Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-01 / 49. szám
6 Szabad ÚJSÁG Mozaik 1993. március 1. í Világgazdasági mozaik ) Egy kávéház emlékére Karcsúsításra kényszerül? Hatalmas, mintegy 200 millió márkás veszteséggel számol a Grundig AG a március 31 -én záruló gazdasági évben, miközben várható forgalma (3,75 milliárd márka) is mintegy 10 százalékkal visszaesik. Az ismert német szórakoztatóelektronikai cég így termelőkapacitásának szűkítését fontolgatja. A 31,5 százalékban már a holland Philips-csoporthoz tartozó német Grundig konszern is megérezte az utóbbi időben az elektronikai piac lanyhulását. Különösen a cég fő profilját jelentő tévékészülékekből telített a nyugat-európai piac. Az élesedő verseny és az árak esése következtében az 1991 -ben még nyereséges Grundig tavaly tavasszal már 19 millió márkás veszteséggel zárta éves mérlegét. Veszteségei azóta több mint meghússzorozódtak, és ez alighanem fájdalmas döntésre kényszeríti a közeljövőben, ami élénk visszhangot váltott ki a német és az osztrák sajtóban. Ugyanis ha a Grundig-termékek európai exportpiacain továbbra sincs kedvező fordulat, az év végéig mintegy 2 ezer dolgozónak kell búcsút mondania a még mindig több mint 17 ezer főt foglalkoztató cégnek. (Az 1700 fős videoágazat már múlt ősszel levált a cégtől az IR 3 Video International vegyes vállalat megalakulásával.) A Grundig konszern jelenleg a németországi Nürnberg-Langwasserben, valamint Bécsben és a franciaországi Greutzwaldban gyártja tévékészülékeit. A bezárás veszélye így elsősorban az évi 800 ezer darab kapacitású franciaországi vagy az 1,2 millió darab kapacitású, 1900 fős bécsi gyárat fenyegeti. Az 1968 óta üzemelő és tavaly 5,1 milliárd schillinget forgalmazó osztrák leányvállalatnál mindazonáltal bizakodnak a fennmaradást illetően, már csak a keleti piacok közelsége miatt is. A konszern vezetőinek nyilatkozatai alapján egyelőre azonban csak az látszik biztosnak, hogy a Nürnberg melletti Fürthben épült központi telephely érintetlen marad. A kapacitások leépítése mellett egyébként a Grundig-vezetőségnek további válságkezelő tervei vannak. Szorosabbá szeretné tenni együttműködését a másik három nagy nyugat-európai versenytársával, a Philips, a Thomson-Brandt és a Nokia cégekkel. Végül erősíteni kívánja jelenlétét a délkelet-ázsiai piacokon is. Svédország szélesebbre tárja kapuit Svédország állami alkoholértékesitő monopóliuma, a Systembolaget mostantól lényegében szabad utat nyit valamennyi EK-bor előtt. A négy hónapra tervezett kísérleti szakaszban először csak 40 kiválasztott üzletében kínálja a 800-féle nyugat-európai márkát. A jó forgalmat elérő fajtákat azután a többi üzletében is árulja majd. A Systembolaget ezenkívül tervezi, hogy az üzleti készleten felül is vállal szállítást külön megrendelésre. így olyan régi borkülönlegeségeket is beszerezhetnek a svédek, amelyekhez eddig csak külföldi szaküzletekben tudtak hozzájutni, i Képcsőgyártás Morvaországban? A tévéképcsöveket gyártó észak-morvaországi GTC állami vállalat részbeni megszerzésének lehetőségét vizsgálja a Sony konszern. Az ismert japán elektronikai cégnél megerősítették azt a hírt, miszerint a GTC részleges megvételre kínálta fel alaptőkéjét Közvetítő cégként a Mitsui kereskedöházat nevezték meg. Hangsúlyozták azonban, hogy a Sony vezetősége egyelőre azt sem döntötte el, egyáltalán részt kíván-e venni a GTC vállalattal bárminemű együttműködésben. Az mindenesetre biztos, hogy esetleges részesedése alapfeltételeként a Sony ragaszkodni fog a GTC 1 milliárd cseh koronányi tartozásainak előzetes rendezéséhez. A csehországi érdekeltség megszerzése egyébként azért lehet fontos a Sonynak, mert így kielégíthetné nyugat-európai tévégyártásának képcsöszükségletét, s előkészíthetné a talajt tévégyártásának kelet-európai szétosztásához. Kubai olajkutatási tender Kubában első ízben írtak ki pályázatot nyugati cégek számára, hogy vegyenek részt az ország kőolajkészleteinek a feltárásában, illetve kiaknázásában. A feltételek először a kanadai Calgaryban, majd Londonban tárják az érdeklődök elé. A külföldi cégek 11 terület feltárására pályázhatnak, s ha az ezzel kapcsolatos remények valóra válnak, akkor további területeket is megnyitnak a külföldi vállalatok előtt - mondta a kubai állami kőolajipari vállalat elnöke. Az új olajlelöhelyek felkutatásában már eddig is részt vettek külföldi cégek, így a francia Total és a kanadai Northwest Energy. 1989-ig gyakorlatilag az ország teljes kőolajszükségletét kielégítette a volt Szovjetunió, széthullása után azonban meredeken zuhant a szállítások mennyisége. Taxizás Moszkvában Egy korábbi felmérés szerint több mint tízezer taxi futott hivatalosan az orosz főváros utcáin, s bár számuk csökkent, a taxira várók esélyei nem romlottak. Nagyon sok taxis, úgymond, önállósította magát, tehát kilépett a 21. Taxiparknak nevezett vállalattól. Számos öreg roncsot kiselejteztek, újat pedig nagyon nehéz helyette venni. A szabadpiacon egy Lada 4 millió rubelbe kerül, egy Volga 6-7 millióba, ez utóbbi a hagyományos moszkvai taxis kocsimárka. Egyes hírek szerint itt is lesznek Mercedesek, de ennek - ismerve a mai állapotokat - meglehetősen kicsi a valószínűsége, legfeljebb néhány Taxipark kap majd mutatóba néhányat, reprezentatív célokra. A taxispiac nagyságát nehéz átlátni, hiszen a feketetaxisok száma ma már meghaladja a hivatalosokét. Azonkívül nagyon sok autókölcsönző nyílt, amelyek többnyire sofőrrel kínálják szolgáltatásaikat Sok taxis elszegődött egy-egy gazdag emberhez vagy vegyes vállalathoz havi 50-80 dollárért (Jelcin fizetése ma hivatalosan 110 dollárt ér). A moszkvai taxisoknak más gondjaik vannak, mint a budapestieknek, az összefonódások, érdekközösségek viszont hasonló jellegűek Ahány Taxipark, illetve taxivállalat, annyi szokás. Legtöbbjüket ma már privatizálták, átalakították. A taxisok többsége megvette kocsiját - volt, akinek még sikerült 360 ezer rubelért hozzájutnia, és azt részletben is fizetheti. A feketetaxi-fuvarok a hivatalos tarifánál sokkal olcsóbbak. Az utóbbi szerint az előrendelés 600 rubel, a kilométerpénz 60 rubel, de ez semmit nem jelent, ugyanis annyit kér a taxis, amennyit akar, a taxióra szerepe régen a múlté. A taxis költségei is jelentősen nőttek: akkor is le kell adniuk havonta egy taxiparkonként változó összeget a cégüknek, ha kocsijukat már megvásárolták. A vállalkozói taxisvilág megjelenése semmit nem javított a szolgáltatások színvonalán. A taxisok nagy része órákig áll egy-egy drosztnál (külön kasztja van a szállodásoknak, a bútorboltosoknak, a pályaudvariaknak és a reptérieknek), csak azt viszik el, aki nagy pénzt fizet, a szegényebb utasokat - a sljapikat - mélyen lenézik. Egy-egy menő drosztnál nagyon komoly összegeket kell fizetni a várakozás jogáért, persze illegálisan. Ma már ritkán árulnak vodkát a moszkvai taxisok, viszont a világon mindent lehet náluk rendelni a szállástól az éjszakai pillangókig. Volt, nincs,fene bánja! A kávéház közelében több volt a bámészkodó, mint amikor a múltkor a sarkon egy utcalányt pofoztak. A helybeliek szemében nemrég még megnyugtató látvány volt az öreg, teraszos épület. Az egyetemisták nyaranként a teraszon készültek fel a vizsgákra, majd az izzasztó perceket letudva, ide tértek vissza. Délidőben aztán a nyugdíjasok találkozóhelyévé vált az előtér. A teázó öregek szemérmes borravalójáért az ismerős pincér még egy üveg ásványvizet is állított az asztalra. Korunk Hemingwaye Hogy kicsoda? A világhíres amerikai író, Norman Mailer. Hírnevét már első regényével, a ,,Meztelenek és holtak"-kai megalapozta, a Hemingway utóda elnevezést viszont legutóbbi, Harlot's Ghost - Harlot látomása című művével érdemelte ki. A CIA hírszolgálatával foglalkozó regényen kereken 7 esztendeig dolgozott. Az 1923-as „évjáratú“ mester a 70-es éveinek küszöbére érkezett - 25 könyv és jópár színdarab sikerével s mozgalmas magánélettel a háta mögött. A toll „virtuóza“ hatszor nősült, és kilenc gyermeket nemzett. Jelenleg Brooklyn egyik luxusvityíllójában tengeti napjait, Norris nevű feleségével és John nevű, 14 éves fiával. (0 A kávéházat lebontották. Mint ama mesebeli banya mézeskalácsházikójáról, úgy szedegették le a munkások a tetőről a cserepet, mígnem csupán a váz maradt meg, szemérmetlenül feltárva a padlás roskatagságát. Ekkor gördült az épület elé egy citromsárga markológép. A volán mögött egy pelyhedző állú, apró termetű legényke ült. Fütyörészve navigálta gépét, és a vasfogak csakhamar belemarlak az öreg falakba. Élvezettel nézte, ahogy dőlnek a falak, omlanak, törnek, potyognak a téglák! Szinte látszott: Saját jövőjét nem látta előre Meggyilkolták a jóst Saját jövendőjét egy jós sem láthatja előre. Ez az igazság okozta Walter Heymann tragédiáját is. Az ötvennégy éves hannoveri születésű férfi már évek óta Róma egyik turistalátványosságának, a Piazza Navonénak nevezetessége volt, itt jósolt ugyanis, főként német turistáknak. Méghozzá az egyik leghagyományosabb módon, tenyérből. Kitartott a turistaforgalomban holt szezonnak számító téli időszakban is, ezért figyeltek fel arra, hogy január első napjaiban nem jelentkezett a téren. Egyik barátja elment a lakására, ahol a nem kulcsra zárt ajtó mögött szörnyű látvány fogadta. A jós holtan feküdt ágya mellett, a teste késszúrásokkal volt tele. Az előszobában - ezt már a rendőrségi nyomozás állapította meg - heves dulakodás nyomai maradtak. A jós pénze és értékei nem tűntek el, és jóllehet a rendőrségi vizsgálat nem zárult le, homoszexuális féltékenységi drámát sejtenek a háttérben. A Piazza Navonén pedig végképp nélkülözhetik a jós jellegzetes figuráját, aki saját tenyérből nem tudta kiolvasni, mikor legyen óvatos az ajtónyitással... a rombolás örömet, élvezetet okoz neki. Tatán még mondogatta is magában: - ,,Ez aztán jó kis buli. Vesszen, ami régi, elavult és ócska. Na, még egyszer, még ezt a falat is!" A bámészkodók a legényke arcát figyelték. Sokan nem tudták levenni szemüket gyerekes vigyóráról... Délben ebédszünetet tartott: leállította a gépet, és jóízűen, elégedetten zsömléjébe harapott... (száz) ZÁRÓJEL Komp(likációk) Amióta elvágták a világtól a vízi erőmű építésének áldozatául esett három községet, az ott élők csak közel ötven kilométeres kitérővel, Bősön keresztül jutnak el a túlsó parton levő Somorjára. Aki nem akar kerülni, annak meg ott a komp. A kompra azonban az igédnél sokkal többet kellett várniuk az elszigetelt falvak lakóinak. Akár abban is bízhattak volna, hogy türelmes várakozásuk gyümölcse kifogástalan, rendszeres kompjárat lesz. Ehelyett azonban végül egy rozoga vízi járművet kaptak, amely únos-úntalan lerobban. Már az is előfordult, hogy az utasok az elszakadt kompon ringva órákon át dideregtek a Duna-kanális hullámain a dermesztőén hideg téli időben. A járatot igénybe vevők zöme egyébként Doborgazról, Vajkáról és Bodakról utazik naponta munkahelyére és vissza. A komp Vajka és Keszölcés (egykori szomszéd falvak) közt ingázik. Most már csak abban reménykednek a mesterséges sziget lakói és az ottani hétvégi házak jobbára pozsonyi tulajdonosai, hogy az ócska vízi alkalmatosságot előbb-utóbb tökéletesebb úszómű váltja fel. Ilyet nem lenne túlságosan nehéz találni, hiszen - amint az egyik utas találóan megjegyezte - ennél a kompnál még a Noé bárkája is modernebb lehetett... (fülöp) Kilenc hónap — láncra verve Egy fogorvos „bünhődése“ Olaszországban egyre „divatosabb“ az emberrablás. Már nemcsak a gazdagok és gyermekeik, de sokszor egészen egyszerű emberek is a maffia markába kerülnek. Erről tanúskodik Demenico Paolo, 48 éves milánói fogorvos esete is. ám rendelőjébe nem érkezett meg... Helyette kis levélkét hozott a posta - benne az emberrablók követelései: pénzt és titoktartást! A megrémült hozzátartozók valóban hallgattak. A szomszédoknak „beadták“, hogy az orvos Amerikába utazott. A váltságdíj azonban túlságosan magasnak bizonyult az egyszerű olasz család számára, és hónapokig eltadott, amig házat, telket eladtak - s még kölcsönökre is szorultak... Paolo úr kilenc hónapot töltött rabságban, patkányok között láncra verve. ,,Nem tudom, kinek ártottam, hogy ilyen kegyetlenül elbántak velem. Ennél a pokol sem lehet rosszabb!" - mondja a teljesen ősz, hetven éves kinézetű, ötven felé ballagó szerencsétlen ember. „ Egész idő alatt meztelen voltam, egy hideg, sötét pince falához láncolva. Patkányok, férgek mászkáltak rajtam s körülöttem... Fekhelyem nem volt... a saját ürülékemben aludtam. Elrablóim naponta egyszer hoztak egy kevés ennivalót. Ilyenkor rúgásokkal ébresztettek. Egyetlen emberi szót sem hallottam a háromnegyed év alatt... I" A szörnyű élmény után Paolo doktort fél évig egy pszichiátriai intézetben kezelték. Most, hogy gyógyultan végre kiengedték, kezdheti elölről az életét. Nincs sem háza, sem rendelője, sem pedig pénze. Csak hatalmas adósságai... (r) Kevesebb házasságkötés és újszülött... Több öngyilkosság A statisztikák szerint Lengyelországban az öngyilkosságok száma 30 százalékkal növekedett. A rendőrség véleménye szerint ezt a tényt - tavaly 5 ezer 453-an követtek el öngyilkosságot Lengyelországban - az ország katasztrofális gazdasági helyzete idézte elő. Elsősorban a 31-50 év közötti nős férfiak azok, akik kevésbé bírják cérnával - és idő előtt halnak meg. Egyébként az egykori keleti tömb társadalmi gondokból származó feszültségei jelentős mértékben érezhetők a volt NDK területén is. A berlini fal 1989-es ledöntését követően a házasságkötések száma egyharmadával csökkent, míg a szülések száma csupán fele annyi, mint a társadalmi változások előtt volt. Sajnos, ez a jelenség szinte az egész volt keleti tömbre vonatkoztatható. (s) Csőbe húzott ukránok cipőket pillanatok alatt szétkapkodták. Ám a magukra adó fédiak öröme sajnos nem tadott sokáig. Ugyanis alig kezdték viselni, a cipők színe megfakult, talpuk levált, végül teljesen szétestek. Kiderült, hogy a drága pénzen árult elegáns cipők Szíriában halottak számára készültek. Ez akár egy gusztustalan célzás is lehetne: a volt szov- A Szíriából impodált diva- jet tagköztársaság netán tos fédicipők a szó szoros arra a szintre jutott, hogy éheimében fejtetőre állítat- lakóit már halottak számáták Ivanovo-Frankovszk ra készült cipőkbe kell bújukrán város lakóit. A szép tatni? (zs)