; ek­kor ítél iskola s tanító felett, kevés tekintettel a módszerre. Véleményem szerint ez utábbi modor a helyesebb. Az alábbiakban igazolom nézetem­nek igaz voltát, Vannak ugyanis ifjú tanítók, kik az uj tanmódszer szerint, melyet most hoztak magokkal a képezdékből, kitűnő, dicséretes, jó eredménynyel működnek. Kiki a neki adatott ta- lentomok s igyekezete, szorgalma szerint. Van­nak középkorúak, kik talán a póttanfolyamon, vagy éppen a szakkönyvekből, az uj tanmódszer­ből valamit elsajátítottak, s vegyitik a régi- és uj tanmódszert, az eredmény szinte jó; vannak azután öregek, kik az uj tanmódszert el nem bír­ták sajátítani, de a régin — bár nagyobb fárad­sággal — sikert tudnak felmutatni. — Ha a siker kielégítő: miért a módszer miatt elitélni a taní­tót?! vagy az elítélés által kenyerét kivenni szá­jából a régi szolgának, az öreg napszámosnak ? t Ha ki ezt teszi: tessék annak őket eddigi 30—40 évi munkájokért nyugdíjazni; mert kiérdemelték. Ha nem lehet: tessék őket régi módszerökkel a viszonyok jobbrafordultáig megtűrni s csak az 'eredmény legyen kielégítő, ez átmeneti korszak­ban, nincs miattok nagy baj, vagy épen semmi. — Mert könnyű a szegény tanítót megítélni, ki­vált az öreget elítélni is, de — hogy a példabe­széd alkalmazásával meg ne sértsem őket — ne­héz megruházni. K. J. tanfelügyelő ur azzal indokolja vizs­gálati módszerét, melyszerint maga kérdez, hogy az uj módszert akarja a tanítóval, megismeretni s megkedvelteim. De ez egy fél nap alatt teljes j lehetetlen, kivihetetlen. S ha ezt akaija produ­kálni: akkor eljárása nem tekinthető vizsgálat­nak s ekkor sem az eredményt, sem a tanitót meg nem bírálhatja és igy nem osztályozhatja. Azt hiszem, hogy érdemel ez eljárás egy kis utángondolást. Én sok tanítóval és szakemberrel váltottam már szót e felett a tárgy felett. így, a mit mondok, nem az ujjamból veszem. Másik vádja ellenem K. J. urnák, hogy a felügyeletem alatti iskolában: „az általa átadott fizikai és más taneszközöket egészen pusztuló félben levőknek találta.“ Hogy az igazmondása tanfelügyelő urnák némolykor gyenge óldala: azt megint bebizonyítom idézett szavainál. A tanszerek és fizikai eszközök lehettek rósz álla­potban — ezt alább beszélem meg; de azt kere­ken tagadom, hogy épen ön adta volna azokat nekünk által. Mert a fizikai tanszereket én hoz­tam ide 1871. máj. 22-én; akkor pedig vólt tan- felügyelő Tokaji Nagy Lajos ur tollnokától sze­mélyesen vettem által, midőn hivatalomat elfog­lalandó Eperjeskére utaztam előbbeni lakhelyem­ről. De ez megint mellékesen tartozik csak a kér­déshez és csak az igazmondás kedvéért, melyre én súlyt fektetek, tettem ide. Hogy már most tisztára .kitessék: mennyi­ben érhet engem a tanszerek romlása miatt a vád, egy két szóval kideríthetjük. Midőn neve­zett tanszereket hazahoztam, mig uj lakásomon magamat s ügyeméit rendezhettem, addig én azokat bezárva saját szobámban tartot­tam. Azután leltározva átadtam, tehát én vettem — de nem öntől — és én adtam át az akkori ta­nítónak, mint az ő hivatalához tartozó s kezelése, gondozása alá való segédeszközöket. Emlékszik ön uram reméllem, hogy csakugyan az ő keze alatt, az ő falszekrényében találta elhelyezve; tehát én megőriztem, tőlem telhető gonddal, mig kezem alatt volt s ha tanitó ur kezei közt rom­lott, ez az ő hibája, még akkor is, ha arra hivat­kozott, hogy az uj iskolai uj falszekrény a rom­lásnak oka; mivel— ha akarta volna — tudta volna ő azt más helyre is tenni; mert én erre többször figyelmeztettem és kértem, mit igazolni tanukkal is tudok; de kérésemre nem hajtott; sőt többet mondok uram, nem hajtott az önére sem; mig a jelenlegi t. tanitó ur el nem jött s át nem vette és szerbe-számba nem szedte a leltár után. így állván a dolog: midőn ön ezekért en­gem a nyilvánosság előtt bevádolt s felelőssé tett: egy kis meggondolatlanságot, egy kis igaz­ságtalanságot követett el s ok nélkül engemet bántalmazott. Feleljen érte az olvasónak és saját lelkiismeretének! De engemet ilyesmiért kérem, hogy ne pellengérezzen; mert valamint a tanitó az én kezeim alatt lévő pecsét, anyakönyv s más hivatalos eszközökért nem vonható felelősségre: úgy én sem felelhetek az ő hivatalához tartozó s| Kezelése alá adott eszközökért. Erre nem csak kérem szépen; hanem ezt ajánlom is figyelmébe. — Tessék mindig igazán és tárgyilagosan írni, nem vádaskodni, személyeskedni. így használunk azt, amit használhatunk a vita alapjául szolgáló népnevelésügynek. Ide még .... azzal a tollal és tintával! hadd mossam le a még eddig jó hírben álló Eper- jeske kis községéről |a reá is kent rósz iskola vádját. Ezt kötelességemnek ismerem; mert ha nem tenném, K. J. ur után elhinné az olvasó, hogy mi itt, nem érezve körftltünk a közmivelő- dés, a haladás szellemének áramlatát, tétlenül ülünk s nézzük öszBzedugott kézzel az idő folyá­sát. Jó s szeretem, hogy alkalmat adott tanf. ur nekem, hogy e kis községet követendő például állítsam megyénk sok nagyközségei elé. S az ön értesítései mellett alaposan, híven és igazán ér­tesítsem az olvasót viselt dolgainkról. Nos, hát Eperjeske község: 1871. év nyarán, az esperest körlevelének felhívására iskoláját bővítette, uj ablakok, ajtó stb.vel ellátta s ideiglenesen berendezte. 1872. év tavaszán alapjából uj templom építéséhez kezdett, ennek falazatát a kellő ma­gasságig felhúzta s ezt tető alá vette. 1873-ban a boltozatot felrakatta, a falaza­tot kisimittatta, kimeszeltette s az uj templomot remekművű ablakok és ajtóval ellátta. 1874. év nyarán s őszén az iskolát ülőpa­dok, deszkázat stb. felszerelte. — Ezek pár száz hijján 10,000, mond tízezer ftba kerültek. Ide nem számitva az előre, régebben beszerzett anyagokat; továbbá a sok fuvarozást: kő, vas, mész, homok, viz hordást, a mi 45 igásmarhával rendelkező embernek erőfessitett munkájába került, s melyek miatt sokszor mezei munkáikat hanyagolták eL Azonban meg kell azt is valla­nom, hogy minden jó tulajdonai mellett közsé­günk lakosainak, itt is sok bajjal, néha kellemet­lenséggel, küzdéssel tnent meg az építkezés, mi­lyenről nem is álmodik as.ki igy községgel nem építtetett, vagy épített. Hogy ezekből a jó eredménynyel vitt dolgokból valamit nekem ne tulajdonítson az olvasó, mikor már a propria laus vádja érne, kénytelen vagyok, bármint sértse az illetők szerénységét, kijelenteni e következőket. Ha mindnyájan tettünk is azt, a mit, de a tem­plom építésnél kiválóan t. Jármy József, mint építési bizottsági elnök és Varga Mihály, mint egyházi az építés körül legtöbbet fáradott gond­nok, — az iskolánál t, Pilisy László, mint az isk. vál. elnöke és Halász Ferencz, mint az iskola gondnoka tettek legtöbbet; övék e kis község nagy munkáiból az oroszlánrész. A lakosságnak, a közkatonáknak magaviseleté is megérdemelte és érdemli most utólag is a nyilvános dicséretet. S én, mint ki negyedik év óta lakom köztük, jó békességben, ezt Kiss József ur ellenében kérem megadni az olvasótól nekik. «— Sokszor olvasunk olyat, hogy egy, két száz frtért egyeseket feje­delmi kitüntetés és elismerés ér, kik különben meg sem érzik e pár írt hijját; miért volna visz- szás dolog 10,000 Mért egy áldozatkész kis községet nyilvánosan is megdicsérni, kivált ak­kor, midőn ez öszszegnez sem hitfele­kezeti, sem állami pénztárból, se­honnan semmi segély nem adatott. A mit tettek: tették azt, a magok ere­jéből. Meglehet, hogy építkezéseink mindenkinek az ízlését ki nem elégítik; lehet, hogy iskolánk felszerelésével s ez idén még benne az ered­ménynyel sem leend péld. a tanf. ur megelégedve; mert e felszerelés nagyon egyszerű; az iskolázás pedig a munkálat folytatása alatt szünetelt ren­din túl; mivel szerződés értelmében az aratási szünidő alatt kellett volna a vállalkozónak a fel­szerelést eszközölni, de biz ez annyira elhúzó­dott, hogy az őszi szünidő, melyet vidékünkön a nagy mérvű krumpli termesztés miatt engedni kell, az aratás is ott érte. Mert hát az az építke­zés végrehajtása, eszközlése, mely alatt egyrész­ről közönyösséggel, némely részről meg nem­akarással, sőt makacssággal is kell küzdeni, na­gyobb munka ám s nehezebben megy valamivel, mint az építés megrendelése, mely 5—10 sorból állván, megírása s expediálása 5—10 per- czet vesz igénybe, Nem tudom épittetett-é már a tanf. ur igy iskolát, vagy templomot; de ha nem: elhiheti, hogy még a legjobb községben is vau elég akadály az ily munkánál. Socialte Reform vagy miként lehetne hazánkat bajaiból kieegite boldoggá és hatalmassá tenni? Irta Eszéki Antal. Ezen röpirat beküldetett szerkeaztőaógii hős, czélja segiteni a hasai közbetegségen;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom