Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-23 / 144. szám

12 Szabad ÚJSÁG Sport 1993. június 23. Az SZNL I számokban Átlagos bajnokság volt A múlt bét szombatján — mint köztudott — befejeződött a labdarúgó SZNL I 1992/93-as kiírása, amely egyben az utolsó nemzeti liga I évfolyama volt Szlo­vákiában. Az izgalmak egészen az utolsó fordulóig fokozódtak, hiszen akkor dőlt el, melyik csapat lesz a hatodik feljutó a jövő évi I. Szlovák Labdarúgó Ligába, s a táblázat végén is volt még kérdőjel: mégpedig az, melyik csapat esik ki, illetve ki játssza az osztályozol. A válaszok ma már ismertek, de tekintsünk vissza az elmúlt bajnoki idényre — mégpedig a számok, adatok tükrében. Gólok Összesen 582 alkalommal találtak a hálóba a legfelső szlovák labdarúgó-baj­nokság résztvevői. Ebből ősszel 303 ta­lálat született, mfg tavaszra 279-et hagy­tak. Ha a tavalyi évadhoz viszonyítunk, kitűnik, hogy akkor fordított volt a hely­zet. 586 találatot értek el a múlt bajnoki idényben, ebből kevesebbel ősszel (286), míg tavasszal 300 alkalommal voltak eredményesek a játékosok. A leg­több gólt az FC KoSice és a Éilina lőtte,. 59-59-et. Mintegy szimbolikus, hogy a bajnokság utolsó helyezettje érte el a legkevesebb találatot, mindössze 23-at. Ebből kifolyólag is kell majd a Senica csapatának megmérkőznie az osztályo­­zóban. A legjobb védelme — természetesen beleértve a kapust is — a Banská Bystri­­cának volt. Igencsak figyelemre méltó az a 14 gól, amelyet az említett együttes a harminc forduló során kapott. Ebben mindenképpen oroszlánrésze volt Ju­­raéka portásnak is. Ugyancsak szokatla­nul kevés gólt kapott az FC KoSice (24), a legtöbbször viszont a jolsvaiak voltak kénytelenek saját hálójukból kiszedni a labdát. Egy játékos egy mérkőzésen három­nál több gólt nem lőtt, de ez is csak ket­tejüknek — Ürge (Vráble) és Vlőek (Levice) — sikerült. A legtöbb gól egyébként az utolsó fordulóban esett (29), míg a legkevesebb találatot a 21. fordulóban értek el, mégpedig tizenket­tőt. Nézők Ilyen vonatkozásban nem lehet telje­sen pontos adatokkal szolgálni, hiszen az egyes jelentésekben sokszor komoly eltérések mutatkoztak a nézőszámot il­letően. A nem hivatalos kimutatások alapján a legtöbben a Homonna hazai Ma osztályozó mérkőzéseit látogatták, több mint 25 és fél ezren nézték meg 15 otthoni mérkő­zésüket. Ez pedig egy egészen szolid át­lagnak — 1706 — felel meg. Többnyire a Privigye stadionjában is meghaladta az ezret a nézők száma, s Besztercebányán ugyancsak szép számban látogattak ki a meccsekre. A leggyérebb érdeklődést Kassán, Pozsonyban és Senicán köny­velhették el. A nézőcsúcsot mindenkép­pen az utolsó forduló Senec—Humenné rangadója jelentette: összesen 3549 fi­zető focirajongó volt jelen a tóparti összecsapáson. Szintén rekordnak szá­mít — igaz, negatív értelemben — a VSZ—Senica mérkőzés nézőszáma: 164! Szó, ami szó, ennyien még egy ne­gyedik osztályú meccsre is eljárnak. Játékosok Az idény folyamán az SZNL I-ben összesen 363 játékos lépett pályára. Va­lamennyi mérkőzést teljes egészében a következők játszották le: Raőek (Vere­­bély), Sudimak (Tőketerebes), Petrái (Szene), Dzúrik (Homonna), Juraéka (Besztercebánya) és Miéa (Senica). A legtöbb játékost a VSÉ „foglalkoztat­ta”, mégpedig 28-at. Ellenkező előjellel a szenciek tartják a rekordot, ugyanis mindössze tizenkilenc labdarúgót ját­szattak. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a bajnokság során tizennyolc játé­kos két klub mezét is magára öltötte. Sárga lapok, kiállítások A játékvezetők összesen 783 alka­lommal mutattak fel a focistáknak sárga lapot, ami bizony felettébb figyelmezte­tő mutatónak tekinthető. Az élen a besztercebányaiak jártak (62), de mind­össze eggyel kevesebbet kaptak a liget­falusiak, valamint héttel a lőketerebesi­­ek és a lévaiak. A legnagyobb gentlema­noknak ilyen összefüggésben a privigye­iek bizonyultak, akik mindössze 36-szor látták a bíró kezében saját sárgájukat. Piros lappal 32-szer büntettek a meccsfőnökök, ami azt jelenti, hogy egy fordulóra valamivel több mint egy kiál­lítás jutott. A besztercebányai Faktor kétszer volt kénytelen idő előtt zuha­nyozni piros lap miatt, de ugyanilyen sorsra jutott« terebesi Michalec és a se­­nicai Jarábek is. Mindenképpen elisme­rést érdemel három együttes — FC KoSice, Privigye, Szene —, mivel egyet­len játékosukat sem állították ki a 30 forduló során. Ezúton tartjuk érdemesnek megem­líteni, hogy 61-szer ítéltek büntetőt a bí­rók, de ebből a játékosok mindössze negyvenkilencet értékesítettek. A leg­pechesebb — vagyis a legfalábúbb — a jolsvai Schclling volt, aki kétszer hagyta ki a tizenegyest. Az edzők véleménye alapján a SZNL I most véget ért idényének legjobbja Ondrej Dartko, az FC Koáice csapatka­pitánya lett. (susla)------------------------------------------------------------------n. Sportfogadás A SPORTKA 25. játékhetének nyereményelosztása: I. húzás I. d(j: 3 nyertes á 549 026 Sk, IL díj: 5 nyertes á 219 618 Sk, IIL d(|: 197 nyertes á 8405 Sk, IV. dtf: 9690 nyertes á 284 Sk, V. d(J: 153 105 nyertes á 25 Sk. II. húzás I. d(j: 1 nyertes á 1 647 085 Sk, IL d(j; 6 nyertes á 183 022 Sk, IIL d(j: | 225 nyertes á 7328 Sk, IV. d(|: 12 085 nyertes á 240 Sk, V. d(j: 184 306 nvertes á 20 Sk. I A LEHETŐSÉG 25. játékheté- I nek nyeretnénydosztása: I I. dfj: nincs nyertes, IL d(j: 9 nyer- I tcs á 100 000 Sk, ÜL d(J: 55 nyertes á I 10 000 Sk, IV. dfj: 704 nyertes á 1000 I Sk, V. dJQ: 6721 nyertes á 100 Sk. □CA 25. [bctcncii nye­:menyeios3 Ki szerepel a II. ligában? Az SZNL I és II küzdelmeinek befe­jeztével egy kérdés továbbra is nyitott: ki lesz a 16. résztvevője a II. Szlovák Labdarúgó Ligának. Közismert, hogy annak résztvevői az SZNL I 7-15. he­lyén végzett csapatok, valamint az SZNL II mindkét csoportjából az első három-három helyezett. Az egy kiadó helyért a Slovan B, a Budkovce, vala­mint az SH Senica csapata küzd majd. Az első két említett már ma megmérkő­zik egymással, mégpedig 17.00 órai kez­dettel a Búéi na Zvolen pályáján. Ennek a mérkőzésnek a győztese találkozik majd jú­nius 30-án a Senica csapatával. A Szlovák Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága ennek a mérkőzésnek a színhelyét mind ez ideig még nem jelölte meg. (s) L d(j: 2 nyertes á 67 728 Sk, IL díj: 43 nyertes á 3156 Sk, ül. d(j: 518 nyertes á 348 Sk. A MATES 25. játékhetének nye­reményelosztása: I. d(j: 5 nyertes á 54 061 Sk, II. díj: 311 nyertes á 1323 Sk, III. d(J: 8796 nyertes á 76 Sk. Az AUSTRIALOTTO nyere­ményelosztása: a 6 találatos 4 673 815 schillinget, az 5+1 találatos 778 969 schillinget, a 4 találatos 14 077 schillinget, a 3 találatos 366 schillinget ér. A JOKER 2136 335 schillinget ér. OBJEDNÁVKA na Szabad Újság + Telemagazin MEGRENDELŐLAP £kLa-(Objednávky príjíma poéta a doruéovatel.) Az előfizető inkasszó-nyilvántartási (A kitöltött megrendelőlapot adja le a postán, vagy adja oda a postai kézbesítőnek) száma: Stvrfroéné predplatné (negyedévi előfizetési díj) 65,-Sk ÜSAG TELE MAGAZIN Poéet objednanfeh v^tlaékov (Példányszám) Zaéatie dodávky (Kézbesítés kezdete) Katalógové físlo (vyplfíuje PNS) (A PNS tölti ki) Predplatné v^tlaíky dodajte na adresu: Az előfizetett lapot a következő címre küldjék: Menő a priezvisko: Keresztnév és vezetéknév:..................................... ulica: . utca:. ö. domu: poschodie: l. bytu: dodáv. poéta: házszám:..........emelet:.............lakásszám:...........postahivatal: Platca predplatného (vyplfíuje len organizácia): (Csak szervezetek számára) Oznaéenie (úplnj názov):.................................................................. Adresa:..........................................................................................dodáv. poéta: Objednávku vybavuje (őitatelne priezvisko):.............................................................................telefón: Dátum:................................................. Podpis, peéiatka (Aláírás, pecsét) Azargenái Gabriela Sabatim Wimbledonban sikerrel vette az elsS akadályt (TA SR/AP felvétel) Temesvári elbúcsúzott Wimbledonban folytatódtak a nem hivatalos gyeppályás tenisz-világbajnok­ság küzdelmei. A második napon pályá­ra lépett Temesvári Andrea is, aki azon­ban rögtön el is búcsúzott a további sze­repléstől. Meglepetésre a nagy-britan­­niai Javertől szenvedett 2:6, 2:6 arányú vereséget. Az első helyen kiemelt Steffi Maradona Japánba? Az Urawa Reds japán proficsapat mindent megtesz annak érdekében, hogy leszerződtesse Diego Maradónál. Mindezt tegnap hozta nyilvánosságra a Jakan Fudzsi című napilap. Annak érte­sülései szerint az isteni Diego 1 billió jent (9 millió dollár) tehet zsebre, ha be­leegyezik az ajánlatba. Mint köztudott, a 32 éves argentin jelenleg a spanyol Sevil­la játékosa, amely a bajnokságban a he­tedik helyet szerezte meg. Egyébként Ja­pán ilyen jellegű érdeklődése nem egé­szen újkeletű, hiszen most már a sziget­­országban rúgja a labdát például az an­gol Garry Lineker, valamint Zico, a bra­zil veterán is. Mindenképpen érdekes­ségnek számít — legalábbis figyelembe véve a honi viszonylatokat —, hogy Ja­pánban május 15-én vette kezdetét a baj­noki idény. Graf egyébként simán vette az első aka­dályt, kétszer 6:0-ra verte az ausztrál Sharpét. Mindenképpen meglepetésnek számít az osztrák Muster veresége a francia Delaitre-vel szemben. Óriási küzdelmet hozott a svájci Hlasek és az olasz Nargiso összecsapása, amelyből végül is hosszú csata után az előbb em­lített teniszező került ki győztesen. Eredmények - férfiak: Delaitre— Muster 7:5, 6:4, 6:2; Larsson—Küh­nen 6:0, 3:6, 7:5, 6:3; MacLagen— Braasch 7:6 (7:5), 3:6, 6:3, 3:6, 6:4; Hlasek—Nargiso 7:6 (7:4), 6:2, 6:7 (6:8), 7:6 (7:5); Korda—Stfelba 6:1, 6:2, 6:1; Chang—Haarhuis 6:2, 6:2, 4:6, 6:7 (5:7), 3:1; Morgan—Csesz­­nokov 6:3, 6:4, 4:6, 6:4; Leconte— Perez 6:4, 6:4, 6:4, Stoltenberg—Va­­cek 7:6, 6:2, 6:4. Nők: Graf—Sharpe 6:0, 6:0; Smylie—Durie 4:6, 6:4, 6:2; Gross­­man—Whitlinger 6:0, 4:6, 6:2; Ne­­ilánd—Hall 6:3, 6:2, Javer—Te­mesvári 6:2, 6:2; Paradis—Bolleg­raf 6:4, 6:3; Garrison—Hack 6:2, 7:5; Tauziat—Stubbs 7:5, 6:4; En­do—Cros 6:4, 6:3; Werdel—Erce­­govic 6:3, 6:3; Kroupova—McGre­gor 6:4, 1:6, 7:5. c HAJRA MAGYAROK! Magyar labdarúgó-bajnokságok J 1930/31: Az Újpestet nem lehetett feltartani. Pedig a Fradi mindent meg­tett csapata megerősítése érdekében. Mivel nem volt elég pénze, ezért 1930. május 27-én hangversenyt rendezett a Zeneakadémián, kiváló Fradi-barál mű­vészek közreműködésével, hogy össze­szedjen annyi pénzt, amennyit a szegedi­ek Korányi Lajos átengedéséért kértek. Gólkirály: Vincze Jenő (Bocskai) 20 Az év játékosa: Avar István (Újpest) Szövetségi kapitány: Máriássy Lajos KK - 1930: A Ferencváros előbb a prágai Slaviát verte ki a kupából (2:2, 1:0), de a folytatás már nem sikeres. (Rapid—FTC 5:1, 0:1). Az Újpest az olasz Ambrosiana csapatával (ma Inter­­nazionálé) mérkőzött és vesztett - 4:2, 2:4, 3:5. Döntő: Rapid—Sparta 2:0, 2:3. I. Újpest 22 16 3 3 71:33 35 2 Hungária 22 12 6 4 67:33 30 3. FTC 22 12 5 5 60:28 29 4. Bocskai 22 12 4 6 56:46 28 5. Nemzeti 22 8 8 6 38:38 24 6. III. kér. FC 22. 8 5 9 40:41 21 7. Sabária 22 8 4 10 32:40 20 8. Vasas 22 6 5 11 41:52 17 9. Budai 11 22 6 5 11 28:51 17 10. Kispest 22 6 4 12 40:55 16 II. Bástya 22 4 6 12 35:61 14 12 Pécs-Baranya 22 5 3 14 27:55 13 Válogatott mérkőzések - 1932: Egyiptom—Magyarország 0:0 A nyolc évvel ezelőtti „egyiptomi csapás” (1924 - 0:3) hatása még mindig érződött. Csehszlovákia—Magyarország 1:3 Az első - történelmi - győzelem Prá­gában. Ausztria—Magyarország 8:2 A fénykorát élő „Wundermanschaft” Sindelar vezényletével győzött 60 ezer néző előtt Bécsben. Most a „Sógorok” ültek lakomát. Magyarország—Olaszország 1:1 Toldi tizenegyesét Combi kivédte. Svájc—Magyarország 3:1 A mérkőzés bírája Stanley Rous (az Angol Labdarúgó Szövetség, majd a FI­FA főtitkára volt később) volt. Magyarország—Csehszlovákia 2:1 Nem okozott valami nagy sikert a magyar csapat új szerelése: fehér címe­res mez és fekete(l) nadrág. Magyarország—Ausztria 2:3 Gyilkos iramú mérkőzésen az oszt­rák „csodacsapat” Pesten is győzni tu­dott. Magyarország—Németország 2:1 A döntő gólt a lázasan pályára lépő Turay szerezte. Hiába a „Császárok” mindig tudtak. Olaszország—Magyarország 4:2 A magyar csapatot az „argentin” Or­si győzte le — mondotta a 90 perc eltel­te után Viola, az olaszok mestere. Szerkeszti: Babiák László WAG KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP Kiadja a Madách—Posonium Kft., Michalská 9, 811 01 Bratislava. Főszerkesztő: SZABÓ GÉ21A Főszerkesztő-helyettesek: MÉSZÁROS JÁNOS és NÉMA LÁSZLÓ. Telefon: 210-39-94, 210-39-98. Főmunkatárs: N. GYURKOVITS RÓZA. Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet. Telefon: kulturális rovat - 210-39-89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210-39-92. Telex: 92-516. Hirdetési iroda magánszemélyeknek ésközületeknek: 210-39-89,210-39-91, telefax: 210-40-32 Bratislava, Pribinova 25,12 emelet Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében. Nyomja a Danubiaprint á. v., 819 46 Bratislava,Pribinova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA.. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: Riaditelstvo PNS, Pribinova 25,813 8i Bratislava. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. INDEX 48 081

Next

/
Oldalképek
Tartalom