Szabad Újság, 1993. december (1. évfolyam, 22-26. szám)

1993-12-01 / 22. szám

1993. december 1. SZABAD ÚJSÁG 7 Patópáloskodó erdőtulajdonosok A reprivatizáció járható útja: társulás, egyesülés Az illetékes minisztérium illetékesei sajtóértekezletükön már egy évvel eze­lőtt megjósolták, hiába fogadja el a parlament az erdőkkel kapcsolatos 61/1977-es, illetve az erdőgazdálko­dást szabályozó 100/1977-es törvény novelláját, az erdőtulajdonosok tovább­ra is elégedetlenek lesznek. Ez szinte törvényszerű. Már százötven évvel eze­lőtt is tudták, hogy az erdőt nem lehet, s főleg nem szabad felparcellázni. Nem véletlen, hogy az erdőkkel kapcsolatos törvények már a régmúltban is nehezen születtek meg, és elégedetlenséget vál­tottak ki, mivel elsősorban megszorítá­sokat tartalmaztak. Akárcsak Mária Terézia idejében Tegyük hozzá, hogy szükségszerű meg­szorításokat. Az erdő ugyanis sajátos tu­lajdonkategória. Faanyag-kitermelési szemponttól egyedül a tulajdonosé, kör­nyezetvédelmi értékével viszont termé­szeti kincs, a nemzet vagyona. A tu­lajdonviszonyokat, valamint a használati feltételeket és módokat úgy kell megfor­málni, hogy azok az erdő' megannyi „küldetését" figyelembe vegyék. Például azt, hogy a fá(ld nemcsak pénzforrás a tulajdonos számára, hanem oxigént ter­melnek, megtisztítják a levegőt a széndi­oxidtól, csökkentik a zajt, a szél erejét, mikroorganizmusok, madarak és állatok életterét Képezik. Ennyi szempont alapján formálta meg a parlament 1993 júliusában a 183/1993-as törvényt, amellyel a meg­változott tulajdonjogi é használati viszonyokkal összhangban a fentiek­ben említett két, az er­dőkkel kapcsolatos tör­vényt módosította — az erdőtulajdonosok szerint nem kielégítően. A tör­vény ugyanis, akárcsak Mária Terézia idejében az erdőtörvények, meg­szorításokat tartalmaz. Pontosabban mondva, az erdőnek mint köz­kincsnek a védelmében a reprivatizációt feltéte­lekhez köti. A tulajdono­sok, akiknek a szem­pontjától elsődleges a fa és annak ára, ezt nehe­zen értik meg, az erdő­gazdálkodási üzemek pedig annak rendje és módja szerint tartják ma­gukat a jogszabályhoz. A reprivatizáció menete így továbbra is lassú, a haszonbér pedig késik. Mindez azonban nem törvényszerű. Bizonyítja mindaz, amit Major Imre, a Tótmegyeri Erdőgazdálkodási Üzem dunaszerdahe­­lyi kirendeltsége reprivatizációs osztá­lyának vezetője mondott. A kirendeltség hatáskörébe öt járás — a Dunaszerdahe­­lyi, Komáromi, Galántai, Pozsony-vidéki és Nagyszombati — tízezer hektárt meg­haladó erdőterülete tartozik, amelynek megközelítően a fele magántulajdonban van. Az osztályvezető konkrét tapasz­talatai, tanácsai és útmutatása a régió magánerdei tulajdonjogi és használati viszonyainak rendezésében sokat segít­hetnek. — A 183/93-as törvény, a földtörvény és a földrendezési, valamint néhány to­vábbi törvény, azzal az útmutatással e­­gyütt, amit az idevonatkozó jogszabá­lyok értelmezésével kapcsolatosan az el­járás egységessé tétele és meggyorsítása érdekében a földművelésügyi minisz­térium kiadott, megfelelő kiindulási ala­pot és támpontot nyújt a magánerdők re­privatizációjához. A reprivatizáció egy­ségesítését és meggyorsítását szolgáló mi­nisztériumi útmutatóval a Szlovákiai Er­dőtulajdonosok Társulása is egyetért, így valóban semmi akadálya, hogy a magán­erdőket tulajdonosaik saját használatba vegyék, illetve a használati jogot haszon­bér ellenében átengedjék nekünk. Tulajdonosaikra váró erdők — A jogi és az elméleti akadályt bizo­nyára nem véletlenül emelte ki. — Valóban nem véletlenül, mivel a magánerdők reprivatizációjának és a haszonbérleti szerződés megkötésének gyakorlati akadályai továbbra is fennáll­nak. Ezek áthidalásához a reprivatizációs osztály önmagában kevés. Ahhoz, hogy felgyorsuljon a folyamat, a tulajdonosod részéről nagyobb igyekezet és más hoz­záállás kellene. Magánerdő reprivatizá­ciójára, illetve a haszonbér fizetésére hetente öt-tíz kérvényt kapunk, de ezek sem mind egyértelműek. A beadványok egy részénél hiányoznak azok az ok­mányok, amelyek a ma élő örökösök tulajdonjogát bizonyítják. így az ötezer hektártól még mindig csak négy-száz­­ötszáz hektár tulajdonosát ismerjük. A többiek még nem jelentkeztek, vagy ha igen, egyelőre nem tudják felmutatni a szükséges okmányokat. Ezért mondtam, hogy a tulajdonosok részéről nagyobb igyekezetre lenne szükség. Ha eddig még nem tették meg, járjanak utána erdőré­szük tulajdonjogának, szerezzék be a hiányzó okmányokat. — Nem elképzelhetetlen, hogy a tu­lajdonosok félnek jelentkezni? Attól tar­tanak, hogy nyakukba szakadnak az er­dővel járó gondok és teendők... — Akinek föld- vagy erdőingatlana van, az köteles törődni is tulajdonával. Megnyugtatásul azonban elmondom, hogy minket valamennyi erdőterület ér­dekel. Az erdőgazdálkodási üzem, mint a neve is mutatja, erdőgazdálkodástól szeretne megélni egy bérelt területen. Azokat az erdőket, amelyeket nem vesznek saját használatba, művelni fog­juk. Ugyanígy azokat az erdőket is, ame­lyeknek nem ismerjük a tulajdonosát, s ezért a Szlovák Földalap kezelésébe mennek át. Más kérdés persze, hogy fi­zetünk-e haszonbért, s ha igen, mennyit. Ehhez el kell végezni az adott erdőterület gazdasági felmérését. Hangsúlyozni sze­retném, nogy nem a parcellák, hanem a kataszter egész erdőterületének a felmé­rését. Azt, hogy az elkövetkező húsz-har-Foto: Prikler László mine évben milyen hasznot ad. Előfor­dulhat, hogy a haszon a nullával lesz egyenlő, esetleg tíz-húsz évig csak rá­fordítást igényel a terület. Ilyen esetek­ben természetesen nem fizethetünk haszonbért, esetleg szolgáltatás formá­jában felvállaljuk az erdő gondozását. Az is elképzelhető, hogy a veszteséges időszakban a kiadások egy részét átvál­lalják a tulajdonosok. ilyen megoldás például egy újonnan telepített jegenyés esetében fordulhat elő. Önmagában már a telepítés helyének előkészítése, majd a telepítés is komoly beruházás, ám az elkövetkező tíz évben is csupán kiadások várhatók. A második évtized­ben a ritkítás már hoz némi bevételt, tű­zifát, a harmadik évtized pedig amo­lyan nullszaldós időszak. Olyan erdő is van, amelyik fakitermelés szempontjá­ból tartósan ráfizetéses, viszont ökoló­giai szemponttól védeni kell. A bérlet ebben az esetben is szóba jöhet, mivel elképzelhető, hogy ilyen területre az Er­dőgyarapítási Alapból sikerül pénztá­mogatást kapni. Egységekben kell(ene) gondolkodni — Talán nem árt, ha külön is kiemeljük: mindvégig következetesen erdőterület­ről és nem parcellákról volt szó, s a tu­lajdonosok esetében a tulajdonosok kö­zösségéről beszéltünk. — Ezt valóban ki kell emelni. Ami­kor a magánerdők saját használatba véte­léről, illetve a haszonbérről beszélünk, ak­kor a parcellák helyett mindig a kataszter egészében kell gondolkodni. Ha a tulajdo­nosok művelni akarják erdejüket, a ka­taszteren belül az egész területet kell mű­velniük, ha bérbe adják, akkor közösen, s az egész területet. Az erdőt ugyanis nem lehet felparcellázni. Kivételt képezhet például a természetes határokkal körül­vett egységes erdőtömb, de itt is érvé­nyes, nogy a tömbön belül valamennyi tulajdonosnak együtt kell döntenie. Par­cellázni az erdőtömböt sem lehet. — A lényeg tehát: egy adott ka­tasztert, ami általában egy községhez tartozó terület, illetve az ezen belül lévő erdőtömböket nem parcellák for­májában adják vissza a tulajdonosok­nak, hanem egységenként. A nagy egy­séget kimérik, pontosabban mondva, kitűzik a határait, de ezen belül az egyes tulajdonokat, parcellákat nem mérik ki. Ahhoz, hogy ezt megtehes­sék, mit várnak az erdőtulajdonosok­tól? — Azt, hogy az adott kataszterben érdekelt erdőtulajdonosok összefog­nak. Társulást, egyesülést hoznak létre. Ennek nem kell okvetlenül bejegyzett társaságnak, vagyis jogi személynek lennie. Puszta egyezségen is alapulhat. Például egy adott faluban élő erdőtu­lajdonosok megbíznak egy személyt, aki a nevükben egyezkedni fog velünk. Ugyanezt a képviseletet esetleg a köz­ségi hivatal is felvállalhatja. A lényeg az, hogy legyen valaki, akivel mi az adott kataszter valamennyi erdőtu­lajdonosa nevében tár-gyalhatunk és megegyezhetünk. Amíg a falu erdőtu­lajdonosai tétlenkednek, nem fognak össze, hanem egyenként intézik tu­lajdonjogukat, esetleg a haszonbért, nehezen tudunk előbbre lépni, mivel amint már említettem, a magánerdők reprivatizációjakor is egységekben kell gondolkodni. Ahogy azt tenni kellene — Adjunk konkrét tanácsot, milyen lé­pések kövessék egymást? — Első és legfontosabb, hogy az adott kataszter erdőtulajdonosai beszerezzék a tulajdonjogukat egyértelműen bizonyító okiratokat. Az összefogás, illetve a pol­ármesteri hivatal már ebben is segíthet, iszen az egyik tulajdonos ismeri az el­járást, tudja hogy hol és mit kell elin­tézni, a másik viszont nem, vagy ha is­meri is, olyan idős, hogy nehezen tudna kimozdulni a falutól. Ha a többség már beszerezte a tulajdonjogot bizonyító oki­ratokat, egyezzenek meg, hogy erdőte­rületüket saját használatba veszik, illetve, hogy haszonbérleti szerződést kötnek ve­lünk. Ezek után képviselőjük vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy megbeszél­hessük a konkrét lépéseket. Egyesülést, társulást akarnak létrehozni, vagy csak hivatalosan megbíznak egy személyt, aki erdőterületük ügyében tárgyalni fog ve­lünk. — Bármennyire is összefognak a fa­luban, még a polgármesteri hivatal segít­ségével sem találják meg a kataszter ma­gánerdeinek valamennyi tulajdonosát. Mi lesz azokkal a magánerdőkkel, ame­lyek tulajdonosa ismeretlen, s egyáltalán tehetnek-e valamit az ismert tulajdono­sok? — Az erdőtulajdonosok társulásán, egyesülésén belül az ismeretlen tulajdo­nosokat a Szlovák Földalap fogja képvi­selni. Az ismeretlen tulajdonosok erdő­részeit az ismert tulajdonosok erdeivel együtt haszonbér ellenében átengedi ne­künk, illetve, amennyiben az ismert tu­lajdonosok maguk akarják művelni er­­deiket, akkor az ismeretlenek erdeit az ismert tulajdonosok veszik bérbe a Szlo­vák Földalaptól. Ha a falun belül össze­fognak az erdőtulajdonosok, ez leegy­szerűsödik — ha nem, és egyenként in­tézik ügyüket, akkor sosem érünk a száz­ezernél is több erdőtulajdonnal kapcsola­tos teendők végére. Nem azért, mert nem akarunk, hanem azért, mert négyen nem győzzük azt a munkát, amit egy-két év alatt talán tízszer ennyien se győznének elvégezni. Az irodai, jegyzőkönyvi ügy­intézést követően kezdődne a szinte le­hetetlen feladat: a százezernyi kis erdő­rész kimérése — ha rendelkezésre állna annyi pénz, amennyi erre kellene. — Ha már a pénznél tartunk! Ha nem természetes határokkal kijelölt er­dőtömbről van szó, akkor a kataszter er­dőterületének a kimérése, pontosabban a határok kijelölése kinek a feladata, és főleg kinek a zsebére megy? — A közös erdőterület határait a tu­lajdonosok kérésére az illetékes földhiva­tal jelöli ki a földtulajdon rendezésével összefüggő állami feladatként. E szolgál­tatásért tehát a tulajdonosok nem fizet­nek. Mindezt pontosan a 330/91 -es föld­­rendezési törvény 32-es paragrafusa részletezi, összefüggésben a 229/91-es törvény idevonatkozó paragrafusával. EGRI FERENC Agrárhírek Amerikai ész — szlovákiai pénztelenség Az USA nemzetközi fejlesztési ügynöksége (USAID) támogatásával immár egy éve működik hazánkban mezőgazdaságunk szerkezetváltását segítő program, közis­mert nevén: RAAPS. Az program hazai és amerikai menedzserei a napokban ér­tékelték tevékenységüket. A lowai Állami Egyetem védnöksége alatt a program keretében munkacsoportok dolgoznak- Tevékenységük hat szakterületre összpontosul: a mezőgazdasági szövetkezetek, illetve a húsfeldolgozó ipar átala­kulása, a termőföld értékelése és a földalappal foglalkozó menedzserek képzése, mezőgazdasági kereskedelempolitika, valamint hitelek és jog. A hattagú munkacsoportokat fele-fele arányban amerikai és szlovákiai szakem­berek alkotják. Tevékenységük keretében egyrészt tanulmányutakat szerveznek az Amerikai Egyesült Államokba. Az irányítás középső szintjein dolgozók így köz­vetlenül megismerkednek a piacközpontú termelés módjaival. Az együttműködés keretében a tengerentúli tanácsadók is nagy szerepet kapnak. Tapasztalataikat egyrészt a privatizációs folyamat és szerkezetátalakítás stratégiai terveinek kidol­gozásakor, másrészt a közvetlen irányításban is hasznosítják. Végül, de nem utol­sósorban, nem kis segítséget jelentenek a különböző témakörökben idehaza szer­vezett továbbképző tanfolyamok, amelyeken a mezőgazdasági szakembergárda széles rétegei ismerkedhetnek meg a különféle hasznosítható eljárásokkal. Annak ellenére, hogy a két ország mezőgazdasága között lényeges különbségek vannak, s egy az egyben nem követhető az amerikai példa, mezőgazdaságunk pénztelen­ségét is figyelembe véve, néhány részmegoldás érvényesíthető. Arról, hogy milyen segítséget jelentenek az amerikai példák, s azokból az anyagi beruházást nem igénylő programok keretében mi valósítható meg, a munka­­csoportokban dolgozó hazai szakemberek számoltak be. A húsipar privatizációja keretében az amerikai szakemberek részt vesznek húsfeldolgozó központjaink technológiai fejlesztésében. Az amerikai együttműködéssel végzett felmérés után egyértelmű, hogy a kezdet kezdetén — mivel kevesebb az ilyen célra fordítható pénz — nem kell okvetlenül az európai normákat alapul venni. Az-export lehetősége így is adott. Az amerikai normák könnyebben előteremthető pénzösszeget igényelnek, s ugyanakkor ezzel a fejlesztéssel megalapozzuk a következő, de drágább, európai szintű lépést. A mezőgazdasági termékek értékesítésével foglalkozó munkacsoport a termelők és a szolgáltatók gazdasági alapokra helyezett kapcsolatrendszerének megformálásán dol­gozik. Elemzés tárgyát képezi az amerikai gatónaraktározási törvény, amelyhez ha­sonlóra — a terményforgalmazók szerint — nálunk is szükség lenne. Konkrét témákon dolgozik a kereskedelempolitikai csoport is. Többek között felmérik a természetbeni járadékokra alapozott haszonbérietek alkalmazásának lehetőségeit. Termőföldmérleg — gondokkal A parlament elé terjesztett zöld jelentés nemcsak a mezőgazdasági temelés köz­vetlen problémáira mutatott rá, hanem az egyéb feltételekre is. Többek között foglalkozott a mezőgazdaság alapját képző termőföld védelmével. Szlovákia a mezőgazdaságilag hasznosítható területnek sosem volt és természetesen ma sincs bővében. Mezőgazdasági földterületünk 2 millió 447 ezer hektár, eb­ből 1 millió 486 ezer hektár a szántóföld. Egy lakosra 0,46 hektár mezőgazdasá­gi, illetve 0,28 hektár szántóföld jut. Ezzel az európai ranglétra alsó fokain he­lyezkedünk el. Az egy lakosra jutó szántóföld nagysága Csehországban 0,31, Magyarországon 0,48, Franciaországban 0,32, az USA-ban 0,7 hektár. A kiterjedés mellett növeli a gondokat, hogy a föld termőképessége a cseh­országihoz viszonyítva 8-9 százalékkal kisebb. Aránylag nagy területet (31,7 százalék) érintenek azok a megszorítások, amelyek a természet és az ivóvíz­­tartalékok védelmével kapcsolatosan csak a termőföld meghatározott formájú hasznosítását teszik lehetővé. A földművesek helyzetét nehezíti, hogy a termé­szetvédelmet szolgáló megszorítások gazdasági lecsapódásai nincsenek kellően ellensúlyozva. Pozitívan értékelhető, hogy az idén lényegében sikerült megállítani a termőföld kiterjedésének csökkenését, s ezt 1994-ben is célul tűzték ki. Csupán a földalapon belüli átcsoportosítással számolnak. Tavaly például 23 ezer hektár szántót minősítet­tek át legelővé, s a föld ésszerű hasznosításával összefüggésben szóba jöhet egyes, még művelés alatt lévő területek átminősítése erdőterületté. Mielőtt szidnánk a „természetfelelőst” Esőből, hóból ugyancsak kijut az idei őszön. így bizonyára sokan vannak, akik — főleg a korán beköszöntött tél és az ilyentájt eléggé szokatlan nagy hőmennyiség miatt — alapo­san megdorgálták a természetfelelőst, tegyük hozzá, eléggé elhamarkodottan. Az igaz, hogy a hó nem kellemes, de aranyat ér. Á talaj vízellátottságának első félévi deficitje u­­gyanis soha nem tapasztalt mértéket ért el. Június végéig fokozatosan növekedett, egészen 142 milliméterig. Ez azt jelenti, hogy a lehullott csapadék mennyisége a sokéves átlagnak csak 46 százalékát tette ki. A második félévben a hiány fokozatosan csökkent. Júliusban a sokéves mennyiség 118 százaléka esett, szeptemberben 111, októberben pedig 281 százaléka. A hónap végén a talaj vízellátottságának hiánya a júniusi mínusz harmadára csökkent, s november után remélhetőleg a december is tovább javttja a mérleget. Kinek a hátán csattan az ostor? Az elmúlt héten a megszokottnál is gyakrabban szerepelt napirenden az élelmiszerek ára. Nem véletlenül. A legújabb felmérések szerint egy személy havi átlagban 1070 koronát költ élelmiszerekre. Az élelmiszerek a lakossági kiadásoknak már több mint negyven szá­zalékát teszik ki. Nem azért, mert olyan sokat eszünk, hanem, mert a kevesebbért egyre több pénzt kell kiadnunk. Az elmúlt év szeptemberéhez viszonyítva az idén szeptember­ben az élelmiszerek ára 20,7 százalékkal volt magasabb. Ezen belül 1992 decemberéhez viszonyává a sütőipari termékeké 19,4, a tejtermékeké 12 százalékkal emelkedett. Külö­nösen magas volt az áremelkedés a tartós sütőipari termékek (23,2 %), a konzervált élel­miszerek (21,1 %) és a halak (22,5 %) esetében. Mit jelent ez a földművesek szempontjából? Alighanem azt, hogy anyagi ne­hézségeik megoldásában csakis önerejükre számíthatnak. Aki még mindig abban reménykedik, hogy több csurran-cseppen az államkasszából, utópisztikus remény­eket éltet. A földművesek számára bevételük növelésében kéznél lévő megoldás lenne termékeik eladási árának emelése, csakhogy ez megemelné az élelmiszeripar termelői árait, ezek pedig a bolti árakat. A folyamat a fogyasztás további csökke­néséhez vezethet, amit ismét a földművesek éreznének meg a legjobban. Egy mód van arra, hogy a földművesek többet kapjanak termékeikért, s azt mi vásárlók ne érezzük meg: a kereskedelem nyereségének csökkentése úgy, hogy kisebb lesz a termelői árak és a fogyasztói (bolti) árak közötti különbség. A kormány már jelezte, felülvizsgálja ennek lehetőségét, s ha szükségesnek mutatkozna, rendeletileg szabá­lyozza az élelmiszerárakat, pontosabban a kereskedelem maximálisan megengedett nyereségét. Az ostor tehát készül, csak azt nem tudni, hogy kinek a hátán csattan. A koldusszegény földművesekén, a magát jobban bíró élelmiszeriparén vagy netán valóban a kereskedelmén? Bízzunk benne, hogy a mattot (meglepetésszerűen) ezúttal valóban nem a fogyasztók kapják. -ef-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom