Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-22 / 12. szám

1993. szeptember22 12• sz. SZABAD ÚJSÁG 13 A folklór nem ismer államhatárt TÁNCHÁZTÁBOR ’93 Ez év nyarán hatodik alkalom­mal valósult meg NagyfÖdé­­mesen az Országos Táncháztá­bor, ugyanakkor másodszor ren­dezték meg az Országos Népzenei Tábort is. A két tábor egy időben zajlott. A Szlovákiai Magyarok Folk­lórszövetsége, a rendező, ezáltal még sokrétűbb programot tudott biztosí­tani, és a meghívott, kiváló zenei és táncszakelőadókat, a népszerű pa­rasztzenészeket és táncosokat így ér­téküknek megfelelőbben tudta szere­peltetni. A résztvevők meghatározott időbeosztás szerint vettek részt az oktatási órákon — napi 5-6 óra „kö­telező” tanulási idő állt rendelkezé­sükre. Este 8-9 óra körül aztán kötet­len táncházi program vette kezdetét, rendszerint éjfélig s olykor hajnalig is tartott. A táncházi estek folyamán több tájegység táncával is megismer­kedhetett a mintegy 130 érdeklődő. A haladó táncosokkal magyar­­országi táncházi oktatók — Nagy Zoltán József és Juhász Katalin fog­lalkoztak, a kezdőkkel pedig a hazai Péter Zsolt, Furik Rita, illetve Rich­­tarcsík Mihály, Furik Rita párok dol­goztak. A zenészek oktatását ifj. Csoóri Sándor, Éri Péter és Éri Már-A könyv a legjobb barát, tanították velünk, azzal a rejtett célzattal, hogy kedvet kapjunk az olvasáshoz. Mára ez a bölcs mondás kissé megkopni látszik. Természetesen nem a gondo­lattal van baj... A gazdasági kényszer diktálta áremelések nem kímélik a „könyvipart” sem. Egyre többe kerül a könyvek kiadása, technikai kivite­lezése, és ebből kifolyólag a vásárló is egyre borsosabb árat fizet értük. Ezért mind többen vagyunk, akik az üzletekben a könyveket inkább csak átlapozzuk, s az árcédulára pillantva fájó szívvel tesszük vissza az áhított kötetet. Nem könnyű ma a könyvesboltok­nak sem. Dunaszerdahelyen, kisváros létére, több hejyen is árusítanak könyvet HAJDÚ KATALIN, a Fő utcai könyvesbolt vezetője, ottjár­­tamkor nem éppen rózsás képet festett elém: — Bizony nem úgy van most, mint azelőtt, amikor ha az embernek megtetszett valamelyik könyv, akkor megvette. Ma már inkább csak alka­lomszerűen vásárolnak könyvet az em­berek. Azt, hogy kevesebb a pénz, már régóta a saját oőrünkön tapasztaljuk. Megfigyeltük például, hogy a fizeté­„ Érzi Roland, hogy immár halni fog: / agya veleje fülén kicsorog! / Vité­zeinek üdvöt könyörög, / magáért meg Szent Gáborhoz rebeg / Fogja kürtjét, félti hírét, a jót / Jobbjában kardja, Durandal mered. / Nyílszáll­­lányira a vad parlagok / közt Spa­nyolország felé támolyog. / Két szép fa, négy nagy márványkő van ott, / ahol a fennsík csúcsa legnagyobb. Hanyattdőlve a zöld fűre lerogy, / elalél, mert hogy immár halni fog. " így magyarította a Roland halálá­ról szóló részt Illyés Gyula, miután elmondja az általa szerkesztett Francia irodalom kincsesházának Roland­­énekröl szóló fejezetében, hogy „A költemény és a legenda szerint Ro­land húszezer vitézét árulás folytán egy százszorta nagyobb szaracén se­reg lepte meg. Roland kürtszóval hívja vissza a főhadat. Annak köze­ledtére az ellenség elmenekül. A csata­téren végül csak Roland (a költemény szerint Nagy Károly unokaöccse) van életben. Pótolhatatlan veszteség, hogy Illyés csak ezt a részt fordította, így a franciák nemzeti eposzának máig nem akadt méltó magyarítója (már­mint a teljes eposznak), hisz Gábor ton végezték, ugyanakkor Agócs Gergely a furulya és Nagy Mirtill az ének tanításában jeleskedett. A tábori foglalkozásokon két táj­egység anyagát tanították. A hazai tájegységet Bodrogköz képviselte — felső-tiszaháti és szatmári anyagok­kal tarkítva. Ez utóbbiak oktatásában két táncospár vett részt: Illés János, valamint Urban László, mindketten feleségestül. Ők egyenesen a Duna Menti Folklórfesztiválról érkeztek, s pár nappal korábban még Kalocsán és Szekszárdon mutatták be táncai­kat. A másik tájegység, amelynek tán­caival ismerkedtek a táborozók, az erdélyi Magyarpalatka volt. A táncok tanítása az 1968-69-es néprajzi gyűj­tés anyaga alapján történt, és a Ma­gyar Tudományos Akadémia Népze­nei Intézete bocsátotta az oktatók rendelkezésére. A hallgatók az anyagot szívesen sek előtti napokban visszaesik a for­galom, a fizetések után pedig egy ki­csit megugrik. A konkurencia is so­kat nyom a latban. A választék, sze­rencsére, most valóban gazdag — ki­tűnő lexikonok, értékes könyvsoroza­tok jelennek meg. Sajnos, a rendelés nagyon kockázatos, leginkább a soro­zatok esetében, mert az árakat egyre feljebb kerekítik. A magyarországi könyvek lassan már megfizethetetle­nek lesznek. Egy ideje felkapottak a nyelvkönyvek, amelyeket elsősorban a középiskolások vesznek. Igen so­kan érdeklődnek a klasszikusok iránt. Meg kell hogy mondjam, míg a ponyva- és az erotikus regények szinte elárasztják a piacot, .addig a klaszszikusok hiányoznak. Úgy lát­szik, nem jó befektetés kiadni őket. A tudományos-fantasztikus könyvek és pl. a Rejtő-kötetek változatlanul igen keresettek. Külön megemlíte­ném még a „kasszasiker” könyveket (Megveszem ezt a nőt, Tövismada­rak, Dallas), amelyek méltánytalanul drágák, mégis elkelnek. A mesés­könyvek és az ifjúsági irodalom iránt is nagy az érdeklődés, de csak keve-Andor század eleji Roland-fordítása aligha minősíthető többnek ifjúkori fordítászsengénél. Mindezek után nézzük meg köze­lebbről a költemény „hátországát”. A középkorból az újkorba tartó Európa szinte minden nagyobb nem­zetének volt ún. mondaköre, ám sajnos, nem mindegyik találta meg nagy költőjét, s vált nemzeti eposszá. Az eposszá fejlődésnek ugyanis több fokozata van a kifejlődött nagy költe­ményektől (amilyen az Iliász), az utó­lag szerkesztett ciklusokon át (amilyen a Kalevala), az önálló alkotássá válni nem tudó vagy teljesen elveszett mon­dakörökig (amilyen például az elve­szett vagy talán egyáltalán nem is lé­tezett magyar naiv eposz). A középkori (nyugat-)európai né­peknek három nagy mondaköre volt jelentős hatással a későbbi európai fejlődésre. A germánok Edda-, illet­ve Nibelung-ciklusáról szóltunk már, az angolszászok körében az Arthur királyról és a kerekasztal lovagjairól szóló mondák váltak különösen nép­szerűekké, a franciáknál pedig az úgynevezett Karoling-mondakör, a Nagy Károlyról és lovagjairól szóló mítoszok. Voltak persze más népek­tanulták, sőt a tanulásra szánt időt még meg is toldották a szabadidejük­ből lecsípettel. A zeneórákon Csoóriék nem any­­nyira a tájhoz kötődő zenei anyag, hanem inkább az egyes hangszerek kezelésének, a játszási módnak az oktatását végezték — természetesen a tájegységi zene felhasználásával. A magyarpalatkai anyagot kibővítették a Maros mentivel, mezőségivel, a bodrogközit pedig a szatmárival. A tábornak szép számú külföldi látogatója, hallgatója is volt; főleg Magyarországról jöttek sokan, de Nyugatról is mutatkozott érdeklődés. Ez elsősorban Klaus Frantz szervező­­munkájának, valamint a Svájcban élő Sebők Géza hírverésének volt kö­szönhető. Sebők a tanfolyamot sze­mélyesen is meglátogatta. A svájci táncházszervező pünkösdi táncházá­nak Európa-szerte jó híre van. Bár az időjárás nem kedvezett a sen engedhetik meg maguknak, hogy száz, százötven, kétszáz koronát aa­­janak ki egy-egy könyvért. A Gőgös Gúnár Gedeon ára már száz korona fölött jár, és ez az ár csak növekedni fog. Egy egyszerű, pár oldalas lepo­relló natvan-hetven korona... Nem csoda, ha sokan csak nézelődnek, vá­logatnak; elsődleges szempont, hogv olcsó legyen a könyv. Azért vannak még törzsvevők is, akik rendszeresen vásárolnak nálunk. Sajnos azonban a lopások is megszaporodtak az utóbbi időben. A jövőt elég sötéten lábuk. Ha meg is marad a bolt, nem tudom, lesz-e vevőnk. A forgalom egyre in­kább csökken. * * * Körbejártam a város könyvárusító helyeit, és azt tapasztaltam, hogy a potencionális vásárlók egyenesen a sikerkönyvek polca felé vették az i­­rányt. Csak kevesen voltak, akik az úgynevezett hasznos (pl. termé­szetgyógyászat, egészséges életmód, testkontroll stb.) Könyvekbe is bele­lapoztak. A könyvek értékesebb fele, az Irodalom azonban érintetlenül ma­radt. Jó volna hinni, hogy ez csupán a véletlen műve volt... -vj­nek is mondái, így a spanyol Cid-ro­­máncok vagy az orosz Igor-ének és a Bilinák, ám ezek kevésbé fontosak az imént említett eposzoknál, kivéve a finnek Kalevaláját. Ám most nézzük a Karolingokat! A Karoling-mondák középpontja, mint említettük, Nagy Károly csá­szár, a hatalmas hódító, a keresz­ténység buzgó istápolója. E mondák nagy része az ő hűbéreseinek, pala­­dínjainak hőstetteit mondja el. Az ilyen tárgyú, énekelve előadott ver­ses mondákat a franciák Chansons de gestes-nek, hőstettekről szóló éne­keknek nevezték. Ezek között legfon­tosabb a Roland-ének. „A középkor első tudatos művészi alkotása, a kor erkölcsének és eszme­világának leghívebb tükre — ahogy Illyés minősíti említett antológiájában. — A XI. században keletkezett, bár vannak benne régebbi nyomok is; szer­zője — akinek fő erénye a képzelőerő és a lüktető szerkesztés — ismeretlen. A költemény történelmi alapja a 778. au­gusztus 15-én a pireneusi Roncevaux­­nál vívott csata, amelyben a Spanyol­­országból kivonuló Nagy Károly utó­hadát és annak vezérét, Hrodland bretagne-i grófot a baszkok megtá­madták és lekaszabolták. " Az ének tárgya Roland hősi halá­la. Nagy Károly diadalmas háborút visel Spanyolországban a pogány mórok ellen. Már csak Zaragoza meghódításán. Ennek fejedelme, Marsiba békét kér azzal az ígérettel, hogy a következő évben Aachenben behódol a császárnak, és megke­­resztelkedik. Roland tisztán látja, hogy a mór csak haladékot akar nyerni, ezért ellenzi a békét. Rosszin­dulatú mostohaatyja, Ganelon emiatt nagyfödémesi futballpályán táborozó folkloristáknak, a tábor eredményei­vel, a tanultakkal a résztvevők elége­dettek voltak. Strandolásra a rossz idő miatt nem volt lehetőség, ám Nagyfödémes, a rendezvénynek helyt adó község je­lesre vizsgázott: olyan feladatot vál­lalt magára, amely nem mindennapi — a kultúrház, a községi hivatal, a magyar iskola, mindannyian azt igyekeztek bizonyítani, hogy Nagy- ÍÖdémest érdekli az ilyen jellegű és tartalmú nyári rendezvény, és anyagi áldozatokra is hajlandó érte. Jó ötletnek bizonyult — és való­színűleg kellemes emléket, eseményt jelentett a falu lakosai részére is —, hogy a táncházat két alkalommal a helyi vendéglőkben, a Fényesben és a Reszketősben rendeztük meg. E rendezvényekre a belépés díjtalan volt, a „műsort” pedig a táncháztábor zenészei, táncosai bitosították. A bodrogközi és a széki táncházon is telt ház volt. Ugyancsak nagy sikere volt a záróest kötetlen, családias han­gulatú nyitott táncházának. Kedves vendége volt a tábornak egy estére a közép-európai körúton tartózkodó 30 fős tokiói turistacso­port. Vezetőjük az a Tetsuo Masuna­­ga impresszárió volt, aki márciusban öt hétig tuméztatta Japánban az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes és a Szlovák Népművészeti Együttes (SEUK) közös művészeti csoportját a Szlovákia című, e turné részére alko­tott műsorral. A japánok jelenléte igaztalan gyanakvást vet szemére; Roland sértően válaszol, s ezzel halá­los bosszúra ingerli maga ellen Gane­­lont. Látható mindebből, hogy túl a mondák szépségén s a hősének szer­zőjének tehetségén, a Roland-ének elsősorban azért válik ki a többi naiv eposz közül, mert megint csak egye­temes tárgyról van szó, ahogy az Ili­ászban vagy a hindu eposzokban, Kelet és Nyugat, Ázsia és Európa, kereszténység és iszlám összecsapá­sáról. „Érzi Roland, hogy ideje betel, / Spanyolhont nézve csúcs hegyén he­ver, / egyik kezével ő mellére ver: / "Uram, sok nagy s kis bűnömért, mi­vel / megbántásodat akkor kezdtem el, / hogy megszülettem s mostan végzem el, / halálom percén, kérlek, könyörülj! / Jobb kesztyűjét Istennek nyújtja fel: / angyalhad égből hozzá leröpül." Amint említettük, a Roland-éneket a XI. század végén írta egy ismeret­len énekes (egyesek szerint Turoldus, ám ez a föltételezés mindmáig nem bizonyított) a Rolandról elteijedt hős­dalok nyomán, de a következő száza­dok folyamán a költeményt többször átdolgozhatták. így a hősdal annyira kiteljesedett hogy eposznak is tekint­hető, mely a középkori lélek különös hősiségéről nyújt költői képet, s ezt a hősiséget már nemes eszmények, a hit és a haza szolgálatában mutatja be. Rolandról szól egyébként, me­rőben más stílusban Ariosto Őrjöngő Lóránt című eposza is, amelyre még sorozatunkban visszatérünk. Most in­kább, szokásunkhoz híven, vessünk még egy pillantást a Roland-ének kör­nyezetére, a középkori francia iroda­kellemes színfoltja volt a tábornak, és a rendezvény jó híre így remélhetőleg a távoli szigetországba is eljutott. A Szlovákiai Magyarok Folklór­szövetsége e rendezvényével is igye­kezett hűséggel szolgálni célkitűzé­seit. A tábor anyagi terheinek elvisel­hetőbbé tétele érdekében társrende­zőket keresett és talált. A Csemadok Országos Választmánya, a Szlovák Köztársaság Oktatásügyi Minisz­tériuma (ahol a tábor pályázata ked­vező elbírálást nyert) támogatásának, a falu önkormányzatának s a magán­­vállalkozók adományainak köszönhe­tően a hallgatók-résztvevők kiadásai jelentősen csökkentek. Jelentős támogatást kapott a tábor Magyarországról is. A Rákóczi Szö­vetség Illyés Alapítványa és a Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány lehetővé tette, hogy kivá­ló magyarországi előadókat és zené­szeket kérjünk fel közreműködésre, oktatásra. Vallom és hirdetem, hogy a Kár­pát-medence néptánc- és népzenekul­túrája s egyáltlán a hagyományai egy tőről fakadnak. A másság csak annyi, hogy e kultúra megszólaltatói egyik helyen a magyarok, másikon a szlo­vákok, megint másutt a románok... A táncok ritmusa, a ritka, a sűrűcsapá­­soló, a keményrugózás vagy a fent­­hangsúlyos rugózás minden itt élő náció táncában azonos, vagy leg­alábbis nagyon hasonló. Az egy tőről fakadás felismerése és tudatos vállalása különösen je­lentős a magyar népközösség eseté­ben — a nemzeti tudat megtartását segíti. A táncház- és népzenei tábor ép­pen e kultúra- és hagyománykincs tudatosítását, ápolását szolgálta. Köszönet mindenkinek, aki segített megvalósításában. TAKÁCS ANDRÁS lomra. Mert hiszen a Roland-ének a hegycsúcs, s a csúcsok, tudjuk, hegy­rendszerrel vannak körülvéve. Ilyen hegyrendszer a kor francia irodalma is, amely már ekkor a világirodalom élvonalába kerül. Különösen híresek az úgynevezett trubadúrok dalai. A trubadúrkölté­szet fő tárgya a szerelem. A szerelem a tárgya a széphistóriáknak s az ud­vari regényeknek is. Az elsőre kiváló példa a nevezetes Aucassin és Nico­­lette című történet, amely Tóth Ár­pád mesteri fordításában lett rendkí­vül népszerű magyar nyelven is. A másikra legismertebb példa Trisztán és Izolda története. Ez a breton cik­lushoz, az Arthur-mondakörhöz tar­tozik, ám németek is feldolgozták; a legszebb változata franciául maradt fenn, ráadásul ketten is feldolgozták, Thomas és Béroul, s e két változat modernizálása Bédier XIX. század­ban készült verziója. Ugyancsak a breton mondakört dolgozta föl a kor legnagyobb francia költője, Chrétien de Troyes. A Trisztánon kívül különösen híres Lancelot-ja, Yvain-ja s főként Perce­val-ja. S minthogy még a középkorhoz tartozik, itt említjük meg a két híres „regényt”, A róka regényét és A Rózsa regényét is, noha ezeknek ke­vés köze van a mai értelemben vett re­gényhez, inkább verses széphistóriák ezek, amilyen nálunk az Argirus histó­ria vagy a Szilágyi és Hagymássy-tör­ténet. Am a leghíresebb mégiscsak a Roland-ének, amely Dobossy László szerint „ nem csupán a francia közép­kornak, hanem talán a Dante előtti egész európai irodalomnak is a legje­lentősebb alkotása Könyvnézőben Kinek kell(het) az Irodalom? A nélkülözhetetlen száz könyv Cselényi László rovata 17. A Roland-ének ( Németh Tibor felvétele )

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom