Szabad Újság, 1993. március (3. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-22 / 67. szám
4 Szabad ÚJSÁG Mezőgazdaság 1993. március 22. Kampány után, kampány előtt Cukorrépa — gondok GÖMÖRBEN Amennyiben a kormány biztosítani akarja Szlovákia lakosságának folyamatos élelmiszer-ellátását, szerintem még a tavaszi munkák megkezdése előtt fel kell oldani az eddig hozott termelést gátló intézkedéseit és meg kell kezdenie a nagy-, a kisüzemek, illetve a magánvállalkozók eddiginél hatékonyabb támogatását. Félő ugyanis, hogy amennyiben termelőink csődöt mondanak (márpedig a csőd szélén állnak), velük együtt a padlóra kerül Szlovákia mezőgazdasági feldolgozóipara is. Ha a tavasz és az üzemek pénzügyi heiyzete úgy engedi, április végéig a földbe kerül a cukorrépamag. Májusban pedig (nem kell ehhez jóstehetséggel rendelkezni) részben kimutatható lesz a cukorgyáraink év végi sorsa. Megtudjuk ugyanis, hogy hány hektárba került cukorrépamag, tehát, hogy optimális feltételek mellett terem(het)-e annyi cukorrépa, amennyiért érdemes üzemeltetni egy-egy régió cukorgyárát. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ebben az évben még inkább csökkenni fog a termelők érdekeltsége a valamikor fehér aranynak becézett cukorrépa termesztése iránt. A néhány évvel ezelőtt elkezdődött cukorrépa-termesztési érdektelenség részben az alacsony felvásárlási árak rovására írható, de szerintem egy öszszetettebb gazdasági probléma is húzódik mögötte. Szlovákia addig sem volt cukorból önellátó, amíg a répatermesztést egy fentről irányított központi program szabályozta. A hiányzó mennyiséget azelőtt is a csehországi cukorgyárak szállították, mert Csehország cukortermelése jóval magasabb, mint piaci igénye. A probléma tavalyelőtt kezdődött, amikor a csehországi cukorgyárak figyelmen kívül hagyva a központilag előírt cukorrépa-felvásárlási árakat, olcsóbban jutottak nyersanyaghoz, mint a szlovákiai cukorgyárak. Az olcsó nyersanyagból olcsóbban állították elő a cukrot és kereskedőink természetesen az olcsóbb áruhoz ragaszkodva nem vásároltak a szlovákiai cukorgyáraktól. A szlovákiai cukor tehát kiszorult a hazai piacról és mindaddig, amíg nem érte el a cseh cukorgyárak árszintjét, be sem került oda. Ez viszont már olyan árcsökkenést jelentett, ami veszteségessé tette a cukorgyárak termelését. Tavaly ugyan a csehországi szintre csökkentették a cukorrépa felvásárlási árát, de a veszteséget egy év alatt nem lehetett behozni, főleg olyan aszályos év után, mint a tavalyi volt. A tavalyi felvásárlásiárcsökkenés, a gyenge hektárhozamok elvették a mezőgazdászok kedvét a cukorrépatermesztéstől. Márciusban még folytatódnak a szerződéskötések, győzködik egymást a partnerek. Még nem tudni, mennyi lesz a cukorrépa termőterülete Szlovákiában, az azonban már előre sejthető, hogy nagyüzemi szinten, többszáz hektáron kevesebb cukorrépa terem majd, mint eddig. Pedig minél kevesebb cukrot termel egy gyár, annál magasabbak lesznek termelési költségeik. A fizetések, a kölcsönök kamatának törlesztése, a beruházások finanszírozása, stb. mindmind a cukor előállítási költségeit emeli. A Rimaszombati Gemercukor Részvénytársaságnak csak kamatot 25 millió koronát kell fizetnie egy évben a bankoknak. Pelle Tibor mérnök, a részvénytársaság igazgatója szerint a termelőket nehéz meggyőzni arról, hogy a cukorrépa-termesztés optimális időjárás esetén jövedelmezőbb, mint más gazdasági termények termelése.-Az idei szerződésünkben a tavalyinál magasabb felvásárlási árat kínálunk a termelőknek - tájékoztat az igazgató -, de úgy érzem, még ennél is magasabb árat kellene megszabnunk. Megtehetnénk, ha állami szinten legalább megközelítőleg meg lenne határozva a cukor eladási ára. Egy kiló cukron a kereskedő két-három koronát „fog“, mi pedig csak filléreket. Most ezek a fillérek is veszélybe kerülnek, mert ezeket kockáztatva emeltük fel a szerződésileg garantált felvásárlási árainkat. Visszatérve a nyersanyagra: a gyár fennállása óta két évben dolgoztunk fel 200 ezer tonnánál nagyobb mennyiségű cukorrépát. Ezekkel az évekkel szemben a tavalyi év szintén rekordként került be a gyár történetébe: az indulás évében, 1966-ban az úgynevezett próbaüzemeltetés alatt is több répát dolgoztunk fel, mint tavaly. Ez részben a termőterület csökkenésével magyarázható, részben az aszályos nyárral. Durván számolva egyharmadával alacsonyabb hektárhozamot értek el a termelők, mint egy átlagos évben szoktak. Itt, azt hiszem, hogy egyedüli kivételt csak az ipolybalogi szövetkezet jelentette, ahol 40 tonnánál is több cukorrépát takarítottak be egy hektárról, de ők öntözték a répaföldet. Nagyüzemileg egyre nehezebbé és költségesebbé válik a cukorrépa-termesztés, talán ezzel magyarázható a nagyüzemek elutasító magatartása a cukorrépa termesztésével szemben. Az elmúlt négy-öt esztendőben az üzemeknek nem jutott pénzük nagyobb beruházásokra, speciális gépek, vegyszerek vásárlására. Az államilag dotált vegyszerek közül csupán egy alkalmas a cukorrépa védelmére. (Tavaly legalábbis egyetlen egy vegyszer esett az államilag támogatott vegyszerek kategóriájába. Az idei, államilag támogatott vegyszerjegyzéket még nem hozták nyilvánosságra) kézi kapával pedig több száz hektárnyi területet lehetetlen tisztán tartani. A mezőgazdaság állami támogatásának irányelvei értelmében a Szlovákiában nemesített cukorrépamagokra és azokra a külföldről behozott cukorrépamagokra, amelyeket hazánkban még utókezelnek, kérhető a 30 százalékos dotáció, amennyiben a magvak a kiváló minőségi kategóriába tartoznak.- A vetőmagot megelőlegezzük a termelőnek - folytatta az igazgató - sajnos, több segítséget nem tudunk nyújtani. Sőt, még a tavalyi répáért is maradtak tartozásaink, a bankoktól ugyanis mi sem kaptunk hitelt, az eladott cukor árából fizetjük szállítóinkat, termelőinket. Ebben az évben megváltozik a répaszelet és a melasz visszaadásánál a bartell-forma, mivel ez nem illeszthető bele az új adórendszerbe. Ezentúl számlázni kell mindkét mellékterméket. Hogy milyen áron adjuk vissza a termelőknek, még nem döntöttük el, azt közösen velük beszéljük meg és írjuk be a szerződésbe. De valószínűleg ez a változás sem ösztönöz majd nagyobb mértékű cukorrépa-termesztésre. FARKAS OTTÓ Változni és változtatni „Az egér még a macska szájában is reménykedik" Érdektelenség, tüntetés, memorandumírás, átkozódás, fogadkozás! Ezek napjaink agrárpolitikájának jellemzői. A belpolitikai stabilitás utolsó pillérét, a zökkenőmentes élelmiszer-ellátást is kikezdte a válság. Lehet válogatni a hasonlatok között, hogy hideg zuhanyként vagy tőrdöfésként érte a szövetkezeteket a magukra hagyottság és a teljes elidegenítési és terhelési tilalom. Az előző és a mostani kormányzat is a bizonytalansági tényezők özönét zúdította a mezőgazdaságra. Az ország vezetői még mindig nem akarják tudomásul venni, hogy kísérletező játszadozásuk végveszélybe sodorta az élelmiszer-ellátásért felelős ágazatot. A tavalyi esztendő számvetéséből megfellebbezhetetlenné válik a látlelet. A Tőketerebesi járás mezőgazdasági üzemeinek például a nyolcvan százaléka katasztrofális mérleghiánnyal zárta a tavaszi évet. A legtöbb üzemben 16 millió koronánál kezdődtek a veszteségek. A gazdaságok harminc-negyven százaléka megérett a csődeljárásra. Összehasonlítási alapként ismerkedjünk meg a járás egyik (viszonylag) legéletképesebb, és az 1992-es gazdasági évet aránylag kedvező eredménnyel záró mezőgazdasági üzemével, amely a közelmúltban megtartott (transzformációs) tagsági gyűlés határozatának értelmében a földtulajdonosok társulásával átalakult, és felvette a Pólyáni és Szolnocskai Mezőgazdasági Részesedési Szövetkezet nevet. A földtulajdonosok társulásának első elnökévé Kopasz Viktort választották. Hittel és hitelekkel A két szomszédos település földtulajdonosai, a sok vívódást és mérlegelést követően arra a megállapításra jutottak, hogy a mai gazdasági-politikai viszonyok közepette csakis a közös gazdaságba „menekített“ termőföld jelenthet esélyt a mostoha idők túlélésére. Miután új vezetőséget választottak és rendezték a tagsági viszonyt, 79 állandó dolgozóval nekifogtak az 1462 hektáros terület műveléséhez. Megjegyzendő, hogy 203 hektár termőföld sorsa még elintézetlen. Az utóbbi évek során, a példásan gazdálkodó pólyányi szövetkezetét sem kerülhette el a gazdasági és morális hanyatlás. Az 1992-es gazdasági évet 10 millió 370 ezer korona veszteséggel zárták, s mint már említettem, járási viszonylatban ez „jó“ eredménynek számít. A szövetkezet tartalékalapjain lévő pénzeszközökkel, valamint a 2,3 millió koronát kitevő állami dotációval ez a hiány 942 ezer koronára „mérséklődött“. Ehhez még hozzászámítandó a 2,5 milliós beruházásra felvett kölcsön, amit 1995 végéig kamatostul vissza kell fizetniük. Egyszóval a jogutódnak számító „gazdaközösség“ mínusz három és fél millió koronával startol. Igaz ugyan, hogy közel 2 millió korona kintlévőséggel is rendelkeznek, de ez nem változtat azon a helyzeten, hogy fizetésképtelenek, s ezért a Benzinoltól nem tudnak üzemanyagot vásárolni. Most abban reménykednek, hogy a hitelfolyósítást illetően valamelyik bankkal sikerül egyezségre jutniuk. Különben nehezen képzelhető el, hogy a mérleg nyelvét az eddig magasan ráfizetéses állattenyésztési ágazat ballasztjával belátható időn belül pozitív irányba billenthetnék. A jövőt tekintve azt is figyelembe kell venni, hogy az agrártermelés egész (piaci?) rendszere ma elvileg a szerződéses kapcsolatokon nyugszik. Ezen a téren viszont súlyos örökségek, rossz felfogások élnek tovább. Ma sem érvényesül - megfelelő jogi szankciók, kötbérek, pártatlan minőségellenőrző szervek, s nem utolsósorban megfelelő gazdasági etika hiányában - a tartós szerződésekből fakadó kétoldalú garancia, a kockázatmegosztás, végeredményben tehát a tartós együttműködésben való gazdasági érdekeltség. A leggyengébb láncszem Kárász Erzsébetnek, a szövetkezet főállattenyésztőjének az értékelése és helyzetelemzése súlyos örökségről és egyben nehéz indulásról tanúskodik:- Tavaly, a tervezett 660 ezer helyett mindössze 366 ezer liter tejet termeltünk ki. Ezen nem is csodálkozhattunk, ha figyelembe vesszük, hogy a fejési átlag alig haladta meg az 1200 litert. Sajnos, az állományunk annyira kiöregedett, hogy a 238 tehénből 116-ot mielőbb ki kell selejteznünk, hiszen csak a szegényes takarmánykészletet apasztják a legcsekélyebb haszon nélkül. Mivel az ilyen tehenektől nyert tejet rendszeresen harmadosztályúnak minősítik, literjéért csak 42 fillért kapunk. A tejüzem jelenleg 6 korona 40 fillért fizet az első osztályú tejért, aminek előállítási költsége nálunk megközelíti a 20 koronát. Az idén csak abban az esetben kap(hat)unk állami támogatást, ha a tejelékenységben elérjük a 2700 literes szintet. Egyelőre azon fáradozunk, hogy túladjunk a kiöregedett teheneken, (a húsüzemnek nem kellenek!) mert csak ezek likvidálása után tölthetjük fel az állományt magas haszonértékű vemhes üszőkkel. Ezeket Németországból készülünk beszerezni. Erre az üzletre harmincszázalékos állami támogatás van kilátásban. A részesedésünket majd élő állatokkal törleszthetjük le. Elsőrendű feladatnak tekintjük, hogy szövetkezetünkben újra a megfelelő színvonalra fejlesszük az üszőnevelést. A múlt évben nem abrakoltuk a teheneket, és ezt a borjak is megsínylették. Hasonló gondokkal küszködünk a sertésállományt illetően is. Az anyakocák rossz kondícióban vannak, ráadásul megfelelő istállókkal sem rendelkezünk. Általános gondként említhetném még a munkafegyelem hiányát és a higiéniai előírások be nem tartását. A cégtáblát ugyan átfestettük, de a dolgozók, gondozók magatartásában, gondolkodásmódjában vajmi kevés a változás. Persze, a dolgozóink többsége lelkiismeretes és becsületes munkát végez, de olyan „gyenge láncszemeink“ is vannak, akik miatt az ágazat csekély húzóerővel rendelkezik. „Gázolajszindróma“ Hegedűs János alelnök, s egyben főgépesítő arról számolt be, hogy a rendelkezésünkre álló mezőgazdasági gépek elhasznált állapotban vannak, gyakran meghibásodnak. Az alkatrészeket pedig csak készpénzért tudják beszerezni, ha egyáltalán kapnak. A traktorosoktól és gépjavítóktól is felelősségteljesebb hozzállást és munkavégzést várnak, ugyanis megállapították, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a karbantartásra. Az üzemanyag felhasználásának eddigi módja pedig egyszerűen elfogadhatatlan. Tavaly például 2 millió 700 ezer liter gázolaj „folyt el,“ aminek tetemes hányadát (finoman fogalmazva) nem a megfelelő célra használták fel... A fiatal szakembertől azt is megtudtam, hogy az idén még nem terveznek számottevőbb változtatásokat a vetésforgóban. A főnövényként vetett kalászosok és a kukorica mellett nagy figyelmet fordítanak a cukorrépa-termesztésre, hiszen amíg (a tavalyi kimutatások szerint) egy hektárnyi búza 14 ezer korona nyereséggel fizet, addig ugyanekkora cukorrépaföld mintegy 32 ezer korona tiszta jövedelemmel kecsegtet. Ezért a cukorrépa művelését, kézi kapálását, a „kerti földet“ igénylő dolgozók kötelességévé teszik. „Dolgozni kell!“ Végezetül a szövetkezet elnökét, Kopasz Viktort is megkértem, mondja el a véleményét. Tömören így summázta a közösség önként vállalt küldetését és célját:- Egyik tulajdonostársunk mondásából kiindulva - miszerint az egér még a macska szájában is reménykedik - bizakodás nélkül még annak ellenére sem élhetünk, hogy tudjuk, elég kilátástalan helyzetben vagyunk. A hibás politikai döntések juttattak bennünket idáig. A felemelkedéshez, az önbizalmunk visszanyeréséhez és egy jövedelmező(bb), újszerű gazdálkodási forma kimunkálásához azonban - az egészséges agrárpolitikai döntések mellett - valamennyi földtulajdonos erejére, eszére, becsületességére is szükség van, s lesz mindörökké. Mert: ha továbbra is a régi beidegződésekkel és tempóban fogjuk építgetni a most már saját, önszántunkból létrehozott szövetkezetünket - akkor az egészet itt eszi meg a fene. Nem sorolom fel sem a terveinket, sem az elképzeléseinket. A lényeg, a hangsúly azon van, hogy megváltozzunk. Érdekeink egyeztetésével meg kell tanulnunk közösségben gondokodni, és cselekedeteinkben összehangolódni. A siker érdekében itt mindnyájunknak becsülettel helyt kell állni: dolgozni, kereskedni és minden pillanatban mérlegelni. Mert másképpen - egyszerűen nem megy! KORCSMÁROS LÁSZLÓ
