Szabad Újság, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

Kultúra UUL 4 Szabad ÚJSÁG Vándorszínészek - misszióban A Covenant Players Szent István csoportja 1993. június 21. A XXX. Jókai Napok eseményei és tanulságai Egymást ösztönözve Valódi eseménnyé növeszteni egy - mi tagadás -, az utóbbi évek során rutinrendezvénnyé vált fesztivált csak komoly odafigyeléssel, befektetett munkával és anyagiakkal lehet. Megtörtént. Olyan volt, mintha a régi nagy, az egész város életét befolyásoló Jókai Napok külsőségeinek és szellemi­ségének fényéből ragyogott volna fel valami az idén. Talán, mert a harmin­cadik volt? Mindenki egy kicsivel vagy sokkal jobban odafigyel*. Az biztos, hogy aki június 6-a és 13-a között Komáromban járt, tudomást szerzett a rendezvényről. . f app/ \ 1 VO-- —~ A kecskeméti Maskarás bábegyüttes fellépése a Klapka téren (fotó: Czékus Péter) A Covenant Players nemzetközi ke­resztény színjátszó egyesület, amely­nek világszerte 130 csoportja van 90 országban, 20 nyelven végez misz­­sziós tevékenységet. Ez a világ legna­gyobb keresztény színtársulata. A tár­sulatban néhány csoport magyar nyel­vű színdarabok bemutatására is vállal­kozott. Ezek egyike, a Szent István Színjátszó csoport a múlt héten Szlo­vákia magyarlakta területére látoga­tott. A csoport magyar származású tag­ja, Kürthy Jákob, 1945-ös emigránsok gyermekeként--született Sidneyben. A család a Repülőorvosok című film­sorozatból ismert Pearthban él. Jákob vagy Jakab maga is a repülősöknél szolgált öt éven keresztül - gépész­szerelőként. Jakab (James) mindig is színészi pályáról álmodott. Vallásos lévén rendkívül meglepődött és megörült, amikor tudomására jutott, hogy ke­resztény színtársulatok is léteznek. Több keresztény beállítottságú egye­sületnél, társulatnál is szerencsét pró­bált, amikor aztán a Covenant Players egy csoportja nagy közönségsikerrel szerepelt Pearth-ben, Jakab ügy dön­tött, csatlakozik hozzájuk. A társulat ausztráliai központja Sidney, az ame­rikai Los Angeles, európai központjuk pedig Stuttgart közelében Unterbach. Jakab most Európában próbál szeren­csét, teljesít missziós szolgálatot. Szü­leitől magyarul is megtanult - így tol­mács nélkül beszélgetünk. A Szent István csoportnak Jakabon kívül még két tagja van: a Washington állambeli Carolyn és a koreai Szöulból szárma­zó Sunny. • Tulajdonképpen mi a célja a keresztény színjátszó társu­latnak?- A kommunikáció, a kapcsolatte­remtés. Az, hogy másokat szolgáljunk. Mi nem telepszünk le, nincs állandó színházunk és közönségünk - mindig máshol, másoknak, másokért dolgo­zunk. Mindig űton vagyunk. • Milyen darabok képezik a re­pertoárt?- Válogatási lehetőségünk elég nagy. Darabjaink keresztény monda­nivalót hordoznak. Vannak színdarab­jaink pl. a lelki és a testi szabadságról, a hatalomról, elkeseredett öngyilko­sokról, de vannak humoros, tréfás já­tékaink is Meg tudunk felelni a lelki­­pásztor vagy a felekezet bárminemű óhajának. Jelenleg 10 színdarab van készen magyar nyelven is. • Hol adhatók elő ezek a da­rabok?- Mindenhol: színházban, templom­ban, iskolában, étteremben - bárhol. Leggyakrabban a vendéglátó feleke­zet vagy lelkipásztor dönti el, hogy hol legyen a fellépés. Vállalunk drámape­dagógiai tevékenységet is - színészi műhelytitkokra tanítva a fiatalokat, el­sősorban gimnazistákat. Ezeket az órákat rendszerint angol nyelven tart­juk. Rövid, egyszerű angol darabot adunk elő, természetesen nem nyelv­­tanulás, -tanítás, hanem elsősorban drámatanulás, az előadóművészet ku­lisszatitkainak feltárása céljából - mi­közben persze azt is bemutatjuk, hogy hogyan működik az angol nyelv. Az ilyen „leckék“ egy részét humoros játék képezi, amelybe bekapcsoljuk a hallgatóságot is: angolul beszéltet­jük őket, és rengeteget nevetünk velük együtt. így emberközelbe hozzuk az angol nyelvet, s azok, akik részt vettek az előadáson, sokáig nem felejtik el, hogy idegen nyelven kommunikáltak velünk. • Miből tartja fenn magát a cso­port, ki szervezi az utazásokat?- Másfél évre előre kidolgozott ter­vünk van. Ez azt jelenti, hogy pl. már most meg tudjuk mondani, hogy szep­tember 27-étől október 3-áig újra Szlo­vákiában leszünk. Ahol és ahova sike­rül kapcsolatot teremtenünk, oda rendszeresen visszatérünk, s a dara­bokat a közönség nyelvén adjuk elő. S hogy miből tartjuk fenn magunkat? Elsősorban a hitből élünk - azaz az adományokból. Másodsorban pedig honoráriumokból. • Említette, hogy mintegy 20 nyelven mutat be darabokat a társu­lat. Hogyan kerülhet be új előadói nyelv a meglévők közé?- Azon múlik, hogy valaki csatla­kozzon hozzánk olyan országból, amelynek nyelvére eddig nem fordítot­ták le darabjainkat. Tehát ha pl. egy szlovák csatlakozna hozzánk, s akad­na műfordító is, megnyílna a lehető­ség arra, hogy szlovák nyelven is dolgozhassunk néhányan. Januárban pl. csatlakozott hozzánk egy cseh fia­talember - így valószínűleg rövidesen lesz cseh nyelvű darab is a repertoár­ban. A szöveget egyszerűen betanul­ják a társulat tagjai, úgy ahogyan Ca­­roly és Sunny a magyart. • Meddig vannak úton a cso­portok?- Mi pl. most Pozsonyból Prágába utazunk, és ezzel zárjuk az idényt. Három hét múlva a stuttgarti központ­ban kezdődik a nyári összpontosítás, a két hónapos nyári egyetem, ahol tovább tanuljuk a művészi szakmát, a teológiát, és mindazt, amire a misz­­szióban szükségünk lehet. Utána új útra indulunk. Központi továbbképzé­sen évente kétszer veszünk részt. • Hivatás-e a keresztény színját­szás?- A lehetőség megvan rá. Aki csat­lakozik, az minimálisan két évre vállal sorsközösséget velünk, aztán el­döntheti, hogy marad-e vagy sem. Sunny öt éve, Carolyn 10 éve, én pedig 8 éve vagyok Úton. Egyelőre elégedett vagyok - érzem, Istennek tetszik, amit csinálok. Amerikában vannak olyan csopor­tok, amelyek már több mint 20 éve az Úton vannak. Családosoknak persze nem való ez az élet: mikrobusszal járni a világot, mindig máshol térni nyugo­vóra - szerencsére, mindenhol van­nak vendégszerető emberek, akik éj­szakai szállást adnak: hívek, kereszté­nyek, diákok, fiatalok, családok. Saját hozzátartozóinkkal sajnos ritkán talál­kozunk. Általában akkor megyünk ha­za, ha nagyobb honoráriumot kapunk, vagy ha az otthon közelében vezet el az Út. Carolyn tavaly volt otthon, én és Sunny már két éve nem jutottunk haza. A társulat egyharmada alapított családot. A gyerektelen házasok to­vábbmennek az Úton, a gyerekesek viszont letelepednek, s irodáinkban, adminisztrációnkban dolgozhatnak to­vább. • Önök meddig maradnak az Úton?- Egy ideig még biztosan. Persze, azért mindnyájunknak megvan a terve arra az esetre, ha befejezné a misz­­sziós tevékenységet. Sunny pl. teoló­giát akar tanulni, Carolyn pszicholó­giát. Én viszont úgy hiszem, a művészi pályán maradok. Nagyon szeretem a mozit, és nagyon bánt, hogy nincs igazán jó keresztény mozi - a bibliai történetek és Jézus életének filmválto­zata minden. Az amolyan igazi, hét­köznapi keresztény történetek a mai ember életéről azonban hiányoznak... • Útjuk során felfedeztek-e vala­mi különbséget a keleti és a nyugati emberek, elsősorban fiatalok kö­zött?- A közönségre természetesen rá­nyomja bélyegét az, hogy milyen tár­sadalomban él. Az amerikai fiatalok érdeklődése pl. sokrétűbb, lehetősé­geik jóval szerteágazóbbak. Itt, Kelet- Közép-Európában - a posztkommu­nista országokban - a fiatal elindul egy irányba, elvégez egy iskolát, kita­nul egy szakmát, és abban dolgozik élete végéig, hacsak nem marad mun­ka nélkül. Már a gyerekek is szigorúan egy cél felé vannak irányítva, míg Nyugaton sokkal több irány között vá­laszthatnak, többfelé képezhetik ma­gukat, gyakrabban válthatnak, többfaj­ta képesítést szerezhetnek. • Mint vallásos fiataloknak, mi a véleményük a szélsőséges erköl­csi áramlatokról?- A lehetőségek száma végtelen, ám nem mindegyik jó és Istennek tetsző. Isten megadta nekünk a vá­lasztási lehetőséget, ránk bízta, a jót vagy a rosszat választjuk-e. A Tízpa­rancsolat szerint valóban szebben és jobban lehet élni, mert azt Isten nem azért adta nekünk, hogy életünk sző­kébb, szegényebb legyen, hanem hogy tisztábbak, boldogabbak legyünk általa.- ferenczi -semmit sem tudtunk, csak később, Magyar­­országon hallottam hiteles forrásból, hogy ezek az emberek a kassai magyar hadtest­parancsnokság tudtával érkeztek Magyar­­országra. Lengyel és szlovákiai menekül­tek, zsidók, politikai üldözöttek kerestek menedéket Magyarországon. Itt helyet kap­tak, illetőleg Kassáról tovább irányították őket az ország különböző részeire, ahon­nan azután - tudomásom szerint -, többen külföldre távoztak. Erre az eseményre hivatkoztam a 70-es évek elején, amikor rólunk, magyarokról mint bűnös nemzetről beszéltek. A miskolci szakszervezeti gyűlésen kitört belőlem a méltatlankodás. Hogyan lehet bűnös nemzet az, amelyik ilyen dolgokat csinált akkor, amikor valóban veszélyes dolog volt a németekkel szemben így viselkedni. Az akkori szakszervezeti gyűlés vezetője azt válaszolta, igen, tudunk róla, volt ilyen, és sok hasonló esemény is, de ezekről nem szabad beszélni. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy nyilvánosság elé tárjuk a tényeket! BALASSA ZOLTÁN Jót tett az ügynek az is, hogy a két helyszínen (Városi Művelődési Köz­pont, Jókai Színház) zajló fesztiválpro­dukciókat állandó kiegészítő műsorok kísérték. Az épületek előtt, illetve a vá­ros régi pompájában ékeskedő főte­rén, a Klapka téren felállított szabadté­ri színpadon és az Anglia parkban zajlottak ezek az attrakciók. így a fesz­tivál életébe bekapcsolódtak az alap­iskolák - egész délutáni műsoraikkal -, illetve a járás legjobb népművészeti csoportjai, sőt, az óvodák is, amelyek játszóházakat tartottak a szabadban. Az is tudhatta, hogy itt most van valami, akit egyáltalán nem érdekel a színház. S ez az, ami fontos. Leg­alább annyira, mint az, hogy a feszti­válon a lehető legnívósabb együttesek lépjenek a deszkákra. Nézzük a mérleget és a mércét, amelyet a rangos szakemberekből álló zsűri állított fel. Az eredményt már június 14-i számunkban közzétettük. A bírálóbizottság pedig, amely ézt az eredményt meghozta: Duró Győző - dramaturg, Budapest: Nánai István - színikritikus, Budapest; Hizsnyan Gé­za - a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társaságának elnöke: Mezei József - színikritikus, Bukarest; dr Kötő József- színháztörténész, Románia; Soóky László - költő; Sándor L. István - szí­nikritikus, Budapest: Dezsényi Péter- rendező, Thália Színház, Kassa. Nézzük hát a „statisztikát". A jubi­leumi fesztiválon tizenhét produkciót látott a játszókból nézővé vált érdeklő­dők serege, a szakma és a változó létszámú nagyérdemű. Volt itt ugyanis telt ház ugyanúgy, mint alig negyed­házas előadás. Volt úgy, hogy a nézők száma előadás közben is gyarapodott, volt amikor jócskán megfogyatkozott. Nem túlzottan etikus dolog az előadás közbeni „nézőtéri mozgás“, de hát egy fesztiválon a játszóknak ezzel is számolniuk kell. Mindenkit minden nem kell, hogy érdekeljen. Ámbátor - legyen az bármelyik színpadi műfaj -, ha egy előadás jól „szól“, akkor a né­zőtér is marad a „fenekén". A tizenhét produkció közül négy diákszínpad (a Szepsi Magyar Tanítá­si Nyelvű Gimnázium, az Ipolysági Ma­gyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Jó­zsef Attila Irodalmi Színpada, a Duna­­szerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Csemadok-alapszerve­­zet és a VMK Fókusz csoportja, vala­mint a kassai „X" Iparista Kis szín­pad), öt felnőtt öntevékeny színjátszó csoport (a lévai Garamvölgyi Színpad, a Csemadok Örsújfalusi A. Sz. és a Komáromi VMK színjátszó együtte­se, a Csemadok Rétéi A. Sz. ifjúsági színjátszó csoportja, a losonci Kármán Színkör és a füleki Zsákszínház) mu­tatta be előadását. Volt még egy fel­nőtt bábcsoport, a SZAJOBÁ, Duna­­szerdahelyről. Ami a hazai színjátszó együttesek és diákszínpadok szakmai nívóját illeti, ugyan csak hullámzó eredményről beszélhetünk. Duró Győ­zőnek, a zsűri elnökének a záróün­nepségen elhangzott összegző véle­ménye alapján öntevékeny színjátszó „mozgalmunkat" az egy helyben to­­pogás, a kitekintés egyre inkább meg­mutatkozó hiánya jellemzi. Ez a megállapítás - sajnos - foko­zottan érvényes akkor, ha a fesztiválra meghívott vendégegyüttesek (Agora- Belgium, Arvisura-Budapest, Színhá­zi társulás-Partizánske) produkciói alapján vizsgáljuk színjátszásunk pro­filját. Együtteseink palettájáról csak­nem teljesen hiányzik az Európa-, illetve világszerte természetes és jel­lemző amatőr színházi kreativitás, az akció- és szerzői színházi kísérlete­zés; a verbális és illusztratív színpadi nyelvezet, a „klasszikus“, beállítások­ban interpretált müvek előadásában túlmutató, képekben és mozgás - lát­vány - kompozíciókban gondolkodó közösségteremtő színpadi formanyelv. A vendégprodukciók sorába tartozik Bárdos Ágnes és Dolán György festő­művész Igen, de... címet viselő műso­ra. Ez volt a fesztivál egyetlen - jeles érdeklődést kiváltó - éjszakai előadá­sa. Bárdos Ágnes kitűnő előadó. Be­szédtechnikája, hangképzése tiszta, vers- és prózaszövegeinek tolmácso­lása belső, személyes töltéssel izott fel a Dolán György által tervezett és kivitelezett expresszív, „ellenjátszó“ és rímelő térben. Az utóbbi évek során a Jókai Napokon szinte minden alka­lommal felhangzott egy-egy profi­vagy amatőr egyszemélyes produkció. Bárdos Ágnes és Dolán György jóvol­tából az idén sem maradt el. A folyta­tás pedig igencsak kívánatos lenne... Nem szóltam még a fesztiválon lá­tott két profi előadásról. Az ünnepi megnyitó ceremóniát követően a Veszprémi Petőfi Színház fergete­ges tempójú, színekben gazdag pro­dukciójával ajándékozta meg a Jókai Napok közönségét és résztvevőit. Vándorfi László rendezése (Sütő And­rás Vigyorgó búbánat) az arányér­zék és ötletgazdagság, valamint 3 szí­nészi összjáték példamutató egységét prezentálta. A másik hivatásos szín­házi produkció a Jókai Színház előa­dása volt Beke Sándor rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája so­kat vitatott vállalkozás - elsősorban a merész dramaturgiai változtatások okán. Lapunk április 3-ai és május 19-ei számaiban már beszámoltunk róla. Egy bizonyos: mindkét hivatásos színházi produkció szolgálni tudta a rendezvény azon célját, hogy ama­tőr színjátszó együtteseink a szöveg­tolmácsolások illusztratív megelevení­­tése helyett a színházművészet öntör­vényű eszköztárának kimeríthetetlen lehetőségei felé fordulva alkossanak - Színházat! Ez lenne, lehet s remélhetőleg fesz is a küldetése annak a hézagpótló folyamatnak, amelyet az öntevékeny, önkifejező céllal élő, nem hivatásos színjátszásnak követnie kell. Sokáig úgy volt, hogy a profik az amatőröktől lestek el ötleteket, kreativitást. Most fordítva van. Arra kell törekedniük az amatőr színtársulatoknak, hogy me­gint egymástól „inspirálódjanak“, egymást ösztönözzék a színpadi for­manyelv új és újabb- eddig bejáratlan - útjain... Ebben a reményben várjuk a XXXI. Jókai Napokat. KISS PÉNTEK JÓZSEF Sunny 5 éve, Carolyn 10. James pedig 8 éve van Úton (fotó: Prikler) Rejtélyes éjszakák a Csermely-völgyben A közelmúltban a kassai zsidó temetőben 250 résztvevő jelenlétében Kleinman Lázár rabbi emlékezett a második világháború idején Kassáról és környékéről elhurcolt 12-16 000 emberre, akiket 1944. május 15-e és június 3-a között deportáltak a faji rendeletek alapján Auschwitzba.- E tragikus esemény kapcsán nemcsak az embertelenül és értelmetlenül elpusztí­tott emberekre kötelességünk emlékezni, hanem azokra is. akik dacolva a halálos veszedelemmel, életeket mentettek. Egy ilyen rejtélyes, mindmáig fel nem tárt men­tőakciónak be nem avatott részese volt dr. Nátafalussy Lajos, nyugalmazott jogász, néhai kassai diák. aki ma Miskolcon él.-1944 őszén jöttem haza Sopronból Kassára. Három-négy napra rá behívtak. Érettségi után voltam és fegyveres levente­szolgálatra osztottak be. Karabélyokat kap­tunk. Szolgálatom október közepe táján kezdődhetett el, és december 6-áig, 8-áig tarthatott, mivel 13-án vonultam el Kassáról a II. Rákóczi Ferenc rohamszázaddal Gönc­re, Göncruszkára és azután 2500 km-es „katonai túrára“. A Csermely-völgyi üdülőtelepen teljesí­tettünk szolgálatot. Feladatunk az volt, hogy a Csermely-völgyi alsó utat, valamint az eprestetöi utat őrizzük. Éjjel-nappal. Észak felöl éjszaka különböző csoportok érkeztek a közeli szlovák határ felöl; mi csak annyit tudtunk, hogy rá kell kérdezni a jelszóra és a jelhangra. Amikor meghallottuk, hogyan „caplatnak“, jönnek, álljt kiáltottunk és jel­szót, meg jelhangot kértünk. A jelszót két­­háromnaponként változtatták. Akkor fogalmunk sem volt róla, hogy kik ezek az emberek. Annyit lehetett látni a sö­tétben, hogy legkülönbözőbb korú férfiak, alig volt nő köztük.- Milyen nagyok voltak ezek a cso­portok?- Tíztől huszonöt főig vagy talán harmin­cas létszámú csoportok voltak. Nem szá­moltam. Az éjszakai sötétben keveset lát­tunk.- Hány csoport jött éjszakánként?- Volt, hogy egy jött, de néha három, sőt négy is érkezett. Ahogy mondtam, ezekről a csoportokról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom