Szabolcs, 1874 (3. évfolyam, 39-52. szám)
1874-11-01 / 44. szám
némelyekben szeriével egyet nem érthetünk is, közöljük azt, hátha lenne abban oly jó magié, mely segítene & közbajon. Szerző a hitnek üldözője, pedig ez a tudomány mellett Bzépen megfér, a mint erre főleg Németországon szép példákat látunk. Ellenmondás is ran a czikkben, a nemzeiet illetőleg. A papi jószágokra vonatkozólag szerző logikája sáotit sät. De adjuk ezt i gészen, mert az eszmecserét a napi sajtó feladatának tartjuk. — A röpirat a következő: „Még az 1869. évben pendítettem meg egy eszmét, a melynek czélja volt társas életünket átalakítani, a közös jólétet, és közművelődést előmozdítani. Ezen eszmét röviden összefoglalva Sza- bolc.’megye bizottmányához benyújtottam, s az akkori „Tiszavidék" hasábjain is közzétettel1-, de annak a bizottmányi gyülésbeni felolvasását a korbeli főispán ur melloztette. Azóta nehéz idők folytak le, politikai pártok alakultak, s ezek nem azzal foglalkoztak és foglalkoznak, miként lehetne a közös jólétet és művelődést előmozdítani, s miként lehetne erős j hazai ipart, kereskedelmet és mezei gazdászatot teiemteni, hanem azzal, miként vethesse ki egyik | másikat a nyeregből. Az előttünk lejátszott renditő dráma meggyőzhetett volna bennünket arról, hogy nemzeti önállóságunk és függetlenségünk nem politikai conventióktól, hanem anyagi gazdagságunk és műveltségűnktől feltételeztetik. Habár az 1869. évben eszméimmel kíné- vettettem, — csakis néhányan akadtak, akik elismerőleg nyilatkoztak ugyan, de azt kivihetetlennek tartották, — több hetekkel ezelőtt indítványomat újólag megírtam, s az „Ellenőr“ szerkesztőségének megküldöttem azon kérelemmel, hogy azt lapjába felvenni szíveskednék. A fennebbiekhez hasonló szerencsével jártam : az „Ellenőr“ nem találta méltónak czik- kém felvételét. Én azonban eszméimtől megválni képes nem lévén, veszélyére annak, hogy nevetség tárgyává leszek, indítványomat újólag megírom s a lehetőségig közzé teszem. Socialis reformra van szükségünk, hogy sorsunknak urai lehessünk s azt tetszésünk szerint intézhessük. Társas életünk ellentéteken alapszik, holott miuden kötés szilárdságát csak kölcsönösség biztosíthatja. Az állam elkülöníti ma; át a társadalomtól, jogokat gyakorol kötelezettség nélkül. Elviselhetlen adót követel, anélkül hogy az adózók teherviselési képességét emelné. A társadalom egyesei önsegélyükre szőrit vák, és most azon nép, amely 800 éven kérész tül, a jog és birtok képességből kizárva, az ekeszarvához kötve, — felszabadittatván, de egyszersmind a kezén volt földek nagy részé‘01 meg is fosztatván, reális ismeret, vállalkozó szellem, ezekhez megkivántató ügyesség nélkül, kényszerülve lett szellemi harezra kelni azon elemekkel, a melyek őt szellemileg túlszárnyalják ; ezen küzdelemben feltétlenül el kell esnie. Az erősebb a gyengébbet a törvény oltalma alatt elnyomja, és ezen gyengébbek közzé tartoznak saját nemzetiségünk a többi testvérnemzetekkel együtt. Dicsekszünk, hogy a zsidókat emanczipál- tuk, pedig ez nem való: nem nyitottuk meg az utat arra nézve, hogy velünk megtestvéresülje- nek, tehát a társas élet legelső alapfeltételét az emberi jogot s a testvérisülés lehetőségét tagadtuk meg tőlük. Ugyan minő jogon és okon követelhetjük már most, hogy belénk olvadjanak akkor, midőn mi magunk taszítjuk el őket ? Ellenben feljogosítottuk arra, hogy az anyagot elsajátíthassák, és ezt ők magas szellemi ügyességüknél fogva el is sajátítják anél kül, hogy az hozzánk vissza kerülhetne, mert hiszen az örökösödés útját magunk zártuk el. Miként kívánhatnék, hogy magyarosodba nak, s egy világnyelvet adjanak fel, egy enyészetnek induló nemzet nyelvéért. Nem emancipatio volt az, hanem egy kis roszakarattal árulásnak is lehetne nevezni. Socialis reformot kell tehát behozni s nemzetünket a czivilisatio azon fokára emelni, ahol ő a nyerészkedők uzsoráját s a betolakodók drága segélyét nélkülözhesse, és ezen reformot akként kell keresztül vinni, hogy azáltal a létező érdekek sérelmet ne szenvedjenek, hanem abból inkább mindenki hasznot húzhasson. Gazdagítsuk meg nemzetünk el s est következőleg vélem elérhetni: a) Bocsásson ki a kormány, illetve az or- szág egyelőre 2—300,000,000 frt záloglevelet oly alakban, hogy az forgó pénz gyanánt szol gálhaseon. Ezen záloglevelek után biztosítson ö°/0 ns kamatot s a lejárat minden levél hátára nyomatván. törlesztéskor kei észtül huzatik. Kötelezze magát, hogy ezen jegyeket min den közterhek fizetésénél készpénz gyanánt elfogadja. Ezen záloglevelek azonbaa csak a következő czélokra fordittassanuk. b) Vásárolja meg az összes koronajószágokat, a községek fekvő vagyonait. és minden el adás alá kerülő 500 holdnál nagyobb birtokot. Oszsza fel ezeket 50—100 holdas gazdá- szatokra. Telepítse be ezeket hazánk szegényebb népeivel vallás és nemzetiségi különbség nélkül, vegyítse őket össze, hadd testvérisüljenek meg. A befektetett tőkét tábláztassa be a meg- telepitett birtokra és fizettesse le 90 évis annui tásokban. Vonja vissza azon törvényt, a melynél fogva a mezei gazdászatot a legkisebb részle- rekre is feloszthatni, ne engedjen kisebb aazdá- szatot 50 holdasnál, kivéve talán némely népes városok környékeit. c) Építtessen minden megyében egy reáliskolává! összekapcsolt iparképzö intézetei. A befektetett pénzt itt is tábláztassa be, de annak törlesztését azon communitásra rója, a melynek részére építtetett, azon elvnél fogva, mely szerint minden község szegényeit eltar tani, b árváit nevelni tartozik. Ezen intézetekben helyezzen el minden vagyontalan mindkét Dembeli árvát, akik bizo zonyos időben reáliskolában fognak képeztetni; többi idejöket p^dig iparral töltik. Készítményeik kereskedésbe jönnek, s a befolyt pénz egy tésze a neveltetés és egvéb kiadásuk fedezésére, más része pedig a növeu dék javára iratik és tőkésittetik. Ezen műveletek folytán rögtön és nagy mennyiségű pénz fog a kormány kezébe jönni, tehát szükségeit fedezheti. Az eladósodott birtokos önként fogja am putál ni birtokát — mert a kormány annak teljes értékét fizeti meg, — adósságait kifizeti, s megmaradott birtokait instruálja. A tőkepénzes pénzéhez jutván, mivel azt már hason módon elhelyezni nehezebb vagy talán épen nem is lehet, önként más és nálunk még egészen uj vállalatokba fog bocsátkozni, mint például a megtelepitett telkek beépítésének közvetítése, vizemelő gépek és müveit felállítása, csatornák ásatása, amelyekkel az esőhiányt pótolni lehetne. A birtokos szárazság ellen az ily vállalatoknál biztosítana. A telepítés folytán a népek összevegyülvén, a különböző ajuku nemzetiségek megtest- vérisúlnek, s a nemzetiségi küzdelem el fog enyészni; — az emberek belá'andják, hogy a főczél az élet: hogy ama küzdelem, csak agyrém, hogy eUő sorban emberek lettünk, és csak esetleg tanultunk magyarul, németül stK, hogy akaratunkat kifejezzük, — azért egyraád nyel vét békében megtanuljuk s azt beszéljük amelyik legfolyékonyabb, leghangzatosabb és leg többeu beszélik. (Vége köv.) Szathmáryné jubileuma. Budapest, október 26. A ritkaságok ritkaságához tartozik, hogy a nemzeti színház annyira megteljék, mint a menynyire megtelt ma este — Szathmáryné 25 éves jubileumának estéjén. Ki az a Szathmáryné ? Feleky üdvözletének szavaival mondva az, ki „egy negyedszázada hogy e műintézetnek (a nemzeti színháznak) tagja, és Budapest főváros műértő közönségének kedvencz művésznője.“ S hogy csakugyan kedvencz művésznője, azt fényesen megmutatá a nagy közönség, ugy- annyira, hogy a sokszor oly tágas színház ma szűknek mutatkozott; mert nemcsak minden hely el volt adva, hanem még a zenekarban is közönség foglalt helyet. A nézőtér is ünneplő ruháját ölté magára: teljesen ki volt világítva. A függöny pontban 7 órakor lebben fel s egy szingazdag, festői képet tár fel a közönség előtt. A színpad terén a nemzeti színház tagjai állanak félkörben; mögöttük kissé emelkedettebb helyen a balett foglal helyet allegorikus csopor- tozatokban, melynek közepén Rotter Irma arany lantot tart kezében. A jubiláns művésznőt Prielle Kornélia és Felekyné vezetik be a színpadra. Hosszú, hosszú viharos taps s riadó „éljen“ fogadja az ünnepeltet a közönség részéről, Feleky ped g a perczekig tartó éljenzés lecsillapultával meghatott szavakkal üdvözlé s üdvözletét ekképen végzi: „Isten tartson meg továbbra is — tisztelt művésznő — pályádon s mint eddig, úgy haladj ezután is a korral, hogy szerető pályatársaid és Budapest fővárosának értelmes közönsége ötven éves emlékünnepélyedet is örömmel megülhesse.“ Újra felkerekedik a tapsvihar, újra magas hullámokat hány az éljenzés. Most Lendvay egy arany makkokkal díszített babérkoszorút nyújt át a nemzeti színház nevében. — Náday a nemzeti színház tagjai nevében egy ezüst babérkoszorúval lép elő. Lendvayné a kolozsvári színtársulat nevében, Szigligeti Jolán a pályatársak nevében, ezenkívül még az istvántéri, a kecskeméti színház i a szinképezde nevében nyújtanak át egy-egy díszes koszorút. A kassai színtársulattól pedig egy távirat érkezett, mely igy szól: „A kitűnő művésznőnek, a gondos hű anyának, a lelkes honleánynak a mai örömnap emlékére elismerő üdvözletüket küldik pályatársai. Sokáig éljen művészetünknek; óhajtja a kassai állandó színház személyzete.“ Ezután következett a „Mama“ előadása, mely alatt szintén újra és újra viharos tetszéssel tüntette ki a közönség az ünnepelt művésznőt, ki most szerepén kívül is „mama“ volt, mert vele játszott két fia: Árpád, mint Szegfű ügyvéd, s Károly, mint Ugri Miska. M. M. A fővárosból. Korszakunkat a „programmbeszédek korszakának“ mondják. Soraim homlokzatára tehát nekem is néhány tájékozó szót kellett volna függesztenem, előre értesítendő a szives olvasót, hogy miről akarok tulajdonképen a „fővárosból“ imi. De ez alkalommal tartalomjegyzéket tenni soraim élére feleslegesnek tartottam; mert ki ne sejtené, hogy e perezben Budapesten lenni és egyébről szólani, mint az északsarki utazókról, szinte lehetetlen. Mert hisz nemcsak az „újvilág“ hatalmas falragaszai hirdetik Kepes és Payer ottani megjelenését; (a szegény papiros türelmes s ártatlanul tárogatja a rá nyomatott valótlanságokat) nemcsak a Beleznaykert, a Komlókért, a tánczis- kolák, „caffé chantant“-ok, „Singhallé“-k, „Volks- hallé“-k, „Possenhallé“-k, s tudja az ég, még micsoda csodabogarak csábítják Kepes és Payer nevével a hiszékeny közönséget: hanem még az élelmes királyutezai gesztenyesütő is olasz-éghajlatú gyümölcséről hangosan hirdeti „heisse Nordpol-Kastanien“. A dunaparti pékinasnak is jobban fogynak most vaniljás pereczei, mert áru- czikkének e szavakkal csinál eredmény telj es reclamot: „Tessék venni frissen sütött észak sarki pereczet! Északsarki pereczet tessék venni!“ — A „korona“ kávéházbeli virágárus lányka is a szokottnál többet kap most rózsájáért, melyet gavallérjának gomblyukába tűz, kezecskéit azért mondva oly jéghidegeknek, mivel virágait az északisark örök-jég-takarta ligetein szedte. — Egy szóval: Budapesten most mindenminden, még a lélekzésre beszivott levegő is e két szóval van tömenyitve: „Kepes, Payer.“ Szombaton, e hó 17-én esti szürköletkor érkeztek ide mint a fővárosnak vendégei az északsarki utazók : Dr. Kepes hazánkfia s Payer Gyula; velők együtt az expeditió pártfogói; Wil- czek gróf, Zichy Ödön gróf és Todesco báró. Az indóháznál a fővárosi hatóság testületén kívül a m. tud.-akadémia, a földrajzi, a földtani társulat és az egyetemi olvasókör testületé üdvözölte az érkezőket. — Két pompás négyes fogat vitte a vendégeket a „Hungária“ szállodába. Sallangos, pántlikás magyar szerszám a négy szürkén; nyalka magyar kocsis, nyalka magyar huszár a bakon. A kiváncsiak ezrei szakadatlan sorfalat képeztek az indóháztól kezdve egész a „Hungária“ szállodáig. A bevonulás egy fejedelem diadalmenetéhez hasonlitott. Ezer meg ezer bájos szem ragyogott az ablakokon ki az esti homályba. Ezer — meg ezer ajakból riadóit az „ éljen'.*. De nemcsak a kiváncsi néptömeg magasra zajló „éljen“ — hullámai kisérik a vendégeket minden lépten-uyomon, hol csak megjelennek, hanem az őszinte tiszteletnek, a lelkesült rokonszenv- nek netovábbjával árasztják el őket azok is, kik bennök az emberi fejlődés eszményi fokának eléréséért küzdőket, a tudomány elszánt bajnokait becsülik. Mindjárt a megérkezés estéjén megkezdődött az ünnepélyek hosszú sora, melyeknek mindegyikéről a napi lapok egész hasábokat Írtak. E helyen tehát elég lesz felemlítenem, hogy az ünnepélyek — semmi kívánni valót hátra nem hagyva — Magyarország fővárosához méltóan voltak rendezve s melyeknek teljes sikerülése annál is inkább dicséretére válik Budapestnek, a mennyiben »zok a tudomány önzetlen és elszánt harezosnit illeték. Dr. Kepes hazánkfia visszautazik Bécsbe s a mint hírlik, jövő évre Wilczek gróffal uj expe- ditióban szándékszik részt venni az Ázsiai partok felé. Isten velünk! Mandel Mihály. Nagyvilági hírek. Francziaország. Bordauxban a napokban lakoma volt Decaves tiszteletére, melyen a külügyminiszter többek között hangsúlyozd, hogy Francziaország jogai fenntartásának és a nemzetközi szerződések tiszteletben tartásának oltalma alá kell helyezkedni. Követeli, hogy a múlt által eredményezett egyezmények pontosan megtartassanak. Ez az alap Francziaország oltalma s Európa békéjének biztosítéka. A „Nord“ megezá- folja azon hirt, mintha Francziaország megígérte volna az orosz kormánynak, hogy keleti politikáját bizonyos feltételek alatt támogatni fogja. A republikánusok gyanús arczczal fogadták az orle- anisták ajánlatait, éspedig Decares herczeg beszéde után ítélve, melyet, mint a girondéi főtanács elnöke tartott, jogosan. A legitimisták megint szokott, megnyitás előtti szerepüket játszák; sürgetik Chambord grófot, hogy jöjjön haza. A „Roy“ azonban, mint az „Opinione Nationale“ jelenti, jobbnak látja maga helyett manifestumot küldeni, melyben híveinek a monarchia, vagy a feloszlás alternatíváját fogja felajánlani. Sokkal jobban hangzik, semhogy igaz lehetne. Spanyolország. A franczia hatóságok szigorúbban őrködnek a határon mint eddig, s minden határhelyiségben hivatalos névsorba igtatják a spanyol alattvalókat. Bayonneból 40 carlistát utasítottak ki, köztük a „Voix de la Patrie“ szerkesztőjét is. A kiutasítottaknak meg van tiltva Spanyolország karlistáktól elfoglalt helyeire menni. Ha megteszik, akkor azzal fény egettetnek, hogy a Spanyol kormánynak kiadják őket. Olaszország. Visconti Venosta olasz külügyminiszter megtartá programmbeszédét, Tira- nóban választói előtt. Visszapillantást vet Olaszország újjászületésére, a mérsékelt és az ellenzéki pártok közti különbséget tünteti fel, hangsúlyozd Olaszország óhaját, hogy a hatalmakkal jó egyetértésben éljen. Oroszország. A „Moskow. Viedomosti“ a porosz-dánügygyei foglalkozik, de ellentétben többi laptársaival, melyek mindannyian és feltétlenül a dánoknak fogták pártját, majdnem nyíltan és teljesen a poroszok részére áll, s Bismarck herczeget még ott is, a hol hibásnak találja, mentegetni törekszik. (F.L.) Andersen meséi. Amerikában nagyon szeretik a dán meseköltőnek műveit s e szeretetnek nem rég igen szép kifejezést adtak ott. Az amerikai gyermekvilág ugyanis saját zsebpénzéből bizonyos összeget gyűjtött össze, hogy távollevő barátját ajándékkal örvendeztesse meg. E gyűjtés a „Newyork Tribune“ egy czikke után kezdődött, mely czikk Andersen felgyógyulását jelentette hosszabb betegségéből, s egyúttal megrótta az amerikai kiadókat, kik a költőnek, daczára, hogy művei roppant kelendőségnek örvendenek, még sohasem adtak egy fillér tiszteletdijat sem. Á czikk czime ez volt; „A gyermekek kötelessége.“ S Amerika gyermekei fel iettek híva, hogy adakozzanak. Az első küldemény egy kis lánytól jött, gyermekesen kedves sorok kíséretében s egész vagyonával egy dollárral. Utána: Amerika minden vidékéről érkeztek az adományok. Andersen meghatva fogadta kis barátainak ajándékát, s meg is köszönte azt az amerikai lapok hasábjain, de további félreértések kikerülése TARCZA. Hogyan is származtak az idegen telepek ? (Elbeszélés.) V. A szatmári egyházmegye vérmes reményei nem teljesültek. A vármegye mint nyakasokat, engedetleneket elitélte a csegöldi jobbágyokat, s miután földesurokat a törvényes bizonyság előtt szemtül szembe kinevették s ez által engedetlen- ségöket bebizonyiták, s jobbágyi tartozmányaikat nem teljesiték; ezen indokoknál fogva a kibecsül- tetést elrendelvén, a földesurnak megengedte, hogy helyettük más jobbágyokat telepíthessen. Eljött a végrehajtó bizottság is, hogy az ítéletet végrehajtsa. A szolgabiro szándékosan beteg lett, más járásból kelle helyettesíteni egy pápistát. Az esküdt könyeit törölte; a komisz- szái íus keményszívű ember volt, hát káromkodott, szidta a németet; mert a németet szidni régi ős szokás I De felderült ám Szemán Petykó- naki Hogy is ne, az ő hoszszu kezei emelték az első fejszét a templom nehéz ajtajára; mert a pap át nem adta a kulcsokat. A templom előtt ugyan is mogorva pandúrok vettek állást, kezeikkel kardmarkolaton s a karabinon. Köröttök siró nők, jajgató gyermekek | egy két könyező öreg. Minden fejsze csapásnál, melylyel Szemán Petykó s az á tala vezetett ura- sági éresek a templom ajtaját vágták, egy egy újabb kiáltás és jajgatás lön hallható. Végre a nehéz ajtó öszszeoinlott. Szemán Petykó berohant, I legott ös í szevágta az urasztalát, leszak- gatta a kathedrát, kiszórta az énekes könyveket s az öszszetépett bibliát, melyeknek lapjait ereklyeként kapdosták fel a siró nők és gyermekek ... Bus csoportok jártak-keltek itt ott mindenfele. Itt szekereket pakoltak; amott épületeinek elhordható részét bontogatta le egy egy gazda; az elhagyott házak ablakain tekintgetett be még egy egy viszszatér* valamit keresve .... Végre este fele üres lett a falu, csak még egyetlen ház lakója nem költözött ki, nem is mutatkozott. Ez a pap volt. Szemán Petykó kénytelen volt ennek ajtaját is bevágni. Még erre sem jött ki. A kis rövid esküdt ment be hozzá, hogy kapaczitálja. Ott ült asztala mellett s családjának Jeremiás siralmait olvasá. Akis ember elsőben veres kardjára ütött, haragos arezot öltött, hogy valahogy el ne érzékenyedjék; de nem sikerült. Utánna jött a judliom, aztán a kemény komisz- száros, s míg ott rimánkodva kérték a hajthatatlant, erős döngésü ütések rengették meg az egész házat. Szemán Petykó, a tót ispán, vagdaltatta alá a patics épület ágasait, hogy a bent levőre omoljanak. Ekkor aztán a csendbiztos ölbe kapta a papot s úgy vitte ki, utánna mentek a szolgabiro és esküdt, s a pap siró neje s két gyermeke. Bútorait pandúrok hordták ki s pakolták fel egy urasági szekérre | ezek fedezete mellett indították el a legközelebbi református lelkész házához. A szekeret aztán követte a papicsalád, melyet a megyei tisztek a falu végéig kisértek ki. Az ut a temető mellett vezetett el. Már az egész falu népe elszéledt; ki ismerőihez, vagy másutt levő rokonihoz; de még a temetőben egyeseket lehetett látni... Itt egy anya siratta szivszakadva még nem régi hant mellett gyermekét ; amott özvegy borult férje fejfájára, ismé másutt anyát sirattak. Itt megállt a pap s meg- áldá a fejfák I őzt siránkozó híveit, kik sírva rohantak hozzá egy Istenhozzádot mondani ........... A kísérők némán tértek viszsza, s kocsira ülve sebessen távoztak, s a pandúrok is lóra ülve utáuok vágtattak, ott hagyva Szemán Petykót rengeteg félelmei között, kitéve annak, hogy egy egy bus magyar viszszatér s jól eldöngeti. A falu ismét megnépesült. A templomot a, báró díszesen felépité. A bádogos torony csillogó hegyébe aranyos keresztet emeltek, a templom belseje sem lön többé oly pusztaság. A deszka falu presbitériumról száz orosz vagy oláh szent mereszti rád szemeit; a négyszögü oltár felett csillogó mennyezet áll, — a falakon szintén szentek seregei bámulnak alá..........Csakhogy a te mplomban imádkozó nép nem magyarul dicséri az urat, és ez előtt éppen nem értette; sőt most sem beszéli a szép, erőteljes és zengze- tes magyar nyelvet!!! Ha az ember teljesen magyar vidékeken jár, sokszor csodálkozik, hol vette magát a tősgyökeres magyar nép között egy egy idegen te-, lep 111 . Ez elbeszélés megfejti a csodálkozást. Kiss Kálmán.
