Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-01 / 49. szám
1993. március 1. A Csallóköztől a Bodrogközig A bürokrácia malmai lassan (de biztosan) őrölnek A malom, a kendertörö, a cséplőgép és a traktor Az udvaron hatalmas malomkő pihen, jeléül annak, hogy itt hajdanán gabona őrlésével foglalatoskodtak. Méreteiről és súlyáról ítélve, az elmozdításához Toldi Miklós ereje is kevésnek bizonyulna. A történelmi emlék mögött egy háromemeletes, régi malomépület tornyosodik. Mellette szépen ívelő, modern kivitelezésű családi ház. Mindez, a falutól kissé távol egy fenyves és egy szikiapad alatti völgyecskében található, a Csermosnya-patak partján, ahol még most is fellelhetők a hatalmas fűzfákkal körülvett mocsarasban lévő egykori kenderáztatók. Mint ahogy a hajdani kenderföldek helyén a dudva lett a „váltónövény“, a kendertörő és a malom is az enyészetnek, illetve az államosításnak esett áldozatul. GÁSPÁR Lajos lucskai molnár malmában immár több mint három évtizede csend honol. Ha valaki megkérdezi a molnár feleségét, Annuska nénit, hogy: „Aztán mit őröltök manapság abban a malomban?“ - mindössze ennyit válaszol: „Bánatot“. Mielőtt ennek a bánatos történetnek a nyomába szegődnék, hadd mondjam el, hogy az ötvenes évek végétől a hatvanas évek elejéig 14 vízimalmot államosítottak, azaz szereltek le a Rozsnyói járásban. Ezek közül a lucskai volt az egyik legkorszerűbb berendezésekkel felszerelve. A restitúciós törvény megalkotását követően Lajos bácsi is megírta folyamodványait - némi kárpótlást remélvén az elkobzott javakért. A (demokratikus) hatalom intézményei azonban kemény ellenfélnek bizonyultak, hiszen a két esztendeje tartó levelezgetésnek semmi foganatja. Csupán a pénztárcája let még laposabb, mert közben ügyvédet is fogadott, hiszen a hivatalok packázásával, elutasító magatartásával egymaga képtelen volt felvenni a harcot. Lajos bácsi - miután megmutatta az üres malomépületet - így emlékezik vissza a régi szép időkre:- Gyermekkorom idején két malom is működött itt egymás mellett. A felső malom a nagyapámé volt, de leégett. Ekkor vette meg az alsót az apám, ahol csak malomkővel lehetett darálni. Ahhoz, hogy új berendezéseket vásároljon a korszerűsítéshez, előbb pénzt kellett szereznie. Ácsmester lévén háztetőket épített és slipped (vasúti talpfát) járt faragni, amiből sikerült egy bizonyos alaptőkét összegyűjtenie, amire bankhitelt kaphatott. Az átépítés a modern gépekkel együtt mintegy százezer koronájába került. A négy duplahengerszéken, a tisztítón és a darálón kívül búzamosógéppel (az üszkös búza mosására és szárítására használták) is fel volt szerelve. Sőt, még a gyógyszeralapanyagul szolgáló anyarozs elkülönítéséhez is megvoltak a szükséges eszközök. Naponta 50 mázsa terményt is megőröltünk. Az egész környékről ide hordták a lisztnek valót. Megvárásra dolgoztunk. Egy mázsa búzából 7 kiló vámot vettünk... Közben, éveken át fizettük az adósságot, amely közel 250 ezer pengőt tett ki. Mivel a patak vízhozama a téli időszakban ugyancsak megcsappant, ezért a folyamatos őrlés érdekében egy 100 lóerős, faszéngázos motort is felszereltünk. Ezenkívül a turbinával még egy hárombakós kendertörőt is működtettünk. A második világháború utáni években még többnyire kézi cséphadaróval vagy lovas cséplőgéppel „szabadították“ ki a kalászok magvait. Aztán járt ide egy „vendégcséplőgépes“, de annak októberig is eltartott ez a munka. Felmérvén a helyzetet, 1947-ben 80 ezer koronáért vásároltam egy 800-as Viterle Kovarík típusú cséplőgépet, amelyet kezdetben ökörfogattal vontattunk a gazdák egyik csűrjéből a másikba. A cséplőgépet egy petróleummal és benzinnel működtetett stabil motorral hajtottam meg. Később sikerült szert tennem egy meghajtószerkezettel is ellátott, háromhengeres Stokh típusú kanadai traktorra, amivel felválthattam az ökröket a szántásban és a vontatásban egyaránt. Ez a „mulatság“ további 30 ezer koronánkba került. A szolgáltatásaimnak nagy keletje volt a községben. A gazdák már karácsony előtt igyekeztek leszerződtetni a következő évi termés kicsépelésére. Amikor pedig ezzel végeztem, a malomban vált folyamatossá a munka. így ment ez 1960-ig, amikor beütött a csőd. Jöttek az államosítok; leszerelték és kiürítették a malmot. Csupán a turbinát hagyták itt, mert annak eltört a tengelye. Az ugyancsak ócskavasnak minősített cséplőgépet és a traktort már korábban elvitték a vasgyűjtésbe. Nekem legalábbis azt mondták, hogy oda viszik, de ez merő hazugság volt. A kendertörőt még egy évig működtettük, de a kenderföldek felszámolásával már arra sem volt szükség, ezért lebontottam. Kárpótlásként fenyegetőzésen és ijesztgetésen kívül mást nem kaptam. A rendszerváltás után az újságból értesültem a sohasem remélt fordulatról: kárpótolnak a jogtalanul megfosztott ingóságainkért. A törvény azt is kimondta, hogy kérelmezni kell a kárpótlást. Vettem hát a bátorságot, és megírtam a folyamodványaimat. Külön a malom berendezései és külön a mezőgazdasági gépek „érdekében“. A privatizációs minisztériumba írott levelemre 14 hónap elteltével érkezett (elutasító) válasz, melyben közölték velem, hogy ilyen és ilyen paragrafus értelmében nem tarthatok igényt a kárpótlásra. Erre egy újabb levélben tudattam velük, hogy az én malmomat nem az 1945-48-as időszakban szerelték le, vagyis: az érvényben lévő törvények értelmében továbbra is fenntartom az igényjogosultságomat, s ezért kérelmem újbóli felülvizsgálására kértem fel őket. Azóta hét hónapot ikszeltem ki a naptárban, de a hatalmon lévő bürokrácia rám se hederít. Tehetetlenségemben egy másik szálon is elindítottam a puhatolózást. A kassai malomipari vállalathoz fordultam,, hogy az annak idején elszállított felszerelésekről adjanak valamiféle bizonylatot. Azzal ráztak le, hogy náluk ez nincs nyilvántartva, forduljak a pőstyéni malmosokhoz. Fordultam én oda is, de mit tehetek, ha nem méltatnak válaszadásra? Csaknem két esztendeje folytatom szélmalomharcomat, de már lassan kimerülök. Én mondom, ha volna egy Toldi Miklós barátom - a bosszantó bürokraták közé dobatnám az udvaromon heverő malomkövet, hadd szüntetnék már be az idegeimet, egészségemet felőrlő packázást. Lajos bácsi nem hajlandó több szót pazarolni a témára. Elege van ebből a demokráciából. Összezárja a levelesdossziét, és kisétál a fenyves alatti erdőszélen sorakozó méhkaptárakhoz.- Látod - mondja vigasztalódva -, a méhtársadalomban tökéletes rend, példaértékű munkafegyelem, és egyetemes igazságosság uralkodik. Az ország mindenkori dölyfös vezetőinek hasznukra lenne, ha alaposan tanulmányoznák a méhcsaládok életét. A folyamatos összehasonlítások során rájönnének saját butaságukra, és belátnák hatalomvágyból elkövetett önző cselekedeteik, intézkedéseik hiábavalóságát. Az idős méhésznek igaza van, bölcseleté helyénvaló, bár meg kell mondanom, féligmeddig nyitott kapukat dönget, hiszen a mindenkori politikusok és nacionalisták igenis tanulmányozták a méhek életét, amiből híreshírhedt „népszerűsíthető“ filmet is készítettek. Az egészben csak az a sajnálatos, hogy a méh fejlődésének a visszamenőleges tanulmányozásában még nem jutottak túl az első ezer esztendőn.‘így az „Ezeréves méh“ anatómiájából mindössze politikai következtetések levonására futotta, amiből az sült ki, hogy az ezeréves elnyomásért - most és itt! - nekünk kell megfizetni. Nos, a demokrácia leple alatt megsokasodó jogsérelmekben talán már ez a „kárpótlás“ is benne foglaltatik... KORCSMÁROS LÁSZLÓ Megalakult a Bodrogközi Városok és Falvak Szövetsége Egymás mellett - egymásra utalva A Városok és Falvak Országos Szövetsége azzal a céllal alakult, hogy koordinálja a szlovákiai települések együttműködését, illetve segítse egységes fellépésüket a kormányhivatalokkal szemben. Az utóbbi időben sokan bírálták a szervezet működését. Az önkormányzatok egy része kilépett a VFOSZ-ből és kisebb területen tevékenykedő társulásokat alapítottak. A legújabb ezek közül a Bodrogközi Városok és Falvak Szövetsége, amely február első hetében alakult meg. Az újdonsült regionális szerveződés elnökét, Pásztor István királyhelmeci polgármestert a szervezet létrejöttének okairól kérdeztem: • Miért tartották szükségesnek a szervezet megalapítását?- A VFOSZ csak országos, általános jellegű problémákat képes felvállalni, olyanokat, amelyek minden szlovákiai települést érintenek. Nem is várható, hogy ez a szervezet helyi gondokkal foglalkozzon, hiszen mintegy 80 régió van szerte az országban. Ezért tartottuk fontosnak, hogy saját szervezetet alapítsunk. Ez a szervezet már régebben is létezett, de most már jogi személyként tevékenykedhetünk. A szervezet képviselője most már érdemben léphet fel a Bodrogköz községeinek nevében. Ez idáig, ha az állami hivatalokkal olyan kérdésekről tárgyaltam, amelyek több települést, esetleg az egész Bodrogközt érintették, többször is megkérdezték: mi jogosít fel engem arra, hogy az ő nevükben beszéljek? • Az önök társulásának megalapítása azt jelenti, hogy kiléptek az országos szervezetből?- Nem. Csak így sokkal alaposabban foglalkozhatnak a helyi problémákkal és olyan megoldásokat kereshetünk a saját problémáinkra, amelyek nekünk leginkább megfelelnek. Ez az országos szervezeten belül nem volt lehetséges. • Mik a tagság feltételei?- Szervezetünknek bármely település tagja lehet, amely érdemesnek tartja a belépést. Ez nemcsak a bodrogközi, hanem az Ung-vidéki falvakra is érvényes. A BVFSZ megalakítása tehát egyáltalán nem azt jelenti, hogy el kívánunk zárkózni az együttműködéstől. Ä mindkét régiót érintő kérdésekben közös lépéseket kívánunk tenni a Nagykapos környéki falvakkal. Ezért is javasoltam a nagykaposiakkal folytatott megbeszélésen, hogy az országos szövetségen belül ne szakadjunk ketté. • Elfogadták a javaslatot?-A nagykaposi polgármester szubrégiókra kívánja bontani az Ung-vidéket és a Bodrogközt a VFOSZ-en belül is. Én ezt azért nem tartom fontosnak, mert az országos szövetségen belül úgyis olyan problémákról beszélünk, amelyek mindkét tájegységet érintik. Véleményem szerint hasznosabb lenne, ha az Ung-vidékiek szintén létrehoznák a saját jogalanyisággal rendelkező társulásokat, esetleg belépnének a mi szervezetünkbe. A jövőben ez a két szervezet összeolvadhatna, mert hosszabb távon egy etnorégiónak van jövője. Hiszen közös gondjaink vannak, mint például a gazdaság fellendítése, a munkanélküliség, a környezetszennyezés. Szorosan egymás mellett élünk és egymásra vagyunk utalva. A BFOSZ megalakulásának kapcsán Nagykapos polgármesterét, Bodnár Tibort is megkérdeztem: Kívánnak-e hasonló szervezetet létrehozni az Ung-vidéki települések is?- Mi továbbra is a VFOSZ keretein belül kívánunk tevékenykedni - mondja a polgármester. - Ez a szervezet tárgyalóképes partner a kormánnyal szemben is, ha ezek a tárgyalások nem is mindig sikeresek. Úgy tűnik, ezzel a kormánnyal még nehezebb a kapcsolat, mint az előzővel. • Sok település elégedetlen az országos szövetség munkájával.- Ez így van, ezzel kapcsolatban éles konfliktushelyzet alakult ki pl. a Trencsén környéki, illetve a Vág menti falvak és a szervezet között, amikor 400 település lépteit ki a VFOSZ-ből. Mindennek ellenére véleményem szerint az országos szervezetnek van jövője. • Hogyan kívánják összehangolni a bodrogközi és az Ung-vidéki települések polgármestereinek tevékenységét?-A két területnek önállóan kell megoldania a saját problémáit. Évente egyszer találkoznánk és egyeztetnénk a terveinket, megbeszélnénk a közös problémákat. Nincsen abban semmi különös, hogy a két szomszédos tájegység más-más módon igyekszik elősegíteni a saját boldogulását. Sokkal fontosasbb a minél szorosabb együttműködés megvalósítása. A közös fellépésnek nemcsak a központtal, a távoli Pozsonnyal szemben van nagyobb súlya. A Tőketerebesi járás déli részén elterülő két tájegység a járáson belül is a legelhagyatottabb körzetek közé tartozott, és tartozik ma is. Ennek az áldatlan helyzetnek nem csekély mértékben az ősi rivalizálás az oka, mert többszörösen beigazolódott már, hogy az értelmetlen vetélkedésből csak kára származik mindkét tájegységnek. TÓTH FERENC Szabad íjjsAc s
