Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
1993. március 27. Gazda szerviz Szabad ÚJSÁG 7 Vigyázat: tőgygyulladás! Most, amikor mindenképpen meggyöngültek a mezőgazdasági üzemek, csökkent az állategészségügyi gondoskodás és fegyelem, a számos más baj mellett a kitermelt tej értékesítését veszélyeztetheti a tehenek tőgygyulladása. A tőgygyulladások polifaktorális megbetegedések, éppen ezért az ellenük való szervezett védekezés sokak összehangolt munkáját igényli. Ez a munka lényegesen különbözik a TBCés a Brucellózis-mentesítés módjától. Ugyanis az utóbbi megbetegedések esetében egy-egy pontosan meghatározható kórokozótól kell megszabadulni. A tőgygyulladás azonban egész más jellegű. A szakirodalom szerint három fő tényező szerepel kialakulóban: ez a tejelő tehén (gazdaszervezet), a kórokozók (tőgypatogén mikroorganizmusok) és a környezet. Az a sokszor emlegetett feltételezés, hogy a magasabb tejelékenységhez társul a tőgygyulladásra való hajlam, nem nyert egyértelmű megerősítést. Sokkal inkább bizonyított, hogy a nehezen és a túl könnyen fejhető teheneket sokkal több esetben támadja meg a tőgygyulladás, mint az átlagosan fejhetőeket. Az is ismeretes, hogy a laktációk számával párhuzamosan emelkedik a mastitis gyakorisága is. A hat éven felüli tehenek újrafertőződése azonban csökken. Kérdés, hogy lehet-e szelektálni a tehénállományokat mastitis szempontjából, valamint a tejelő tehénben lévő genetikai faktorokat a tőgygyulladás elleni védekezésben? A válasz határozott igen. Ismert és elfogadott tény, hogy nemcsak egyes szarvasmarhafajták, hanem állományok és egyedek között is különbség van a mastitisre való hajlamban. Egyes tehenek és bikák átörökítik a bimbócsatorna szűkületre való hajlamát. Kiválasztásnál tehát fontos az anatómiai felépítés, a tőgy alakja, a bimbók hosszúsága, illeszkedése. Mostanában sokat vitatják, elegendő-e a szalmonella kivédésére megmosni a tyúktojást. Úgy mellesleg kiderült, hogy Németországban „reneszánsza" van a szalmonellának. Egyébként 1988 óta egész Európában növekszik a szalmonellás fertőzések száma. Legalább 2000 fajtáját ismerik a kutatók a kórokozónak, s csak azt nem tudják, a szalmonella megerősödött, veszélyes törzse mitől , kapott ennyire intenzíven erőre. Új, minden eddiginél erősebb törzse pusztítja a tömegétkeztetés áldozatait. Sem a pusztítás, sem az áldozat szó nem túl erős, ugyanis öregotthonok, gyermekintézmények és a laktanyák lakói betegszenek meg, nemegyszer halnak meg a szalmonella okozta betegségben, amely gyakorlatilag olyan gyors folyadékvesztéssel jár, hogy a kiszáradás elkerülhetetlen. Évente 200 ezer, szalmonella okozta megbetegedést regisztrálnak Németországban, valamennyi esetet a tojással készített termékek fogyasztására vezetik vissza. Korábban a nagyüzemeket tartották felelősnek a betegség terjedéséért, de szakemberek ma már állítják: a tartástechnológia önmagában nem befolyásolja a szalmonella előfordulását. Ráadásul eközben nő a közvetlenül a termelőtől való vásárlás divatja is. Ma az egyszerű német háziasszony a piacon bárkinek elmondja, hogy a paraszttól vásárolt árut friss bioterméknek tartja, jobbnak, szebbnek látja. Az tény, hogy a kistermelők áruját gyakrabban vizsgálják. A házi tojás előnye, hogy rövidebb úton kerül a fogyasztóhoz. A technológia a családi gazdaságok többségében is nagyüzeminek mondható, hiszen egy-egy ilyen telepen 3000-5000 tojót tartanak. A teljes tojástermelés mintegy 40 százalékát a kistermelők szállítják. Bonyolítja a dolgot, hogy a nagy konyhák a tojást megveszik, és addig, tárolják, ameddig csak akarják. így aztán A tőgygyulladás kialakulásában a baktériumokon kívül élesztőgombák, s feltehetően még egész sor más kórokozó mikroorganizmus vagy éppen nem kórokozó toxinja játszik szerepet. Leggyakrabban a streptococcusok és staphylococcusok állapíthatók meg a klinikai tőgygyulladások vizsgálatakor. Említést érdemel még az E.coli, a Coryne-baktérium pyog., a Pseudomonas aeruginosa, a klebsiellák, a mycoplazmák és újabban fokozódó jelentőséggel a sarjadzó (élesztő) gombák. Gyakorlatilag minden istállóban élő baktérium bejuthat a tőgybe, ezért is fontos az istálló tisztasága. Legfontosabb: a tisztaság A fertőződés leggyakrabban a bimbócsatornán keresztül, ritkábban a tőgy vagy a bimbó bőrsérülésein, még ritkábban a vérárammal, nyirokárammal következik be. A legfontosabb fertőzési források (az említettek) mellett fertőzhetnek még a tályogok, a hüvelykifolyás, a gennyes sebek, a piszkos fejőgépek, a nedves, szenynyes alom. Átvihető a fertőzés egyik tehénről a másikra közvetve és közvetlenül. Fejőskor a fejők kezével, a tőgytörlő ronggyal, a fejőgumikkal. (így a leggyakrabban a Staphylococcus aurens-szel és a Streptococcus agalactiae-vel fertőződik a tőgy. A fejések közötti időben a fertőzött padozattól, a bimbók, a tőgy nyalogatása által, a legyekkel, a szennyezett farokbojttal leggyakrabban a patogén baktériumok, a Streptococcus uberis és a coliform csírák fertőznek. A legtöbb kórokozó egyetlen melegágya maga csaknem hiábavaló, hogy a tojás „megszületésének" időpontját és a szavatossági idejét feltüntetik az árun. Ráadásul egyöntetű a vélemény: ez a jelzés tetszés szerint manipulálható. Ezért 1992 végén sokasodlak azok az írások, szakmai tanácskozások, amelyek követelték: a baromfikereskedelemre, sőt a tartásra és vágásra is egységes, EK- konform előírásokat kell hozni. Ezen a ponton térjünk vissza a technológiára, nemcsak a tenyésztésben, hanem a vágóhidaknál is. Valójában ugyanis Németországban semmiféle egységes és kötelező előírás nincs arra, hogy a vágásra kerülő baromfit bakteriológiai vizsgálat alá kellene vetni, ellenében a szarvasmarhával és a sertéssel. Valószínűleg a szalmonella gyors terjedése a vágóhídi technológiának is köszönhető, kiváltképp a kopasztást végző gépeknek. A vizsgálatok is igazolják: ez az ügy nagyon bonyolult. A vizsgált tojások 0,7 százaléka volt fertőzött 1991-ben, s tavaly például Bajorországban egyetlen szalmonellás tojásra sem bukkantak. A kórokozó többnyire a tojás hóján található, de előfordul a belsejében is. A fertőzött szülőpárok átörökíthetik a kórokozót, sőt a környezet, vagyis az ivóvíz, a takarmány, a tartás, a szállítás során is fertőződhet a baromfi. Nehezíti a helyzetet, hogy a fertőzött állatot nem lehet egyszerűen felismerni, csak hordozója a kórokozónak, de ő maga nem beteg. Az ürülék vizsgálata sem hoz százszázalékos biztonságú eredményt. Ami a takarmányt illeti, még a legjobb hírű Rotterdamban sem vizsgálják annak esetleges fertőzöttsógót. Pedig a takarmány vizsgálatát követő, szakszerű hőkezelés kiirtaná a kórokozót, csakúgy, mint 3-5 százalék savas, szerves adalék hozzáadása. Védőoltás van, de a kérdést nem oldja meg, csak csökkenti a fertőzések számát. Bizonyítékul szolgál, hogy hatósági állatorvosok a fertőzött tőgy. Ép tőgybimbókon nem szaporodnak el, de fertőzött állományban izolálható a levegőből, a padozatról, a fejőgépekről, a fejők kezéről stb. Az élesztőgombák, sarjadzó gombák okozta tőgygyulladások száma az utóbbi időben jelentősen megnövekedett. Feltételezhetően azért, mivel az állattenyésztésben használt antibiotikumok nagy része gombafajok terméke, ezért ezek a gombákkal szemben hatástalanok, alkalmazásuk megbontja a mikroflóra egyensúlyát. Az ismételt, szakszerűtlen beavatkozások megsértik a bimbócsatornát és a tejmedence nyálkahártyáját, s ezzel kaput nyitnak a fertőzésnek. A piszkos környezetben végrehajtott kezelések alkalmával a külvilágból gombák jutnak a tejmirigybe. Az antibiotikumok, illetve vivő anyaguk N-tartalma ideális enregiaforrás az élesztőgombáknak. Elsődleges gombás tőgygyulladás ritkán fordul elő. A másodlagos viszont gyakori. Oka többnyire a gondatlan gyógykezelés. A környezeti tényezők megszámlálhatatlanok. Felsorolásuk szinte lehetetlen. Ide tartozik minden olyan káros külső tényező, amely hajlamosít a tőgygyulladás kialakulására, elsősorban azért, mert csökkenti a tőgy természetes ellenálló képességét. Másrészt pedig növeli annak a lehetőségét, hogy a baktériumok a bimbócsatornán vagy bőrsérüléseken keresztül az egészséges tőgybe kerüljenek. Annak a tehénnek az egészsége, amely fél éven vagy egész éven keresztül az istállóban áll, az istállózási körülményektől, a tehénistálló mikroklímájától, a takarmány minőségétől függ. szerint semmivel sincs több szalmonellás fertőzés Németországban, mint Nagy-Britanniában, ahol a szülőpárokat védőoltással látják el, és kötelező az ellenőrző vizsgálat. Amíg nincsen rendelet, addig azt ajánlják, hogy a termelők önkéntesen vizsgáltassák állatállományukat. Teljes megoldást persze ez sem hoz, csak az, ha csak garantáltan szalmonellamentes bázisállományból kerülhetnek ki a keltetendő tojások, ugyanis ezekből csak egészséges csibék kelhetnek ki. Az eddig leírtakból is világos, hogy ekkor még mindig marad a „láncfertőzés” lehetősége. De ha a takarmányt, az istállókat, a vágóhidakat is szigorúan ellenőrzik, már „csak" a konyhák hibázhatnak. Addig, amíg a teljes lánc betartja a higiéniai előírásokat, önkéntes bakterológiai vizsgálatot vállal, talán majd megszületik az EK-konform szabályozás? Addig a nagy élelmiszer-áruházakban a végzett vizsgálatok statisztikája a következő: 1992- ben a csirkehús 29 százaléka, a pulykahús 9 százaléka, a darálthús 7 százaléka, a marhahús 1 százaléka, a sertéshús 5 százaléka bizonyult szalmonellásnak. A tojásnak csak a 0,2 százaléka. De az ember ugyebár nyershúst nem eszik, de lágytojást, krémeket igen, vagyis a tojást nem mindig hevíti fel kellőképpen. Félnek tehát a németek, s kongatják a vészharangot olyannyira, ahogy sok termelő már tönkre is ment emiatt. A szalmonellától való rettegés ma már olyan erős, hogy sok termelő azt kérdezi, a házi komposztálás során a konyhai hullladékkal a komposztba került tojáshéj nem jár-e azzal a veszéllyel, hogy benne a szalmonella életre kel. A válasz erre olyannyira tudományos, mindenre kiterjedő, hogy alig merjük idézni. Az olvasó talán soha többé nem néz tojásra, de zöldséget sem eszik, hátha a komposzt... M.M. A legfontosabb környezeti tényezők A szakirodalom szerint a kötetlen tartásos elhelyezésnél a pihenőbox, a jó mély alom, a tiszta fekhely, a természetes tartásmód mellett kisebb a tőgygyulladás előfordulási aránya. Tapasztalataink szerint rossz almozás esetén a leggyakoribb a bimbótiprás, ekkor a padozatcsírák is elszaporodnak, hidegebb a fekhely, a tőgy lehűl, csökken a vérellátás, elégtelen a sejtek tápanyagellátása. Kötetlen tartású istállóban a karám talaja szennyezheti a tőgyet. Ha nincs elválasztó a tehenek között, az állat keresztbe fekhet, ami tőgysérüléshez vezethet. A megkötött teheneknél ügyelni kell arra, hogy a bekötés módja ne gátolja az állatot a szabad mozgásban. Az elletőistálló hiánya, illetve az ellés utáni nem megfelelő higiéniai körülmények is sok kárt okozhatnak. Az elles ugyanis megterheli az állat szervezetét, új laktáció indul, s a tőgy ebben az állapotban a legérzékenyebb a külső káros hatásokra. Ha a fertőző csírák elszaporodnak (magzatburok), az istállóflóra patogénné válik, sok lesz a heveny klinikai tőgygyulladás ellés után. Hogy a fertőzési láncot megszakíthassák, másutt kell elletni. A rendszertelen trágyaeltávolítás is sokat árthat. A tehénnek tiszta fekhelyre van szüksége. Az állatgondozó szerepe Számtalanszor említettük már, hogy az állat szeretető nélkül végzett gondozás ritkán lehet eredményes. Régi — de igaz — mondásunk, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot. A gondos takarmányozás, a megfelelő tisztaság, mind fontos tényezők. Nagyon fontos a higiénikus gyógykezelés az állatorvos irányításával, a szigorú sterilitás, a tiszta, fertőtlenített kéz, a fertőtlenített csecsbimbók, a gyógyszeradagolás megfelelő módja Rendkívül lényeges tényező a fejési higiénia. A tejelő tehenet rendszeresen tisztítani, ápolni kell. A farokmosás éppen olyan fontos, mint a kezelőszemélyzet lábbelijének fertőtlenítése, a tiszta munkaruha, a tiszta kéz. Ma már szigorú ellenőrzés álé vetik, hogy a fejők hogyan kezelik a fejőberendezéseket, mivel ezeknek a fertőtlenítésétől függ, hogy milyen és mennyi lesz a tejbe kerülő baktérium, végső soron tehát az, hogy hányas minőségi osztályba sorolják az átvevők a tejet. A tőgymosás, sajnos, még nem mindenütt történik szakszerűen. A tőgymosó vízzel inkább beszennyezik a tőgyet, mintsem megtisztítanák. Ugyanabból a vödörből, ugyanazzal a ronggyal 8—10 tehén tőgyét is „megtisztítják”, így azon sem lehet csodálkozni, hogy a tőgygyulladást átviszik egyik tehénről a másikra. Mindezek a szempontok ma már nemcsak a szövetkezetek, állami gazdaságok, hanem a magángazdák száméra is fontosak, ugyanis egyre többen határozzák el, hogy 10—100 tehénből álló tenyészetet iktatnak be istállójukba. Amennyiben korszerű technológiát kívánnak alkalmazni, a magángazdákat a fejőberendezések megfelelő használatára kell figyelmeztetni. A hibás fejési technológia, a nem megfelelő vákuum (350—380 Hgmmnél nagyobb vákuum, 50 Hgmm-nél nagyobb ingadozás) is okozhat tőgygyulladást, míg a kisebb vákuummal végzett fejés elhúzódik, a tej egy része a tőgyben marad. A helyesen működő fejőgépben a szívó- és a nyomóütem percenként 50—60-szor váltakozik. Az ütem növelése 70—75- re tőgy károsodáshoz vezethet, továbbá megnövelheti a kifejt tej sejttartalmát. Ha gyakran előfordul a vakfejés, bimbódeformáció léphet fel. (A bimbók vége kipirosodik, tömörré, keménnyé válik, mivel felrostozódnak a növedékek). Tőgyegészségügyi szempontból a fejőkehely a fejőkészülék legfontosabb része. Itt a gumival szembeni legfőbb követelmény, hogy a bemeneti nyílásnál lévő része puha, rugalmas, a tőgybimbóhoz simuló legyen, tehát semmiképpen ne irritálja vagy sértse fel azt. Mindezek a szempontok, feltételek a gondozók, a tehéntartó gazdák által kialakított körülmények függvényei. Mivel tehénállományaink mind egészségügyi, mind minőségi szempontból leromlottak, legalább annyit tegyenek meg mindenütt, ami emberileg megtehető. A minőség iránti követelmény ugyanis egyre fokozódik, s ha azt akarjuk, hogy az amúgy is tetemes veszteségek ne növekedjenek, a fentiekben felsoroltakra annyi figyelmet fordítsunk, amennyit csak lehet. Dr. Molnár Rezső igazgató főállatorvos és Dr. Seregi János állatorvos egyetemi docens írása alapján feldolgozta: (hme). 1 S L-2 3 . | '.. * \ mm iPW \ K íj \.jy W — * :IBí Tavaszi teendők Hogyan szaporítsuk a szobanövényeket? Nem szentírás egyetlen módszer sem, ugyanis a szobanövények szaporításának több eredményes módja van. Sokan egyszerűen csak vízbe helyezik a kiválasztott hajtásokat, s megvárják, amíg gyökeret eresztenek. Mások viszont megfelelő tápföld keverékébe dugványozzák a szobanövény részecskéit, leveleit, hajtásait. Az utóbbi módszert mutatjuk be a rajzokon. Az 1-3. rajz a Tradescantia (népies nevén anyósnyelv), a 4-6. rajz a fokföldi ibolya szaporítását ábrázolja. (1./Tőből levágjuk az egész levelet. 2./ 50-100 mm hosszú részekre vágjuk. 3./ A levél növésének irányát figyelembe véve a földbe ültetjük. 4./ A fokföldi ibolya levelét is tőből lemetsszük. 5.1 Úgy ültetjük el, hogy a levélrósz egyenesen maradjon a föld felett. 6./ Ujjunkkal kissé lenyomkodjuk a talajt, hogy öntözéskor ne lazuljanak ki a dugványok.) Egyenletes, páradús levegőben, langyos (állott) vízzel öntözve gyorsan gyökeret eresztenek a növónykók, ezután óvatosan, hogy a gyönge gyökerzetet meg ne sértsük, átültetjük őket külön cserepekbe, állandó helyükre. Újra támad a szalmonella
