Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)
1993-09-01 / 9. szám
1993. szeptember 1. y. sz. SZABAD ÚJSÁG Tényleg nincs más megoldás? Mohi tovább épül „A Föld Gyermekei környezetvédelmi mozgalom tisztelt tagjai! Nagyra értékelem munkájukat, amellyel a mi gyönyörű, szabad és önálló hazánk életkörnyezete állapotának javításához igyekeznek hozzájárulni. Egyúttal biztosítani akarom önöket, hogy Szlovákia egészséges életkörnyezetben való boldogulása az én célom is, és az a Szlovák Köztársaság egész kormánvának az érdeke..." Tisztelt Olvasó, a fenti szövegrészlet egy idézet Vladimír Meéiar kormányfő környezetvédőkhöz írt első válaszleveléből, arra a felhívásra, melyet a Föld Gyermekei intéztek hozzá, tiltakozva a mohi atomerőmű építésének befejezése ellen. ígéretesen kezdődik, talán csak a demokratikus jelzőt felejtette ki valaki a haza szó elől... A továbbiakban a kormányfő sajnálkozva emlegeti a múlt rendszer Örökségét, melyet a befektetett milliáríok miatt kénytelenek leszünk tovább ápolni, bármennyire is sajog a szíve önálló hazánk életkömyezetéért. Természetesen kiemeli benne, hogy az erőműből nem fognak hiányozni a legmodernebb biztonsági berendezések sem, s hogy a zöldek által javasolt konverzió, vagyis az épülő atomerőmű gáz-gőz típusú erőművé való átépítésének költségei meghaladnák lehetőségeinket. Eddig a levél. És most nézzük meg, miért van szüksége az önálló Szlovákiának az üzemelő apátszentmihályi atomerőmű után, még egy hozzá hasonló szovjet hagyatékra, egy időzített ökológiai bombára — fokozva ezzel az 1986-os csernobili katasztrófához hasonló eset bekövetkezésének veszélyét. Az erőmű befejezése már négy éve halasztódik. A több milliárdos építkezés eredetileg a volt szövetségi állam költségvetéséből volt fedezve, azóta magunkra maradtunk. Az eddigi beruházások összege 30 milliárd koronát tesz ki. Az eredeti tervek szerint 45 milliárdból kellett volna felépülnie a műnek. Befejezésére ma még 1,3 milliárd német márkára van szükségünk. A német Bayemwerke vállalat szerint azonban — amely a beruházás egyik támogatója — ha európai színvonalú műszaki és biztonsági felszerelésekkel akarjuk ellátni, ahhoz 4 milliárd márkára lesz szükségünk. Ebbe az összegbe még nincsenek beszámítva a radioaktív hulladék tárolásának és az erőmű majdani leállítása (max. 25 év) utáni likvidációjának költségei. A Financial Times állítása szerint jelenleg egy atomerőmű leszerelésének költségei az építési költségek 100-150 százalékát teszik ki. A mai napig nem sikerült még senkinek sem megoldania a radioaktív hulladék biztonságos tárolásának kérdését. Egy reaktor évente 30 tonna radioaktív hulladékot termel. A hulladék tárolását, fennállása idején, a Szovjetunió vállalta. Erre a mai Oroszország valószínűleg szintén kapható lesz, de jelentős felárral (1250 dollár egy kilogrammért). Ezt nehezen fogjuk tudni megengedni* magunknak. A környezetvédők másik kifogása az erőmű ellen, hogy a VVER-440 típusú szovjet reaktor koncepciója még a hatvanas években született, jelentősen elöregedett. így az erőmű nem rendelkezik ún. biztonsági kontajnmenttel, védőburokkal, amely katasztrófa esetén megakadályozná a radioaktív anyagok kijutását a környezetbe. A darmstadti Öko-Institut szerint az erőmű nyugati színvonalra emelése lehetetlen. Ezért a környezetünkért egyre jobban aggódó zöldek az atomerőmű konverzióját javasolják, amelyről egy tanulmányjavaslatot dolgoztak ki az ENERGO TLMACE Kft. vállalat dolgozói. Számításaik alapján tervük megvalósítása a jelenlegi árak és az építkezés állapota szerint 25 milliárd koronás megtakarítással járna. Három változatot dolgoztak ki a már meglévő objektumok részleges kihasználása mellett felépítendő gázgőz típusú villanyerőmű megépítésére. A kormány, a gazdasági minisztérium, s a többi illetékes szerint a konverzió drágább lenne. Állításukat azzal a tanulmánnyal indokolják, amelyet a gazdasági minisztérium készíttetett az apátszentmihályi atomerőmű konverziójának lehetőségéről, s amelynek költségei valóban csillagászati összegekre rúgnának. Elfeledkeznek azonban arról, akarva vagy akaratlanul, hogy Mohi esetében egy még nem üzemelő, tehát radioaktivitással még nem szennyezett objektumról van szó. De ez már egy másik mese... A felmerült anyagi gondok áthidalására a Szlovák Energetikai Vállalat külföldi bankokhoz és vállalatokhoz fordult, mivel a hazai bankok képtelenek az említett óriási hitelek folyósítására. A jelek szerint sikerült partnerekre találniuk — az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, valamint a német Bayernwerk és a francia Electricité de France vállalatok bizonyos feltételek teljesítése esetén hajlandóak hitelt nyújtani. Azok közt szerepel például (a bank részéről) az apátszentmihályi atomerőmű leállítása az évtized végéig, az erőmű privatizálása, és hitelgarancia vállalása a kormány ré-széről. Még nem volt szó a visszafizetés formájáról, amely — ha perverzek akarnánk lenni, úgy is mondhatnánk — „természetben” történik majd. Ugyanis villanyárammal fogunk fizetni a baráti segítségért. Tehát amíg Nyugaton (Franciaország kivételével) sorban állítják le az épülő és a már működő atomerőműveket, addig a nyugat-európai vállalatok szépen Kelet felé exportálják a náluk már a törvények szankciói miatt használhatatlan technológiákat, s ezért tiszta, anyaországaik környezetét közvetlenül nem fenyegető villanyáramot kapnak tőlünk. (tüdő) 7 „ Szegény gazdagok ” Mézet (v)egyenek! A méhek élete sem fenékig tejfel. Erős tél után, kora tavasszal például a cinkék dézsmálják meg a kaptárakat. A madárkák a röpdeszkára szállnak, ütemesen kopogtatni kezdik a nyílás mentén a falemezt, s mikor a méhek kikukkantanak a résen, a tarka tollú kis szárnyasok villámgyorsan elkapják a kíváncsi fullánkos jószágokat... A méhészmadarak csapatokban támadnak. Több, sokszor ötven-hatvan madár „szállja meg” egyszerre a méhes környékét. Am nem lendül mindegyikük támadásba. A „felderítők” éberen őrködnek, míg társaik villámgyorsan bekapkodják a kaptárak mentén röpködő állatkákat, s ha veszélyt észlelnek, riadót fújnak... A verebek és a fecskék is szorgalmasan pusztítják a családokat. Az atka ugyancsak komoly károkat okoz az állományokban. Megtizedelik a rajokat a fertőző betegségek is... Szegény kis rovaroknak rengeteg az ellenségük. A legnagyobb azonban az ember. A gondatlan, felelőtlen ember! Felelőtlen emberek gondatlanságára fizetett rá három évvel ezelőtt az ipolykéri Juhász István is. A zsélyi mezőgazdasági szövetkezet lepermetezte a Kér fölé nyúló egyik heretáblát. Az 57 esztendős méhészt és falubéli szaktársait a gazdaság „elfelejtette” a várható munkálatokról értesíteni. Juhász Istvánnak mintegy 70 méhcsaládja volt akkor. A méhek valósággal eíözönlötték a szépen virágzó parcellát, hisz múlóban volt a nyár, a környéken máshol nem igen akadt jelentősebb méhlegelő. Rengeteg kis rovar mindjárt a helyszínen elhullott, mások elvánszorogtak ugyan a kaptárakig, de ott elpusztultak. Ráadásul testükön behordták a permetet, a mérget a kaptáraikba, s megfertőzték társaikat, valamint a kikelő Hasításokat is. Hullottak szegény jószágok, mesélte a méhész kollégáinak, mint ősszel a falevelek. Beszéd közben még a könnye is kicsordult. Hogyisne, hisz rendkívül erős családjai voltak. Több éves kitartó, következetes munkája ment veszendőbe röpke két hét leforgása alatt. — Mintegy 600 korona károm volt családonként — emlékezik a történtekre —, a tételes kárt megtérítette ugyan a szövetkezet, azonban az elpusztult állatkákat már nem tudtam feltámasztani. Családjaim ma is sínylik a három éve bekövetkezett tragédiát. Juhász István a megcsappant családokat kénytelen volt „összeháziasítani”. Mindez kényszermegoldás volt! A legyengült egyedeket könynyebben megtámadta a fertőző hasmenés is. A méhésznek most 30 családja van. Ez is sok, panaszolja, hisz a mézet képtelenség tisztes haszonnal eladni. Pedig pár éve még nagy tervei voltak, nagy reményeket fűzött a méhészkedéshez. Úgy képzelte, százra duzzasztja a családok számát. Ennyi méh, mondogatta a feleségének, már hoz annyi hasznot, amennyi elég lesz legalább a legfontosabb és legszükségesebb napi kiadások fedezésére. — Nincs a méznek piaca — magyarázza —, a felvásárló üzem 28 koronát kínál az akácméz kilójáért. Ezt viszont nevetséges, már-már megalázóan alacsony összegnek tartom. Számításaim szerint, a mai, egekbe szökő árak mellett, kilogrammonként legalább 50-55 koronáért lenne csak érdemes értékesíteni. Tavaly, rámosolygot a szerencse: szaktársai jóvoltából sikerült néhány mázsa igazán kiváló minőségű napraforgómézet eladnia. Két dollár 90 centet kapott egy kilóért. A többi azonban, mintegy 6 mázsa, a nyakán maradt. Zugfelvásárlók hébe-hóba rányitják az ajtót, ám potom pénzért nem hajlandó elkótyavetyélni a felhalmozott mennyiséget. A tavalyi terméssel együtt most vagy 10 mázsa mézkészletre keres, vár tisztességes árat kínáló vevőt. Az idén közepes volt a hozam: egy családtól átlagban 18 kiló mézet pergetett ki. Tíz vadonatúj kaptára üresen áll, „belakatlan”. A beteleltetéshez 3- 4 mázsa cukrot kell vásárolnia, a mézből viszont nem sikerül nagyobb mennyiséget eladnia. Emellett alaposan megdrágult a cukor, de megemelkedett a különféle védöszer és orvosság ára is!. Legújabban „fertőző költségrothadás” irtja Kér környékén leginkább a családokat. A méhész kaptárait mindig is maga készítette. Persze, talán meg is szólnák az emberek, ha boltban vásárolt házikókba telepítené méheit, hisz asztalos, a famegmunkálás szerelmese. Ha belefárad a szélmalomharcba, felesége, családja vigasztalja, bátorítja leginkább. — Azt tapasztalom — állítja határozottan —, hogy ma az ügyeskedőknek áll a világ, az egyre romló gazdasági helyzet a zavarosban halászoknak, az ingatag törvények megkerülésével, kijátszásával hirtelen meggazdagodni vágyóknak kedvez leginkább. És még valami: úgy érzem, bizonyos felelős (esetleg kormányposztokon tevékenykedő?) személyek a honi méhészetek felszámolását szeretnék elérni, hogy — netán anyagi ellenszolgáltatás fejében? — ezzel teret biztosítsanak a külföldi méz és mézkészítmények beáramlásának. Juhász István azt szeretné, ha az országban új komoly érdekképviseleti és érdekvédelmi szervezet alakulna, amely következetesen harcolna tagjai igazáért, s elsődlegesen a méhésztársadalom érdekeit képviselve — nem ingyen, természetesen — felvállalná mondjuk a méz és más termékek közvetítését is.-— Sokan nem is tudjuk, hová forduljunk érdembeli segítségért — állítja —, saját tapasztalatomból indulok ki: ha a közvetítőnek megérte tőlem a külföldi partner számára annak idején a mézet felvásárolni, megérné a szervezetnek is. Talán az a baj, hogy az államilag fizetett hivatalnokok nem igen voltak érdekeltek az újabb és újabb piacok felkutatásában, legalábbis abban, hogy minél több „bajtársunk” számára sikerüljön termékeire vevőt felkutatniuk. Juhász Istvánt jó méhészként tartják számon, olyan ember, aki tapasztalatait bárkivel szíves-örömest megosztja. Még távolabbi vidékekről is eljárnak hozzá a méhészkedés tudományát tanulni a kezdők. Volt, akinek ingyen is adott néhány rajt, csak hogy nagyobb kedve legyen a foglalatossághoz. A kereteket is egyedül készíti, leggyakrabban a B-9-es mézelő keretek módosított változatát használja. Az atka hatodik éve tizedeli állományát. Azt a családok amelyet komolyabban megtizedelt valamilyen kórokozó, könyörtelenül megsemmisíti. Azt vallja ugyanis, hogy jobb megelőzni a még nagyobb bajt. — Az ügyes méhésznek nem jelenthet gondot az állomány űjrafelszaporítása — szögezi le —, persze más kérdés, hogy érdemes-e újabb családok létesítésébe belefogni? Mintegy 100 kilogramm viaszt és I kiló propoliszt is raktározok. A méhészkedés sok lemondással járó nagy körültekintést igénylő munka és bizony korántsem olcsó mulatság. Szakma, mondja a méhész, de sajnos, olyan szakma, amelytől egyre több embernek elmegy a kedve. [.enni vagy nem lenni? Két malomkő között őrlődnek a méhészek mostanság! ZOLCZER LÁSZLÓ „Az idén közepes hordás volt" (A SZERZŐ FELVÉTELEI) „ Nálunk a méh háziállatnak számít ”
