Szabad Újság, 1993. szeptember (1. évfolyam, 9-13. szám)

1993-09-01 / 9. szám

12 SZABAD ÚJSÁG 1993. szeptember 1.• sz. ♦ Természetgyógyászat Az étvágytalanság fitoterápiás kezelése Az étvágytalanság csak akkor beteg­ség, ha hosszabb ideig tart. Általában más betegségek tünete. Nem mindig veszélyes. Ha pl. olyan egyénnél lép fel, akinek súlyfeleslege van, még hasznos is lehet, ha egy ideig keve­sebbet eszik a szokásosnál, mert ezáltal legalább lefogy. Az étvágytalanság kezelésénél a természetgyógyász elsősorban az ét­vágytalanság okát kutatja, s csak azu­tán ad tanácsot a gyógymód alkalma­zását illetően. A kiváltó ok megszün­tetésével a betegség is megszűnik. Étvágytalanság főként két okból alakulhat ki: I. LELKI BETEGSÉG. Az élet­unt, depressziós, csalódott és szomo­rú emberek gyakran étvágytalanok. Az ilyen embernek elsősorban az életmódján,, a gondolkodásán kell változtatni. Értelmet kell adni az élet­nek, s pozitív gondolkodásra tanítani. Ezerjófű (Centaurium erytraea, zemezlc mensia) A gyógynövények közül a nyugta­tó és feszültségoldó hatásúakat ajánlhatjuk. Ilyen pl. a citromfű, a galagonya, macskagyökér, szurokfű, bazsalikom, komló, valamint a kál­­mos gyökér. Teakeverék Hozzávalók: 20 g citromfű, 30 g macskagyökér, 20 g ezerjófű, 30 g fe­kete ürömfű. Elkészítés, adagolás: 1 teáskanál­­nyi mennyiséget 2 dl vízzel leforrá­zunk. 15 percig ázni hagyjuk, leszűr­jük, majd étkezés előtt 20 perccel fo­fyasztjuk (édesítés nélkül). (A tea észülhet csak citromfűből is, amely­nek keserű anyaga nemcsak étvágy­javító, hanem „zöld diazepamként” az idegeket is megnyutatja.) II. GYOMORRONTÁS. Gyomor­rontáskor a gyomorfal gyulladásba jön, s gyomorhurut keletkezik. A gyomorrontást ételek, alkohol, de gyógyszerek is előidézhetik. A gyo­morrontást okozó szert tehát ki kell iktatni. Vannak persze kivételek is, mint pl. az antibiotikumos szirupok miatt kialakult étvágytalanság a gye­rekeknél. Az antibiotikum szedését, ha már elkezdtük, legalább öt napig folytatni kell. A gyógyszereket ezért legjobb étkezés után bevenni, s ha le­het. hideg tejjel leöblíteni. A Tetra­­ciklin. Oxymykoin, Deoxymykoin esetében a tej nem alkalmazható, ezekre a szódabikarbónás vizet vagy pezsgöporból készül üdítőt igyunk. Gyomorrontáskor a következő Gyógynövényeket ajánljuk: apró­­ojtorján, ürömfű, ezerjófű, pemete­fű, sárga tárnics, vidrafű, orvosi zsá­­lya, gyermekláncfű, kakukkfű, cit­romfű, narancshéj. Receptek 1. Hozzávalók: 20 g ezerjófű, 30 g gyermekláncfű (az egész növény a gyökerével együtt), 30 g kakukkfű, 20 g fehér ürömfű. 1 evőkanálnyi mennyiséget (javu­lás esetén egy teáskanálnyit, gyere­keknél pedig csak egy kávéska­nálnyit) 2 dl vízzel leforrázunk, 15 percig ázni hagyjuk, leszűrjük, és édesítés nélkül, mindig 20 perccel evés előtt fogyasztjuk el. 2. Hozzávalók: 20 g kálmos gyö­kér, 30 g fehér ürömfű, 20 g boróka­bogyó, 30 g vidrafű vagy ezerjófű. 1 teáskanálnyi mennyiséget 2 dl vízzel leforrázunk, 15 percig ázni hagyjuk, majd leszűrjük, s naponta három alkalommal édesítés nélkül, 20 perccel étkezés előtt isszuk. DR. NAGY GÉZA Linda a kalocsnis demokráciában avagy Riminiben bikiniben Ha valaki olyan üzemben dolgozik, mint a SZLOVÁK HAJÓGYÁR, annak negyvenévenként egyszer megadatik néhány napot eltöltenie az Adria gyöngyszemének tartott Riminiben, Olaszországban. Az utazás autóbusszal díjtalan, és mi­vel visszafelé elromlik az autóbusz, visszaérkezés bizonytalan. STA­NISLAV MIKULÁSEK prágai pe­dagóguspalánta, másodállásban idegenvezető, bár olaszul nem be­szél, nagyon felkészült. Szinte per­cenként megkérdezi, ki hogy érzi magát, egész úton hűtött üdítőitalo­kat, cseh sört, kávét, teát, kakaót, sőt még levest is kínál a buszon. Nem hiányzik az elmaradhatatlan videó sem a szokásos házikészítésű programmal. Riminibe szombat délelőtt érkezünk, és a nap hétágra süt. A lehető leg­gyorsabban kicseréljük a szállás­helyet a hazaigyekvőkkel, sőt, zuha­nyozás után a fehérneműt is, és irány a tenger. Nem nehéz megtalálni, hi­szen mindenki oda igyekszik, így a kétszobás, konyhás, fürdőszobás apartmanok hamar kiürülnek. Napernyők alatt A rekkenő délutáni hőségben tárt ajtókkal, csupa virág, csupa zöld pompában szunyókálnak a tengerpar­ti szállodák, közöttük-alattuk kihaltak az üzletek, éttermek, fagylaltozók. A parton 40 kilométeres hosszúságban húzódik a homokos föveny, a strand, tarka napemyőrengeteggel, nyugágy­erdővel. Humánus megoldás, hogy a csóró „szórványturistákra’' is gondol­tak, mert a bérelhető rész és a tenger között 25 méteres sávban megenge­dett a nomád fürdőzés is. Ez tu­lajdonképpen a „szocialista” és a di­ákszektor. Szembetűnik, hogy hiába vettük fel a hazai ipar legszeb úszó­nadrágjait, a „fecskeszabásúakat", aki valamit is ad magára, Riminiben fürdőzés közben is hosszú, térdig érő bermudában hancúrozik. Alatta per­sze szintén ott van a fecske — ki tud­ja minek. Amennyire konzervatív a férfiak öltözete, annyira haladó a hölgyeké. Főleg lefelé haladó. A többség biki­niben fürdik,-napozik, amelynek fel­ső részét hanyagul elfelejtik felvenni. s ez meglehetősen kényes dolog. Mert bár egyeseknél teljesen felesleges is lenne (hiszen úgysincs mit beletenni), vannak viszont, akiknek szigorúan előírnám,a melltartó viselését — ki­mondottan egészségügyi szempontból (hogy megkíméljék köldöküket a kise­­besedéstől). Kevés az olyan, akinél a félbikini több, mint az egész. Esti fényár A pajzán, parázna gondolatok, ame­lyek talán az utazás fáradalmaitól le­pik el az embert, estére elröppennek. A kivilágítás ünnepi, a tömeg óriási, másra kell és érdemes figyelni. Tíz­ezrek sétálnak, tolonganak kusza öss­zevisszaságban a megszámlálhatatlan üzlet, játékterem, kávézó, fagylaltozó között. Mindenki vidám, derűs, és mintha mindenki énekelne. Felszaba­dultan árad a rendkívül dallamos olasz beszéd. A járda ismeretlen fogalom. Min­denfajta forgalom, közlekedés, békés hullámzásban és valami módon ren­dezetten az úttesten zajlik. Rendőr nem igen van, mégsincs baleset, rejtély, hogy hogyan csinálják... Savanyú a szőlő... Arról, hogy a pápa hazájában járunk, az is tanúskodik, hogy a szemérmet­len szexhullámnak nyoma sincs. Se erotikus folyóirat, se pomómozi, se pucérkodás, se kazetta, s ez szinte meglepő. Úgy látszik, a pomóáram­­latot a szabadság szele átfújta hoz­zánk. Az öltözködésen kívül még egy dolog különböztet meg bennünket a nyugatiaktól, az, hogy minden vásár­lás és kirakat előtt hosszasan számol­gatunk: a koronát márkára, a márkát lírára, oda-vissza, „retúr”. Sajnos, az eredmény bármely irányban lehango­ló. Példának okáért egy sör négyezer líra, egy pizza hatezer... Igaz, a helyi legalacsonyabbnak számító fizetések is egymillió líra körül vannak, ami nagyjából huszonötezer korona. Á pénzváltás (ha van pénzünk), nagyon egyszerű: miután a bankok bezártak, a pénzváltó automaták vég­zik. Én is megpróbálkozom. Az én automatám elég válogatós. A tízmár­kást bevette, de könnyűnek találta. mert csak kivasalta és visszadobta. Csak az ötvenest ismeri el pénznek, egyem a lelkét. Mivel lírám már van, irány a fagylaltozó, ahol csak óvato­san tobzódom az élvezetekben, mivel a legkisebb „szociadag” is kétezer líra. Nem méricskélik gombócokban, csak egy lapáttal, úgy „ahogy esik, úgy puffan” módra odakenik a tölcsérbe. Minél nagyobb a lapát, an­nál költségesebb a mulatság. így, ha fagylalt van is, lapát nincs, ami a mi ízlésünknek (meg pénztárcánknak) megfelelne. Olcsón lehet szórakozni viszont a játéktermekben, ahol külön­böző, rafinált módon kitalált automa­tákon próbálhat szerencsét az ember — megszámlálhatatlan van belőlük. San Marino-i kárpótlás A napok gyorsan telnek, a magunk­kal bumlizott elemózsia velünk egye­nes arányban fogy. A látnivalók hatá­sára a nappalokat éjjel háromig meg­hosszabbítjuk. Kiáztatott tagjaink kis pihenésre vágynak, változatosságra. Elhatároztuk, hogy a huszonöt kilo­méterre fekvő SAN MARINÓBA lá­togatunk a járati busszal. Az „ősál­lam” nemcsak Olaszországban, de az egész világon kuriózumnak számít. Fellegekbe nyúló magasságban, egy hegytetőn „csücsül” hatvanegyné­­hány négyzetkilométeren — afféle város, illetve városállam, amelynek huszonnyolcezer lakosát önálló par­lament irányítja. Félévenként tűznek ki választásokat, így a korrupció szinte ismeretlen fogalom. Annál is­mertebb viszont az idegenforgalom, amelynek szinte minden alá van ren­delve. A kormánypalota előtti őrség az e­­gyik legérdekesebb látványosság. Bemenni csak pénzért lehet, de a pa­lota elptti őrrel bárki lefényké­­pezkedhet. Érdemes is, mert lezser palotaelengaciája, operettjelmeze, hozzá a kalocsniszerű „klumpával” ritkaszép összhangot ad. Nemcsak a jelmez, a viselkedés is lezser. Bár nem elegyedik szóba a pór néppel a katona, és bizonyára szuronyos pus­kája sincs megtöltve, azért nem áll mozdulatlan pózban. Bele lehet ka­rolni, meg lehet tapogatni... A bazárdömping szép, tarka, tet­szetős. Sok az arany. Olaszországban nem divat az ócskaság. Finom kidol­gozású láncok, karkötők, fülbevalók, függelékek készülnek kizárólag ti­zennyolc karátos aranyból — persze az ennek megfelelő árban. Ajándék lónak... A kíváncsiság bevisz az egyik üzlet­be, ahol váratlan fordulatként honfi­társnőmre találok. A huszonöt év kö­rüli szőke hölgy szlovákul szól hoz­zám. Készségesen megmutat mindent (persze csak az árukínálatból), és pár dolgot meg is tudok róla. Délelőtt van, kevés még a vevő, van idő beszélgetésre is. Pozsonyi kislány, beszél németül és olaszul, szlovákul és magyarul. San Marinoba hirdetés útján került, és mivel mostaná­ban sok a volt szocialista országokból idezarándokoló turista, jó hasznát ve­szik az üzletben nyelvtudásának. Lin­dának hívják, és a nagymamája a Ko­máromi járás egyik kis falujában lakik. Címet cserélünk, és sokáig örülünk még egymásnak. Emlékül ellát díszes prospektusokkal, és egy ötszázlírás­sal, amelynek a felirata Republica San Marino. Lám, a kalocsnis de­mokráciának önálló pénzverdéje is van! Jó érzés fog el, valahányszor A San Marino-i parlament épülete előtt kezembe kerül ez az aprócska fém­pénz. Eszembe juttatja a szédületes ki­látást a vár fokáról, a tengerparti ho­mok forróságát, a víz sós ízét, és talán még a tél közepén is kisiklik majd az „emlékzsákból” a nyár csodás, szik­­rázóan forró lehelete. Benne, mint a palackból szabaduló szellem, ott ka­varog a fagylalt íze, a butikok tarka­sága, a sör hűvössége és Linda moso­lya, amely eljutott a kalocsnis szu­perdemokráciába... BEKE ISTVÁN „Nem álmodok csodaszépet” töltésen csomókban nőtt a fű. A fák mutatták az utat. Feltűntek a kis falu szélső házai. Messze voltam a várostól, az emberektől. Ilyen helyre jár, aki a jövőjére kíváncsi. Az öreg jósnő „azután” évek hosszú sora alatt be­gyakorolt szöveggel bocsátott út­nak. A sorstól, amelyet megjósolt, messze kerültem... A régi tavaszi délelőtt egy bárban jutott eszembe. A kánikula elől mene­kültem oda. Kavartam a kávét és Évát figyeltem. Másik hely, másik jósnő. Hol a kártyákat hol a vele szemben ülő középkorú hölgy arcát, hol engem né­zett. Reménykedtem, hogy beenged a világába. Ma nem jósoltatni jöttem. Miatta. Nemsokára mellém ült. — Adottság ez, vagy adomány? — Erre születni kell, sehol sem ta­nítják. sokat kell ezzel élni. Nehéz sorom volt, amíg idáig jutottam. Ti­zennyolc éves lehettem, amikor elő­ször jósoltam, mégpedig a szüleim­nek. Minden úgy történt, ahogy előre láttam. Gondolkodtam, mi történhe­tett, azt hittem, véletlen volt; végül elmentem egy jósnöhöz, aki azt mondta: tudok jósolni. Azután én jó­soltam neki... Mindenkiben ott van a hatodik érzék, csak nem vesszük észre. Magamnak sohasem jósolok, mert sok mindent kitalálnék, olyat is, ami nem igaz. Másokkal jósoltatok, de nem mindig teljesül a jóslat. „Ha itt nem megy, elköltözöm máshová” — Tegyük fel, hogy ön kivá­lasztott. De mi van akkor, ha egy fo­­gadatlan prókátor kezd jósolgatni? — Előfordulhat, mint minden ezen a világon. A jósokat gyakran érik tá­madások, éppen olyanok részéről, akik nem ülnek oda, és nem jósoltatnak. — Miért éppen egy bárban jósol? — Jó ötletnek tartom. Itt áll a főut­cán. nem valami eldugott helyen. Nincs annyi pénzem, hogy ezt egy külön házban csináljam. Próbálko­zom. Ha itt nem megy, elköltözöm máshová. Csak nem mindjg fogadnak szívesen az emberek. Úgy érzem, Szlovákiában a jóslásgyakorlást mos­tohagyerekként kezelik, nem úgy, ..mint mondjuk Magyarországon vagy Németországban. Azokban az orszá­gokban minden nagyobb városban működik jós. „A betegségemmel megbékéltem” — A gyermekkorára emlékszik? — Szüleim régen elváltak. Két testvérem van. Együtt iakunk, pró­báljuk összehangolni magán­életünket, világainkat. Nem bíznak bennem a testvéreim. Csak anyám hisz bennem. Sohasem voltak igazi barátaim. Mindig lenéztek a betegsé­gem miatt. Csak mostanában kezde­nek rám figyelni. A betegségemmel különben megbékéltem. Feltettem a kérdést, miért pont én. Amióta tudom a választ, megnyugodtam. Most nem akarom a régi sebeket felszaggatni. — Szeret az emberek között? — Érdekelnek a gondjaik, mert az emberek érdekesek, és segítségre van szükségük. Nem mindenki jósoltat, néha csak úgy beszélgetünk. Az e­­gyik vendégemnek maga a „lelkek tudora" adta meg a címemet. Persze, nem akarok senkit megbántani. — Jók az emberek? — Néha sírnak jóslás közben. Ha látom a halált, néni mondom meg, a nagy operáció közeledtét sem. Csak segíteni szabad az embereken! Gon­dolja, hogy elviselnék a rossz hírt! — Szerintem nem mindegyikük. — Szüleim nagyon keményen ne­veltek. Nem mondom, hogy vertek. Magamtól jöttem rá. milyen jó szere­­tetet adni! A betegek tudnak szeretni. Az egészséges emberek elfelejtettek szeretni. Mert megvan a legnagyobb kincsük,, az egészség. — Önnek mi a legnagyobb kincse? — A szeretet, amelyet nyújthatok. Az emberek, ha hozzám jönnek, néha félnek. Olyankor abbahagyom. Fel kell oldanom a feszültséget. A jövő­­jüktöl félnek. Lesz-e mit enni, [esz-e hol aludni... „Egymagám nem tudom helyrehozni a világot” — Mi vár ránk? — Rossz jövő, de ezt úgy is tudja. — Mi a küldetése? — Azt nem árulhatom el! De­hogyis, semmiképp... — Pedig érzem, hogy van. — Egymagám nem tudom helyre­állítani a yilágot. Most nagyon nincs rendben. Én mindenkinek megbocsá­tok. Az erő bennem van. — A jóslásból fakadó hatalomé? — Minden embernek van saját belső e.reje, hatalmas. Biztosan van. — Álmodik? — Régi emlékképek jönnek elő. Nem álmodok csodaszépet. Nem le­hetnek szép álmaim, amíg az embe­rek nem boldogok. Mindenki fut az álmai u.tán. Nem szabad egyedül sza­ladni! Én ezt szeretném. — Én sem álmodok csodaszépet. A kemény küzdés az, ami, nekünk rendeltetett a túléléshez. Éva már tudja. Beszélget, gyógyít. Közben elfogy a cigarettám. Ma nem jósol­tatni jöttem. Az üveg falon túl las­san sötétedik. Mikor leszek végre kíyáncsj a lö­vőmre? SZÉL JÁNÖS Tóth Lehel illusztrációs felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom