Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)

1993-03-11 / 58. szám

8 Szabad ŰJSÁG Sport 1993. március 11. Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, Prága Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli Párosban egyelőre a kanadaiak Milyen lesz a szlovák foci? Kedden este, az ünnepélyes megnyitó után a párosok léptek a jégre, hogy bemutas­sák rövid programúkat. A prágai publikum elsősorban a hazai, Kovafíková, Novotny páros teljesítményére volt kíváncsi, hiszen a tavalyi, oacklandi világbaj­nokság ezüstérmének tulajdonosai, ám, sajnos, csalódniuk kellett, kedvenceik távol vannak a dobogótól. Tegnap délután a férfiak mutatták be rövidprogran\ju­­kát, este a párosok eredeti műsora következett, amely után már érmeket osztottak. A jégtáncosok ugyanezt a hibát követ­versenyében a pilla- te el. natnyilag a 8. he- A férfiak rövidprog­korlatilag ez azt jelenti, hogy a legjobb tíz közé sem kerül be. A világbajnokság mai műsora: 14.00 órakor a jégtáncosok eredeti műsora. 18.30 órakor a férfiak szabadon válasz­tottja. (ta) Íven álló Mrázova, Simeéek kettősnek nem volt szerencsé­je, hiszen éppen csak elkezdték tán­cukat, az egyik fe­gyelmezetlen néző virágcsokrot dobott a jégre, ami után a verseny főbírója fél­beszakítana a számot, majd az újrázás­nál Mrázová botlott, így elúsztak a ma­gas pontszámok. A magyar Woodward, Szentpétery páros a 18. lett. A párosok állása a kötelezők után: 1. Brasseur, Eisler (kanadaiak) 0,5 pont; 2. Siskova, Naumov (oroszok) 1,0; 3. Wötzel, Steuer (németek) 1,5; 4. Men, Sand (amerikaiak) 2,0; 5. Je kova, Bus­­kov (oroszok) 2,5; 6. Kovafíková, No­votny (csehek) 3,0; 7. Urbans ki, Marval (amerikaiak) 3,5; 8. Menzies, Bombar­dier (kanadaiak) 4,0. Nem valószínű tehát, hogy a Kovafí­ková, Novotny kettős érmet szerez. Tör­tént ugyanis, hogy Kovafíková a dupla axel ugrása közben elesett. Érdekesség, hogy a januári Európa-bajnokságon Labdarúgó Kirin Kupa Magyarország—Egyesült Államok <k0 Nagoyában, 9000 néző előtt a magyar válogatott az első félidőben jobb volt ellenfelénél, ám a szünet előtt Lőrinczet kiállította a bíró, az emberelőnyt kihasz­nálva az amerikaiak játszottak fölény­ben a második játékrészben. A magyar csapatból Kovácsot és Urbánt sárga lap­pal figyelmeztette a játékvezető. A döntetlen azt jelenti, hogy Magyar­­ország lemondhat a kupagyőzelemről, az a Japán—Egyesült Államok összecsa­páson dől el. Johnson „műfajt” vált Doppingvétség miatt az atlétiká­tól egy életre eltiltott Ben Johnson bejelentette, hogy sportpályafutását szívesen folytatná amerikai futballis­taként- Egyesek már azt is tudni vé­lik, hogy az ontarioi Tiger-Cats csa­pat igényt tartana Johnson szolgála­taira, azonban M. John Michaluk, a klub elnöke nem volt hajlandó sem alátámasztani, sem cáfolni a hírt. Ennek ellenére tagadhatatlan az a tény, hogy egy olyan kitűnő sprinter, mint Ben, aki bukásai ellenére még mindig népszerű, jól jöhet egy ilyen csapatnak. S az is régi igazság, mely szerint nem zörög a haraszt, ha... ramja után az állás: 1. Browning 0,5; 2. Mit­chell 1,0; 3. Urmanov (orosz) 1,5; 4. Miliőt (francia) 2,0; 5. Stojko (kanadai) 2,5; 6. Tatau­­rov (orosz) 3,0; 7. Davis (amerikai) 3,5; 8. Can­­deloro (francia) 4,0. A várakozásoknak megfelelően az aranyé­remért a legnagyobb esélyesek küzdhetnek. A kanadai fiú, Brow­ning csaknem hibátla­nul futott, csakúgy mint az amerikai Mit­chell. A titkos esélye­sek között emlegetett Stojkónak meg kellett elégednie az 5. hellyel. Óriási meglepetésre a szám Európa-bajno­­ka, az ukrán Dimit­­renko súlyos hibát vé­tett, amiért kilenc hi­­bapotot kapott és a 18. helyen végzett. Gya­llyen akrobatikus mutatványok Szükségeltetnek napjaink pá­rosaiban ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Az orosz Siskova, Naumov kettős egyelőre a 2 helyen várja a mai folytatást (TA SR/AP felvétel) (Munkatársunktól) — Számunkra legfontosabb az I. labdarúgóliga zökke­nőmentes befejezése és a közös cseh és szlovák válogatott szereplése a vb-selej­­tezőkön, esetleg a ’94-es amerikai vb-n. — mondta Milan Sluíanii, a Szlovák Labdarúgó Szövetség elnöke az SZLSZ tegnapi sajtótájékoztatóján. — Csak így kerülhetnek ki a szlovák labdarúgók a nemzetközi porondra, ami azt hiszem pillanatnyilag az elsődleges cél. Szö­vetségünk, egyidejűleg a Cseh-Morva Labdarúgó Szövetséggel, február 10- én megfigyelői státuszt kapott a FIFA- 1 tói, teljes érvényű taggá 1993. április 16-án válik mindkét szövetség — foly­tatta az elnök. Majd szóba kerültek a közeljövőre vonatkozó tervek, melyek elsősorban a szlovák válogatott nemzetközi szereplé­sével és az ősszel rajtoló szlovák I. lab­darúgóligával kapcsolatosak. A szlovák válogatott csak valamikor az ősz folya­mán mutatkozik be nemzetközi találko­zón, a debütáláshoz szeretnének attrak­tív ellenfelet, konkrét megállapodás azonban még nem született. A március 30-i, Litvánia elleni mérkőzésre (Duna­­szerdahelyen játsszák) a ligaválogatott áll ki. Már az is eldőlt, milyen szerelés­ben fog kifutni a pályára Szlovákia nem­zeti tizenegye: fehér sportszár, piros nadrág, kék mez. Ami a bajnokságokat illeti, az I. lab­darúgóliga mérkőzéseire valószínűleg vasárnap, azonos időpontban kerül sor, c Innen-onnan 3 Magyar öröm, cseh és szlovák bánat WOUDCHAMPUNSH9 HANDBAU. SWfDtN 1993 (t-ta) A svédországi Göteborgban kedden lejátszották a férfi kézilabda vi­lágbajnokság C-csoportjának első talál­kozóit A magyar csapatnak kötelező volt a győzelem, a világbajnokság egyik legy­­gyengébb szemben. Tegnap bekapcsolód­tak a küzdelmekbe a többiek is, ma újra a magyar válogatott lesz a főszereplő. Svédország—Izland 21:16 (9:9) Váratlanul sok gondja akadt a mér­kőzés esélyesének, a hazaiaknak a reme­kül felkészített szigetországiakkal. Az izlandi válogatott a találkozó folyamán több alkalommal is két góllal vezetett. A mérkőzést megtekintette XVI. Károly, svéd király. A Scandinavium teremben több mint 10 ezer néző szurkolt. A mai magyar—izlandi összecsapáson lesz mit csinálni Éleséknek, ha győzni akarnak. Magyarország—Egyesült Államok 33:18 (16:8) A lelkes, ám taktikai szempontból éretlen tengerentúli együttessel szem­ben jó játékkal rukkoltak ki a magyarok. Tetszés szerint értél el góljaikat, a beál­lósok szokatlanul könnyedén jutottak kapuközeibe. Az „amcsik” hippi kinéze­tű kapusának csak az volt a dolga, hogy kiszedegesse a labdát hálójából. Társai kiszámíthatóak, nehézkések voltak, ám ennek ellenére néhány távoli lövésük a kapuban kötött ki. Igaz, ekkor már Ma­gyarország takaréklángon játszott. A második játékrész néhány parádés meg­oldást hozott, ajnagyar kapuban Bíró kiváló teljesítményt nyújtott. (t-h) Cseh és Szlovák válogatott— Egyiptom 20:21 (11:13) Nagyon áhította a győzelmet a közös cseh és szlovák csapat, hiszen már négy korábbi kézilabda vb-n vereséggel kezd­tek az elődök. A papírforma is számuk­ra kedvező eredményt jósolt. Az első félidőben végig egyiptom vezetett. Csak 15:14-nél sikerült visszaszerezni a veze­tést, s innentől fogva fej-fej mellett ha­ladt a két csapat 20:20-ig. A mérkőzés időn túli szabaddobással fejeződött be, s ebből sikerült elérni az egyiptomiaknak a győzelmet jelentő utolsó gólt. A többi találkozóról lapzártánkig saj­nos nem kaptunk jelentést. Volt világsztárokkal, Pozsonyban A szlovákiai magyar újságírók labda­rúgó-válogatottja számára is elkezdő­dött a tavaszi idény. Kedden Vízkeleten a helyi öregfiúk vendégeként lépett pá­lyára az együttes, s a rendkívül izgalmas, fedettpályán lebonyolított találkozón 10:8 arányú vereséget szenvedett. A ha­zaiak góljait áfavnicty, Bodri J. (2), Mészáros J., Jezsó Gy., Hagony Gy. (2), Ranosztaj T. (2) és Kelecsényi S. lőtte, míg a toliforgatók részéről Tóth (4), D. Tok, Bendó (3) volt eredményes. Az észak-amerikai jégkorongliga eredményei: N.Y. Islanders—Phila­delphia 4:2, N.Y. Rangers—Los Ange­les 4:3, Pittsburgh—Boston 3:2, Winni­peg—Tampa Bay 4:2, Washington— Toronto 3:1, Minnesota—San Jose 4:2, Vancouver—New Jersey 7:2. A női asztalitenisz Európa Liga dön­tőjének első találkozóján: Hollandia— Belgium 4:2. Az angol labdarúgó ligában: Old­ham—Manchseter U. 1:0, Wimble­don—Middlesbrough 2:0, Black­burn—Southampton 0:0. Az asztalitenisz-világbajnokságra való jogutódlásért: Csehország—Szlo­a II. ligás csapatok szombaton lépnek pályára, bár még ez a döntés nem végle­ges. A pontvadászat, annak ellenére, hogy 32 fordulóból áll majd, tehát hosszabb lesz, lebonyolítási rend­szerének köszönhetően sok izgalommal szolgálhat, hiszen mind a 12 csapatnak lesz miért küzdeni. A 22 felvonásból álló körmérkőzéses szakasz után az első hat helyezett méri össze erejét a bajnoki címért (10 forduló), a többiek a kiesés elkerüléséért küzdenek. Valamennyi csapat magával viszi az addig szerzett bajnoki pontokat. A ligarajtra augusztus közepén kerül sor, az utolsó őszi fordu­lót november végén, legkésőbb decem­ber első hetében rendezik meg. A tava­szi rajt csak március közepén lesz. A legtöbb gondot a cseh klubokban szereplő szlovákok, illetve a szlovák csa­patokban játszó cseh játékosok okoz­zák. A Morva folyón túl mintegy 25 I. ligás szlovák focista kergeti a bőrt, s jövőre ők már valószínűleg idegenlégi­ósként lesznek kezelve. Az UEFA sza­bályainak értelmében azonban egyszer­re csak három vendégmunkás szerepel­het egy mérkőzésen, s emiatt megeshet, hogy közülük sokan felveszik a cseh ál­lampolgárságot. Erről az első váloga­tottbeli rajt dönt majd, ha valaki már egyszer magára húzta az „oroszlános” mezt, azt már nem cserélheti fel a szlo­vák kettőskeresztel. így negtörténhet, hogy néhány tehetség örökre elveszik a szlovák foci számára. (holop) vákia 4:1. A visszavágót április 6-án ren­dezik. Az olasz labdarúgókupa elődöntőjé­ben: AC Torino—Juventus 1:1. A zaragozai férfi tenisztorna nyitó­­fordulójában: Damm—Antonitsch 6:2, 6:1; Järryd (3)—Riglewski 6:1, 6:7, 7:5; Gustafsson (2)—Baur 7:6, 7:6; Cunha- Sitva—Björn Borg 6:1,5:7,7:5. Ifjúsági labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőkön, 16 éves korig: Izrael— Csehország és Szlovákia 0:0. Az első találkozón a közös válogatott győzött l:0-ra, így továbbjutott 21 éves korig: San Marino—Törökország 0:2, Íror­szág—Németország 0:1. A lillehammeri VK-versenyek női kombinációs sífutását (5 km klasszikus + 10 km szabadtechnikájú futás) az orosz Jegorova nyerte 42:06,1-es iáővel, megelőzve 0,7 mp-vel az olasz Di Cen­­tát, és 4,3 mp-vel a 3. helyezet orosz Vialbét. A nap másik versenyszámát, a 4x10 km-es sífutás a norvég váltó győ­zelmét hozta a svéd és a finn négyes előtt. Barátságos labdarúgó-mérkőzésen: Spartak Trnava—Dinamo Kfjev B 2:1 (1:1), g. Tibensky (ll-esből), Fríula, itt Kvilkaiskas. Mintegy 700 versenyzőre számítanak Először a „hirtelen halál” Miloslav Mecír is beszállna (Munkatársunktól) Tegnap Po­zsonyban sajtóértekezletet tartott a Szlovák Sakk Szövetség Peter Petrán el­nök vezetésével. Jelen volt továbbá FrantiSek Blatny a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) bírája, Teodor Ham­mel főtitkár. A megbeszélendő téma a 9. ijfúsági sakkvilágbajnokság volt, amelyre a ter­vek szerint idén július 17-től július 29-ig kerül sor Pozsonyban. Több mint 100 országból érkező mintegy 700 verseny­zővel számolnak. Összesen öt korkate­góriában mérkőznek majd a résztvevők, a sakkban közismert svájci rendszerben, ami azt jelenti, hogy 11 fordulóra kerül sor, egy parti maximum hat óráig plusz kétszer 30 percig tarthat, vagyis nem lesznek függők. A „hirtelen halált” a sakkéletbe éppen a pozsonyi diadalon vezetik be első alkalommal. A szlovák sakkélet akár az aranyéremre is esélyes versenyzőket vonultat fel, elsősorban a 18 éves korhatárig a lányok versenyében Éva Repkovát, aki a tavalyi dortmundi világbajnokságon két ezüstérmet is szer­zett. Továbbá 12 éves Regina Pokomá, aki korosztályának Európa bajnoka, vi­lágbajnoki bronzérmes. Szó esett az anyagiakról is, hiszen a FIDE alapszabályai értelmében a ren­dező országnak minden egyes országból egy résztvevőnek a költségeit állnia kell. Az ijfúsági sakkvilágbajnoksággal egyidőben nemzetközi sakktornát is rendeznek 200 versenyző részvételével. Tárgyalások folynak az exvilágbajnok Karpov esetleges játékáról, aki Po­zsonyban szimultán partikat játszana. (T.A.) (Munkatársunktól) — Amikor 1988-ban néhány buzgó teniszszakem­ber megálmodta a szlovák szatellit te­nisztornát, még csak mosolyogtak raj­tuk. A torna ennek ellenére 1990-ben megvalósult. Azután nagyjából ugyan­azok az emberek most azt gondolták ki, hogy a szlovák tenisztörténelemben elő­ször bemutató jellegű tornát rendeznek Pozsonyban, egykori világsztárok részt­­vételével. A színhely a pozsonyi Téli Stadion lenne július 6-án. A teniszbará­tokat egészségügyi állapota miatt vissza­vonult Miloslav Meíír, a maga idejében világverő ausztrál páros, Anthony Dal­ton Roche és John David Newcombe szórakoztatja majd. A negyedik résztve­vő személye egyelőre ismeretlen, szóba került Ilié Nastase neve, ám az is elkép­zelhető, hogy a legsikeresebb szlovák játékos léphet a Téli Stadion szőnyegé­re, amelyet a német Balsam cég szállíta­na. Egyelőre még nem tisztázott, milyen rendszerben játszanának a teniszezők, hiszen a rendezvényre két nappal a wimbledoni verseny után kerülne sor, ahol az öregfiúk mezőnyében a Roche, Newcombe páros akár a döntőbe is jut­hat. Az már azonban biztos, hogy két egyesre és egy párosra kerül sor, bizony­talanság csupán a játszmák körül vannak. Miloslav Meéíf a bemulatómérkőzés kedvéért speciális edzést végez, ugyanis egészségi állapota már javult, ám ennek ellenére a kritikus pillanatokban gyakran elbizonytalanodik, labdái nem pontosak. Anthony Roche 1945-ben született, jelenleg Ivan Lendl edzője. Pályafutása alatt egyéniben 12 nagydíjat nyert, 13 alkalommal volt döntős. Párosban 27 nagydíjat nyert, 18-szor volt döntős. A világranglistán a legjobban 1975 novem­berében állt, a 8. volt. Párosban sikereit szinte kivétel nélkül Newcombbal olda­lán érte el. A Davis Kupában 1964-78 között képviselte hazáját, hat elsőséget szerzett. John Newcombe 1944-ben született. Egyéniben 32 tornán győzött, 20 alka­lommal volt döntőben. Párosban 41- szer diadalmaskodott, 27-szer vereséget szenvedett a döntőben. 1974-ben nyolc héten keresztül vezette a világranglistát. Négyszeres Davis Kupa-győztes. A bemutató jellegű torna a szlovák teniszen lesz hivatott segíteni, népszerű­síteni a sportágat. Egyben jó alkalmat szolgáltat majd felmérni azt, hogy mi­lyen igény van Szlovákiában a nagydí­jakra, ugyanis a tervek között szerepel egy, a prágai Telemundi Openhez ha­sonló torna megrendezése. A rendezők olcsó beléptidíjakkal számolnak, hogy az összeg senkit se ri­asszon el a teniszélménytől. falamon Kiadja a Madách—Posonium Kft., Michalská 9, 811 01 Bratislava. Főszerkesztő: SZABÓ GÉZA Főszerkesztő-helyettesek: MÉSZÁROS JÁNOS és NÉMA LÁSZLÓ. Telefon: 210-39-94, 210-39-98. Főmunkatárs: N. GYURKOVITS RÓZA Szerkesztőség: 819 11 Bratislava, Pribinova 25, 12. emelet. Telefon: kulturális rovat - 210-39-89, sportrovat - 210-39-91. Telefax: 210-39-92. Telex: 92-516. Hirdetési iroda magánszemélyeknek ésközületeknek: 210-39-89,210-39-91, telefax: 210-40-32 Bratislava, Pribinova 25,12 emelet. Készül a Danubiaprint á. v. 02-es üzemében. Nyomja a Danubiaprint á. v., 819 46 Bratislava,Pribinova 21. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Mediaprint—KAPA. Előfizethető minden postán és kézbesítőnél. Külföldi megrendelések: Riaditefstvo PNS, Pribinova 25,813 8j Bratislava. Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. INDEX 48 081 KÖZÉLETI ÉS GAZDASÁGI NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom