Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-17 / 20. szám
1993. november 17. SZABAD ÚJSÁG Dunaszerdahely kapcsolatokat teremt A világkiállítás ugródeszka lehet Beszélgetés Öllős Árpáddal, Dunaszerdahely polgármesterével — Dunaszerdahely városát a második világháború után szinte teljesen lerombolták, illetve átépítették. Az elmúlt rendszer szegényes építészeti stílusát tükrözik a lakótelepek, a panelházak. A régi kisvárosból szinte semmi sem maradt. Az utóbbi időben a város és a környék lakóinak nagy örömére némi remény gyúll a város szebbé tételére. Ön ugyanis kapcsolatba lépett Makovecz Imrével, a neves magyarországi építészszel, aki több tervet is kidolgozott a városkép megváltoztatására... — Makovecz Imrével a város egyik tehetséges fiatal építésze, Ravasz Marián révén ismerkedtem meg. Mariánt, mint egykori diákomat jól ismertem, és megkértem, hogy alkalomadtán adja át üdvözletemet Makovecznek, és mondja meg neki, megtisztelne, ha egyszer egy fél órát rám tudna áldozni az idejéből. Nemsokára találkoztunk is, s én a mondandómat azzal kezdtem, hogy adva van egy 24 ezer lakosú város, amelynek 86 százaléka magyar nemzetiségű, de nincs semmilyen magyaros jellege. Természetesen látni kívánta a várost. Hát, szó ami szó, nem volt elragadtatva a látványtól, de talán éppen ezért vállalta hogy változtat rajta. Pillanatnyilag három terv készült el. Az egyik a főtér (Vámbéry Ármin tér) megváltoztatásának tervezete. Elképzelései szerint a katolikus templom környékét parkosítanánk, a fedett átjárót pedig cseréppel fednénk. A csúnya, ízléstelen vasoszlopok helyére más, szebb tartópillérek kerülnek, s körös-körül kis üzletek létesülnek. Természetesen a panelházakat nem lehet eltüntetni, de az erkélyek borítása megváltoztatható úgy, hogy illeszkedjék a tér arculatához. A tér érdekessége lesz, hogy az egyik sarokban a csallóközcsütörtöki templom kicsinyített tornya áll majd. Makovecz másik terve szerint a főút melletti, a városházával szembeni zöldövezetet földszintes üzletházakkal építenénk be. Tizenkét házacska van tervezve, a szemfüles vállalkozók már nyolc helyet lefoglaltak. A harmadik tervet, elképzelést valószínűleg csak pár év múlva tudjuk megvalósítani, mert azon a helyen, ahol az átépítést tervezzük, ma butikok vannak, és csak 1995- ben jár le a bérleti idejük. A Kék Duna áruház és a főút közötti részről van szó. Makovecz úr egyébként egy hosszú lejáratú városfejlesztési terven is dolgozik. Meg kell mondjam, mindenki aki látta a terveket, elismerően szól róluk. — Ha már az építkezéseknél tartok, akkor felvetődik egy másik kérdés is. január elsejétől megvásárolhatók lesznek az állami lakások. Okoz-é ez problémát az önkormányzatnak, s milyen esélyei vannak pl. egy fiatal házaspárnak a lakáshoz jutáshoz? — Akinek pénze van, annak a lakás megvétele nem fog különösebb gondot okozni — a lakóknak a vételár 40 százalékát kell megfizetniük, a fennmaradó összeget törleszthetik. Több gondot okoznak azok, akik ugyan már nem laknak a lakásban, de az továbbra is az ő tulajdonukban van. Jelenleg húsz bírósági perünk van, amelyek évekig is elhúzódhatnak. Kilakoltatási jogunk pedig nincs. Nemrég adtunk át egy panelházat, amelyet a lakók befizetéséből fejeztünk be. Mivel a város már nem kap állami dotációt a lakásépítésekre, és saját költségvetésünkből nem tudjuk megoldani az építkezéseket, gyakorlatilag csak regisztráljuk a hozzánk beérkező kérvényeket. Több száz kérvényt nyújtottak be hivatalunkba, ha megürül egyegy lakás, azonnal kiadjuk valakinek; ám a lakáshoz jutás eme formája nagyon ritka. -— Ön nagy hangsúlyt fektet a jövőre, a fiatalokra. Az ő magas szintű szakmai képzésük érdekében kapcsolatokat vett fel magyarországi egyetemekkel, főiskolákkal, amelynek eredményeként itteni fiatalok Magyarországon tanulhatnak, Dunaszerdahelyen pedig kihelyezett egyetemi szakok nyíltak... — Véleményem szerint a szlovákiai magyar intelligenciának nincs megfelelő utánpótlása, éppen ezért elkezdtem Magyarországon, elsősorban Mosonmagyaróváron „tapogatózni", mivel az ottani agrártudományi egyetem dékánja jóbarátom. Felvettem vele a kapcsolatot, és megegyeztünk, hogy évente tíz itteni fiatalt fogad az egyetemük. Felvetettem a levelező tagozat létrehozásának lehetőségét is, az talán több fiatal számára előnyösebb lenne. Könynyebben megoldható az is, hogy ne harminc diák utazzon Óvárra, hanem mondjuk két-három tanár utazzon ide. Sikerült ebben is megegyeznünk, s már második éve működik Szerdahelyen a levelező tagozat 40-50 hallgatóval. Mosonmagyaróváron, az egyetemen pedig 20—25-en tanulnak. Ezen a sikeren felbuzdulva felkerestem a győri polgármestert, akivel megegyeztünk abban, hogy az Apáczai Csere János Pedagógia Főiskolán is tanulhatnak a mi gyerekeink, és létesült in a városban egy kihelyezett konzultációs központ is kb. 50 hallgatóval. A legújabb, budapesti továbbtanulási lehetőségre az Állatorvosi Egyetemen nyílik lehetőség. Az ottani rektorral megállapodtunk, hogy évente 4-5 szerdahelyi fiatalt fogadnak. Sopronban az erdészeti főiskolán is tanulnak diákjaink, ami kell is, hiszen alig vannak magyar erdészeink, legalábbis itt, Dunaszerdahelyen az erdészeti hivatalban egyetlenegy magyar erdész sincs. Felvettem a kapcsolatot a Szombathelyi Pedagógiai Főiskolával is, ahol nyelvészeket szeretnénk képeztetni. További terveink is vannak, de azokról még korai lenne beszélni. Valamennyi Magyarországon tanuló diákunk ösztöndíjas. Gondolunk a mezőgazdászokra is — nekik indítjuk az Ezüstkalász Gazdaképző Tanfolyamot. Mintegy száz óra előadásba sűrítve kapják meg a résztvevők az alapképzést, de szükség szerint speciális képzést is igényelhetnek. Mondanom sem kell, erre a tanfolyamra elsősorban a mezőgazdaságban dolgozók, a magángazdák jelentkeznek. Nem csoda, hiszen a kezdő magángazdák nagyon nehéz helyzetben vannak. Egyrészt nincs kellő tőkéjük, másrészt nincs kellő tapasztalatuk, kevés a gazdatudomány. Azok akik valaha maguk művelték földjeiket, már nagyon öregek. A középkorosztály a szövetkezetekben csak bizonyos részfeladatokat látott el, így bizony nagyon hiányos az ismeretük, a fiatalok pedig szinte teljesen elszakadtak a földtől. — A Dunaszerdahelyi járásban is nagyon magas a munkanélküliség. Ön szerint mi ennek az oka, és tud-e valamit tenni a város a helyzet javulása érdekében? — A mezőgazdaság katasztrofális helyzetben van. A szövetkezetek tanácstalanok — megszokták, hogy a parancsot felülről kapják. Most, hogy ez már nincs így, a szövetkezetek vezetői nem elég rugalmasak ahhoz, hogy önállóan tudjanak dönteni. A mezőgazdasági szövetkezetek fokozatosan tönkremennek, egyre több munkást bocsátanak el. Az üzemek sincsenek jobb helyzetben. Dunaszerdahelyről sokan jártak Pozsonyba dolgozni, s ha ott elbocsátások voltak, elsőként a bejárókat, a vidékieket menesztették. A munkanélküliség csökkentése érdekében itteni és külföldi vállalkozókat „házasítunk össze", hogy minél több vegyes vállalat alakulhasson. Az én feladatom, hogy összehozzam a vállalkozókat, a többi már az ő dolguk. Sajnos, a külföldi vállalkozó százszor meggondolja, befektet-e nálunk, hiszen nem éppen kedvező kép alakult ki Szlovákiáról a világban... — Az állam a társadalom megannyi területéről kivonul. Ilyen terület az oktatásügy és a kultúra. A jövő évtől az oktatási intézmények — az óvodák és az iskolák — visszakerülnek az önkormányzatok hatáskörébe. Gondolom, ez nem kis anyagi gondot jelent majd... — Egyrészt örülünk, hogy az iskolák és az óvodák visszakerülnek hozzánk, mert akkor nekünk is lesz beleszólásunk a dolgokba. Másrészt óriási anyagi megterhelés lesz ez számunkra, hiszen nagyon magasak ezen intézmények fenntartási, karbantartási költségei. Tudjuk, hogy az iskolák már most sem kapnak elegendő pénzt. Megtörtént pl., hogy az egyik iskolából azzal jöttek hozzánk, hogy nem tudnánk-e pénzt adni krétára. Természetesen adtunk, de mi sem vagyunk mindenhatók. Ha netán még a kórházat is nekünk kellene fenntartanunk, abba belerokkanánk, olyan hatalmas pénzöszszegbe kerül. A kultúrát sem támogatja az állam, mi, a város, a magunk módján segítünk, beszállunk bizonyos rendezvényekbe. A kultúrház teljes mértékben a mi gondnokságunk alatt van. Nincs kizárva, hogy a múzeumok is hozzánk kerülnek. Szemben a városházával könyvesház épül. Az építkezést úgy támogatjuk, hogy jutányos áron adtuk a telket. — Bizonyára vannak elképzelés« i a város és környékének jövőjével kapcsolatban. Ön szerint hogyan lehetne fellendíteni ezt a vidéket? — Szerintem elsősorban az ipart kell fejlesztenünk. Tejgyárat, illetve sajtgyárat fogunk építeni. Elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak tartom kisebb és középnagyságú üzemek létesítését vidéken, a falukon is. A textiliparban és az elektrotechnika területén is el tudnánk indulni, csak beruházó kellene. Úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy a gyárak termeljenek, ne álljanak üresen, kihasználatlanul. Aztán itt van a fürdő, amelyet szintén fel kell lendíteniünk. Komoly beruházóra, néhány milliós befektetésre volna égetően szükség a korszerűsítéséhez. A fürdő csak májustól szeptemberig üzemel, télen teljesen kihasználatlan, a város évente milliókat öl bele, ám a felújításra egyáltalán nincs pénz. A vidék fejlődése szempontjából nagy ugródeszka lehet a világkiállítás, amelybe kulturális és turisztikai téren is bekapcsolódhatunk. Elképzelhetőnek tartom, hogy a városban esetleg utókiállításokat szervezzünk. Sok múlik a magánvállalkozókon is. Mindenesetre a kínálkozó alkalmat nem szabad elszalasztani! — Mindaz amit ön a városért tesz, nem kevés idejét rabolja el. Nem fárad el néha? Nem hiányzik a tanítás, a diákok? — Nem is az iskola hiányzik, inkább a diákok, a gyerekek. Szerettem tanítani, és úgy hiszem, a nebulók is kedveltek engem. Az időm, az bizony tényleg kevés. Gyakran még hétvégén is vannak elfoglaltságaim. Ha már nagyon fáradt vagyok, az segít leginkább, ha alaposan kialszom magam. Gyakran még otthon is keresnek — bár a telefonszámom nincs benne a telefonkönyvben, a fél város ismeri. Gondolkoztam azon, hogy a polgármesteri hivatalban fogadóórákat kellene tartani, amikor bárki, bármilyen dologban felkereshet. Csak az a bökkenő, hogy bármikor közbejöhet valami fontos elfoglaltság. Viszont reggelenként fél nyolctól nyolcig, amikor biztosan bent vagyok a hivatalban, bárki megtalálhat. Hadd mondjak el végezetül egy kedves történetet. Nemrég egy idős házaspár keresett fel, úgy hetven-nyolcvan év körüli öregek. Pár percig szabadkoztak, elnézést kértek, hogy zavarnak, de mint mondták, olyan komoly ügyben keresnek, amiben csak én tudok segíteni. Nos, a végén kiderült, hogy nyulakat tenyésztenek, és azt szerették volna megtudni, hogy a szomszéd telken, amelynek a tulajdonosa tizenöt éve meghalt, lekaszálhatnák-e a füvet állataik számára. Természetesen megnyugtattam őket, hogy nyugodtan lekaszálhatják. Az ilyen és hasonló történetek új energiát adnak, és mindjárt jobb kedvvel látok a munkának. — Polgármester úr, köszönöm a beszélgetést. VIDA JÚLIA Ki féljen jobban: a páciens vagy a fogorvos? Drágán adják a mosolyt Felemelkedik velünk a fogorvosi szék, nekünk szegezik a vakító lámpát, és egy rövid kivizsgálás után fület tépően a levegőbe hasit a fúrógép hangja. Elég csak felidézni egy ilyen pillanatot, máris lúdbőrös lesz azok háta, akik hónapok óta halogatják a fogorvosi rendelő látogatását. Am de mi fáj majd jobban? A fogfájásnál és minden velejáró kellemetlenségnél is nagyobb terhet jelenthet a jövőben a kezelési dí) kifizetése. Tavaly Szlovákiában mindössze nyolc magánfogorvos dolgozott. Ma már Érsekújváron is ketten Kínálják szolgáltatásaikat. Közülük Bohumila Tonková fogorvost kerestem fel, aki saját, illetve családja eddigi életmódját megváltoztatva, egy városszéli épületben nyitotta meg magánrendelőjét. — Még kislány voltam, amikor az ötvenes években édesapám a saját fogászati rendelőjében fogadta pácienseit. Nemegyszer lábatlankodtam körülötte, nem sejtve, hogy majd én is ugyanezt a pályát választom. Később apám — az egyik legismertebb és legkeresettebb morva fogorvos — rendelőjét államosították. Én pedig az egyetem elvégzése után Szlovákiába mentem férjhez. Nyolc éven át a helyi szerszámfejlesztési intézet fogászati rendelőjében dolgoztam — mesélte cseh nyelven Bohumila, miközben hagyományos fogászati műszerekkel ellátott rendelőjébe kísért. A Tonko család új otthonának alagsorában található helyiség kissé használt berendezését az orvosnő egykori munkaadójától vette meg, miután az üzemi rendelőt, később pedig a városszéli fogászatot is megszüntették. Ez utóbbi épületét vásárolta meg végül, hosszas utánajárással Bohumila, új otthont teremtve térjének és két kislányának. Éppen ottjártunkkor került a felújított ház homlokzatára a reklámtábla, amely az arra járók figyelmét a magánfogászati rendelő szolgáltatásaira hívja fel. — Úgy döntöttem, minden napszakban a betegek rendelkezésére állok, és ez alól az ünnep-, illetve szabadnapok sem képeznek Kivételt. Természetesen előfordulhat, hogy el kell mennem hazulról. Ilyenkor majd lekapcsolom a reklámtábla fényeit — magyarázta Bohumila, aki három hónapig kilincselt a lehetséges hitelezőknél, sorra járta az ügyben illetékes intézményeket, beleértve az egészségügyi minisztériumot és a higiénikusokat is. Nem eredménytelenül. November elsejétől ismét fogadhatja a betegeket, köztük egykori, pácienseit is. Ragaszkodásukat azzal viszonozza, hogy esetükben eltekint a 375 koronás „belépő" kivizsgálástól. Az érsekújvári magánfogorvos több szempontból sem tartja megfelelő partnernek a Nemzeti Biztosítót: — Ha neki kellene kiszámláznom a vállalkozásommal járó kiadásokat, illetve szolgáltatásokat, csakhamar tönkremennék. Még a családomat sem tudnám eltartani — mondta Bohumila, nem rejtve véka alá felháborodását. A beteg tehát a saját zsebéből fizet a magánfogorvosnak. Áz árak pedig különbözőek. — A rendelőmben nyújtott szolgáltatások árjegyzékét a fogorvosi kamara irányárainál«: figyelembevételével határoztam meg. Egy fogtömés ára 100 korona. A sürgős esetben, bejelentkezés nélkül érkező pácienseknél a javasolt 150 koronát 80-ra csökkentettem, gondolván, elég kellemetlen helyzetben van a látogatóm, semhogy még többet is fizessen a kezelésért. Az éjszakai szolgáltatásokért, kezelésekért viszont 300 koronát kérek. Ez nem kevés, ám ha éjszaka több páciensem is van, másnap ismét fittnek kell lennem, s a bejelentkezetteket szakszerűen kell ellátnom — és bizony nem marad időm a pihenésre! Többletmunkát nem vállalhatok ingyen — mondta Tonková doktornő, majd azt is hozzátette, hogy az említett árakban már bennefogíaltatnak a kezeléskor használt anyag beszerzésével, a villany, a víz és a műszerek használatával járó költségek is. Azok, akik szakmai tanácsot és ezenkívül a fogkő eltávolítását is kérik, 300 koronát fizetnek. Korábban a betegek hetekig vártak protézisük elkészítésére vagy egyéb hasonló szolgáltatásra — a magánrendelőben csak egy hét türelmet kérnek tőlük. És az árak? Azok a kérések, különleges óhajok, valamint a felhasznált anyag minősége szerint alakulnak. — Néhány nét után még nem tudom megmondani, milyen lesz a szolgátatásaim iránti érdeklődés, így nemcsak a fogfájós betegeknek, hanem nekem is vannak némi aggályaim. Családommal, régi pácienseimmel már sikerült elfogadtatnom döntésemet, idős édesapám pedig immár a „határon túlról" lát el hasznos tanácsokkal. Félő, hogy sokakkal nehéz lesz elfogadtatni azt a tényt, hogy mára bizonyos értelemben az egészségügy is üzletté vált; a magánvállalkozó orvosnak, gyógyszerésznek egyéb szempontok mellett a saját megélhetéséről is gondoskodnia kell. A nyugati modellek lemásolásakor az újdonságként ható szolgáltatásoknak legszívesebben csak a tetszetősebb oldalát élveznénk. Nálam nem kell órákon át várakozni, nincs is várótermem. Minden olajozottan működik, ami persze pénzbe kerül! Jöjjenek el egy év múlva, és győződjenek meg arról, vajon elégedettek-e a páciensek, hogy változott-e az én véleményem a vállalkozásról — búcsúzott tölünk Tonková Bohumila, magánfogorvos. SZÁZ ILDIKÓ Tíz évvel ezelőtt édesanyám öt koronát nyomott a kezembe, a másikba egy üres üveget, és elküldött az üzletbe málnaszörpért. Mekkora öröm volt számomra, hogy a maradék egy koronán még rágógumit is vehettem. Ha viszont egy édesanya ma küldi el lányát a boltba, és száz koronát nyom a kezébe, hogy tejet, kiflit, vajat, sajtot, szalámit hozzon, annak aligha marad pénze cukormentes Orbitra. lett könnyen felkerül a boltok polcaira a selejtes is, ami amellett, hogy drága, az egészségünkét is veszélyezteti. * * * Nagyon sok párkányi vásárló látogatja a városközponti Jocker magán élelmiszerboltot. A sóért, amelynek túlzott használata ugyancsak egészségtelen, 6,30-at, a rizsért 9,50-et fizetnél«:. A lencse 14,40-be, a vaj 10,80-ba, a nagy doboz Ráma margarin 29,80-ba A külföldi áru nem mindig jobb Sajnos, a gyerek azzal sincs tisztában, hogy nem mindegy, melyik üzletbe megy, illetve milyen termékeket vásárol... De hát manapság ebben még a felnőttek sem lehetnek biztosak! A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Felügyelőség felhívta a lakosság figyelmét a külföldről behozott, ízlésesen csomagolt élelmiszeráruk veszélyeire. Sok közülük ugyanis számos, szervezetünkre káros anyagot tartalmaz. A 626 vizsgált termék több mint 17 százaléka tartalmazott a megengedettnél több idegen eredetű anyagot. Az osztrák C.H.Knorr cég termékeiben például a nátrium-glutanát az engedélyezett mennyiség négyszerese. Az országunkban 1975-ben meghatározott szabványok szerint sok külföldi gyártó termékét egyszerűen nem is szabadna forgalmazni. Az ízletes levesek gyártója már reagált a vádakra, szerinte a nátrium-glutamát az általuk használt menynyiségben nem káros az emberi szervezetre. Csakhogy a hír pánikot keltett a vásárlók körében, és sokak fejében megfordult, vajon hány termék esetében nem is sejtjük, mit eszünk, illetve miért adjuk ki a pénzt. Korábban a külföldről behozol termékeket nem volt nehéz felügyelni, hiszen csupán néhány forgalmazóról volt szó. Most viszont a valóban jó minőségű áruk melkerül. A külföldről behozott különféleképpen ízesített ketchupok közül — amelyekből az élelmiszerboltban több mint tíz fajta található ■— a legolcsóbb kilenc, a legdrágább több mint núsz korona. A mirelit pizza 32 koronáért kapható. Az érsekújvári Nyitra-parti lakótelep boltjában keresett terméknek számít a kis dobozos Ráma margarin, amely 15,70-be kerül; itt csak egyféle ketchupöt találtunk, 13,80-ért, kenősajtot a kispénzű vásárló már 2,80-ért is vásárolhat, a kedvelt Primátor sajt csomagja a 16,80 volt. A kristálycukor kilója 16,50, a porcukoré 20,30, a rizs kilója 9,90, a felfőzötté 13,10 volt. Olajos halat 16,30-ért, a lencse kilóját 18,00 koronáért lehetett megvásárolni. Tekintettel a „levesbotrányra", csupán a Carpathia leveseket kínálják, a zöldségek ára 11,80, a galuskásé 13,20. A gyümölcslevek minőségében talán még bízhatunk, áruk viszonylag elfogadható: a narancslé 19,00 koronától 25-ig, a baracklé 24 koronáért, a fekete áfonya 30-ért kapható. Régen „gyerekjáték" volt a vásárlás, a tej 2, a kenyér 6 korona volt. A jövőben több pénzzel és aggodalommal küldjük majd el csemetéinket az élelmiszerüzletbe. ,
