Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
6 Szabad ÚJSÁG «‘Port 1993. március 27. Titokzatos régészeti leletek Csicserben Nőket és gyerekeket áldoztak A lelőhely ma így néz ki (A szerző felvétele) A Kelet-szlovákiai síkság talajjavítási munkálatai során évről évre jelentős régészeti leletek kerülnek napvilágra. Az egyik legjelentősebb lelőhely ezek közül Csicser község határában található, Nagykapostól mintegy öt kilométerre délnyugati irányban. Szlovákia területén itt éltek legrégebben földműveléssel foglalkozó emberek, abban az időben, amikor még nem voltak népek és nemzetek, csak kultúrák és törzsek. Hatezer évvel ezelőtt, a késő kőkorban, a patriarchátus kialakulásának viharos korszakában. Csicserben emberemlékezet óta szájról szájra járnak az itt-ott talált ősrégi leletekről szóló történetek. A házak alapjainak ásásakor, mezőgazdasági munkák közben furcsa cserepek, szépen pattintott nyílhegyek, csiszolt kőbalták kerülnek elő. A temetődomb közelében, a merőleges agyagfalból az áradó folyó valaha gyakran mosott ki sárguló csontvázakat. Az egyik új sír ásásakor szarvasaganccsal, teknősbékapáncéllal eltemetett csontváz került elő, mellette nyílhegyek és precízen csiszolt kő orsónehezék. A potenciális régészeti lelőhelyek többnyire feledésbe merülnek. Csak nagyon kevesen veszik a fáradságot, hogy értesítsék a szakembereket. Azon a késő tavaszi napon másként történt. A szövetkezet egyik alkalmazottja a tavalyi szalmakazal helyén maradt szemetet dózerolta össze egy kupacba az ólak mögötti domb déli lejtőjén. Egyszer csak csont reccsent a munkagép vaskanala alatt. A később feltárt tizenegy sír közül napvilágra került az első. A helyszínre siető régészek az első leletekről - festett cserépedények, vésett „meanderes“ ornamentika, szarvasagancsból készített szigony - megállapították, hogy a lelőhely a Kelet-Szlovákiában kevéssé ismert Tisza menti kultúrkörhöz tartozik. Ez a kultúra a Középső-Tisza mentén jelent meg hirtelen, minden előzmény nélkül. A környező törzsek anyajogi társadalmától eltérő, új társadalmi rendet, patriarchátust hoztak magukkal ismeretlen őshazájukból. A szelídebb holdkultuszt, a nőt-anyát előtérbe helyező vallást a férfierőt hangsúlyozó napimádás váltotta fel, rituális nő- és gyermekáldozatokkal. A május végétől augusztus elejéig tartó ásatások során igazi régészeti kincs került elő. Mint kiderült a régészek, a késő kőkorszak kevés épségben megmaradt temetkezési helyei egyikére bukkantak. Az előkerült tárgyak a korabeli plasztikus alkotóművészet csúcsához tartoznak. Innen került elő az egyetlen neolitikus férfiábrázolás Szlovákia területén. A rituális maszkok, amelyek a fennmaradt szarvas-, hal-, madár- és teknősbékacsontokon kívül valószínűleg bőrből és fából készültek, egész Európában egyedülálló leletnek számítanak. Ritkaság az az ülő nőt ábrázoló szobrocska is, amely sajnos csak töredékében maradt fenn. Dús csípőjével, kebleivel, híres „kolléganőjére“, a véstonicei Vénuszra hasonlít. Az állatplasztikák közül a leggyakoribbak a bikaábrázolások: csaknem minden agyagedény füle ezt az állatot formázza. (A bikaábrázolás szerepe a legrégibb földművelő népek körében eléggé közismert. Termékenységszimbólum, a faj, a család, a törzs fennmaradását biztosító férfierő jelképe.) Új elem a kőkorszaki művészetben a csicseri leletek között gyakran szereplő napábrázolás, úgy is, mint önálló képzőművészeti alkotás (sugaras agyagkorong). A plasztikák, szobrocskák nagy része törött. Szándékosan rongálták meg őket. Ez egybevág néhány, ma (még) élő természeti nép szokásával: az istenek megbüntetése. Érdemes megemlíteni, hogy a pattintott eszközöknek csaknem a fele obszidiánból készült. Az egyik sírból titokzatos agyaggúlák kerültek elő, amelyekről később még szólunk. A csicseri ásatások kétségkívül legnagyobb szenzációja az a 3,8x3x2,3 méter méretű sírgödör volt, amely a többi tizenegy sírral egy vonalban, azok közepén helyezkedett el. A homok- és agyagrétegek alatt a régészek négy, egymás fölé (!) helyezett sírt találtak, amelyek közül a három alsót szándékosan szétdúlták. Az objektum fölött valaha épület állt. Ezen a helyen az akkori társadalom kiemelkedő egyéniségeit - a közösség varázslóit, sámánjait - helyezték örök nyugalomra. A halottakat erősen öszszezsugorított helyzetben, térdüket szorosan mellükhöz préselve temették el, délnyugat-északkeleti irányba tájolva. Homlokuk előtt edénytöredékek, gerincük mögött állati csontok, miniatűr kőbalta és más precízen csiszolt csontszerszámok, valamint agyagvénuszok maradványai helyezkednek el. Koponyájukon maszk maradványai. Fejük alá kutyakoponyát helyeztek, mellé kisebb-nagyobb agyagcsőrgőket. Mind a négy rétegben kör alakú, kiégett folt, nagyjából egymás fölött. Ezenkívül mind a négy rétegben előfordul egy magas agyaglábakon álló „végtelen“ ornamentikával gazdagon díszített edényke. Ez más sírokban nem fordul elő, tehát speciálisan a halotti szertartásnál használták. A sírokban talált tárgyak erősen miniatürizáltak. Nem használati, hanem jelképes jelentőségű eszközök voltak. (Korábban néhány tudós azt a nézetet hangoztatta, hogy a kicsinyített neolitikus eszközök és kerámiák gyerekek számára készült játékok. (Mindezt összevetve a négy sámánt ugyanolyan szertartás szerint temették el, és később ugyanilyen szertartásosan dúlták szét sírjaikat, szórták szét csontjaikat. Az említett tárgyakon kívül erőszakos halált halt nők és gyerekek csontjai is előkerültek. A régészek nagyon óvatosan bánnak a közérthető kifejezésekkel. Az általuk makacsul „kultikus objektum“nak nevezett sír-épület-együttes olyan hely volt, ahol az emberek rendszeresen vallásos szertartásokat hajtottak végre, ugyanolyan eszközök igénybevételével. Az épület a település központjában helyezkedett el. Csakúgy, mint a mai templomok. A kőkorszaki „templomok“ Európában eddig ismeretlenek voltak. A csontvázakon elvégzett genetikai vizsgálatok szerint a sámáni tisztség öröklődött a családban. Az indoeurópai nemzeteknél efféle funkcióöröklési hagyománnyal csak jóval később, a fiatalabb bronzkorban találkozhatunk. Hogyan zajlott a temetés? A Tisza menti kultúra emberei agyagcsörgők hangja mellett vonultak a templomhoz. Az épület belsejébe nyilván csak férfiak léphettek, kivéve az áldozati célra szánt nőket és gyerekeket. A feláldozott nő valószínűleg a halott sámán felesége volt, aki követte urát és parancsolóját a halálba is. A ceremónia kezdetén kiásták és feldúlták a régi sírt, az azelőtt meghalt varázsló csontjait szétszórták, a vele eltemetett edényeket, tárgyakat öszszetörték. (Szerencsére nem mindig végeztek alapos munkát.) A feldúlt sírt betemették, és a friss talajra ráhelyezték a nemrég elhalálozott sámán öszszezsugorított testét. A sírokban áldozati tüzek gyúltak a Napnak, megvilágítva az eltorzult holttestet, a díszes állatcsontokból és szarvakból összeállított maszkot. A halott mellé elhelyezik a pici kőbaltát, a kőkorszaki ember mindennapos munkaeszközének kicsinyített mását. Feje alá az akkor már félig-meddig szelíd kutya koponyája került. A Napistennek fölajánlott nők és gyerekek nyakát az új sámán metszette el borotvaéles obszidiánkésével. Tűzbe csurgó vérük a Természet erőinek jóindulatát hivatott biztosítani. Életmód Hogyan élt a Tisza menti kultúra embere? A finoman csiszolt szigonyok és a gyakran előforduló halábrázolások fejlett halászkultúráról tanúskodnak. Hogy a mai horgászoktól eltérően bőséges volt a zsákmány, azt a rengeteg előkerült halcsont bizonyítja. Kiegészítésképpen vadásztak is, éles obszidiánnyíllal vagy pattintott kőhegyü lándzsával terítve le a szarvasokat, őzeket. A halász-vadász-gyűjtögető tevékenységet azonban egyre inkább háttérbe szorította a földművelés. Az előkerült őrlőkövek tanúsága szerint táplálkozásunknak fontos részét képezték az őrölt gabonamagvakból készült ételek: forró kövön sütött lepény, a mai kenyér őse. Az ételkészítés - csakúgy, mint a földművelés és az agyagedények készítése - az asszonyok kötelessége volt. A férfiak vadásztak, halásztak, kőszerszámokat pattintottak. Egy részüknek már fő foglalkozása volt a kereskedés, agyagedényekért obszidiánt, apró réztárgyakat kértek cserébe. Az említett titokzatos agyaggúlák a régészek véleménye szerint a kereskedelemben használatos súlyegységek voltak. Mélységesen lenézték és megvetették „primitív“ szomszédjukat, akiknél még a nők voltak a társadalom vezető egyéniségei, a férfiak csak alárendelt szerepet játszottak. Aminthogy azok is szent borzadállyal szemlélték a furcsa idegeneket, akik asszonyaikat lenézték, szertartásaikon pedig nőket és gyerekeket áldoztak. Lakóházaik is különböztek a szokásos kőkorszaki „hosszúházaktól“. Kisebb, egyedülálló lakóépületeket emeltek, amelyekben már nem nemzetségek, hanem a szűkebb család lakott. A lakóházak a templom körül helyezkedtek el, egységeket alkotva a közemberek sírjaival, amelyekbe a férfiak a jobb, a nőket bal oldalukra fordítva temették. A csicseri leletek jóval előbbre mutatnak, mint az eddig feltárt azonos korú lelőhelyek. A feltárt művészeti szépségű tárgyakon, az Európában egyedülálló kultikus objektumon „templomon“ kívül régészeti szempontból nagy jelentőségű, hogy a lelőhely egy közösség bizonyos korszakát mutatja be teljes egészében. Nagy kár, hogy ezt a nevezetes lelőhelyet még a faluban élők közül is csak kevesen ismerik. A feltárást a nagymihályi Zempléni Múzeum munkatársai kezdeményezték, a leletek egy részét ki is állították, de az Ung-vidéken élők csak ritkán vetődnek arra. Maga a lelőhely a feltárási munkák végeztével ismét trágyadombbá változott. Eső után vagy ha a buldózerek nagytakarítását végeznek, nem nehéz agyagedény-darabkákat találni. Fekete-vörösre festett kerámiatöredékek, jellegzetes „meanderes“ ornamentikával. A titokzatos Tisza menti kultúra emberének munkái. (A cikkben szereplő adatok Jaroslav Vizdal: Potiská kultúra na Slovensku c. könyvéből származnak.) TÓTH FERENC r Kelet-Közép-Európa és Magyarország 99- - -kergessünk hiú ábrándok at“ Március közepén a Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Rákóczi Szövetség együttes rendezésében tartottak fórumot Budapesten, amelynek témája Kelet-Közép-Európa és Magyarország volt. A fórumon részt vett Kiss Gy. Csaba, a Közép-európai Intézet igazgatója. Juhász Gyula akadémikus, a Széchenyi Könyvtár főigazgatója, külpolitikai és diplomácia történész, valamint a Határon Túli Magyarok Hivatalának az elnökhelyettese stb. Hazánkat Popély Gyula történész képviselte. Dr. Vígh Károly történész, a Rákóczi Szövetség alelnöke az egyik szervezője volt a tanácskozásnak. A fórum után kértünk tőle interjút. • A fórum programja egy olyan téma, amely tulajdonképpen akkor vált aktuálissá, amikor úgymond megszűnt a nyugati veszélyeztetettség, és felbomlott a keleti szovjet birodalom. Ezek után hogyan ítélték meg a fórum résztvevői Magyarország helyzetét, illetve szerepét Közép-Európában?- A vita során nagyon sok probléma merült fel, többek között, hogy a volt szatellitállamokban egyre nagyobb teret kapott és kap a sovinizmus és a nacionalizmus, ami elsősorban ebben a régióban a magyarságot érinti és sérti. Nemcsak a mindenkori politikai vezetés feladata, hogy megtalálják annak a módját, ahogyan legjobban megoldható ez a probléma, hanem a magyar tudományosságé és az egész magyarságé is. Ne kergessünk hiú ábrándokat, példaként azok a két világháború utáni békeszerződések álljanak előttünk, amelyek számunkra oly tragikusan végződtek. Abban reménykedünk, hogy az európai integráció majd megoldja a mi problémáinkat is? Talán igen, de bármennyire is valószínű ez, nem tudjuk, hogy mikor következik be. Addig azonban léteznie kell a magyarságnak - de nemcsak a hazájában, hanem az országhatáron kívül is. • Találtak valamilyen megoldást mindezek orvoslására esetleg a fórum résztvevői?- Felvetődtek olyan fogalmak, mint társnemzeti koncepció, de olyan hagyományos megoldásokról is beszéltünk, mint az autonómia, az önkormányzat. Az volt és az is a vélemény, hogy minden országon belül a kisebbségi magyarságnak - éljenek akár Szlovákiában, Erdélyben vagy a Vajdaságban - saját magának kell eldöntenie, hogyan látja a helyi adottságokon belül a helyzetét. Abban egyetértett a társaság, hogy Magyarországnak az országon belül kell rendet teremtenie, és olyan viszonyokat kell kialakítania, amelyek mintaértékűek lehetnek az összmagyarság számára és vonzó erőt gyakorolnak a határon túl élő magyarságra. Ezen felül mintaértékű legyen egész Európában, hogy Magyarországon olyan társadalmi, gazdasági, politikai életet sikerüljön megteremteni, amely mentes mindenféle gyűlölettől és a humanizmus jellemzi. Az összmagyarság számára a jövőt nem a délibábok biztosítják, hanem egy mintaértékű állam. • Ezt úgy érti, hogy egy olyan Magyarországot kell létrehozni, amely messzemenően toleráns a határain belül élő kisebbségekhez?- Igen, de nemcsak ilyen tekintetben mintaértékű, hanem a gazdasági színvonal, a jólét, a harmónia stb. tekintetében is. • Ezek a gondolatok nem a Szlovákiában is gyakran emlegetett reciprocitásban gyökereznek? Vagyis, ahogyan Magyarországon bánnak a kisebbségekkel, úgy bánjanak másutt a magyar nemzetiségűekkel.- Nem hiszem, nem is lehet reciprocitásról beszélni példának okáért román-magyar viszonylatban, hiszen Magyarországon ma alig húszezer román nemzetiségű él, ugyanakkor Romániában több mint kétmillió magyar. Végeredményben nemcsak arról van szó, hogy a nemzetiségek számára biztosítsuk az emberi jogokat, hanem arról, hogy az ország valamennyi lakosának magasabb életszínvonalat, jobb gazdasági és kulturális viszonyokat kell biztosítani. Ilyen tekintetben legyünk példamutatóak környezetünk és egész Európa számára. • Igen, de nem értem, hogyan valósíthatja meg mindezeket mondjuk a Rákóczi Szövetség vagy a Bajcsy-Zsilinszky Társaság?- A fórumon beszéltünk arról is, hogy a közeljövőben egy akciót kell elindítani annak érdekében, hogy a politikai pártok - legyenek akár ellenzéki vagy kormánypártok - ezt tartsák a legfontosabb feladatuknak, s ne pedig saját érdekeiket. Már vannak olyan társadalmi szervezetek, amelyek ennek az ügynek a megvalósításában partnereink kívánnak lenni. Velük együtt szeretnénk elérni, hogy a sajtóban, a rádióban, a televízióban ez a hangnem, ez a célkitűzés uralkodjon. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy egy gyökereiben új gazdasági rendszer felépítéséhez idő kell. Ha azonban nem érvényesül egy egységes koncepció a kormányzat és az ellenzék között, akkor könnyen előfordulhat, hogy az ellenzék mindent elkövet majd annak érdekében, hogy megtorpedózza a mindenkori kormánykoalíció elképzeléseit. Ezt kell nekünk megakadályoznunk, mert ha Európában valahol, úgy Magyarországon nagyon nagy szükség van az egységes nemzetpolitizálásra. Nincs még egy olyan ország a világon, mint Magyarország, hiszen mint tudjuk, minden harmadik magyar kisebbségben, az anyaországon kívül él. Albániában hasonló a helyzet, viszont a határon kívül élő albánok egy országon belül - Szerbiában - élnek, de mi magyarok szerte Európában, szerte a nagyvilágban. Szóval a tanácskozás alatt ezt tűztük ki célul. A feladatunk pedig nem kevesebb, mint hogy ezért a célért mindent meg is tegyünk. FARKAS OTTÓ
