Szabad Újság, 1993. október (1. évfolyam, 14-17. szám)
1993-10-27 / 17. szám
1993. október 27. SZABAD LJSÁG A NATO „leírja” a közép-európai államokat? Se tagság, se garancia Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének védelmi miniszterei a múlt héten az észak-németországi Travemündében találkoztak. A tanácskozás napirendjén az európai konfliktusok megoldásának lehetőségei és a kelet-európai államok NATO-hoz történő csatlakozása szerepelt. Számunkra az utóbbi téma túnik fontosnak, hiszen nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy hol húzódnak majd a jövőben a NATO határai. A leendő NATO-tagság iránt úgyszólván versenyfutás kezdődött, főleg Lengyelország, Magyarország és Csehország részéről. Legújabban Szlovákia is látszatérdeklödést mutatott a szövetség iránt, bár elkésve, hiszen korábban Oroszországgal kötött katonai szerződést, és így NATO-tagsága reménytelen, orientációja egyértelműen keleti. A NATO-ba siető ún. új demokráciákra hideg zuhanyként hatott Les Aspin amerikai védelmi miniszter kijelentése a konferencián: az USA nem ajánlja NATO-szövetségeseinek, hogy a kelet-európai államokkal belátható időn belül kibővítsék a szerevezetet, vagy esetleg a NATO biztonsági garanciákat nyújtson ezeknek az államoknak. Ehelyett Les Aspin azt tanácsolta, a volt Varsói Szerződés tagállamaival kössenek kétoldalú szerződéseket a korábbinál szorosabb együttműködésről. Ellenkező véleményen van Rühe német védelmi miniszter, aki úgy véli, a NATO szerkezeti átalakulás küszöbén áll, s a jelenlegi NATO-t már nem, de a jövendőbelit ki kellene bővíteni Csehországgal, Lengyelország és Magyarországgal Szlovákiát ö is rendszeresen kihagyja a névsorból. A jelek arra vallanak, hogy Közép- Európa biztonsági légüres térben találhatja magát. Az esetleges kétoldalú katonai megállapodások legfeljebb Csehországra, illetve Magyarországra vonatkozhatnak. Az USA magatartásában kétféle hatás fedezhető fel: egyrészt a Clinton-kormányzat húzódozása az erőteljes külföldi elkö-Képzelt interjú a reményről Farrah Aidid tábornokot képzeletben egyik búvóhelyén találtuk meg Mogadishu déli peremkerületében. Éppen levelet írt. mégpedig egy amerikai katonának, egy bizonyos Hessen Farrah tizedesnek. Ez meglepett, és azonnal rákérdeztünk: Ön amerikai katonákkal levelezik? — Nem katonákkal, csak egy katonával. A Fiammal. Tudja, itt járt, amikor a Megújult Remény hadművelet megkezdődött, tolmács volt, de az év elején viszavezényelték. Úgyhogy most csak így Írogatunk egymásnak. És a kedves felesége hogyan bírja ezt az üldöztetést? — A feleségemet Khagidát senki sem üldözi, egy kanadai kisvárosban él a négy kicsivel. Sajnos, nem tudok neki pénzt küldeni, úgyhogy kénytelen a kanadai kormány szociális segélyén élni. Mit szól ahhoz, hogy 25 ezer dollár jutalmat írtak ki az ön kézrekeritéséért? — Nevetségesen kevés. Sérti az önbecsülésemet, hogy csak ennyire taksálnak. Láthatja, senki sem vezette nyomra őket De jön a Lincoln anyahajó hatezer emberrel és 85 repülőgéppel... — Igen, ez impozáns. De mihez kezdenek itt? Az az anyahajó meg éppen arra jó, hogy a fedélzetén megkezdjék velem a tárgyalásokat Tehát biztos benne, hogy tárgyalni fognak? — Egészen biztos. De akkor mire volt jó az a lövöldözés, egy egész szakasznyi pakisztáni meg a tizenhét amerikai meggyilkolása? — Valahogyan csak értésükre kellett adni, hogy kivel kell itt tárgyalni. V.G. telezettségtől, másrészt Oroszország érdekei. Hiába, az Egyesült Államok számára Oroszország a legjelentősebb keleti tényező, és Jelcin levele az amerikai politikában nyilvánvalóan megtette hatását. Oroszország attól tart, hogy a közép-európai államok NATO-hoz történő csatlakozása elszigetelné a keleti — még mindig — nagyhatalmat, csökkentené esélyeit egy összeurópai biztonsági rendszerhez való csatlakozásban, illetve lehetetlenné tenné ilyen rendszer kialakítását. A biztonságpolitikai kérdésekben egyre nyilvánvalóbbá válik bizonyos érdekellentét az Egyesült Államok és Németország között. Míg Németország maga mellett szeretné tudni a közép-európai államokat keleti A közép-amerikai fél-szigetország (a szigetnek ugyanis csak a fele Haiti, másik fele a Dominikai Köztársaság) ismét a világ közvéleménye érdeklődésének középpontjába került Kolumbusz Kristóf 1492-ben fedezte fel és Hispaniolának nevezte el a szigetet, amelyen később a spanyolok teljesen kiirtották az indián őslakosságot, és néger rabszolgákkal telepítették be a gyarmatot. 1967-ben Haiti francia gyarmat lett, de száz évvel később, 1793-ban a rabszolgák függetlenségi harcba kezdtek, s 1804-ben kikiáltották a világ első néger köztársaságát. Századunkban Haiti a világ egyik legszegényebb országának sorsára jutott, ahol a keménykezü diktatúra jelentette a „normális” állapotot. A legismertebb a Duvalier család uralma volt, az utolsó Jean-Claude Duvalier-t, akit „Baby Doc"-nak becéztek, elűzték, s most emigrációban él. Az ország törvényes feje Jean-Bertrand Aristide elnök, aki választások révén került az állam élére, öt tekinti a térség legbefolyásosabb országa, az USA, az ország törvényes fejének és a demokrácia letéteményesének. Csakhogy Aristide-t egy harcias tábornok, Raoul Cedras megbuktatta, elűzte az országból. Aristide életét egy francia diplomata mentette meg úgy, hogy követségi kocsiba ültette, s Venezuelába menekítette. Mindez 1991-ben történt. Az emigrációban az elűzött elnök nem töltötte idejét tétlenül, és befolyásos támogatókra talált, elsősorban az USA-ban. A demokrácia védelmében a Biztonsági Tanács embargót rendelt el Haiti ellen, s mint akkor megírtuk, kitűnt, a nagy szomszéddal nem volt érdemes ujjat húzni. Az embargó már-már térdre kényszerítette Cedras tábornokot. Ez év július harmadikén Cedras arra kényszerült, hogy megállapodást kössön a törvényes Aristide elnökkel A megállapodás szerint Cedras lemond, Aristide visszakerül az elnöki székbe, az USA segítségével megerősítik az országban a demokráciát. A BT erre visszavonta a blokádot. Közben történt egy és más a világban, ami Cedras tábornoknak igencsak megtetszhetett. Kitűnt, távoli tábornokkollégája, a Szomáliái Aidid igencsak állja a sarat az állig felfegyverzett amerikaiakkal és a soknemzetiségű ENSZ-csapatokkal szemben. Az USA vezetői félnek Vietnam megismétlődésétől, és hajlanak Aidid elismerésére. Az elűzött Gamszahurdía grúz elnök is egyre eredményesebben veszi fel a harcot Sevardnadze hadseregével, amely aligha számíthat előtereként, addig az USA-nak az az érdeke, hogy Európában fenntartson egy bizonyos ellensúlyt a német vágyak fékezésére Az USA a NATO vezető állama, ezt ma senki sem kérdőjelezi meg, de közép-európai megerősödése révén Németország jelentősen növelhetné biztonsági és gazdasági szerepét. A közép- és kelet-európai stabilitást az amerikaiak — úgy tűnik — nem a kis államok útján, hanem az orosz stabilitás révén szeretnék biztosítani. Christopher amerikai külügyminiszter elindult keleti kőrútjára, Magyarországot, Oroszországot, Kazahsztánt, Ukrajnát, Fehéroroszországot és Lettországot látogatja meg. A „keleti frontot” erősíti netán a minap a Washington Postban közölt szavai értelmében, amelyek szerint „Nyugat- Európa többé nem a világ uralkodó része”? Európa a fejét csóválja az amerikai külpolitika alakulása fölött Tény, hogy az USA több taktikai hibát is elkövetett újjáalakuló külpolitikájában, de úgy tűnik, stratégiája az van. BÁTSY GÉZA az afganisztáni szindrómában szenvedő Oroszország segítségére, mert itt is félnek belebonyolódni egy külföldi háborúba. Boszniában sem törődnek sokat a megállapodásokkal, és az ENSZ-csapatok szeme láttára szegnek meg tucatszámra tűzszüneteket. Nos, miért ne menne ez Haitin is? Cedras egyik híve felröppentette a kísérleti léggömböt, és azt hangoztatta: ha az USA fegyveresen be merészel avatkozni, Szomáliát csinálnak Haitiből. Cedras jó fiúnak igyekezett mutatkozni, és megígérte, hogy az elnöki székbe engedi Aristide-t azzal a feltétellel, hogy az majd kegyelmet ad a lázadó katonatiszteknek. Az Aristide hívének számító Robert Mavala kormányfőt azzal hallgattatták el, hogy agyonlőtték igazságügyminiszterét, hadd okuljon belőle. A mintegy kétszáz amerikai katonai szakértőt, akik a hadsereg átszervezésére érkeztek Haitibe, nem engedték kiszállni a hajóból. Tüntetést tüntetésre szerveztek, a fővárosban, Port-au-Prince-ben lövöldözések voltak. Megmutatták, fegyver van, a gerillaháború nem kizárt. A külföldiek hanyatt-homlok menekültek az országból, az ENSZ-szakértők is eltávoztak már. Haiti partjainál felvonult kilenc amerikai és kanadai hadihajó, egy francia fregatt is csatlakozott hozzájuk. A blokád újra életbe lépett. Az amerikai tengerészek már át is kutattak egy Haitiba tartó fehérhajót, de csak cementet találtak benne. Haitin megjelentek az egykori diktátor, „Baby Doc” emberei is. Cedras tábornok magatartását a megfigyelők időhúzásnak minősítik. Az idő pedig a hatalombitorló malmára hajtja a vizet. Ha sikerülne Cedras tábornok „trükkje", s a nagyhatalmak félelmét a külföldi beavatkozástól a katonai junta hatalmának megszilárdítására használhatná fel — igen veszélyes precedens jönne létre, s beigazolódna: a nagyhatalmak szuperfegyvereitől nem kell félni, mert nem mernek belebonyolódni külföldi katonai kalandokba. Az ilyen esetleges tapasztalat szinte ösztönözhetné a kis országok diktátorait arra, hogy semmibe vegyék a nagyhatalmak, az ENSZ és bárki döntéseit. Ez a kis diktatúrák nagy veszélye. Ráadásul az USA-ból már elhangzott a szenátusi ellenzék hangja: Aristid visszatérése Haitire nem ér meg amerikai emberáldozatokat. A Pentagon is úgy véli, a partraszállás Haitin kockázatos, és bizonytalan kimenetelű lenne... o, ÁDÁM PÉTER Mi történik Haitin? Kis diktatúrák - nagy veszélyek — Nagyvilág 1956 és a mai Magyarország Október 23-án ünnepelte meg Magyarország az 1956. évi forradalom és szabadságharc 37. évfordulóját. Az ország legjelentősebb államünnepéhez méltó rendezvénysorozaton emlékeztek meg az évfordulóról, amely nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudatban is a szabadságvágy és az elnyomás egyenetlen harcának szimbólumaként él. Szabad György, a magyar parlament elnöke, történész ezt így fogalmazta meg: „1956 a második világháború után először kérdőjelezte meg a Szovjetunió, a kommunista tömb szilárdságát és jövőjét. Göncz Árpád köztársasági elnök rádióinterjújában rámutatott a forradalom résztvevőinek sokrétűségére, a nemzeti, a szocialista, a konzervatív és a szélsőséges jobboldali áramlatokra. Antall József miniszterelnök németországi kórházi ágyából üzent az ünneplő magyaroknak. Hangoztatta, ha a világ támogatta volna 1956-ban a felkelőket, a forradalom nem bukott volna el. Az akkori követelmények szavai szerint részben a korhoz fűződtek, mint például a semlegesség, de az ország ma már csak az észak-atlanti szövetségben látja biztonságának garanciáit. De voltak olyan követelések, amelyek örök érvényűek, és ugyanúgy fognak élni a nemzettudatban, mint az 1948-49-es szabadságharc eszméi. Szabó Iván a 301-es parcellán, a hősök temetőjében tartott ünnepi megemlékezésen, Boross Péter belügyminiszter a kormányfő képviseletében a POFOSZ (Politikai Foglyok Szövetsége) gyűlésén hangoztatta az új célok megvalósítása érdekében szükséges nemzeti összefogás jelentőségét. Több megnyilatkozásban hangot kapott a kérdés, miért nem sikerül ma az az összefogás, amely 1956 forradalmát jellemezte? A 37. évfordulón is megmutatkozott, hogy a forradalom résztvevőinek sokrétűsége mindmáig létezik. Igaz, egyes követelések csupán nosztalgiaszinten jelentkeznek, amint azt Göncz Árpád mondta. De itt vannak, például a Bolsevistaellenes Szövetség, a Szittyakürt c. lap és más szélsőségesek követeléseiben. Félő, hogy a magyarellenes propaganda — s ez főleg bennünket érint — éppen ezeket a periférikus jelenségeket nagyítja fel. A hivatalos és a lakosság nagy többségének véleményét tükröző méltóságteljes ünnepség szellemisége az, ami 1956 örökségét időszerűvé teszi most és a jövőben. A szabadságvágy, az idegen elnyomás és az önkényuralom elleni cselekvő magatartás a lényege 1956 mához szóló üzenetének. Október 28. — külföldi ünnep Külföldi ünnep lett október 28, Csehszlovákia megalakulásának 75. évfordulója. Csehországban ünnep, Szlovákiában nem, pedig mindkét nemzet első legújabbkori önálló állami létét köszönheti ennek a napnak. Nem akármilyen állam volt az első Csehszlovák Köztársaság, a demokrácia legfejlettebb országa a térségben, kemény dió Hitler terjeszkedésének útjában. Csehországban a demokrácia hagyományápoló ünnepeként tartják számon e napot. Előtte a Csehszlovákia iránti nosztalgia és az önálló cseh államiság került konfliktusba a lapok hasábjain. Vannak, akik visszasirják Csehszlovákiát, vannak, akik a különálló Csehországnak jósolnak gyorsabb előrehaladást. Ettől függetlenül nyilvánvaló, hogy Csehország az, aki Csehszlovákia demokratikus hagyományait folytatja, s Szlovákia nem. Nem csoda, hogy külföldön sokan a nagynevű Csehszlovákia igazi utódjának Csehországot tartják. Az USA partneri viszonyt kínál Folytatódott Warren Christopher amerikai külügyminiszter körútja a volt keleti tömb országaiban. Magyarországot Budapesten a külügyminiszter a térség legstabilabb országának nevezte. Moszkvában részletezte azt az amerikai koncepciót, amely a NATO és a volt Varsói Szerződés viszonyára vonatkozik. Kizárta Oroszország elszigetelődését. Christopher valamiféle partneri viszonyt ajánl a kelet-európai országoknak a NATO-val, de egyik államot, sem csoportosulást nem részesíti előnyben. Az ún. evolúciós koncepció Christopher szerint lerövidítheti a NATO-hoz vezető utat, a fokozatosságra helyezi a hangsúlyt, és óva int a csatlakozás elsietésétöl. A kazahsztáni, belorussziai látogatás nyilván az atomleszerelésnek, a litvániai a demokrácia megerősítésének szólt. Az atomveszély nem múlt el A múlt héten kitűnt, hogy az atomveszélyt nemcsak a kínai atomfegyver-kísérlet jelenti. A többi atomhatalom körében elcsendesedtek azok a hangok, amelyek a kísérletek újrakezdésével fenyegetőztek. Ezzel szemben a Japán-tengerbe süllyesztett orosz atomhulladék okozott világszerte izgalmat. Kitűnt, korábbi egyezmények nem zárják ki az atomhulladék tengerbe temetését, de ez felette veszélyessé válhat. Az orosz atomflotta és atomerőmüvek hulladékát gyakorta süllyesztették a tengerbe, mivel a korábbi egyezmény szerint nem kellett külön tárolókat építeni, s most a gazdasági helyzet ezt nem is teszi lehetővé. Oroszország kezdeti ellenállása után végül mégis megígérte, hogy nem ömleszt atomhulladékot a Japán-tengerbe. Igaz, Japán 100 millió dollárt ígért atomtemetők kiépítésére Oroszországnak Abdic különbékéje Fikret Abdic, a boszniai muzulmán szakadár Belgrádban különbékét kötött a szerbekkel, és Mate Boban boszniai horvát vezetővel a központi boszniai kormány elleni közös fellépésben állapodott meg. Az Abdic által kikiáltott Nyugat-Boszniai Autonóm Tartomány nem veti alá magát a szarajevói kormánynak és a bihacsi térség jövőjét a különféle etnikumok békés együttélésében látja. Ez az ésszerű magatartás anynyira kézenfekvő, hogy csak azon lehet csodálkozni, miért nem jutott ez már korábban valakinek az eszébe. A szerb táboron belül Abdic kezdeményezését szívesen fogadják, hajlanak feléje a boszniai horvátok is, hiszen a közös ellenség, a muzulmánok gyengítését eredményezi. Mind ez idáig a nemzetközi közvélemény nem tulajdonít különösebb jelentőséget az Abdic-féle békének, és nincsenek jelei annak, hogy ezt a folyamatot támogatnák. Hiába, a világ már eldöntötte, hogy vagy a horvátok, vagy a muzulmánok oldalán áll, és ebbe a leegyszerűsített szerb—horvát—muzulmán sémába szorítja a boszniai problémát. Pedig a valóság ennél bonyolultabb: minden oldalon vannak békülékeny és harcias, együttélést szorgalmazó és militáns, agresszív erők. Nem ezek között kellene megvonni a sokat vitatott boszniai határokat, és a békeszeretöket támogatni? Grúziái ellenoffenzíva Gamszahurdia elűzött grúz elnök az abháziai elszakadás után a megrendült tbiliszi kormány ellen nagy offenzívát kezdett, igen jelentős városokat foglaltak el csapatai, és a legfontosabb vasútvonal mentén megközelítették a fővárost. Mint már közöltük, Sevardnadze grúz elnök Oroszországhoz fordult segítségért, és ennek fejében a Független Államok Közösségébe is bevonta az összeomlás küszöbére jutott országát. Az eredmény nem is maradt el, a grúz hadsereg jelentős erősítést kapott Oroszországtól fegyverek formájában, s legutóbb már arról is döntés született Moszkvában, hogy orosz csapatokat vezényelnek a „tengerpart felé vezető vasútvonal védelmére". A kormánycsapatok ennek következtében visszafoglalták Szamtreida városát, amely fontos vasúti csomópont a Poti és Batumi fekete-tengeri kikötők felé vezető útvonalon. A kormánycsapatok offenzívája folytatódik, néhány falut és Honi városát is elfoglalták. A „zviadisták", ahogy Gamszahurdia híveit nevezik, azonban a régi gerillataktikához folyamodtak, felrúgva a korábbi egyezményeket a kormánycsapatok által kiürített városokat foglalták el. A harcok tovább folynak. IVÁN TIBOR hírszemléje
