Szabad Újság, 1993. november (1. évfolyam, 18-21. szám)
1993-11-17 / 20. szám
SZABAD ÚJSÁG 1993. november 17. 300 ezer hektár új gazdát keres Az állami gazdaságok privatizálása és a kilátások A privatizálás második hulláma keretében az állami mezőgazdasági vállalatokra, köztük az állami gazdaságokra is sor kerül. Összesen 139 vállalatról van szó, 300 ezer hektárnyi földterülettel, amelyek vagyona eléri a 30 milliárd koronát. A mezőgazdaság privatizálásra kerülő állami szektorában jelenleg mintegy 40 ezer ember dolgozik, i Az állami birtokok privatizálása bonyolult feltételek között valósult meg. Megemlíthetjük például a gazdaságok tetemes adósságállományát, az agrárpolitikai koncepció úgyszólván teljes hiányát, valamint a hitelforrások szűkösségét. Az erre a célra rendelkezésre álló hitelkeret például a privatizálandó vagyonérték 3 százalékának felel meg. Az egyes gazdaságok könyvelési nyilvántartásban szereplő vagyonértéke aránytalanul magas, ami kedvezőtlenül hat az érdeklődésre. Emellett talán a földtulajdon előzetes rendezése jelenti a legnagyobb gondot. Koncepcionális kérdések Figyelembe véve az állami gazdaságok privatizálásának bonyolultságát és társadalmi kihatásait, a folyamatot megfontoltan kell előkészíteni és megvalósítani. Különösen fontosak a koncepcionális kérdések, mert ezek szorosan összefüggnek az érdeklődők motiválásával. Alapvető kérdés például, hogy az egyes állami birtokok eredeti terjedelmükben, komplett gazdasági egységként találnak-e új gazdára, vagy pedig több új gazda osztja-e el egymás között az egyes részlegeket. A privatizálást végrehajtó állami szerv, adott esetben a Nemzeti Földalap s annak regionális privatizációs bizottságai szempontjából — már csak az egyszerűség miatt is — bizonyára az első alternatíva az elfogadhatóbb. Az érdeklődők viszont szívesebben „kimazsoláznák ” a nagyüzem legjobb talajon fekvő, legéletképesebb, leghasznosabb egységeit. Jóllehet ebben a kérdésben elsősorban a helyi körülmények játszanak szerepet (terepviszonyok, közlekedési feltételek, a felvevő piacok közelsége stb.), attól is sok függ, hogy kik az érdeklődők, és milyen elképzeléseik vannak. A jövőt illetően azt is mérlegelni kell, hogy milyen nagyságrendű üzemszerkezet felel meg a nemzetközi agrárpiacba való eredményes bekapcsolódáshoz. A Nyugathoz való alkalmazkodás Mivel eltökélt szándékunk az európai gazdasági integrációhoz való csatlakozás, azt is figyelembe kell vennünk, hogy az Európai Unió jelenlegi agrárpolitikája miként viszonyul a kelet-európai országok mezőgazdasági termeléséhez. Nagy hiba lenne az önámítás, hogy a közeljövőben nyugati irányban jelentősebb, versenyképes agrárkivitelt tudnánk megvalósítani. Ezt a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek ottani túltermelése és túlkínálata, valamint a nyugati agrárszubvenciónak számunkra még sokáig elérhetetlen mértéke lehetetlenné teszi. Nyugat-Európa agrárpolitikája keleti irányban jelenleg két célt követ: egyrészt továbbra is szorgalmazni fogják az élelmiszer-ipari termékfölöslegek ide irányuló kivitelét, másrészt pedig szakismereti és műszaki-technológiai segítséget is készek nyújtani térségünk gazdasági fellendítéséhez, hogy mezőgazdasági termékeinket saját piacunk is felvehesse. Némelyek szerint ez a védekező jellegű agrárpolitika csak átmeneti jellegű, mert ha sor kerül az Európai Unióhoz való tényleges csatlakozásunkra, akkor egy egész Európát felölelő agrárpolitikai koncepciót kell majd kidolgozni. Ez azonban a távolabbi jövő zenéje. A fentiekből egyértelműen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mezőgazdasági termelésünknek egyelőre elsősorban az önellátásra kell berendezkednie. Emellett keresni kell a fizetőképes nyugati piac betöltetlen réseit is, mert vannak ilyenek. Az üzemnagyság kérdése A versenyképesség kialakításával szorosan összefügg az üzemnagyság kérdése. A mezőgazdasági termelés annyira sokoldalú, hogy ebben a kérdésben nem lehet valamiféle ideologizált, merev sémákat követni. A piacgazdaságban éppúgy helye van a korszerű szövetkezeti nagyüzemi termelésnek, mint a gazdasági társaságok kezelésében levő nagygazdaságoknak, az ennél sokkal kisebb méretű (de azért néhány száz hektáros) családi gazdaságoknak, valamint az intenzív kisüzemeknek és a kiegészítő kistermelésnek. A lényeg az, hogy a termelés bármely üzemnagyság esetében eredményes, kifizetődő legyen. Mindez azt is jelenti, hogy a gazdasági társaságoknak és a családi farm kereteiben gondolkozó vállalkozóknak egyaránt lehetővé kell tenni a privatizálásban való részvételt. Az előbbiek általában az adott gazdaság eddigi vezetőiből, valamint egyes szolgáltató ágazatok szakembereiből, például az állatorvosokból kerülhetnek ki. Mivel az állami nagyüzemi gazdaságok élén eddig is szakosított vezetők álltak, így a gazdasági társaságot is ügy célszerű összehozni, hogy legyen benne marketingfelelős közgazdász, nyilvántartásról gondoskodó és hatékonyságot figyelő üzemgazdász, továbbá agronómus, zootechnikus és gépesítő, esetleg állatorvos is. Egy ilyen szakcsoport a nem túlságosan nagyméretű gazdaságok átvételét egészben is elvállalhatja. A magángazdák esetében elsősorban arról lehet szó, hogy a néhány hektár visszajuttatott földtulajdonból álló gazdaságukat az állami birtokok földalapjából és egyéb vagyonából optimális nagyságúvá bővíthessék. A vélemények nagyon különbözhetnek abban a kérdésben, hogy milyen legyen ez az optimális nagyság. Ez elsősorban a termelés műszaki színvonalától, az eszközök és a technológiai eljárások korszerűségétől, s döntő mértékben a vállalkozó egyéni képességeitől függ. Mindenesetre abból kell kiindulni, hogy az ún. farmergazdaságban a gazda saját fizikai munkájával is részt vesz a termelési folyamatokban, amihez univerzális, mindenre kiterjedő szakismeretekre van szüksége. Az év folyamán (főleg az állattenyésztésben) a családtagok, esetleg a sógorság-komaság munkarészvételére támaszkodhat, s csak a mezei csúcsmunkák idején alkalmaz idénymunkásokat. Alternatív utak Az optimális üzemnagyság meghatározásában az is szerepet játszik, hogy milyen lesz a gazdaság termelési szerkezete és a gazdálkodás módja. Egyelőre azzal kell számolni, hogy mezőgazdasági termelésünk a tül szélesre nyílt agrárolló és a behozatal nyomasztó hatása következtében átmenetileg extenzív irányban fog fejlődni. Ez a kevesebb üzemanyagot igénylő szántóföldi rét- és legelőgazdálkodás kibővítésében, a talajjavító és nitrogénkötő évelő takarmánynövények nagyobb arányú termesztésében, valamint az erre épülő gazdaságos szarvasmarha- és juhtenyésztésben nyilvánulhat meg. Még az ugaroltatás bevezetése sincs kizárva, ha ezt az állam nyugati mintára támogatni fogja. Ez az extenzív irányzat összhangban van a Nyugaton divatossá vált és államilag támogatott alternatív mezőgazdasággal, amely a műtrágyák és az egyéb vegyszerek felhasználásának korlátozásával az ún. biotermékek előállítására irányul. Szociális szempontok Az állami birtokok privatizálásának azonban van szociális vetülete is. Mint már említettük, a mezőgazdaság állami szektora jelenleg mintegy 40 ezer személyt foglalkoztat. A termelékenység szükségszerű fokozása — az extenzív termelésre való áttéréssel együtt — a dolgozók létszámát felére-egyharmadára csökkentheti. Ezt a feltételezést külföldi tapasztalatok is indokolják. A volt NDK területén például a mezőgazdasági dolgozók létszáma 750 ezerről 180 ezerre csökkent. Az átalakult szövetkezetek itt 100 hektárra számítva 4,49 személyt foglalkoztatnak, a gazdasági társaságok kezelésében levő nagyüzemek azonban csak 2,34 személyt. A magángazdaságokban 100 hektárra mindössze 2 személy jut. Magyarországon az agrárágazatban foglalkoztatottak száma becslések szerint már eddig is 40-50 százalékkal csökkent. Természetesen mindkét országban a termelés hanyatlására vonatkozó adatokat is fel kellene tüntetni, mert csak így kaphatnánk reális képet a helyzetről. Hol talál majd megélhetést nálunk a „felszabaduló" munkaerő? Milyen egyéb foglalkozások, munkalehetőségek jöhetnek számításba? Ezen is el kell gondolkozni. Egyes nyugati felmérések szerint az évezred végére az EU-tagállamok mezőgazdaságában a földművelő gazdáknak körülbelül a fele kiegészítő foglalkozásra lesz utalva, mert csupán a mezőgazdaságból képtelen lesz megélni. Ez a jövő vár ránk is, ezért máris keresni kell a megélhetés egyéb forrásait, például a termelési és a lakossági szolgáltatások kiszélesítésében, az infrastruktúra területén, a kézművesiparban, valamint a melléküzemági termelésben rejlő lehetőségek kihasználásában. Az ilyen irányú fejlesztésekhez azonban az egész nemzetgazdaság élénkítésével kell megteremteni a feltételeket. MAKRAI MIKLÓS Egyes dél-szlovákiai állami gazdaságok vagyonértéke millió koronában Szenei ÁG 294,8 Füleki ÁG 278,2 Gombai ÁG 152,4 Bátkai ÁG 396,6 Dunatőkési ÁG 330,0 Várgedei ÁG 288,7 Bősi ÁG 249,1 Nagykürtösi ÁG 215,6 Nagymegyeri ÁG 370,1 Kassai ÁG 360,2 Úrföldi ÁG 474,6 Szepsi ÁG 341,0 Galántai ÁG 926,4 Rozsnyói ÁG 449,0 Vágtornóci ÁG 244,5 Tőketerebesi ÁG 349,1 Gyulamajori ÁG 177,4 Királyhelmeci ÁG 404,9 Bajcsi ÁG 209,1 Bodrogszerdahelyi ÁG 341,4 Komáromi ÁG 323,1 Úszori Magtermesztő ÁG 460,4 Ipolysági ÁG 254,3 Rimaszombati Magtermesztő ÁG 135,4 Zselízi ÁG 257,3 Nagykaposi Magtermesztő ÁG 52,7 Párkányi ÁG 175,2 Lépre ment az Aranyfácán? Pénzügyi nehézségek és bővülő termelés az ógyallai sörgyárban Milyen sikere lesz a dunaszerdahelyi sörnek? A DUNBIER Kft. komolyan gondolja Annak ellenére, hogy fokozódik a cseh és a szlovák sörgyárak versenye a szlovákiai fogyasztók megnyeréséért és megtartásáért, újabban egy további bátor versenytárs is porondra akar lépni. Az 1993. június 25-én alapított dunaszerdahelyi DUNBIER Kft.-ről van szó, amely kisüzemi módon gyártott sörével már a karácsonyi piacon vagy legalább a farsangi szezon előtt szeretne jelentkezni. Az ógyallai Aranyfácán állami sörgyár az elmúlt év októberében az SZK kormányának külön engedélyével vegyes tulajdonú részvénytársasággá alakult át. A részvények 51 százaléka állami tulajdonban maradt. Az ennek megfelelő 981,6 millió korona értékben a vállalat saját fizikai vagyonát vitte a részvénytársaságba. A partner, a svájci Norema AC cég arra vállalt kötelezettséget, hogy 882 millió korona értékű tőkét fektet a további fejlesztésekbe. Ez a megállapodás a külföldi tőke behozatalának klasszikus példája lehetne, ha az elképzelések valóra váltak volna. Csak hát nem így történt. A társaság nyilvántartásba vételének az volt a feltétele, hogy a svájci partner a felajánlott befektetés 30 százalékát haladék nélkül, a további 70 százalékát pedig a nyilvántartásba vételt követő 1 éven belül bocsátja rendelkezésre. A Norema AC 1992. november 16-án igazolta, hogy a 30 százaléknak megfelelő 264 millió koronát befizette a Cseh Ipari és Hitelbankban az ógyallai Aranyfácán Rt. folyószámlájára. Ezzel a nyilvántartásba vétel feltételének névlegesen eleget tettek. Később azonban kiderült, hogy zárolt összegről van szó, mert azt elzálogosították négy csehországi kft. által felvett kölcsön fedezésére. Ebből a kezességből a kölcsönök megtérítése esetén a svájci cégnek bizonyos haszna származhat, ám ha a cseh társaságok a felvett kölcsönöket nem térítenék meg, a szóban forgó 264 millió korona a nevezett cseh bank tulajdonába kerülne. Az ógyallai sörgyár így arra kényszerült, hogy az 1987-ben elkezdett fejlesztések folytatásához pótlólagos forrásokat szerezzen. A szódagyártó üzemegységek eladásából például 15 millió koronához jutott, a fejlesztési kiadások nagyobb részét azonban rövid lejáratú bankkölcsönből kellett fedezni. Mivel az 50 millió koronás kölcsönt a gyár nem tudta megtéríteni, a részvénytársaság részvényeinek 3 százalékát — kölcsönös megegyezés alapján — átengedte a banknak. A svájci partner minősíthetetlen eljárása megnehezítette ugyan a helyzetet, a sörgyár azonban képes volt tovább folytatni a beruházásokat. Az idén befejezték annak a töltősornak a szerelését, amely óránként 440 hordót tölt meg. Az alumíniumhordókat a Nyugat- Európában használt rozsdamentes acélhordókra cserélték fel. Az új palackozósor is megfelel az európai színvonalnak — óránként 42 ezer NRW típusú palakkot tölt meg. Az említett és további berendezések Németországból, Svájcból és Ausztriából származnak. A fejlesztéseknek köszönhetően az Aranyfácán Szlovákia legnagyobb sörgyárává nőtte ki magát. Az elmúlt év első nyolc hónapjában, amikor a gyár még állami vállalatként működött, öszszesen 376 500 hektoliter sört értékesítettek, ami az idei év első nyolc hónapja alatt 453 000 literre nőtt. Ez év augusztusában érték el 83 ezer literrel a gyár történetének legnagyobb havi teljesítményét. (A tavalyi év augusztusában 64 ezer litert értékesítettek). Érdemes megemlíteni azt is, hogy amíg azelőtt 2:1 arányban gyártották a tizenkettes és a tizes sört, újabban ez az arány a hazai fogyasztók igényéhez igazodva kiegyenlítődött. Ami a kivitelt illeti, a gyár a tavalyi nyolc hónapos termelésbe 60 200 hektolitert, vagyis 16 százalékot exportált. Az idei év első nyolc hónapjában az export 56 800 hektoliterre csökkent, ami 12,5 százalékos aránynak felel meg. Az ógyallai sört főleg Csehországban, Svédországban, Olaszországban, Magyarországon, a volt Jugoszlávia egyes utódállamaiban és Romániában kedvelik. A külföldi piacokat az erős versenyben egyre nehezebb megtartani, a gyár vezetősége azonban bízik benne, hogy a kivitel részaránya továbbra sem csökken 10 százalék alá. A külföldi partner az október 6-tól számított 60 napos határidőn belül még eleget tehet vállalt kötelezettségeinek. Ha ez nem történik meg, bírósági eljárásnak kell következnie, s ezt követően esetleg új partner vásárolhatja meg a svájci cég részvényeit. (FAKT-ai) E gyorsaságnak az a magyarázata, hogy egy olyan minisörgyárat helyeznek üzembe, amilyennel számos külföldi országban már kedvező tapasztalatokat szereztek. Ezek a regionális sörfőzdék Magyarországon is eléggé ismertek. A német JÄGER céget képviselő DUNBIER társaság Szlovákiában is meg akarja honosítani ezt a technológiát, amely rugalmasan tud alkalmazkodni a helyi fogyasztói igényekhez, valamint a kereslet időszakos ingadozásaihoz. Ha sikeresnek bizonyul a dunaszerdahelyi vállalkozás, a társaság további regionális minisörgyárak létesítésével is számol Szlovákia egész területén. Ez az új versenytárs arra ösztönzi majd a nagy kapacitású sörgyárakat, hogy intenzívebben keressék a külföldi értékesítés lehetőségeit. A minisörgyár technológiai berendezéseinek napi teljesítménye 650, 1000 és 1300 liter lehet. Mivel a főzés folyamata mindössze 10-11 órát vesz igénybe, a napi teljesítmény esetleg meg is duplázható. A sör 13 nap alatt érlelődik fogyasztható itallá. A megrendelők a megrendelést követő második napon vehetik át az árut. A szállítás rugalmasságát és folyamatosságát 13 kétezer literes tartály biztosítja. A minisörgyár teljes berendezése mintegy 5,4 millió koronába kerül. A társaság a Nagyszombati Sör- és Malátagyártól vásárolja az alapanyagot, s barter üzlet formájában malátával fizet a berendezésekért. A regionális sörfőzdéknek régi hagyománya van Szlovákiában. A két világháború közötti időszakban csaknem 100 ilyen vállalkozás működött. A dunaszerdahelyi is ebből a hagyományból indul ki. A napi 40 hektoliteres teljesítmény számításba sem jöhet a nagy sörgyárak világpiaci versenyében, ám a külföldi, főleg németországi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a helyi érdekeltségű minisörgyárak életképesek lehetnek. (Hn-ai)
