Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-28 / 4. szám
8 Fullánkos méhészkesergő Keserédes nektár és ambrózia SZABAD ÚJSÁG___________________ ____________1993. július 28. 4,sz. A világpiacon csökkenőben van a méz ára. Ugyanakkor a túlkínálatból adódó telítettség sem kedvez a méhészeti termékek értékesíthetőségének. Olcsó árajánlataikkal Mexikó és Kína szinte mindenkit maguk mögé utasít. Az utóbbi mindössze 2 márkáért vesztegeti a nyugat-európai piacon az akácméz kilóját. így hát nem csoda, hogy a szlovákiai méhészeket is lesújtotta a méz felvásárlási árának drasztikus zuhanása. Egyedül — az országos „termelés” 5 százalékát kitevő — erdei fenyőméznek van keletje. Az alábbiakban annak jártunk utána, vajon hogyan fogadta a méhésztársadalom a termékeik iránti kereslet csökkenését, illetve hogyan kíván reagálni a bőszítően alacsony árajánlatokra? Eddig 30 ezer kiló...! Dr. Halász István, a Szlovákiai Méhészek Szövetsége Rozsnyói Aiapszervezetének elnöke szomorú látleletet tár elénk: — A nyolcvanas években tapasztalt fellendülés során háromezerről ötezerre gyarapodott a szervezetünkben nyilvántartott méhcsaládok száma. Az akkor virágkorát élő méhészkedés a forradalom évében érte el a csúcspontját. Attól kezdve pedig kétségbeejtő a hanyatlás. A szövetségnek előbb-utóbb meg kell szűnnie, mert nem a méhészek érdekeit képviseli. A Véelár szakfolyóiratot pedig a szajkóhoz hasonlíthatnánk, mivel mindig ugyanazt írja. Még szerencse, hogy más, külföldi szaklapokat is járatunk, s ezekből tartunk rendszeresen előadásokat a méhészeink számára. Négy évvel ezelőtt még 30-35 koronáért vásárolták fel tőlünk a virág- és az akácmézet. A rákövetkező esztendőkben az árral együtt a kereslet is csökkent. Az állami felvásárlók mellett megjelentek a saját haszonra dolgozó „magánbegyűjtők”, akik annyira leszorították az árakat, hogy a vegyes virágmézért 18-20, az akácmézért 20-24, az erdei mézért pedig 45-55 koronát kínáljanak. A virágpor kilónkénti ára 80-ról 60 koronára esett visza. A méhpempőt ellenben senki sem gyűjti. Ha most számításba vesszük, hogy a cukor, az üzemanyag és az egyéb kellékek árai milyen mértékben emelkedtek, akkor egyenesen nevetségesnek és felháborítónak kell minősítenünk a jelenleg érvényben lévő felvásárlási árakat. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a szegény vásárlóknak az üzletekben forgalmazott mézért a nekünk felkínált összeg háromszorosával kell „lakolniuk”. Hát kérem, nálunk semmiféle piac nem működik, csak a tisztességtelenül üzletelőknek, „csencselöknek” áll a világ... Szóval méhészeink a végsőkig elkeseredtek, s megkezdték a méhállomány likvidálását. Az utóbbi idő-szakban mintegy 500 méhcsaládon adtak túl. Miközben az elad(hat)atlan mézmennyiséget 30 ezer kilogrammra becsüljük. Ráadásul a mézet nem tudjuk miben tárolni, mert a rendelkezésünkre álló kannák mind „foglaltak”... A temérdek gond közepette még egy újabb, ez idő tájt gyógyíthatatlan betegség — a költésmeszesedés — is az ellenségeink sorába szegődött. Arról van szó, hogy a varoa atka ellen használt Fluvalinát-szerek, mint az Apistan, Mavrik és a hazai Gabon orvosságok mellékhatásaként a fiasítást meglepte, meglepi a penész. Ez az új kór megtizedeli a méhcsaládokat. Még kimondani is szomorú, de a természet talán így nyújt „segítséget” a méhészek által mégiscsak nehezen kivitelezhető létszámcsökkentésben... „Még verést is kaptam érte” Majgúth Antal rozsnyói lakos gyermekkora óta tart méheket. Jelenleg 75 családdal gazdálkodik, de — amennyiben belátható időn belül nem foglalkozik problémájukkal a kormányzat, eltökélte, hogy az állományt a család mézszükségletének előállítására redukálja. — Két éve teljesen meg vagyunk bénulva. Itt van a nyakunkon a kannaszámra megkristályosodott méz. És ehhez jön még az idei pergetés. Az ősszel esedékes beetetésre pedig mintegy 12 mázsa cukrot kellene vásárolnom, holott eddig még egy kiló mézen sem sikerült túladnom. A tavalyi hordást ugyan átvette egy pelsőci felvásárló, de mivel nem tudta pénzzé tenni, hát üzent, hogy menjek érte... Az erdei „fekete” mézre éppenséggel találnánk vevőt, viszont abból van a legkevesebb. A méhlegelő java részét a mezei virágon kívül a repce, a hárs és a facília teszik ki. Mivel körzetünkben kevés az akác — vándorolni szoktunk a keletebbre vagy a délebbre fekvő járásokba. Igen ám, csakhogy évek óta nagy ravaszsággal kimunkált praktikákkal kussoltatnak el bennünket az „akácolástól”. Tudniillik az akácvirágzás előtt valamilyen betegségre hivatkozva zárlatot rendelnek el a rozsnyói méhészek kárára, majd az akác elvirágzása után sietve feloldják a tilalmat, hogy az ottani méhészek akadálytalanul eljöhessenek a virágzó hársfáinkra. Sosem hittem volna, hogy egyes méhészek méhlegelő féltésükben tettlegességre vetemednek. Egyszer, amikor „csak” Rimaszombat és Losonc irányában zárták el az utunkat, néhányan kelet felé vettük az irányt, és kocsijainkat, azaz kaptárainkat a bodrogszerdahelyi határban szerettük volna elhelyezni, de az ottani méhészek egy csoportja ránktámadt, és ütlegelni kezdtek bennünket. Csupán az emberi butasággal és irigységgel magyarázható az efféle aggodalmaskodás, hiszen egy 300—500 hektáros akácerdőn a helyi néhány tucat méhcsalád mellett még legalább 100—150-nek is jut mézelni való. Sajnos, számunkra ez a nektár már kiábrándítóan megkeseredett. „Se kutyát, se macskát... csak méheket akartam tartani világéletemben." — summázza méhész „ars poétikáját" ajabloncai születésű, de Rozsnyón lakó Gyenes László. Mondandójából az is kiderül, hogy mennyire érte meg neki (pénzben kifejezve) ez a makacs kitartás. — Amikor faluról városra kerültem nem bírtam elviselni az állatok hiányát. Elhatároztam, hogy istállót építek majdani háziállatainknak. Az egyik városatya azonban megneszelte a bűnös szándékot, és sietve a tudomásomra hozta a városi tanács idevonatkozó rendeletét, miszerint az utcák egyik során csak kutyákat, a szembenlévő házsoron pedig kizárólag macskákat lehet tenyészteni. Az istállóból így lett garázs, de mivel a híres rendelet nem tartalmazhott utalást a méhekre, elhatároztam, hogy egy betonalapzaton talált, a kirajzott, és gazdája nem jelentkezvén, általam befogott méhcsaládot megtartom. Hamarosan több is lett belőle, de miután a városhoz közeli méhlegelőket tönkretették a környezetet szennyező ipari létesítmények — a kaptárakat kivittem a jabloncai szőlőmbe. Pillanatnyilag 36 családom van, s az idén egy mozgó kocsit is csináltam a részükre a vándorláshoz. De mivel messzire nem mehettem, a falu egyik elhagyatott völgyébe utaztattam vele a méheimet. Néhány napon belül kiderült, hogy a fékberendezés és a levegőtartály még a méznél is értékesebb. Ezeket ugyanis az éj leple alatt leszerelték a járműről. Igaz, úgysem venném már hasznát, hiszen mire tisztességesebb bevétel lett volna a méhészkedésből, már nincs is értelme az amúgy is kínkeserves vándorlásnak. Még szerencse, hogy a műtrágya és a permetlé drága lett, így legalább a virágok és a róluk gyűjtött méz olyap tiszta, hogy beteg szívemnek ez lett a leghatásosabb orvossága. Eszek is belőle eleget, de számításaim szerint a legjobb étvágyammal sem vagyok képes felélni szorgos méhcsaládjaim fáradozásának morzsákban mérhető hozadékát. Mondhatom, most olyan helyzetbe hozott engem az a fránya világpiac, mint amilyen helyzetben volt ama városi tanács, amikor a korlátozott számú állattartás módszerén okoskodott. Lehet, hogy megszívlelem a régi intelmet, és méhek helyett inkább átállok a kevés költségen eltartható macskatenyésztésre. Ameddig a macskanyávogást is meg nem adóztatják... Végezetül Laci bácsi egyik öntudatos méhe kézfejembe oltott mérgével adott nyomatékot gazdája mondandójának és az egész méh(ész)társadalom romló helyzetének. Még szerencse, hogy a szervezetem elegendő ellenanyaggal rendelkezett a méreg hatástalanításához, így késedelem nélkül papírra vethettem ezt a „fullánkos” panaszáradatot. KORCSMÁROS LÁSZLÓ r Pukkai László: A Hanza Szövetkezeti Aruközpont története — 4. rész A gazdasági tevékenység kibontakoztatása Levéltári adatokkal dokumentálhatjuk, hogy 1934-ben a géposztályból kivált az autóosztály, s önálló tevékenységet folytatott az asztalosműhely is. Az asztalosmühelynek az volt többek között a feladata, hogy bútorokat készítsen a tagszövetkezetek üzleteibe, raktáraiba, vállalja ezek javítását, karbantartását. Az asztalosmühelyben készült az egyes szövetkezeti és kultúrházak berendezése is,. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont szakosodása következtében felépült a galántai hűtőház, majd a 420 vagonos gabonasiló is. Vágtornócon mezőgazdasági telep épült, ahol sertéshizlalással, zöldségaszalással és káposztasavanyítással foglalkoztak. Nemesnebojszán működött a szövetkezet keményítőgyára, amely speciálisan erre a célra nemesített burgonyából készítette a keményítőt. A keményítőgyár gépháza egyike volt Szlovákia legmodernebb gépházainak. Szencen a szövetkezet agyagbányát nyitott és téglagyárat üzemeltetett. Köbölkúton áruraktára, lerakata volt. A felsorolt tevékenységeken kívül a Hanza pálinkafőző szövetkezeteket is létesített. Az elsők közé tartozott a hosszúfalusi, majd a vágvecsei, tornáéi, magyarsóki, szelőcei, negyedi, vágsellyei és vágkirályfai pálinkafőző szövetkezet. A Hanza központ a növekvő áruforgalom mellett a rezsiköltségek csökkentésére is ügyelt. Nemcsak a központ, hanem a fogyasztási szövetkezetek viszonylatában is. Míg például a kezdet kezdetén 6,5 százalék volt a Hanza központ rezsiköltsége, 1936-ban már 4,2 százalék a fogyasztási szövetkezeteké a közös induláskor (tehát 1925-ben) 10 százalékos, a tízéves értékeléskor már csak 7,9 százalékos volt. Az áruközpont az áruit átlagban 4,5 százalékkal olcsóbban adta a vásárlóknak, a szövetkezeti tagoknak, mint a kiskereskedelem. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont a harmincas évek végén — a vissza-csatolás előtt — jutott el a csúcsra. Hatalmas méretben bővült a vonzáskörzete. A visszacsatolás után a volt észak-magyarországi területekre, de lényegében egész Magyarországra — a felvásárlás és az értékesítés terén egyaránt — kiterjedt vonzáskörzete. Az alábbiakban érdemes az egyes osztályok forgalmát külön-külön, kronológiai sorrendben elemezni. Az áruosztály forgalma volt a legmagasabb. A Hanza forgalma az indulás évében — a szakosodás előtt — 2 222 289 korona volt, a szakosodás első évében — 1928-ban — már 30 550 526 korona, a tízéves jubileumi évben — 1934-ben — 40 834 977 korona, 1938-ban, a visszacsatolás évében pedig 81 811 000 korona volt. A későbbi évek forgalmát 1945- ig pengőben adjuk meg (a beváltási arány 7 volt). így 1939-ben 17 723 545 pengő; megjegyezzük, a háborús konjuktúra természetesen hozzájárult a forgalom s egyúttal a haszon növekedéséhez is. Nos, ezen belül az áruosztály forgalma a következőképpen nézett ki: 1928-ban az áruosztály 23 441 950 koronás forgalmat bonyolított le, öt év múlva— 1932-ben — 27 492 840 korona értékűt, 1937-ben pedig 48 221 732 korona értékű. Az ötévenként felsorolt adatok bizonyítják, milyen gyors volt a növekedés az áruforgalom területén. De nemcsak azt, hanem azt is, hogy milyen mértékben szaporodott az új áruknak a mennyisége. A géposztály általában 1928-1935 között évi 350-400 ezer koronás forgalmat bonyolított le, 1936-tól bevétele megduplázódik. Ugyanez vonatkozik a mezőgazdasági osztályra is. A Hanza Mezőgazdasági Szövetkezet megalakulásáig a forgalma 4-5 millió között mozgott, de a harmincas évek elején, a gazdasági válság idején lecsökkent 1,5-2 millióra is. A malomosztály forgalma hasonlóan az áruosztályéhoz, gyors emelkedést mutat. 1928-ban I 729 354 korona volt az évi forgalom. 1932- ben már 3,5 millió korona. Fejlődésében átmeneti törést az 1935. szeptember 11-ei tűzvész okozott, de már 1936-ban 2 448 490 korona az évi forgalom, 1937-ben pedig 6 710 657 korona. A Hanza az 1938-as évtől kezdődően szervezési átalakuláson megy át., azért az eddigi mutatók és osztályok megváltoznak, így kimutatásunkban is más értékrendet kell követnünk. Az 1939-es évben 17 250 000 pengő értékű forgalmat bonyolít le a Hanza Központi Szövetkezet, 1941- ben 17 723 545 pengő értékűt. Itt szükséges megjegyezni, hogy a növekedés azért tűnik ilyen alacsonynak, mert az év január 1-jétől a mezőgazdasági osztály átalakult Hanza Mezőgazdasági Szövetkezetté, azért annak forgalmát külön fejezetben soroljuk fel. A központ és a termelőosztályok tevékenységének minden egyes rezzenésére nem reagálhatunk teljes pontossággal egyrészt az anyag rövidített volta miatt, másrészt az elszámolások különbözősége folytán. Ugyanis a visszacsatolás után egész más mutatók érvényesültek az elszámolásban, mint 1938-ig. Mindenesetre bízunk abban, hogy az olvasó így is reális képet kap a Hanza szövetkezeti mozgalom gazdasági fejlődéséről. Az előző fejezetben elmondtuk, hogy a Hanza csak úgy érhette el célját, hogy ismerte a felvevő és leadó piacot, vagyis piackutatást vágzett. Nos, a Hanza ezen a téren előnyös helyzetben volt, mert Nagy Ferenc és társai, mint a Hangya, majd mint a pozsonyi Központi Szövetkezet ellennőrei ismerték az egész szlovákiai piacot. A következő tényező, amely megkönnyítette a Hanza központ munkáját, a dél-szlovákiai szövetkezetek gazdag hálózata. Magának Galántának alig 20 km sugarú körzetében több mint 30 fogyasztási szövetkezet működött a lehető legjobb eredménnyel. A Hanzával húszéves fennállása folyamán 222 szövetkezet került szorosabb vagy kevésbé szoros kapcsolatba: ebből 137 már a Hanza alakulásának időpontjában működött, míg 85 megalakulásában a Hanza nem kis szerepet vállalt. A Hanza és a fogyasztási szövetkezetek mellérendeltségi viszonyban álltak egymással. A fogyasztási szövetkezetek megőrizték teljes függetlenségüket, üzleti önállóságukat. Az árut üzletrészesként a Hanzátólvásárolták, viszont az általuk a központnak felkínált árut a Hanza felvásárolta, s a piacon értékesítette. A Hanza központ ellenőrei a fogyasztási szövetkezetek kérésére segítettek a könyvelésben, a mérlegkészítésben. A szoros együttműködés azt jelentette, hogy a fogyasztási szövetkezetek által értékesített áru 90 százalékát a központból vásárolták, természetesen kedvezményes áron, s mint üzletrészesek a befizetett üzletrész arányában részesültek az évi elszámolásból, de nemcsak az üzletrész arányában, hanem a vásárolt érték arányában is. A Hanza Szövetkezeti Áruközpont üzletrészesei és üzletrészei már az első négy évben is gyorsan növekedtek. Az igazgatóság jegyzőkönyve alapján megállapíthatjuk, hogy 1925-1928 között 148 fogyasztási szövetkezet mint jogi személy lett a Hanza üzletrészese 3748 üzletrésszel, valamint 121 fizikai személy 1648 üzletrésszel. Az érdekesség kedvéért elmondjuk, hogy a 222 említett fogyasztási szövetkezetből 1900-ig 10 működött, 1910-ig 67 fogyasztási szövetkezettel, 1920-ig 53-mal, 1925-ig újabb hét szövetkezettel növekedett a fogyasztási szövetkezetek tábora. Tehát ahogyan már megállapítottuk, a Hanza Szövetkezeti Aruközpont megalakulásáig 137 a számuk. 1931-ig 10, 1935-ig újabb 20, 1936-1940 között 45 fogyasztási szövetkezet, 1941-1945 között pedig újabb 12 fogyasztási szövetkezet alakult, összesen 85. (folytatjuk)