Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-04 / 52. szám
1993. március 4. Kultúra Szabad ÚJSÁG ® |%1# 1 «mPíMh US? | : NI #* M lf# A# A n IfkAN ■ 131:: €5II jp CfUII Rövidke három nap leforgása alatt kétszer is megfordultam Nagycétényben. Sajnos, az első látogatásom (február 17-én) kevésbé mondható sikeresnek, mivel dr. Bajnok István és Dóin ík Erzsébet előadása a rossz idő miatt elmaradt. Ugyanis azon a bizonyos szerdai napon a medve újra visszabújt a barlangjába, déltájban szállingózni kezdett a hó és délutánra-estére hótakaró borította az egész országot. Pedig Nagycétényben a szülők összejöttek, hiszen a magyar óvodákról és az iskolákról, illetve az alternatív oktatással kapcsolatban szerették volna hallani a politikusdoktor Bajnok István véleményét, valamint Dolník Erzsébetét is, aki nem először járt már Nagycétényben. Mit mondjak? A tanítók és a szülök egy kicsit csalódottak voltak, noha a szülői értekezlet a tavaszi vakáció előtt sem ment veszendőbe. Mindig akad gond és ötlet, amit a szülőkkel érdemes megtárgyalni... Nagycéténynek az 1991-es népszámlálás adatai szerint 1836 lakója volt, ebből 1561-en (85,02) vallották magukat magyarnak. Sajnos az elmúlt tíz év alatt, nemhogy gyarapodott volna a közösség lakossága, hanem 222-vel csökkent. Ám az idei beiratkozáskor 20 szülő íratta magyar iskolába gyermekét. Mindezekről dr. Szabó Lajos igazgató úr tájékoztatott, de egyúttal hozzáfűzte, hogy a magyar óvoda bizony hiányzik ebben a zömében magyar községben. Távozóban mindenképp dr. Mészáros Sándornak, a pozbai születésű, de Oroszkán működő gyermekorvosnak sorai jutottak eszembe, érdemes felidézni: „Én annak idején, amikor gyermekeimet kézenfogva vezettem, vittem az első osztályba, tudtam, hogy melyik kapun kell bemennünk, pedig abban az időben ezek a kapuk nehezebben nyíltak ki számunkra. Mind a három gyermekemet gondolkodás nélkül a magyar alapiskolába írattam. Sikerrel... Természetesen nagy szorgalommal és akarattal, kitartással végezték el iskoláikat a legfelsőbb fokon... Erzsi lányom, a legidősebb Prágában, a Károly Egyetemen végzett, Köbölkúton gyermekorvos. Kató lányunk a pozsonyi Komensky Egyetemen a Természettudományi Karon matematika és vegyészeti szakon doktorált. Ferenc fiunk szintén a prágai Károly Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát. Gondolom, hogy biztatás, irányítás gyanánt elég azoknak a szülőknek, akik félnek attól, hogy a magyar iskolának nincs jövője, létjogosultsága...“ Úgy látszik, Nagycétényben sem féltik a szülők magyar iskolába adni gyermeküket, mert a Zoboralján sajnos egyre romlik az állapot, szűkös ugyan a gyermekáldás, de abból a kevésből sem oda jutnak a magyar szülők gyermekei, ahová kellene. Zsérén öten és Nyitracsehiben is öten adták gyermekeiket a magyar elsőbe, de aggasztó a helyzet Gímesen és Pogrányban is. Pedig a tanítók elkövetnek mindent az iskolák színvonalának emelése érdekében. Például a Zoboraljai Kulturális Napok keretében az elmúlt esztendő novemberében a Csemadok segédletével megrendezték a „Anyanyelv hete“, hangulatos nyelvi vetélkedőt, amelybe a kisebb iskolák tanulói is bekapcsolódtak ... Azonban visszakanyarodván Nagycétényhez, a második látogatásom péntek délutánra esett, akkor a vers- és prózamondók vetélkedőjére voltam hivatalos. Meglepetésemre ott volt dr. Molnár Imre, a Rákóczi Szövetség újonnan választott titkára is. A zsűriben György Ferenc katolikus lelkiatya mellé kerültem és három kategóriában negyvenegy indulóból kellett kiválasztanunk a legjobbakat. A legkisebbeknek volt a legnépesebb tábora, a versmondásban Vajda Erika és prózában Dudás Éva volt az első. A további kategóriákban versből Kupecsek András és Balázsi Csilla volt az első, prózában Dudás Marcella, valamint Csámpai Darina végzett az élen. Molnár Imre figyelemmel hallgatta a gyerekeket, majd a díjak odaítélése után szót kért. Hangsúlyozta az anyanyelv szeretetének a fontosságát, valamint azt, amit Gyurcsó István Szülőföldemhez című versében írt, amely a verseny folyamán is elhangzott, hogy az egyszerű néhány soros vers világosan kimondja, ez a mi szülőföldünk, itt éltek őseink és élnek testvéreink, szüléink, ragaszkodnunk kell hozzá, és szeretnünk, óvnunk kell, mert nála nincs szebb ezen a világon ... Talán a második látogatásom volt az élménydúsabb, gondolataimat, aggódásaimat és örömeimet megpróbáltam megosztani az olvasókkal. MOTESIKY ÁRPÁD Illusztrációs felvétel —Pályázati felhívás— A Művelődési és Közoktatási Minisztérium (Budapest) pályázatot hirdet a határontúli magyar könyvek kiadásának támogatására. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: A pályázattal elsősorban a határainkon túli szerzők müveit kívánjuk támogatni. Pályázhat minden olyan határontúli kiadó, egyházi szervezet, kulturális műhely, alapítvány, vagy magánszemély, aki ilyen műveket kíván megjelentetni. A kéziratokat valamely bejegyzett magyar nyelvű kiadóhoz kell benyújtani, akik pályázat formájában juttatják el az alább megjelölt címre, a megadott határidőkig. Csakis pontos gazdasági számításokkal alátámasztott pályázatokat vehetünk figyelembe! A támogatás szempontjai: A bíráló bizottság előnyben részesíti a nemzeti önismeretet szolgáló könyveket, a tudományos, egyházi, eredeti, illetve a magyar klasszikus és kortárs szépirodalmi, és elsőkötetes szerzők müveinek megjelenését. Az elbírálás formája: A beérkezett kéziratokat országonként, szükség szerint, s helyi, szellemi és könyvkereskedelmi igényeket mérlegelve a Kuratórium által felkért személyiségekből álló bizottságok véleményezik. A támogatásról a Kuratórium dönt, két ütemben. Beküldési határidő: Elbírálás: I. ütem: 1993. március 31. májusban II. ütem: 1993. július 31. szeptemberben A kéziratok, illetve a pontosan kitöltött pályázati űrlapok a következő címre küldendők: Madách Kiadó, Michalská 9, 816 21 Pozsony. A főosztály külön-külön szerződést köt a nyertes pályázókkal. A határon túli magyar könyvek kiadásának támogatására 1993 1. A kiadó neve Címe: Telefon/fax: 2. A szerző neve: (A szerkesztő neve) 3. A mű címe: 4. A sorozat címe: Már megjelent kötetei: Tervezett kötetei: 5. Hányadik kiadás: 6. A megjelenés tervezett időpontja: 7. A tervezett terjedelem - szerzői ív:- nyomdai ív: 8. Tervezett kivitel - papír:- kötés:- formátum:- előállítás technikája: 9. Tervezett illusztrációk - száma:- kivitele: 10. Tervezett példányszám: 11. Tervezett részletes kalkuláció (forintban vagy USD-ben kérjük megadni): összköltség: Nyomdai költség: Kiadói költség: 12. Terjesztés módja: (ingyenes, áras, országhatáron kívüli) 13. Tervezett - bevétel:- veszteség: 14. Igényelt támogatás forint összege: Számlaszám: 15. Kért-e, illetve kapott-e a kiadvány, illetve a kiadó támogatást más forrásból: 16. Szükség szerint a könyv ajánlóinak neve és az ajánlás rövid indoklása: 17. Tartalmi ismertetés (legfeljebb 1 oldal): Pályázó kiadó Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázat 6 példányban, minden pont kitöltése után a pályázó cégszerű aláírásával nyújtható be. Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza! A egy* legjobban informált szlovák napilap, a Pravda r\cL tavaly, az október 31 -ei számában egy igen érdekes hirt közölt. A felületesebb olvasó figyelmét a hír lényege azonban bizonyára ugyanúgy elkerülte, mint az a ,,csekélység", amellyel Szolzsenyicin a Gulag szigetcsoport című monstre-dokumentumát elindította. Annak idején, mondja Szolzsenyicin. a szovjet sajtóban megjelent egy pár mondatos hír arról, hogy valahol Szibériában találtak egy jégbefagyott, több ezer éves halat, amelyet az aranybányászok elfogyasztottak. Ebben a ,,szenzációs" halügyben nem az volt a különös, hogy megtalálták - találtak már jégbefagyott mamutot is -, hanem hogy a megtalálók ezt a,,csemegét" azon nyomban fölfalták. Hogy miért? Csupán azért, mert ezek az aranybányászok rabok voltak, az egyik ,,ekvipázs“ lakói, és rettenetesen éhesek... A Pravda-beli hír persze nem holmi jégbefagyott őslényről tudósít, hanem arról a tervezetről, amelynek eredeti címe: Prepis náhrobnych nápisov. Ezt a tervezetet a Matica slovenská kezdeményezte, s az eddigi eredményekről a genealógusok és heraldikusok találkozóján - tavaly októberben - készült összefoglaló értékelés. Úgy gondolom - magamat is idesorolva -, kevesen tudtuk vagy tudunk arról, hogy mi is a genealógia feladata. Az ilyesmivel, általános vélekedés szerint az angol regények néhány tudósfigurája foglalkozik. Nem csoda hát, ha a genealógia hírei felett ugyanúgy átsiklik az olvasó tekintete, mint a gulágok egyikén fölfalt őshalé felett. De amiként a jobban odafigyelő ember a szovjet sajtóban közölt hír elemzése alapján eljuthatott - ahogy Szolzsenyicin is eljutott - egy kérdés felvetéséig, mi is eljuthatunk - mert ez így törvényszerű - a Matica genealógiai ügyködésével kapcsolatos kérdések gyökeréig. Vegyük hát egy kicsit tárgyilagosabb vizsgálat alá ezt a genealógiai buzgólkodást. Legelőbb is tisztázzuk, mit jelent maga a fogalom, s mi az, amit a tudomány megszállottjai művelnek. Nos, az Idegen szavak szótára szerint a genealógia tudomány, származástan, amely a nemzetségek történetét, leszármazási rendjét tanulmányozza. Amikor az ember ezt így végigolvassa, egyszeriben valami derengeni kezd előtte, és hamarosan egyik kérdés követi a másikat... Ugyan mire lehet jó, ha Szlovákia-szerte lemásolják a temetőkben található sírfeliratokat?! Milyen célra használják majd fel az egybegyűjtött adatokat? Az említett szűkszavú közlemény szerint ezeket az adatokat felhasználják majd a ,, Szlovákiai vezetéknevek fejlődésének elemzésekor“ (!), a továbbiakban pedig az,,egyes városok, falvak és nevek történetének tanulmányozásakor". A ,, temetői feliratmásolásnak" távlati szándéka ugyanezt elvégezni Lengyelországban, Magyarországon és Ukrajnában is. Ez a ,.távlati cél" az ő dolguk: mi most csak maradjunk a hazai mezőkön, s tűnődjünk el azon, hogy mit is rejt magában ez a szorgalmaskodás. Azt hiszem, a folyamat egészének láttatása végett nem árt, ha egy kicsikét visszahátrálunk az időben. Nem sokat, elég, ha 1945 után kezdjük a szemlélődést. Köztudott - a már unalomig ismételt tény - hogy Dano Okáli belügyi megbízott rendelete óta folyamatosan baj van a magyar TULAJDONNEVEKKEL ebben az országban. Legelsőnek a települések ősi neveit radírozta le a győztes szlovák mohóság, méghozzá imigyen: „... hatályon kívül helyezem a magyar és német eredetű városok, falvak és települések valamennyi kettős (azaz második) helységnevét". így D. Okán. Ezen a zseniális történelemhamisító morbidságon a negyvennyolcas fordulat sem változtatott. Sót, még meg is erősítette azt. Aztán a magyar keresztnevek sunyi tiltása következett - amúgy suba alatt, és folyamatosan és következetesen. A nagy mezőgazdasági területi átszervezések a több száz éves dűlőnevek kiirtására nyújtottak lehetőséget a hatalmi megrendelés diktátumát felettébb nagy szorgalommal végrehajtó geodéták számára... Amint látható, a táj - a magyar régió - ennek következtében előbb a történelem semleges zónájába került, később kezdett átbillenni a gyarmatosítók birtokosi tudatába. Ezt erősítette meg a fennkölt nyelvtörvény, majd a még fennköltebb alkotmány, s az a minősíthetetlen terrorhullám, amely a magyar régió településeit folyamatosan éri és marasztalja el a helységek kétféle megnevezése miatt. De nem csupán ez! Tudomásom van arról, hogy egyes magyar iskolák fenyegető leveleket kapnak amiatt, hogy az érettségi tablókra az adott helység nevét magyarul írják. És hát az sem titok, hogy a több száz éves dűlőneveket a telekkönyvekbe szlovákra írták át... Ezt az egész folyamatot a temetők - temetőink! - „genealógiai“ feltérképezése követi. Pontosabban: ez zárja le. Mégpedig azért, mert ez nem jelent semmi egyebet, mint a térség bizonyíthatóan magyar történelmének a végleges és teljes fölszámolását. Ha nincs magyar településnév, ha nincs magyar keresztnév, ha tilos a magyar nyelv használata a hivatalban, s ha a temetők sírköveiről is eltüntethető másságunk, akkor a szlovákiai magyarság léte is letagadható. Mert nevek nélkül, bizonyítható történelem nélkül nem létezünk. .. _. GÁL SÁNDOR
