Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-12 / 59. szám
1993. március 12. Szabad ÚJSÁG 5 Mezőgazdaság Támogatáspolitika a mezőgazdaságban - apróra váltva Amíg futja Példaértékű az a tanácskozás, amelyet a Dunaszerdahelyi Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara szervezett a közelmúltban a magángazdálkodók és mezőgazdasági vállalkozók számára. Az előadók a mezőgazdaság állami támogatásának irányelveit, illetve a biztosítási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat ismertették. A tény, hogy a kamara tagjainál vagy háromszor többen jöttek össze, és sokan a tanácskozást követően döntöttek úgy, hogy belépnek tagnak, bizonyítja az ilyen rendezvények időszerűségét. jogi igény Miroslav Varsa mérnök, az SZK Földművelésügyi Minisztériuma Dunaszerdahelyi Regionális Földügyi és Tájékoztatási Hivatalának igazgatója tárgyszerű és rövid bevezetőjében úgymond apróra váltotta a támogatáspolitika alapelveit. Elmondta, a járás mezőgazdasági reszortja az idén 118 millió korona támogatást kap. Az öszszeg adott, az államkasszából ennyire futja, ezért mindenkit kért, ne veszítsenek azzal időt, hogy azt vitatják, kevés vagy elég a keret. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idén a támogatáspolitika nem tesz különbséget nagyüzem és magángazda között, valamennyi tulajdon- és vállalkozói formát egyenrangúnak veszi. Rámutatott, hogy a támogatások célirányosak, és nincs rájuk jogi igény. Ha elfogy a pénz, csak azért, mert valaki az alapelvek szerint kaphatna, nem követelheti a támogatást. ígérte, napokon belül az általa irányított hivatal mellett megalakul a regionális versenybizottság, amely az igényeket beérkezésük sorrendjében könyveli és elbírálja. A bizottságnak a mezőgazdasági szövetkezetek, állami gazdaságok, a magángazdák és a kamara képviselője is tagja lesz. Ha a bizottság jóváhagyja a támogatást, akkor ilyen jellegű döntését megküldi a kérelmezőnek és az illetékes adóhivatalnak, az pedig három napon belül átadja a fizetési meghagyást az illetékes pénzügyi intézetnek. Külön felhívta a figyelmet a kilencedik részben található 1/2.és 2. számú mellékletre. A föld árának megfelelően a 250 ezer korona évi bevétel meghatározó. Ehhez tudni kell, hogy a gazdálkodási év nem azonos a polgári évvel, az őszi munkáktól az aratásig tart. A kezdő agrárvállalkozónak az előírt minimális bevételt a második évben kell elérnie, a gyümölcstermesztésre szakosodénak pedig a fák termőre fordulásának évében. Itt mondta el, hogy az adatok helyesséa keretből gét a bizottság a községi hivatalokkal karöltve ellenőrzi majd, így ezekre ügyeljenek. í' , Az alapelvek néhány részletét külön is kiemelte, hogy a magángazdák figyelmét semmi se kerülje el. így a juh- és kecsketenyésztésre adható támogatás mellett a második rész 4. és 5. cikkelyére is felhívta a figyelmet. Elképzelhető, hogy az állami gazdaságok privatizációjának keretében valaki-valakik tulajdonába kerül olyan telep, amelyre érvényes a távoleső jelleg. Az agroturisztika részt is érdemes átnézni. Például víz mellett lovak tenyésztésére van lehetőség. A termelés stabilizálására, intenzitásának és hatékonyságának növelésére nyújtható támogatással kapcsolatosan figyelmeztetett, hogy a vetőmagvak és ültetőanyagok esetében a ténylegesen bevetett terület nagyságának és az agrotechnikai mennyiségeknek összhangban kell lenniük. Kiemelte a cukorrépa-vetőmag dotálási lehetőségét, és felhívta a figyelmet a bogyós gyümölcsű ültetvények létesítésére is. A víz árának lehetséges megtérítésénél lényeges a számla, és ugyanez érvényes az értékesített tej esetében is, amit havonta kell bemutatni. Senki figyelmét se kerülje el, hogy a tejre kapott támogatást csak célszerűen a „tejjel“ kapcsolatosan lehet felhasználni, ahogy azt a harmadik rész 3. cikkelye tartalmazza. Lehetőségként megemlítette, hogy például több magángazda összefoghat, bérbe vesznek-megvesznek s korszerűsítenek egy istállót, amihez kaphatnak segítséget. A magángazdák számára is rejteget lehetőségeket az ökológia és energiagazdálkodási koncepció támogatása. Különösen az előbbi, hiszen silóverem, trágyatelep nélkül a magángazda sem létezhet, s ezért a negyedik rész 1. és 2. cikkelyét se hagyják figyelmen kívül. Nem kétséges, az ötödik rész 1. és 2. cikkelye, amelyek az istállózás, a fejés és az elsődleges tejkezelési technológia beruházásaira, illetve a tömegtakarmányok termelésével kapcsolatos kiadásokra adható támogatásokat szabályozzák, vagy a leadott hízóbikákra nyújtható támogatást részletező 4. cikkely „közelebb“ áll a magángazdához, mint a hetedik rész, de ezért ezt is érdemes áttanulmányozni. Lehet például olyan mocsaras, vizenyős terület, amely alkalmas erdőtelepítésre. Egy ilyen tájékoztatás - hangsúlyozta az előadó - természetesen nem helyettesíti, csak segíti az irányelvek otthoni alapos áttanulmányozását. Ezért is mindenki figyelmébe ajánlotta a Rofnicke novinyt és a Szabad Újságot, amelyek az irányelveket teljes terjedelemben közölték. Akinek valami ezek után sem világos, az a regionális hivatalban, illetve a kamarában kap tájékoztatást, útmutatást. Ez utóbbit már Patasy Ilona mérnök, a kamara igazgatója és Gocoii Edit mérnök, kereskedelmi előadó hangsúlyozta. Elmondták, hogy a kamara mint érdekképviseleti szerv az ilyen jellegű munkát is felvállalja. Megtudták a jelenlevők, hogy már a közeljövőben a húsüzemmel, tejüzemmel és más mezőgazdasági terményeket felvásárló-feldolgozó üzemekkel együttműködve havonta közzéteszik a megegyezett felvásárlási árakat. így senkivel sem fordul majd elő, hogy vágóállatát tőle olcsóbban veszik meg, csak azért, mert az árakat illetően tájékozatlan volt. Panaszra reagálva elmondták, aki úgy érzi, hogy tulajdonjogi sérelem érte, menjen be a kamarába. Arra, hogy az érdekelt feleket, tagjaikat a probléma megvitatására egy asztalhoz ültessék, van lehetőségük. Persze abba, hogy a mezőgazdasági üzem fizet-e haszonbért, és ha igen, mennyit, nemhogy a kamarának, de még a minisztériumnak sincs beleszólási joga. Ugyanígy arra sem kényszeríthetnek egy adott szövetkezetei, hogy a jogosult személynek vagyonrésze ellenében szolgáltatást végezzen. A nemzeti biztosítás alapelveit ismertető előadást is a kérdések özöne követte. Ezekből most azokat emeljük ki, amelyek a dotációval kapcsolatosak. Sok magángazda megszüntette regisztrációját, hogy megtakarítsa a biztosítási díjat. Ezzel kapcsolatosan mondta el Nagy László kulcsodi magángazda, a kamara alelnöke, hogy lépésüket sokan alighanem elhamarkodták. Aki töröltette magát a jegyzékből, az nem kérhet dotációt, így esetenként a megtakarított összeg többszörösétől esik el. Aki nem számol, az rosszul jár, mint ahogy az is, aki úgy gondolja, hogy a törvények ismerete nélkül is érvényesülhet. Tény és való, a jogi tanácsadó nincs ingyen, de ő már rájött, hogy a pénz, amit a törvények alapos ismeretével megtakarít, a tanácsadó díjánál lényegesen több. Megfogadják vagy nem a magángazdák társuk szavait, az rövidesen kiderül. A kamara adó- és könyvelői tanfolyamokat indít, s várja a jelentkezőket. Abból indulnak ki, hogy a bevételek-kiadások pontos vezetése nélkül aligha boldogul a magángazda, nem beszélve az állami támogatásról, amihez a könyvelések szintén fontosak. Azt pedig már konkrét példán érzékeltették, hogy milyen baj és kimondottan anyagi kár a magángazda számára, ha nem tudja eldönteni, kiszámolni, hogy érdemes-e magát hozzáadottérték-adót fizetőként regisztráltatnia, ha nem esik a kötelező kategóriába. Ilyen és hasonló, a szó legszorosabb értelmében zsebbevágó dolgokban akar segíteni a kamara, hogy a magángazda, vállalkozó mindenkor eligazodjon a törvények és lehetőségek útvesztőjében. EGRI FERENC Ez is mezőgazdaság? Ikebana Ez is mezőgazdaság? És vari-e, lehet-e hozzá közünk? Van is, lehet is, hiszen az ikebana „háttéripara“ a japán dísznövénykertészet és dísznövény export-import, amelynek adatai azt bizonyítják, hogy a növénytermesztés eme látványos ágazata az egész világon fontos, mi több, olyannyira összefüggő, hogy nem árt róla egyet s mást tudni a magyaroknak sem. Induljunk Japánból, mert egy ottani, angol nyelvű mezőgazdasági szakfolyóirat nem kevesebbre vállalkozott, minthogy „dísznövény-világkörképet“ rajzol. Az ikebana sajátos japán művészet, utolérhetetlenül szép virágkötészet, amely bájos leányok, asszonyok avatott kezei közül kerül ki. A japán virágok 42 százaléka vágott virágként kel el, éppen az ikebana miatt. A japánoknál a virág becsült ajándék, még a fiatalok körében is. Ha az eladott virág értékét tekintjük, Japánban a legnagyobb az egy főre eső virágfogyasztás. Ez persze azt is jelenti, hogy a virág drága, csokorként ugyanannyiba kerül, mint vágottként, s ez az ár körülbelül az amerikai és nyugat-európai virágárakkal azonos. Legnépszerűbbek az évszázadok alatt vadvirágokból nemesített, kicsiny és világos színű virágok, kiváltképp a cseresznye, azalea, kamélia, írisz, vad labdarózsa, hajnalka. A dísznövénytermesztés évente 5-6 százalékkal növekszik, értékben egyhatoda a rizstermelésnek, ötödé a zöldségtermesztésnek, fele a gyümölcstermesztésnek. Az élelmiszer-fogyasztás a számítások szerint nem növelhető, a dísznövénytermesztés viszont igen. Ezért aztán a zöldség- és rizstermelők közül nagyon sokan váltottak dísznövénykertészetre. Jelenleg csaknem 150 ezren foglalkoznak ezzel. Közülük 92 ezren vágott- és cserepes virággal, a többiek díszfákkal, cserjékkel, pázsittal és növényhagymák előállításával. A klíma kedvező, hiszen az országban a hűvös övezettől a szubtropikusig minden megtalálható. Okinawa még télen is ontja a friss virágot, a meleg nyárban viszont a kellemes időjárású Hokkaidóról szállítják a gyorsan változó divatot mindig követő japán virágokat. A virágeladás igazán „családi“ műfaj Japánban, 25 ezer boltban maximum 1-2 alkalmazott dolgozik. Azért is van ez így, mert a munkaerő drága. Ennek következménye pedig nemcsak a kevés dolgozó, de a rendelt csokrok magas ára is. A japán virágpiacnak több előnye van. Először is a fogyasztók közelében vannak a piacok, vagyis a kiskereskedők a termelőtől közvetlenül vásárolnak, másrészt az árak aukciókon alakulnak ki. Ennek köszönhető, hogy gyorsan jelez a piac, könnyen lehet új termékeket bevezetni. Az aukció hátránya, hogy felverik az árakat, kiváltképp az új, a divatot frissen követő virágok ára magas. így azok a termelők az igazán sikeresek, akik import fajtákkal képesek megjelenni. A japán termelő előszeretettel „fedez fel“ új fajtákat külföldön. Japánban jelenleg 30 ezer dísznövényfajtát termesztenek, a virágairól híres Hollandiábn 10 ezret. Japánra jellemző, hogy egy-egy fajtából csak keveset termesztenek, vagyis a hiány tartós. A hazai virágfogyasztás 10 százaléka import, ezt növelni szándékoznak. Ezért az importálás feltételei nem túl szigorúak. A vágott virág behozatalára nincs vám, ez alól a kertészeti termékek közül csupán a fű kivétel. Ha a repülőtérre fertőzött virág érkezik, azt vagy elégetik, vagy lepermetezik, de a higiéniára kínosan ügyelnek. A legtöbb virág Hollandiából érkezik, kiváltképp anyák napjára. Korábban a legtöbb virágot Thaiföldről importálták, az onnan származó növények fele orchidea, februártól májusig a legkedveltebb a thai krizantém. A megnövekedett okinawai termelés aggasztja a thaiföldi virágosokat. Üj-Zéland és Ausztrália is jelentős mennyiségű virágot szállít Japánba. Nemrég még Japán volt Hollandia után a világ második legnagyobb tulipánhagyma termelője, mára elvesztette ezt a helyet, Lengyelország tört fel. Az orchideák nemesítésében viszont Okinawa vezet. Ha előállítanak egy új fajtát, akkor elvégzik a piackutatást, majd szövetkultúrát szállítanak Thaiföldre. Ott nervelik fel a kis növényeket, amelyeket azután visszaszállítanak Japánba, ahol felnőnek, azután vevőre is találnak. Mivel a japán virágról csak a világ más országait említve lehet írni, néhány tanulságos tény: néhány virág szülőhazájában közönséges növény, a világ más pontján drága, kedvelt gyönyörűség. Az utóbbi időben a dél-amerikai Bogota, az afrikai Nairobi is „virág-világvárossá“ lett. Szegfűt és rózsát szállítanak az Egyesült Államokba, Nyugat-Európába és Japánba. Szingapúr és Taiwan is feljövőben. Dél-kelet-Ázsia kedvelt növénye a már említett orchideán és krizantémon kívül a gladiolus. A „kis tigrisekétől a hollandok félhetnek, mert ezek olcsóbban, magas fűtési költség nélkül termelnek. Indonézia is beállt a virágosok közé, de még nem oldotta meg a világméretű szállítást. A virágpiac egyébként világpiaccá szerveződik, az új-zélandiak például felvették a kapcsolatot az indonéz és a malayziai termelőkkel. Ahogyan nőtt a Távol-Kelet, Afrika, Dél-Amerika részesedése a virágtermelésből és kereskedelemből, úgy figyelt fel Hollandia az új követelményekre, a minőségre. Az évszázad végére, 2000-re a holland virágosok úgy tervezik, hogy megvalósítják a „nem agrokémiai termesztést“. Van egy tanulságos japán mondás: „a termőterületek mozognak“. Ez pedig szerintük azt jelenti, hogy ha a japán termelők nem tesznek meg mindent, akkor piacukat elhódítják mások. Ez pedig aligha csak a virágokra igaz... M. M. Illusztrációs felvétel
