Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
1993. június 23. Mai nap Szabad ÚJSÁG 11 Kalendárium SZERDA Ma van az év 174. napja Hátravan még 191 nap A Nap kel: 4.47 - nyugszik: 20.45 tÚVHOfutl Arszlán, Szidónia, Szultána, Zolna, ZOLTÁN, Zoltána -Sidónia A ZOLTÁN török eredetű régi magyar személynévből keletkezett. Jelentése: fejedelem. A szultán szó ugyanennek az alakváltozata. Zoltán fejedelemnek, Árpád fiának és utódának a tiszteletére terjedt el, aki 907-től 947-ig uralkodott. A török császárok az egyébként arab eredetű török nyelvű szultán címmel csak 1473-ban cserélték föl addig emírnek nevezett rangjukat. A szláv zlatan (aranyból való) szóból való származtatása megalapozatlan. c Mai tanácsunk 3 ÁLLATTARTÓKNAK A nedves, meleg június kedvez az élősködők elszaporodásának. A toliatkák állandóan a galambon élősködnek, nem hagyják el a gazdaállatukat. Kizárólag a tollat károsítják, a toll állományait, nedvet fogyasztják. Ennek következtében a fertőzött galamb tolla fénytelen, töredezett, kusza lesz, annak ellenére, hogy a galamb a szokásosnál lényegesen több időt tölt tollászkodással. A toliatkák mozgása nyugtalanítja, zavarja a galambokat, ezáltal romlik a takarmány értékesítése, az életet azonban a tollatkák nem veszélyeztetik. Többféle tolltetú is károsítja a galambot. Többnyire csak a tollon élősködnek, van köztük azonban a bőrbe fúródó, vért szívó faj is. A tolltetvek gyorsan szaporodnak, de rövid életűek, legfeljebb egy hétig élnek. A galambokat nyugtalanítják, a vért is szívók senyvessé, vérfogyottá teszik. Q Somolygó ^ Az agglegény: - Tudod, néha iszonyúan vágyom.egy csendes, meghitt otthonra. A nős: - Én is.- Anyu, elmenjek bevásárolni?- Nem. Ilyen cudar időben a kutyát is kár kikergetni.- Akkor mit fogunk vacsorázni?- Majd az apád hoz valamit.- A feleségem megszökött a legjobb barátommal, Jenővel.- Jenő sosem volt a legjobb barátod!- Most már az. ( Jó étvágyat! J VARGABÉLES 10 dkg finommetélt, 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 1 csomag réteslap, 12 dkg kristálycukor, 2 dkg mazsola, 2 db tojás, só, citrom, 1 kiskanál vaníliás cukor, 2 evőkanál zsír A túrót áttörjük, hozzáadjuk a tojást, tejfölt, cukrot, a fele felolvasztott zsírt, citromhéjat, vaníliás cukrot, sót, mazsolát, jól kikeverjük és belekeverjük a főtt finommetéltet. Kizsírozunk egy tűzálló tálat, kibéleljük a réteslappal, majd beleöntjük a maszszát. Befedjük a réteslap másik felével. Bekenjük zsírral és. előmelegített sütőben körülbelül 40 percig sütjük. Vaníliás cukorral megszórva forrón tálaljuk. ,-^\ Időjárásjelentés Borult idő az ország jelentős részén csapadékkal, helyenként viharral. A nappali hőmérséklet 21 és 25 fok körül alakul, délen elérheti a 27 fokot is. Déli illetve északnyugati szél. Csütörtökön és pénteken derült illetve enyhén felhős égbolt, éjszaka 12 és 8 fokig hűl le a levegő, a nappali felmelegedés 21 és 25 fokos lesz. ORVOSMETEROLÓGIA Dél-Szlovákiában a szív- és érrendszeri betegek állapota javul, de a reumatikus betegek nem számíthatnak panaszaik csökkenésére. Az ország területének többi részén az időjárás negatív hatása érvényesül továbbra is. Csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség, idegesség, depresszió, fáradékonyság léphetnek fel. Ezek a panaszok hatványozottabban jelentkeznek a szív- és érrendszeri, a mozgásszervi és a légzőszervi betegeknél. ( A SZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSÁNAK MŰSORA ) VI. 26—VII. 2. SZOMBAT 8.00: Szombat délelőtt. Publicisztikai magazin, benne: riportok, információk, hétvégi műsorajánlat, sajtószemle, orvosi tanácsok, anyanyelvűnk, gazdaságpolitika, tallózó. 12.00: Hírek. 12.10: Slágermúzeum. 13.00: Új-Hullám-Hossz. Mindenki magazinja. 14.00: Nóták, csárdások. 14.25: Iskolások műsora. 14.55: Helyesen szlovákul. 15.00: Népszerű dallamok. 15.20: Mikrofonközeiben. 15.50: Látóhatár. Irodalmi műsor. 16.00: Köszöntő. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Világosság. Egyházi magazin (ism.). VASÁRNAP 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.10: Romantikus. zene. 8.30: Világosság. Egyházi műsor. 9.00: Kölyökvilág. Gyermekműsor. 9.30: Mese. 9.45: Énekel: Lisa Stansfield. 10.00: Hírek. 10.05: Pedagógusnapló. 10.45: Zenés beszélgetés. 11.20: Csevegő. 12.00: Hírek, időjárás, Őportka-számok, műsorismertetés. 12.10: Fiatalok stúdiója. Ifjúsági műsor. 14.00: Nótacsokor. 14.15: Kapcsoljuk a BBC magyar adását. 15.00: Fáklya. Kulturális magazin. 15.40: Hazai tájakon. Néprajzi összeállítás. 16.00: Hírek. 16.05-18.00: Köszöntő. HÉTFŐ 14.00- 18.00: Pavilon. Délutáni magazin, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; UFÓ- híradó; Munkahelyi börze. 15.00: Hírek; Olvasta már? Mivel telt a napja? Heti horoszkóp; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedési információk; Sportmagazin; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból; Műsorelőzetes. KEDD 14.00- 18.00: Pavilon. Délutáni magazin, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Orvosmeteorológia; Stúdióbeszélgetés; Rocklexikon. 15.00: Hírek; Olvasta már? Tájékoztató a hazai sajtóból; Mi történt ma? Rádióbörze; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedés; Stúdióbeszélgetés; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból; Műsorelőzetes. SZERDA 14.00- 18.00: Pavilon. Délutáni magazin, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Orvosmeteorológia; Iskolások műsora. 15.00: Hírek; Olvasta már? Mivel telt a napja? Bűnözési rovat; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedés; Tanácsadás; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból; Műsorelőzetes. CSÜTÖRTÖK 14.00- 18.00: Pavilon: Délutáni magazin, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Anyanyelvűnk; Popszalon; Orvosmeteorológia; 15.00: Hírek; Olvasta már? Mivel telt a napja; Stúdióbeszélgetés; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedési információ; A Pavilon társalgó stúdiója; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap meg jelenő sajtóból; Műsorelőzetes. PÉNTEK 14.00- 18.00: Pavilon. Délutáni magazin, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Orvosmeteorológia; Riport; A hétvége sportja. 15.00: Hírek; Olvasta már? Mivel telt a napja? Rádióbörze; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedési információk; Kulturális ajánlat; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyors vacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból Hétvégi műsorainkat ajánljuk. TV-musor MAGYAR TELEVÍZIÓ Tv1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35-12.05: NAPKÖZI, benne 9.00: Földevők; 10.00: A nagykövet férje. XIII/5. rész; 11.00: Játék; 11.15: Baba-ház; 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Verkli. Piramis együttes. 16.45: Parnasszus. 17.00: Hatalom és szenvedély. 17.30: MOST. 18.00: Hol-mi? 18.15: Pénzvilág. 18.25: NAPKÖZI. 18.45: Esti mese. 19.00: Tokió néfy keréken. Riport-dokumentumfilm. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Balaton Fesztivál. 20.55: És Isten... megteremtő a nőt. Francia film. 22.30: Vízöntő. 23.15: Mestersége: operatőr. 23 55: Híradó. O.OO: Közjáték. 0.05: BBC-Híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP-KELTE. 15.27: Testestüllelkestül. XXVI/25. rész. 16.10: Kérdezz! Felelek. 16.30: Fekete Villám kalandjai. 17.00: Híradó. 17.06: Észbontó. 17.26: Gyerekeknek. Denver, az utolsó dunoszaurusz. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.30: Katonazenekari Fesztivál. 18.55: FTC-Haladás, Labdarúgó Magyar Kupa döntő. 20.55: Helló világ! 21.35: Gondolkodó. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Napzárta előtt... 22.45: A bűnnek is van határa. Francia film. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ STv1 9.00: Híradó. 9.30: Tao Tao. XXVI/24. rész. 9.55: Óvodások meseműsora. 10.20: Polaritások. 11.05: A rock’ and roll fénykora. 11.50: Célpont. 12.20: Rendőrmagazin. 12.25: Teletext-hírek. 16.40: Hírek. 16.45: Crn-crn. 17.45: Kredit. 18.20: Emil Lönnebergből. XIII/11. rész. 18.45: Vetélkedő gyerekeknek és szülőknek. 19.00: Esti mese. 19.10: Számítógépes játék. 19.23: Időjárás-jelentés. 19.30: Híradó. 19.57: Sport. 20.05: Felfedezések világa. 20.55: Stílus '93. 21.05: Rövidfilmek. 21.35: 900 másodperc a könyvekről. 22.00: Híradó. 22.30: Sporthírek. 22.40: Az 5 a 40-ből számainak sorsolása. 22.45: Válogatás a televízió archívumából. 0.05: Teletext-hírek. STv2 16.10: Regionális műsor. 16.20: Gyűjtők magazinja. 17.00: Nemzetközi úszóverseny, Szlovák Nagydíj. 18.10: Események, kommentárok. 18.35: Biográfiák. Mark Twain (ff.). 19.05: Tévégaléria. 19.15: Gazdasági magazin. 19.20: Esti mese. 19.30: Híradó. 19.57: Sport. 20.00: Időjárás-jelentés. 20.05: Menő Manó. 20.10: Lincoln. Amerikai film. IV/1. rész. 21.05: Dokumentumfilm. 21.45: Szlovák dalénekesek. 22.05: Vállalkozók magazinja. 22.35: Események. 23.00: Wimbledon ’93, összefoglaló. 23.50: Teletext-hírek. ÓT 1 14.00: Hírek. 14.05: Érdekességek magazinja. 14.20: Kinobox '93. 15.00: Oázis. 16.00: Kontaktus. 17.50: Ezer vagy kockázat...?! 18.00: Hírek. 18.10: Tévébolt. 18.20: Kincsek. Amerikai dokumentumfilmsorozat. 2. rész. 18.45: Gyerekek a De Grassi utcából. Kanadai filmsorozat gyerekeknek. 3. rész. 19.10: Esti mese. 19.30: Események. 20.05: A nyakék. Cseh-német filmsorozat. 11. rész. 20.5: Vetélkedő. 21.35: Az erő világa. 11. rész. 22.05: Események, kommentárok. 22.35: Rendőrmagazin. 22.40: Az 5 a 40-ből számainak sorsolása. 22.45: Dodd úr értekezleten van. Tévéfilm. 0.05: Hírek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ ORF 1 9.05: Óra et labora. Német-osztrák filmsorozat. 10.15: Tudományos magazin. 12.00: A természet birodalmában. 13.35: Doogie Howser. 14.00: A Waltonok. 14.45: A Meier család. 15.50: Aranyeső. 16.30: Ding Dong. 17.10: Wurlitzer. 18.30: Trapper John, M. D. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Elet a Matterhornon. 21.55: Minden lében két kanál. 22.45: Ok nélkül lázadó. Amerikai film. 0.30: Hírek. 0.35: A simlis és a szende. ORF 2 8.30: Panorámaképek a tartományokból. 17.00: Szak-képzés. 18.00: Óra et labora. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tvhíradó. 20.15: Párbaj. 21.15: Extra. 22.30: Esti sport. 22.35: Emlékezés. 23.35: Ingeborg Bachmann Díj '93. 0.05: Round Midnight. DUNA-TV 16.10: Diploma előtt. Amerikai film. 18.30: Mesesarok. 19.00: Kórház a város szélén. XX/12. rész. 20.00: Szép magyar komédia. Magyar film. 21.25: Gazdakör. 21.55: A Téka együttes műsora. 22.20: Évforduló. EUROSPORT 10.00: Teniszmagazin. 12.00: Labdarúgás. 13.00: Labdarúgás. Amerika Kupa Ecuador '93. 15.00: Férfi kosárlabda Eb. 17.30: Olimpiai magazin. 18.00: Nemzetközi Triatlon Pro Tour. 19.00: Férfi kosárlabda Eb. 20.30: Labdarúgás. Amerika Kupa Ecuador ’93. 22.00: Kickbox. 23.00: Férfi kosárlabda Eb. 0.03: Labdarúgás. Amerika Kupa Ecuador ’93. SAT 1 14.15: Szomszédok. 14.45: Bonanza. 15.45: A bosszúállók. 16.45: Kockáztass! 17.20: Menj az egészre! 18.30: Híradó. 18.50: Sporthírek. 19.00: A szív az adu. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Népszínház. 21.55: Margarethe Schreinemakers showja. 23.30: A profik. RTL 13.00: Wimbledon '93. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Kojak-sorozat. 22.15: A Stern tévé magazinja. 23.15: A sokkoló. Amerikai horrorfilm. PRO 7 17.20: Rajzfilmek. 18.30: Kör bubi két dámával. 19.00: Csendes kis otthonunk. 19.30: Roseanne. 20.15: Matlock. 22.05: Jake és McCabe. 22.55: Vasharcos. Amerikai fantáziafilm. Rádióműsor POZSONY - MAGYAR ADÁS 14.00-18.00: Pavilon, benne 14.00: Hírek; Eseménynaptár; Orvosmeteorológia; Iskolások műsora. 15.00: Hírek; Olvasta már? Mivel telt a napja? Bűnözési rovat; Kívánságműsor. 16.00: Hírek; Közlekedés; Tanácsadás; Játék. 17.00: Napi krónika; Gyorsvacsora; Összefoglaló a nap eseményeiről; Tájékoztató a másnap megjelenő sajtóból; Műsorelőzetes. KOSSUTH RÁDIÓ 8.40: Napközben. 11.35: Galeri. Grendel Lajos regénye. 8. rész. 12.00: Déli Krónika. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.30: Hitélet. 15.05: A Határok nélkül naplója. 16.00: Délutáni Krónika. 16.20: Zenefórum. 18.00: Esti Krónika. 19.30: Mese. 19.40: Verses összeállítás. 20.05: Népzenei emlékeim. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Világstúdió. 22.00: Késő esti Krónika. 23.05: Archívumok mélyéről. PETŐFI RÁDIÓ 9.10: Zene-szó. 11.15: Szív küldi... 12.00: Nóták. 13.10: Ion Luca Caragiale: Leonida naccsás úr és a reakció. Bohózat. 14.00: Pihenőidő. 17.05: Kölyökrádió, 17.32: Ziccer. 18.30: Segíthetünk? 19.05: Rockújság. 19.55: Közvetítés az FTC-Haladás labdarúgó-mérkőzésről. 21.10: Operettrészletek. 22.00: Lena Horne. 23.10: Napforduló. BARTÓK RÁDIÓ 9.05: Pódium. 10.05: Emberi dolgok. 12.05: Hangverseny. 13.05: Barokk muzsika. 14.20: Arthur Rimbaud: Hamuíz száll a levegőben. 15.22: Zenekari muzsika. 17.00: Metronóm. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Haydn: Aki hűtlen, pórul jár. Opera. 22.05: Három szólamban. 23.30: Jazz. Mozik műsora POZSONY • HVIEZDA: Szívbéli tánc (ausztrál) (15.30; 18.00; 20.30) • YMCA: Szél (amerikai) (15.30; 18.00; 20.30) • TATRA: A látogatók (francia) (14.30; 17.00; 19.30; 22.00) • SLOVAN: Szökőkút Zsuzsannának II. (szlovák) (11.00; 13.00; 15.00; 17.30; 20.00) • MIER: Kék acél (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • MLADOST: Sister act (amerikai) (15.00; 17.30; 20.00) • CHARLIE CENTRUM: A folyók nem állnak meg (amerikai) (17.00; 19.30) «Téged egyedül (amerikai) (18.00; 20.15) • A banda árnyékában (amerikai) (22.00) • Doc Hollywood (amerikai) (22.15) • Hair (amerikai) (20.00) • Volt egyszer egy király (cseh) (17.30; 19.30) KASSA • DRUZBA: A folyók nem állnak meg (amerikai) (16.30; 19.30) • SLOVAN: Szökőkút Zsuzsannának II. (szlovák) (15.45; 18.00; 20.15) «SPEKTRUM: Csók, anya (magyar) (16.00; 19.00) • ÚSMEV: Veszett kutya és Glória (amerikai) (16.00; 18.00; 20.00 • TATRA: A látogatók (francia) (15.30; 17.45; 20.00) • ELÁN: A nevem: Senki (német-olasz-francia) (18.00) DUNASZERDAHELY • LUX: A kickbox nagymestere (amerikai) (17.30) • Egy asszony illata (amerikai) (20.00) KOMÁROM • TATRA: Sister act (amerikai) (17.00; 19.00) C Filmvilág ) Wayne és Garth tovább őrül Wayne és Garth, a két félőrült, zavaros fejű humorzsák Wayne’s Worldje újabb bugyuta viccözönnel árasztja el az óvatlan nézőt. Mike Myers és Dana Carvey között először komoly nézeteltérések támadtak a forgatókönyv körül, de már kibékültek. Március óta Los Angelesben dolgozik a stáb. Horoszkóp BAK (XII. 22-1. 20.) Szerencsés: Valaki önről ábrándozik, de meg sem meri közelíteni. Minthogy a közeljövőben nem remélhet jelentős anyagi jobbulást, nem is meri bombázni érzelmeivel. Ha neki nincs is szerencséje, ön számíthat valami pénzmagra. Kivételesen szálljon be egy szerencsejátékba! VÍZÖNTŐ (I. 21-41. 20.) Átlagos: Legyen továbbra is nagyon óvatos és elővigyázatos! Meglehet, hogy kisebb anyagi gondjai támadnak, s a leghalványabb elképzelése sincs arról, hogyan oldja meg őket. Vegyen mindenesetre egy játékszelvényt, s mindjárt dobja is be! Nehogy megfeledkezzék róla! HALAK (II. 21-111. 20.) Egyhangú: Ezt ellensúlyozandó, rengeteg dolgot tehet. Öltözzön ma divatosan, vegye magára a nyár élénk színeit. Reggeli, sietve felhörpintett kávéját helyettesítse ínycsiklandozó falatokkal. Szokásával ellentétben engedjen meg magának egy-két pajzán viccet, és ne rejtse el mosolyát, ha megrökönyödnek kollégái! KOS (III. 21-IV. 20.) Jelentős: Ha akarna sem tudna munkahelyi problémákkal bíbelődni: ma a szívügyek vagy a családi események kerülnek előtérbe. Készüljön fel rá, hogy esetleg vesztesként kerül ki a szerelmi vagy a családi vitából. Kénytelen alávetni magát a család akaratának, akkor is, ha szíve mélyén nem ért egyet velünk. BIKA (IV. 21-V. 20.) Laza: Vidáman, játékosan kerülgeti az akadályokat, csaknem minden sikerül, amibe belekezd. Határozott formát öltenek elképzelései, amelyekért annyit küzdött. Az elismerés sem késhet sokáig! A szerelemben is könnyed. Tett és gondokat ma egy pályán halad. IKREK (V. 21—VI. 21.) Emlékező: Egészen kivételes a memóriája, s ennek a tulajdonságának már sok mindent köszönhetett élete során. Most ismét az emlékezőtehetsége segített abban, hogy elkerült egy könnyen kellemetlenné váló helyzetet. Nagy kár, hogy ezt a kitűnő adottságát nem hasznosítja kellőképpen! RÁK (VI. 22—VII. 22.) Nagyon jó: Azon ritka napok egyikét fogta ki ismét, amikor belső harmóniája csaknem tökéletes. Azért csak majdnem, mert önnél sohasem lehet tudni. Szeszélyes és lelki életét tekintve ingatag. Most viszont minden rendben van. Hát kell ennél nagyobb boldogság? Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Pompás: Egyszerű, kellemes, könnyed nap elé néz. Persze, ha ön is úgy akarja. Ám meggondolhatja magát, és ha siet, akár pokollá is teheti önmaga, de környezete életét is. Naná, hogy nem akar ilyet! Őrüljön tehát a nyárnak, akár süt, akár esik! SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.) Boldog: Még mindig a szerelem tölti ki az életét. Mintha nem is szürke hétköznap volna. Állandó ünneplésre, csillogásra vágyik. Partnere mindent megtesz annak érdekében, hogy elképzelései megvalósuljanak, hogy elégedett legyen. Nem árt az óvatosság, mert társaságban kissé eltúlozhatja a dolgot. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.) Csodás: Régóta vár a nagy Őre, mindennap abban bízik, hogy talán ma lesz a nagy találkozás. Kitartásáért a sors kegyes lesz önhöz, s valóban megajándékozza azzal, amit oly régen áhít. Ha lányos zavarában nem csinál valami nagy csacskaságot, számíthat rá, hogy ez tartós kapcsolattá alakul. SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.) Vidám: Ha már semmi ígéretes nem történik önnel ezen a héten, legalább a hangulata legyen jó. Ehhez egy találkozás is hozzásegíti. Rég nem látott barátjával felidézhetik a régi szép időket, az egykori csínyeket. Sokszor ilyen apró dolgok adnak erőt a további küzdelmekhez. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Szertelen: Komoly elismerésben részesül a munkájáért. Régóta várt és számított valami hasonlóra, de azért igyekezzen örömöt mutatni. A kapott pénzből vigye el a párját egy jó étterembe. Vacsora előtt és közben ne az árakkal törődjön, mert így elrontja az örömét.