Szabad Újság, 1993. július (1. évfolyam, 1-4. szám)
1993-07-28 / 4. szám
1993. július 28• sz. SZABAD ÚJSÁG 9 A parasztember szíve most nagyon fáj Az aszály aratott... Kovács István, az Ipolykéri Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke mostanában egy szalmasárga búzacsokrot hord magával a személyautójában. — Fajtavetömagból nőtt, Barbara a neve — kotorja elő a kocsi hátsó ülése alól az egyetlen búzaszemből kisarjadt bokrot,— tavaly ősszel vásároltuk a magot a zsélyi szövetkezettől. Gondosan előkészített jó talajba került. Előzőleg cukorrépát termesztettünk a parcellán, kilencvenegyben istállótrágyát is kapott a föld, hát joggal bizakodtunk, szép termésre számítottunk. A növény kellő időben megkapta a fejtrágyát meg az egyéb, szükséges növényvédő szereket, mégis igen siralmas termést hozott. — A bokrosodáskor hatból csupán két szár szökött szárba, abból is csak az egyikben fejlődtek valamirevaló szemek, a másikban aszottak, satnyák maradtak, négy további sarj pedig — a heteken át tartó kegyetlen szárazság következtében — a kalászosodás előtt egyszerűen elszáradt. Ha kellő időben elegendő csapadékot kapott volna a föld, ha a négy sarjból még legalább kettő vagy három szárba szökkenhetett volna, ha kellően beérhettek volna a kalászokban a szemek... Csupa-csupa „ha”, csupa visszafordíthatatlan, dugába dőlt fohászkodás. Sajnos, túl sokáig elkerülte a vidéket az égi áldás, hosszú heteken át tikkasztotta perzselő hőség a szomjazó földeket. Ipolykér határában a remélt gabonatermés kétharmadát az aszály aratta le. — Tavaly 48 mázsás átlagtermést értünk el, pedig a múlt évben sem volt túlságosan kegyes hozzánk a természet — jegyzi meg az 56 éves elnök —, az idén viszont alig valamivel több mint 22 mázsás hozamra számíthatunk. Nem akarok mindent a szárazságra fogni, de tény és való: a növények az áldatlan körülmények között képtelenek voltak teremni. Kovács István sok mindennel elégedetlen, s nem csupán a gyenge termés bosszantja: — Parlamentünk rengeteg témával foglalkozik — veti fel —, azzal viszont, hogy mi lesz a mezőgazdasággal, szinte senki sem törődik. A földműves soha nem rimánkodott könyöradomány okért, büszke volt a két keze munkájára, s örült a lelke a jó termés láttán... Egyesek azzal vádolnak bennünket hogy túl drágán termelünk. Adnánk mi a búzának akár 150 koronáért is a mázsáját ha két vagy három korona lenne a motorolaj, ha 150—180 koronába kerülne egy mázsa műtrágya, ha nem kerülne egyetlen liter növényvédő szer 1500—1800 koronába, vagy nem szökött volna a gépalkatrészek ára a csillagos égig. Nem állami kölcsönre vágynak, szögezi le azonnal, hiszen a kölcsönt — ráadásul kamatostól — vissza is kell fizetni, hanem alaposan átgondolt, egységes támogatáspolitikára lenne szükség. A hitel — teszi mindjárt hozzá —, agyonüt! Az ipolykéri szövetkezet valójában két „szomszédvár’": Nagykér és Kiskér határait egyesíti. A „közös” 789 hektáron gazdálkodik, ebből 454 hektár a szántó. A szövetkezet 65 állandó dolgozó számára igyekszik megélhetést biztosítani. Az elnök, némi vargabetűt leszámítva 1975 óta dolgozik a mezőgazdaságban. — Biztos piacainkat felrúgtuk, feladatuk, Kelet-Európába és a távoli fejlődő országokba most már a nyugati államok viszik áruikat, mi meg hoppon maradtunk. Eláraszt minket az „olcsó” külföldi áru, a saját készleteinket, termékeinket, terményeinket pedig nem tudjuk értékesíteni. Hát miféle piacgazdaság, piacpolitika ez kérem? Azt mondjuk, a kommunista rendszer diktatúra volt, hát ez a mostani, mi? Legyint. Nem vár választ, ideges. Némi töprengés után szólal meg: Nézzük inkább a saját házunk táját. A szövetkezet 170 hektáron termeszt őszi búzát. Tavaszi árpát eredetileg csak 40 hektárra akartunk vetni, de az időjárás keresztülhúzta a számításainkat. Az őszi repce rosszul kelt, tavasszal ki kellett szántani, hát 15 hektáron ennek a helyébe is tavaszi árpa került a magágyba. Télen nem védte hótakaró a vetéseket, alig jutott a talajba csapadék, aztán hűvös tavasz jött, nem csoda, ha rendkívül egyenlőtlenül fejlődött a gabona. Ezért lett egyenlőtlen az érés is, így a gazdaság 3 kombájnja közül kettő is vígan győzte a termés betakarítását. Pedig az egyik gép már valóságos matuzsálen, szinte múzeumi példány, hisz még 1969 elején vásárolta a jogelőd szövetkezet. Az aratás kezdete előtt 10 ezer liter motorolajat vásároltak. Egy részét készpénzért vették, a többit pedig — mintegy 170—180 ezer korona értékben — július végéig, a gabonáért remélt pénzből akarták kifizetni. Ebből azonban, most már szinte biztos, hogy nem lesz semmi. A szövetkezetnek mintegy kétmillió korona a kintlévősége, a nagykürtösi vágóhíd például 700 ezer koronával, az úgyszintén nagykürtösi tejcsarnok meg mintegy félmillióval adósuk. — Könyörögnünk kell a saját pénzünkért, nekünk viszont azonnal vagy sokszor előre kell fizetnünk az alkatrészekért, a motorolajért, a munkagépért, a növényvédő szerért... mindenért. Kovács István utoljára a szövetkezetesítés „hőskorában”, az ötvenes években látott a mostanihoz hasonló gyatra termést. A szemek besültek, sikértartalmuk alacsony, a gabona legfeljebb takarmányozásra használható. Az idén a szövetkezet búzából 50 mázsás, árpából meg 45 mázsás hozamot remélt. A hiány jelentős. A 110 vagonnyi termés ára fedezte volna a kiadásaikat, 20 vagon búzát kenyérgabonának, 10 vagon árpát pedig a sörgyáraknak akartak eladni, ám egyik minősége sem felel meg a kívánalmaknak. Egy szem gabonát sem tudnak eladni, kell télre az állatoknak! Nincs szárítójuk vagy tisztítóállomásuk, ezért szinte az utolsó pillanatig száron hagyják a termést, a nap ugyanis ingyen elvégzi azt, amiért a felvásárlóüzemnek komoly összeget kellene fizetniük. Ez kockázatos, de hát az egész mezőgazdasági termelés ilyen rizikós vállalkozás... Az Ipoly egyes parcellák végében folyik, mégsem tudja a gazdaság a földjeit öntözni. Az aratáshoz június huszonkilencedikén láttak hozzá, s július tizenkilencedikéig 18 hektár búza és 8 hektár árpa állt még lábon a szövetkezet határában. A szár alacsony, sokszor alig érte el a kombájn vágólapja a kalászokat, szinte semmi szalma sem marad a gépek után a tarlókon. — A takarmánykeverő üzemnek gabonával fizetünk — összegezi az elnök —, cserekereskedelmet folytatunk, mint őseink réges-régen, mielőtt még a föníciaiak feltalálták volna a pénzt... Félő azonban, hogy a legtöbb szövetkezetnek hamarosan már egyáltalán nem lesz mivel kereskednie! ZOLCZER LÁSZLÓ Igazi „férfimunka ” volt DRÁGÁN TERMELÜNK?! Születésnapi beszélgetés Egyéves a, Gömöri Mezőgazdasági és Élelmezési Kamara A parasztembernek sohasem volt sok pénze, de a legínségesebb időkben is volt betevő falatja. Optimizmus tekintetében pedig mindenkinél gazdagabb volt. Nem ok nélkül, tudta. hogy a szűk esztendö(ke)t mindig gazdagabb követi. Azzal is tisztában volt. hogy a termékek piaci ára változó, és ha nem a betakarításkor ad túl az árun, később többet kap érte. Szóval volt kiszámíthatóság a gazdálkodásban. és aki tapasztalt volt, meg egy kis furfangért sem kellett a szomszédba mennie, még gyarapíthatta is a vagyonát. Az utóbbi években azonban azt tapasztalom. hogy a mezőgazdászok között egyre ritkább az optimista ember. Ha ez így van — már pedig így van —, ennek bizonyára nyomós okának kell lennie. Van is. Mert ugye, valamikor — úgy ahogy, de — azért megbecsülték az ország kenyéradóit. Most pedig...? De hadd ne minősítsem! Nézzük ahelyett, hogyan csinálják azt az új példaképeink, a nyugat-európai államok. Ott ugyebár adókedvezményt kapnak a földművesek meg hosszú lejáratú hitelt — természetesen alacsony kamatra. Hogy csődbe ne menjen, védővámmal, agyagi támogatással, elemi csapás esetén pedig gyorssegéllyel segítik. így meg ez Nyugaton, nálunk pedig éppen fordítva. Mindenki fásultan vette tudomásul, hogy a szénakaszálás gyengécske eredményt hozott. Attól sem lett senki nyugtalanabb az ország éléskamráját felügyelők közül, hogy a szemesek sem kecsegtetnek még általános hektárhozammal sem. Az sem aggaszt senkit, hogy egyre drágább minden, s hogy már a mezőgazdasági üzemek is beálltak a munkanélkülieket „termelő” üzemek sorába. Igaz egy valaki azért reagált a helyzetre az illetékesek közül, mégpedig Július Tóth pénzügyminiszter. Egyebek között kijelentette, hogy ha kell, minden élelmiszert importból biztosítanak, de akkor is rákényszerítik a termelőket az olcsó élelmiszertermelésre. Szerintem ez a kijelentés enyhén szólva is szűk látókörre vall. Öt évvel ezelőtt vásárolták fel olyan áron a sertéseket, mint most. A tápok ára azóta duplájára emelkedett, a hús árából — természetesen a mészárosszékben —, már ne is beszéljünk. Egyre többen rebesgetik — és bizonyára nem ok nélkül —, hogy mezőgazdaságunk csődbe juttatása a nyugat-európai országok „hatására”, sőt közreműködésével történik. Ezek az országok ugyanis a kelet-európai mezőgazdaság szétverésével akarnak piacot teremteni a saját többlettermékeik számára. Ha ez így van, az ő szempontjaikat tekintve jó, és főleg gyors — munkát végeztek! FARKAS OTTÓ A Gömöri Mezőgazdasági és Élelmezési Kamara tavaly júniusi alakuló ülésén ott volt szerkesztőségünk is, természetesen az egyéves születésnapján is megjelentünk. Nem is születésnapi összejövetel volt az, hanem számadás, ahoí megtudhattuk, mit is tett, mennyit fejlődött, izmosodott a kamara az elmúlt egy év alatt. Mi azonban inkább arra voltunk kíváncsiak, amit — és főleg, hogy miért — nem tett meg ez idő alatt. Kérdéseinkre a Gömöri Mezőgazdasági és Élelmezési Kamara igazgatója, Tömösváry György mérnök válaszolt. — Igazgató úr, a mezőgazdasági és élelmezési kamara lényegében o-lyan törvényes szerv, amelynek érdekvédelmi feladatot kell betöltenie. A vitás kérdések tisztázásában — mondjuk a feldolgozó vagy a termelő és a felvásárló között — milyen konkrét feladatot vállaltak az elmúlt egy év alatt? — Aki mezőgazdasági termeléssel, mezőgazdasági termékek felvásárlásával vagy feldolgozásával foglalkozik, tagja a kamarának. Nyolcvanhat tagot regisztráltunk eddig, ezek között minden ágazat képviselteti magát. Mi nem állhatunk teljes egészében a termelők pártjára. Hogy miért? — gondolom, nem kell bővebben magyaráznom. Mi tulajdonképpen egyformán képviseljük a termelő, a felvásárló, a feldolgozó, valamint a forgalmazó érdekeit. Tehát széles körű a tevékenységünk, viszont megmondom őszintén: még hiányzik a koncepció. Pontosabban, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezési Kamara papíron már megkapta a reá vonatkozó vázlatos koncepciókat, de sajnos, e koncepció gyakorlására nem kapott jogot. Magyarán: részt veszünk ugyan a különböző tárgyalásokon, összejöveteleken, de határozó, illetve döntő jellegű beleszólásunk nincs. Amit viszont pozitívumként könyvelhetünk el (mivel a kamara vezetőségi ülésén részt vesznek a különböző ágazatok vezetői), sokszor konszenzus alapján megegyeznek a felek. Nem könnyű megegyezni, hi-szen, tudjuk, hogy nálunk a piacgazdaság még (sokszor) a „dzsungel törvénye” szerint működik, ami alatt azt értem, hogy a termelő már abba is beleegyezik, ha a termelési ár 80 százalékát megkapja a temékéért, csak túladjon rajta. Másrészt pedig a feldolgozók kapcsolata, viszonya a kamarához nem túl szoros... — Sok vita volt kezdetben az állami támogatás körül. Nos, kapnak a kamarák állami támogatást, vagy a tagsági illetékből élnek? — Mi egyáltalán nem kapunk állami támogatást, kiadásainkat teljes egészében a tagsági illetékekből fedezzük. Előreláthatólag azonban az év második felében — vagy a jövő év elején — kapunk támogatást. Ez az állami dotáció tulajdonképpen célirányos — egy információs rendszert kell kiépítenünk belőle. — De hát akkor milyen konkrét segítséget nyújtanak a tagoknak? — Tagjaink leginkább a piackutatás terén szorulnak segítségre, sajnos, ez a tevékenység az Állami Regulációs Alap kezében van. Szerettük volna megszerezni ezt a jogot, de kérésünket a mezőgazdasági minisztérium elutasította. Ilyen értelemben konkrét segítségről sajnos nem tudok beszámolni. -tt— A sarjak — magyarázza Kovács István — egyszerűen elszáradtak (A szerző felvétele)
