Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)
1993-09-22 / 12. szám
12 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 22.12.sz. Szeptember 10-től 12-ig tartott Komáromban a Kutatás — Feldolgozás — Továbbéltet és" című nemzetközi tudományos tanácskozás a Duna Menti Múzeum Klapka téri épületének emeleti előadótermében. A népzene, a néptánc tudósai jöttek össze a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, a Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya (melynek vezetője, LISZKA JÓZSEF oroszlánrészt vállalt a szervezésből), a Szlovákiai Magyarok Folklórszövetsége és a Komáromi Városi Művelődési Központ szervezte konferencián, hogy előadásokat tartsanak, megtekintsék a „Kisalföldi szőttes" cimű népzenei bemutatót, ho_gy a „Szabad fórumon”, melyet AG TIBÓR vezetett, megvitassák az aktuális tennivalókat. Természetesen a Szabad Újság is jelen volt a neves rendezvényen. Alig toppantottunk be a folyosóra, máris a Duna-TV kedves szerkesztőnőjébe botlottunk. Elszalasztott lehetőség Hogy szóljon a hegedű ? A Duna-TV két napig forgatott O Hol maradtak a folklórcsoportok vezetői? O „Ha akarj a, nevezheti történelminek” O „Mindenképpen követendő példa” KATONA ISTVÁN: Mondhatnám úgy is, hogy köztünk marad... — A Duna-TV-nek miért fontos ez a rendezvény? — A „Hagyomány és művelődés szerkesztőségnek” több magazinműsora van, az egyik a Regélő, amelyben bel- és külföldi népzenei, néprajzi rendezvényekkel foglalkozunk. így természetes, hogy eljöttünk erre a komáromi tanácskozásra, amely néprajzosok találkozója — mondja FARKAS KATALIN, az említett szerkesztőség szerkesztő-riportere. — A Regélő című műsorban szeptember 25-én öt-hat perc látható majd a két nap eseményeiről. — Szerinted mit oldhat meg ez a találkozó? — Mindenképpen fontos, hogy az érdeklődő fiatalok szakavatott előadókkal találkozhatnak. Ahogy észrevettem, egymás között is megvitatják örömüket-bánatukat, eredményeiket, gondjaikat, tehát nem a szokványos konferenciák hangulata dominál. Lényegesnek tartom, hogy a Vajdaságból, a Kárpátaljáról, Erdélyből is hívtak vendégeket. A sors csapása, hogy a vajdaságból érkezett vendég most infarktussal fekszik a kórházban, s a kárpátaljai meg az erdélyi előadók sem érkeztek meg. Talán ezért nem olyan színvonalas a találkozó, mint amilyennek tervezték. * * * — Beváltotta-e végül is a rendezvény a hozzá fűzött reményeket? — A tanácskozás célja az volt, hogy a magyar népzenetudósok a Kárpát-medence egész területéről találkozzanak, és a kutatás, feldolgozás, továbbéltetés terén jelentkező problémákat megbeszéljék — fogad LISZKA JÓZSEF, az egyik szervező. — Itt van a magyar népzenekutatás színe-java. Szerettük volna, ha ez a konferencia bizonyos módszertani segítséget nyújtott volna a szlovákiai magyar folklórcsoportoknak, zenei együttesek, éneklőcsoportok vezetőinek. Sajnos nagyon kevesen jöttek el közülük. Azt még elemeznünk kell, hogy ez szervezési hiányosság volt-e, vagy egyszerűen az érdektelenség az oka. SZABÓ CSABA szombathelyi főiskolai tanár a tanácskozás nagy személyiségei közé tartozik. Megkértük, mondja el benyomásait. — Nagy örömmel jöttem Komáromba, és szorongásokkal telve. Erdélyben éltem le életemnek nagy részét, onnan figyeltem a szlovákiai magyarság útját, helyzetét, sorsát. Csak turistaként jártam két ízben ezen a vidéken, és sajnos itt .még nem volt módomban gyűjteni. Ág Tibort hetvenháromban vagy hetvennégyben ismertem meg Pozsonyban egy Csemadok-rendezvényen. Azóta tartjuk a kapcsolatot — mindig nagy tisztelője voltam. Örültem, hogy meghívtak erre a konferenciára, de, mint ahogy már említettem önnek, nem minden szorongás nélkül jöttem. Mert zavaros időket élünk. Aggódtam, milyet) körülményeket találok majd itt.” És nagyon megnyugtat, hogy szabadon, ószintén Beszélhetünk. Sajnálom, hogy szlovák kollégák nincsenek jelen, szívesen elbeszélgettem volna velük, számomra biztosan hasznos lett volna. Esetleg számukra is jól jött volna ez a párbeszéd, egy ilyen alkalomból. Ha akarja, nevezheti történelminek is ezt a találkozót, mert ismereteim szerint először fordul elő, hogy Magyarország jelenlegi határain kívül gyűlnek össze a magyar néprajzkutatók, és szabadon eszmét cserélhetnek. Sajnálom, hogy több kollégánk* nem tudott eljönni, de a szándék megvolt, és nem a szervezőkön meg a hatóságokon múlott, hogy így történt. Boldog voltam az este, s nagyon jól éreztem magam: a népzenei bemutatón megbizonyosodtam a felvidéki magyarság életerejéről, népzenei kultúrájának tisztaságáról, arról, hogy fertozésmentes ez a népdalkultúra, hogy tudatosan ápolják és fejlesztik. Összehasonlítva az eddigi gyűjteményekkel, úgy tűnik, továbbfejlődött. Szeretnem, ha a következő években is találkozhatnánk. Reményeink szerint most a Kárpátalja következne, vagy Románia. Ha addig a délvidéki nemzetiségi konfliktusok végére pont kerül, ott is megszervezhető egy ilyen konferencia. Minden második évben találkoznánk Kecskeméten, a közbeeső években pedig a határon túli magyarlakta területeken. Még Ausztria is szóba jöhet. * * * KATONA ISTVÁN neve után Bécs áll a zárójelben. „Néptánctorzulások a színpadon” címmel adott elő, de azt is elmondta, mi tetszett neki, s mi nem. — Ez a fórum mindenképpen követendő példa. A csekély érdeklődés, nem tudom, a szervezőknek köszönhető-e, vagy az emberek spontán lustasága az oka. Pedig színvonalas tudományos konferenciáról van szó, ahol a Kárpát-medencében élő neves magyar tanárok, tudósok tartanak előadásokat. Tehát akkor funkcionálhatna igazán, ha az itt élő kórusvezetők, tanárok is itt lennének, ha ezeket LISZKA JÓZSEF: Itt van a magyar népzenekutatás szinejava KUSZÁK TIBOR felvételei a szakmai tapasztalatokat haza is vihetnék és használhatnák. így sajnos megint úgy néz ki, hogy a szakemberek egymásnak mondják el, amit egyébként is tudnak. Mondhatnám úgy is, hogy köztünk marad... A tanácskozást az „Európai Kulturális Örökség Napjai” című rendezvénysorozat részeként szervezték. Á résztvevőket szombaton este SZENASSY ÁRPÁD, Komárom város alpolgármestere fogadta. Reméljük, ez a találkozó is hozzájárult ahhoz, hogy itt, a Kárpátmedencében megtaláljuk egymáshoz az utat. Akar nádi hegedűvel is... SZÉL JÁNOS Jubiláló gimnázium Fejezetek egy iskola életéből Nyolcvan esztendő ballagott el az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium felett. A néhány társadalmi változást és államrendszert megélt iskola tiszteletre méltó korával gazdag történelmet mondhat magáénak. A múlt századbeli Hont vármegye természeti adottságai és történelmi múltja nem nagyon kedvezett a városi élet kibontakozásának. Noha Ipolyság kedvező fekvésű volt, különböző okok miatt nehezen tudott csak várossá fejlődni, még annak ellenére is, hogy 1806-tól megyeszékhellyé lett. A fejlődés azonban nem állhatott meg. A kisváros jómódú polgárai, akik korábban távolabbi vidékeken iskoláztatták csemetéiket, rájöttek, hogy célszerűbb, ha Hont vármegye székhelyén alapítanak egy középiskolát, ahol nemcsak saját gyermekeik, hanem a város és a környék szegényebb sorsú, ám tehetséges gyermekei is középfokú műveltséghez juthatnak. S ez már nemcsak a város ügye volt. Több évig tartó előkészületek után 1913. szeptember 4-én hatalmas ünnepséggel megnyílt a hőn óhajtott főgimnázium. Áz I. és a II. osztállyal induló új intézet ideiglenes helyiségekben kezdte meg működését: a Honti Kaszinó átengedte emeleti részét, a városháza nagyterme pedig tornateremmé alakult. Az iskola igazgatói székébe BARCZAN ENDRE, jó képzettségű, mély szociális érzékkel rendelkező tanár került. A környék szegény tanulóinak támogatására megalakult a Főgimnáziumi Segítő Egyesület. Az első világháború kitörésével az iskola helyzete is rosszabbodott: a tanárok nagyobb része hadba vonult, s a szegény szülők gyermekei is kimaradtak az iskolából. Az itthon maradt tanárokat a polgári leányiskola tanítónői segítették ki a tanításban. Az 1918-19-es tanévben a tanítás hosszabb-rövidebb ideig szünetelt. A háború okozta sokrétű veszteség az iskola további sorsában is megmutatkozott. Az 1925-29-es évek között már komoly gondok jelentkeztek 1926-ban az iskola élére LYSY MÁTYÁS került, aki szinte faluról falura járva gyűjtötte össze az értelmes gyermekeket. Az 1928-29-es év legnagyobb vívmánya az volt, hogy a kisváros a legszebb épületét, az 1900-ban épült pénzügy-igazgatósági épületet díjmentesen az iskola rendelkezésére bocsátotta. 1929-ben az iskola megkapta a régi községi óvoda épületét is, ahol kollégiumot rendezett be a távolabb lakó diákok számára. A két világháború közötti időszakban a szegény családból származó diákok taníttatására Segélyező Egyesület alakult, amely anyagiakkal es egyéb juttatásokkal támogatta a rászorultakat. Ezekben az években az iskola diákjai jelentős kulturális és sporttevékenységet is kifejtettek. 1930-ban megalakult a szülői munkaközösség. Az _ 1934-38-as években MIKULÁS HORNAK volt az igazgató. 1938 változást hozott az iskola életében. Az intézet élére ismét magyar tanár került. JANKOVICS FERENC személyében. Az, intézmény új neve Magyar Királyi Állami Szondv György Gimnázium lett. A tanítás többé-kevesbé a régi koncepció szerint folyt, s így a szlovák nyelv tanítása valamennyi osztályban kötelező maradt az I. osztály kivételével. A II. világháború éveiben a tanítás akadozott, s végül a gimnázium épületét a Szovjet Hadsereg tábori kórháznak rendezte be. Noha a háborús idők a gimnázium épületét igencsak megrongálták, az ipolysági gimnázium az elsők között volt, ahol 1945 tavaszán — szlovák nyelven — megkezdték a tanítást. JÓZEF FRANO tanárt bízták meg az iskola újjászervezésével és ideiglenes vezetésével. A diákok számának megnövekedése következtében bővíteni kellet a tanári kart, sőt az 1946-47-es évben az érdeklődés miatt reálágazatot is kellett indítani. Az 1948-as fordulat után az iskola vezetése is követte a korabeli politikai irányzatot. 1953-ban megalakult a szlovák nyelvű Tizenegyéves Iskola. Még abban az évben megnyílt a Magyar Tanítási Nyelvű Tfzenegyéves, iskola is, amelynek DIOSI KORNÉL lett az igazgatója. Ettől az időtől kezdve létezett külön a szlovák és külön a magyar tanítási nyelvű iskola. A magyar intézmény igazgatója 1955-57 között SÁGI TÓTH TIBOR. 1957-65 között pedig KÖTELES JANOS volt. A következő átszervezés 1965-ben valósult meg, amikor az alap- és a középiskolák ketté.váltak. A Magyar Tanítási Nyelvű Általános Középiskolát 1965-74 között SINGER AMBROZ igazgatta. Az alapiskolától való különválás számos gondot okozott: nem volt elegendő helyiség sem a tantermek, sem a szertárak részére. Segédeszközöket is az alapiskola kölcsönzött. 1965-ben először jelent meg mindkét iskolában a diáklap, Prameh, ill. Diák címmel, amelynek hasábjain az iskola diákjai bontogatták szárnyaikat, próbálgatták ceruzáikat, tollaikat. 1963-ban megalakult a József Altiig Irodalmi Színpad, amely VAS OTTÓ tanár vezetése alatt főleg az országos fesztiválokon való folyamatos szereplése következtében országos hímevet szerzett. Az 1960-70-es években ismét jelentős változás történt az iskola struktúrájában. Megnyíltak az első gimnáziumi osztályok, s kezdetét vette a középiskola folyamatos átalakulása négyéves gimnáziummá. Egyaránt létesült humán- és reáltagozat is. Az 1974-es iskolai évben az iskola vezetését CSÖMÖR BÉLA vette át. Mivel az iskola vezetése egyre inkább sürgette egy nagyobb és korszerűbb épület felépítését, 1975. május 8-án döntő lépés történt, egy új gimnáziumi épület alapkövét rakták le. Az 1980-81-es tanévet mindkét gimnázium az új, korszerű épületben kezdhette meg. Szakmai szempontból is javultak a feltételek, s az 1981-82-es évtől az iskola órarendje újabb szaktantárgyakkal gyarapodhatott: bevezették a mezőgazdasági, a gépészeti és a közgazdasági tantárgyak oktatását. Az 1989-es rendszerváltás szele megbolygatta a gimnázium életét is. Am csakhamar elcsitultak a kedélyek, mert a legfőbb szempontot mindenki jól ismerte: a tanárnak tanítania, a diáknak pedig tanulnia kell. Ez a szabály pedig kölcsönös együttműködésre, lelkiismeretes munkára kötelez. RÉDLI MARGIT Nehéz ma diáknak lenni A PÉNZ BESZÉL... Országunk gazdasági hanyatlása rányomja bélyegét az iskolákra, a tanulókra is. Jócskán megdrágultak a tanszerek, ráadásul az idén kölcsönzési díjat is kellett fizetni a tankönyvekért. Nehéz ma gimnazistának lenni, derült ki abból a beszélgetésből, amelyet a pozsonyi Duna utcai gimnázium harmadikos és negyedikes diákjaival készítettem. — Mennyi pénzzel gazdálkodtok, és ebből mire telik? ILDIKÓ Az idén sokkal több pénzre van szükségünk, mint tavaly. A kollégiumért azelőtt 40 koronát fizettünk, most 200-at. Az étkezésért 300 koronát kémek, s ha ehhez még hozzászámítom az utazást és a heti költőpénzt, akkor bizony nem túlzók, ha azt mondom hogy otthonról egy félhavi fizetést elhozok. EMESE Ildikó és én is a Lévai járásból vagyunk. Idáig hatvanszázalékos kedvezményünk volt az autóbuszokon, de ezt most eltörölték. Egyetlenegy kedvezményes járatunk máradt, amelyet Ipolyságról indítanak. GABRIELLA Én tglán kicsit jobb helyzetben vagyok. Éberhardról utazom, és a havijegyem csak huszonhét koronába kerül. A havi ebéd kétszáz korona — szerintem megéri, hiszen, ha csak egy hot dogot és üdítőt vennék naponta, azt sem úsznám meg húsz koronánál kevesebből. Hetente általában egyszer arra is van mód, hogy összejöjjünk az osztálytársakkal, barátokkal, s megigyunk egy kávét. Ez talán nem luxus!... CSABA Néhány szót talán mondanék a kollégiumról, mivel magam is ott lakom. Ott is emelkedtek az árak. A kokszért mindent egybevéve havi 850-et kell leszurkolnunk. Hát a kaja, az nem valami nagy szám, de azért tűrhető. Nem tudom, ki hogy van vele, én kijövök heti 200 korona zsebpénzből. Áz utazásom kedvezményes, mivel a szüleim a vasútnál dolgoznak JUDIT Pozsonyiként talán kevesebbet költők mint a „bentlakók”. Viszont nem ízlik a menzakoszt, így lényegesen többe kerül az étkezés. Az árak rettenetesek! A minap majd hasra estem az egyik papírüzletben, ahol néhány füzetért 150 Koronát fizettem. A könyvekről inkább nem is beszélek... MARIÁN Pozsonyi vagyok, de két testvérem van. Hármunknak fél ezres csak az ebéd, ehhez jön még a havi villamosbérlet. Nincs fix zsebpénzem. Ha szükségem van pénzre, akkoj- otthon kérek. AGNES Dunaszerdahelyi járásból való vagyok. Csak átszállással tudok Pozsonyba utazni, ami nem olcsó mulatság. Ráadásul egyáltalán nem eszem húst, ezért a suli étkezdéjébe sem járok, mert ott mindennap húsételt készítenek. így aztán ennivalóra sokat költök. — Gondolom, mindannyian tovább akartok tanulni. Vajon nem árnyékolja-e be ezt a szándékotokat az, hogy a főiskolákon és egyetemeken tandíj bevezetését tervezik? MARIAN Szerintem mindenképen van értelme a továbbtanulásnak, iszen gimnáziumi végzettséggel nagyon nehéz elhelyezkedni. Ha viszont tandíjat kell fizetni az egyetemeken, akkor eljöhet az az idő, hogy csak a pénzesebbek fognak odajárni. Hallottam például, hogy a művészeti főiskola egy vagyonba fog kerülni, de borsos lesz az ára a jogi, a közgazdász s elsősorban a menedzseri diplomának is. S hogy én hova készülök? Még nem döntöttem — vagy a jogira vagy a közgazdaságira. Angol nyelvi alapiskolába jártam, és ez is befolyásolja választásomat. GABRIELLA Szörnyű, ha valakinek gyermekkorától van egy dédelgetett álma a jövőről, és anyagiak hiányában soha nem érheti el. Szomorú, hogy mostanáig a protekció alapján, ezután pedig az anyagi lehetőségek, a tehetősség függvényében lehet diplomához jutni. Még mindig nem a tudás a döntő. Valószínűleg a közgazdaságit választom — ezzel a képesítéssel talán könynyebben el tudok helyezkedni. ' Köszönöm a beszélgetést, és terveitek eléréséhez sok sikert kívánok. VIDA JULIA
