Szabad Újság, 1993. május (3. évfolyam, 101-123. szám)
1993-05-27 / 121. szám
]/ lp j far?. W> ^ ^ rU. *iS 4. Ja *-4 Szabad Í J.SÁG Kultúra 1993.' május 27. o (\ I V3-Kórusfesztivál Kodály városában A hét végén 9. alkalommal rendezik meg Galántán a Kodály Napokat. A május 28-ától 30-áig tartó országos kórusfesztivál egyik szervezőjét, Duka Zólyomi Emesét, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnökét a rendezvény kapcsán kerestük fel. Először is arra voltunk kíváncsiak, milyen lesz a műsor, s kik vesznek részt a fesztiválon?- Az idei Kodály-fesztivál két jubileumhoz is kapcsolódik: Kodály pontosan 60 éve, 1933-ban szerezte a „Galántai táncokat“, és 50 éve, 1943-ban járt utoljára Galántán, amikor is a város díszpolgárává avatták. Ünnepi beszédében Galántát, szülőhelyét művészete bölcsőiéként emlegette. A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága most először kapcsolódik be a Kodály Napok szervezésébe. A helyi szervezőkkel igen hamar megtaláltuk a közös hangot; ilyen segítőkészséggel szervezői pályafutásom alatt még sehol sem találkoztam. Vállalták a feladatok oroszlánrészét, és meg is birkóztak vele. A Kodály Napok rendezvénysorozata nemcsak Galántán, hanem a környék falvaiban is zajlik: Felsőszeliben, Jókán, Zsigárdon, Vízkeleten, Nagyfödémesen. A megnyitó napján (május 28., péntek) templomi hangversenyek lesznek. Az első 17.00 órakor Pozsonyban, a Ferencesek templomában lesz - fellép a debreceni Kodály Aminap Gál Sándor Kettényiít Napkorong című verseskötetét lapozgattam, és^azon gondolkodtam, hogy a múlt esztendő végén megjelent kötetről alkotott véleményem mennyire távolodik, vagy függ össze mások véleményével. Abból indulok ki, hogy nem ismerem Gál Sándor műhelytitkait. Munkamódszeréről csupán anynyit sejtek, hogy kemény erővel, tartós munkabírással dolgozik. Kassán szerkeszti a Keleti Naplót, de közben különböző feladatokat is vállal, amelyek nem könnyítik, hanem hátráltatják az író ember munkáját. A szapora és termékeny író-költőről néhány esztendővel ezelőtt komoly Ítészek véleménye az volt, hogy tehetséges, de „tipikus kísérletező“ a lírában és epikában egyaránt. Ezt akkor nem értettem és nem értem ma sem, mint azt a szószaporítást sem, hogy a társadalom iránt „hivatásszerű feladatokat teljesít". Gál Sándornak inkább gondjai voltak a társadalommal, vannak és lesznek, mert a dolgok menetét, a társadalom hibáit, a szándékosan gáncsolókat, a látszat-elégedettséget nem szépíteni óhajtja, hanem ellenszegülve rámutat a dolgok férgességére és az elvakult hóbortokra. Kisebbségi gondjaink érintik talán a legérzékenyebben. írásaiban megtalálhatjuk tudásának legjavát és a jobbulás iránti őszinte vágyát. Nem tudom, mikor kísérletezik? Most azonban nem erről van szó, hanem az említett kötetéről, amely egyszerre jelent meg a könyvesboltok polcain Zs. Nagy Lajos (Nagyképűtlenségek) és Ozsvald Árpád (Nincsenek szemtanúk) verseskötetével. Eme kórus, valamint a németországi ludwigsfeldei vegyeskar. 19.30-kor a deáki templomban lesz másik hangverseny, amikor is a füleki, salgótarjáni és marosvásárhelyi kórusokat hallhatják. Sajnálatos az a tény, hogy nagyon sok városban elhallgatott az ének. Nincs kórus, nincs folytatás, s ha van, akkor sem merik vállalni a versenyt. A korábbi években Szlovákia-szerte válogattunk a kórusok közül. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy aki jelentkezett, azt mindet meghívtuk. A kórusoknak lehetőséget adtunk arra, hogy versenyen kívül vehessenek részt a fesztiválon. Örvendetes azonban, hogy valamennyi jelentkező hazai kórus versenyezni is akar. így az idén tizenegy énekkar méri össze tudását. A dunaszerdahelyi VOX Camerata kamarakórus, a Füleki Férfikar (amely 1920 óta működik, és jelenleg az egyetlen férfikarunk), a galántai Kodály Zoltán Daloskor, a Concordia vegyeskar Komáromból, a Nádszeqi füzetecskék nagyon hasonlítanak egymáshoz (a borítólapot Nagy Zoltán grafikája ékesíti), mégcsak terjedelemben sem lépik át a száz oldalt. Most is bebizonyosodott az a mondás, mely szerint a verseket nem méterrel és kilóban mérik. Igaz, a jó minőségű papír, a szép nagyformátumú betűk - szemüveg nélkül is olvashatók - növelik a kötet értékét, de más szemNői Kar, az Érsekújvári Művészeti Iskola női kamarakórusa, a Nyitrai Pedagógiai Főiskola női kara, a Stilla Pectus női kamarakórus Párkányból, a somorjai Híd vegyeskar, Zselizről pedig két kórus, a Franz Schubert Vegyeskar és a Voces Selyzienses kamarakórus érkezik. Tizenkettedikként Tornaija nevezett be a versenybe, de akadályok gördültek a fellépésük elé, így csak a kórus egy része látogat Galántára.- Kik bírálják el a kórusok produkcióit, lesznek-e külföldi szakemberek a zsűriben?- A zsűri öttagú lesz: Birtalan József Marosvásárhelyről, Kamp Salamon Debrecenből, valamint két hazai szakember: Karaba Gyula (Ifjú Szivek) és dr. Berger József zenetörténész. Az ötödik bírálóbizottsági tag Magyarországról vagy Erdélyből jön majd.- A bevezetőben említette, hogy a fesztiválon nemcsak versenyző együttesek vesznek részt.- Négy külföldi és egy hazai kórust látunk vendégül: a debreceni Kodály kórust, a ludwigsfeldei vegyeskart, a Cantemus leánykart Marosvásárhelyről, egy Salgótarjáni énekkart, valamint a pozsonyi Echo vegyeskart. örökhagyó örökösök szögből szemlélve viszont a túlzsúfoltság érzését kelthetik az olvasóban. Ámbár sem az egyik, sem a másik nem befolyásolhatja a versek mondanivalóját. Gál Sándor a kötetét fejezetekre osztotta. Az első fejezet az indító vers (Aranyfüst) címét kapta, a szemfüles olvasó találkozhatott vele az előző, Európa vadonában című kötetben (Miskolc 1991). A költemény bennem egy megmunkált képzőművészeti alkotás, ecsettel kidolgozott színes festmény - a gomolygó aranyfüst - látomását kelti. Egyúttal az alámerült múlt tárul elénk, és ,.szívében áll az Idő", de mégis libeg az ,.aranyfüst" végtelen felhője. A mellbevágóan kemény, ,,hangtalan valóság" előtt állunk, fájóan üt arcul az igazság, hogy ,, VOLTUNK és LEHETTÜNK VOLNA"! Az ,,agyagmély birodalom" nyomasztó csendjében, a föld alá költözött égbolt gyémántfényei" reménytelen üzeneteket sugároznak, talán a hajnali párák, a visszatérő és távolodó képzelet nyújt némi reményt, s bizalmat, A második fejezet egyetlen költeményt, a címadó eposzt (KETTÉNYÍLT NAPKORONG) tartalmazza. Tele van mozgással, dinamikával, a csend, a némaság a szinkópák közti szünetet jelzi. Sok-sok apró ütemből tevődik össze a dallam, érezzük, hogy itt vagyunk a mában, az örökhagyóink által ránkbízott jelent hordjuk tenyerünkön, pedig „a hajnal epét köpet“ velünk, és „keserű szédület“ rohamai közelednek, tántorgunk a „tántorgó ég alatt“. Ott vagyunk „az alászálló napkorong kettényílt bíborában“, ám ismét szomorú vég következik az „örök mélység, fekete sugárzás-napkorong éjszakája“. Szerencsére a további fejezetek üdébben hatnak az olvasóra. Versekkel van tele a hegyoldal - igaz „Megpörkölt/jég-égette, dér-égette hajnali költeményekkel." Közel állnak hozzánk a költői szavak, igazság rejlik bennük, hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy „A győzelem, a tegnapi, lám miként fordul / vereségbe! / A makacs lázadó egyszeribe Elfogadta meghívásunkat dr. Nádasdy Alfonz bencés szerzetes, aki 1929-től nagyon jó kapcsolatban volt Kodály Zoltánnal. Most nyolcvannégy éves, ám ez előadását rossz értelemben nem befolyásolja. Valószínűleg sok érdekességet megtudunk tőle Kodály Zoltánról - nemcsak mint zeneszerzőről, de mint emberről is. A vasárnapi gálán fellép valamennyi kórus, sőt a környék énekkarai is közreműködnek (Felsőszeli, Zsigárd, Pered, Galánta, Vízkelet, Egyházfa). Vendégünk lesz a galántai Zora szlovák énekkar is.- Kik teremtették meg a rendezvény anyagi hátterét?- Mindenekelőtt a Csemadok Országos Választmánya, a Galántai Városi Önkormányzat, a Csemadok Galántai Alapszervezete, a járásban lévő Csemadok-alapszervezetek, a Galántai Regionális Művelődési Központ és a Városi Művelődési Központ. Ezenkívül magánvállalkozók is segítik a rendezvényt ajándékokkal, díjakkal, megvendégeléssel. A kórusversennyel egy időben a Galántai Városi Galériában kiállítás lesz a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központ anyagából, Kisalföld élő népművészete címmel. A IX. Kodály Napok rendezvénysorozatára mindenkit szeretettel várunk. Kodály Galántája felkészült a fogadá-SIPOSS ILDIKÓ /hogy megadja magát. De miért?“ Szép, izgalmas versek: „Az ősz csendje, Hajnal, Köd, Mítoszi küszöb.“ A „Mentség és vigasz" címűben kérdezi a költő: Lehetséges, hogy ez az örök jelenidejűség az / egyetlen mentség az ember-író eltékozolt életében?!“ Gál Sándor kötetének utolsó fejezeteiben minden lágyság ellenére ott érezhető az aggódó alaphang. Aggódik, hogy az emberekből „kihalóban a vándormadárösztön az irányt - mutató, a jelek titkait tudó biztonság“, de felcsillan a remény is, mert megadatott a „LEHETŐSÉG“, „visszatérnek egykori mozdulataink / a tavaszi bő sarjadások, az áradó vizek“... A kötet záró versében (Ha volna) a költő elmélkedése megdöbbent: „a fájdalom csendje ím idáig ér / kilépni ebből kéne végre / egy sugarasabb tisztább létezésbe / ha volna ajtó nyitható / és mögötte tér.“ Olvasom újra a sorokat, sokadszor olvasom / „ha volna ajtó nyitható“ / és elgondolkodom, vajon honnan ered ennyi rezignáció és fájdalom? Nem költői metaforákról van szó, nem az olvasó érzelmeit felcsigázni óhajtó rutinfogásokról, hanem mély költői bánatról, tetten érhető lírai őszinteségről. Aggódó gondolatainak forrását talán ott kell keresnünk, hogy „örökhagyóink“ kevés jót testáltak ránk, és lassan már mi is „örökhagyók“ leszünk. Az, amit átörökíthetünk, s méginkább az, amit már nem adhatunk át, joggal tölthet el mindnyájunkat aggodalommal MOTESÍKY ÁRPÁD sukra... ____£l£. Film Zöld kártya Aki szabadidejében pusztán jót nevetni, feloldódni, kikapcsolódni vágyik, az utóbbi időben nemigen választhatta a mozit. Kényelmetlen, koszos „filmszínházaink“ csupa horrort, terrort, tömény erotikát kínálnak, s mindezzel sokan látatlanban is torkig vagyunk. Ezért is csalódtam kellemesen, amikor a Zöld kártya című amerikai (!) filmtől megkaptam a rég óhajtott „felhőtlen szórakozást“, amit .eddig hiába vártam a ló másik oldalára átesett filmforgalmazástól. A Zöld kártyában az ember meglát egy szeletnyit Amerika fényesebbik oldalából: egy gyönyörű New York-i ház télikertjét, amelyért akár névházasságot is érdemes kötni. Megismer egy igazi amerikai lányt, aki csinos, rendes, tartózkodó, akinek ízlik a müzli és a koffeinmentes kávé, akinek nincs egy szemernyi humorérzéke, s mindig tudja, mit akar. Bronté (Andie MacDowell) imádja a trópusi növényeket, de csak úgy kaphatja meg a gyönyörű lakást és ezzel a pálmák gondozásának jogát, ha egy férjet is fel tud mutatni. George (Gérard Depardieu), a behemót francia viszont zöld kártyára vágyik, hogy munkát vállalhasson az ígéret Földjén. A bevándorlási hivatal azonban jól ismeri az efféle trükköket, s az FBI-t meghazudtoló kihallgatási módszerekkel igyekszik kipuhatolni, házasság-e ez a házasság. A hivatal megtévesztése érdekében a „házastársak“ kénytelenek összeköltözni egy hétvégére, hogy megalkossanak egy hitelesnek tűnő közös múltat fényképekkel és szerelmeslevelekkel; mintha csak vizsgára készülnének, bemagolják egymás életének nevezetes napjait, eseményeit, megtanulják és megpróbálják fejben tartani egymás szokásait, kedvteléseit, bogarait. Házassági tanácsadókban is érdemes lenne levetíteni ezt a komédiát! Azt hiszem, egyes valódi férjek is zavarba jönnének, ha meg kellene felelniük arra a kérdésre, milyen arckrémet használ a feleségük! George Fauré is ezen a „banánhéjon“ csúszik el... Az előítéletek eilen, a szerelem, az életöröm, az őszinteség mellett szavaz a film, s az amerikai racionalitás és lelki sterilitás fölébe az európai értékeket helyezi. A helyzetkomikum minduntalan könynyeket fakaszt a nézőtéren - a kacagás könnyeit, s ez leginkább Gérard Depardieu-nek köszönhető. Kimondottan neki szánták a szerepet: az ausztrál filmrendező, Peter Weir kivárta, amíg a sikert sikerre halmozó színész felszabadul egyéb forgatási kötelezettségei alól, s vele dolgozhat Amerikában, franciát alakítva egy amerikai filmben, meghódítva az amerikaiak szívét - és elhódítva az Arany Glóbusz díjat. Weir tudta, hogy a lehető legélesebb kontrasztokra kell építenie: a két annyira különböző jellem a mindennapi élet apró mozzanataiban magától kínálja a helyzetkomikumot. A komédia a végén romantikussá válik, hiszen az összeszokni kényszerült pár számára nem marad más hátra, mint egymásba szeretni. S a lecke csak most van feladva igazán... -haraszti-Kevés a levegő (Ked’ dych uz nestací) Árvái „nyomor“ egy fényképész szemével A szülőföld vonzásában Dologidőben, talán valahol kint a mezőn hozták a világra, és az elkövetkezendő években is a szülőföld vonzáskörében éli meg a mindennapokat az árvái parasztemberből lett fényképész, JAROMÍR SYKORA. Újra meg újra felfedezi a szülőföld egyszerű szegényes világát. Érzi, nagyszüleinek, szüleinek a szokásai és évtizedeken át berögződött életmódja eltűnőfélben van -, de talán éppen ezért, hatványozott intenzitással éli meg az idős emberek sorsát, s borzad el nyomasztó körülményeik, igénytelenségük láttán. Mindezt hitelesen érezteti a kiállítását megtekintőkkel. Némesztói, mártoni, csehországi és hollandiai kiállításai után május 5-től Pozsonyban, a Szlovák Újságírók Szindikátusa Fotóklubjának vendégeként mutatja be az árvái emberek életéről „mesélő“ felvételeit. A negyvenéves fényképész ilyen módon „hozza“ közénk a Szlovákia távoli csücskében élő Embert. A képeket szemlélve olyan érzés kerít bennünket a hatalmába, mintha mindez nem is ebben az országban történne: valahol, távol a politikai csatározástól és az anyagi küszködéstől, szegénységükben és egyszerűségükben megtisztult emberek élnek a tegnapokban. Csupán az érdekli őket, vajon ad-e a Teremtő egy kis májusi esőt, és jut-e legelő az állataiknak. Sykora felvételei dokumentumjellegüek. Mintegy emléket állít elődeinek, így köszönve meg a tőlük kapott örökséget; így adva mindnyájunk tudtára, hogy az elmúlást nem lehet megállítani. A ..Vasárnapi reggel" című felvételen az idős férfi álmos mozdulattal gyújt be a kályhába - az árnyéka a falra vetődik, a beáramló napsugarak tisztára mossák az alakját. A ,.Kevés a levegő" elnevezésű felvételen egy öregember hanyatlik, támaszkodik kifulladva, megfáradva egy fatönkre. Az égen vonuló felhők is a közelgő elmúlás üzenetét továbbítják. Hasonlóképpen a halálra s az elmúlásra emlékeztet bennünket a ,,Keresztét" című felvétel, amelyen az idős paraszt ásóval a kezében vívja - meglehet utolsó - élet-halál tusáját. Feszületek, hajlott hátú emberi alakok vetítenek árnyékot azok homlokára, akik meghallják a Jaromír Sykora által „közvetített“ üzenetet - az árvái paraszt kiáltását. A művészi felvételek a pozsonyi Komensky Egyetem Őtúr utcai FOKUS műtermében tekinthetők meg. (száz) Mindenkinek megvan a maga keresztje hogy „létünk küszöbére“ tapostunk. A fentiekhez közeli gondolatokat ébreszt bennem „A hallgatás kapuja“ című vers is, sőt a „közelgő halálra“ figyelmeztet, ,,s közeleg ami elmúlt vagy ami soha nem volt“... Akár Kassák Lajos, a francia Georges Braque, vagy a cseh Adolf Born is vászonra vethette volna Gál Sándor verseinek hangulatát.
