Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-11 / 280. szám
1992. december 11. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Jelcin és a szuperparlament kötélhúzása Moszkvában feszült a helyzet Az orosz népképviselőik kongresszusán éles ellentét alakult ki Boris Jelcin elnök és a kongresszus között. Az elnök ezért külön tanácskozást folytatott a képviselők küldötteivel és megállapodtak, hogy a kongresszus felhívást intéz az orosz néphez. Nem hivatalos források szerint még lehetséges a kompromisszum az elnök és a szuperparlament között. Alekszandr Ruckoj kijelentette, hogy amennyiben nem jön létre megegyezés, az országban káosz keletkezik és összeomlás fenyeget. A kiéleződött helyzetben posztkommunista tüntetők gyülekeztek a Manézs téren és egy csoportjuknak sikerült behatolnia a Vörös térre is. A tüntetők a kormány lemondását követelték. Feszült helyzet alakult ki a kormány hívei és ellenzői között az utcákon is. Jelcin a moszkvai autógyárba ment, ahol felszólította a nagygyűlésen részt vevőket, hogy tartsák meg nyugalmukat, gyűjtsenek aláírásokat a népszavazás megrendezése érdekében. Jelcin azt mondta, hogy kénytelen közvetlenül a néphez fordulni, mert a népképviselők kongresszusa a fejlődést vissza akatja téríteni a reformoktól. Hír érkezett arról, hogy a kongreszszus jóváhagyta az állampolgárokhoz címzett felhívást, amely szerint megtartják a népszavazást és idő előtti elnöki és parlamenti választásokat rendeznek. A felhívás szerint Jelcin jogtalanul vádolta a parlamentet a törvényhozói és végrehajtó hatalom egyensúlyának megbontásával. A Kreml környékén megerősítették az őrséget és a környéket rendfenntartó alakulatok szállták meg, elbarikádozták a Kreml felé vezető utcákat. Az indiai muzulmánok a kormányfő székhelye elé vonultak, hogy tiltakozzanak az ajodhjai mecset lerombolása miatt A muzulmán szent helyen elkövetett vandál cselekmény az egész országban — mint már közöltük — zavargásokat idézett elő. A felzaklatott hinduk azonban Akbarpurban a repülőtérre tódultak, hogy kiszabadítsák Advani letartóztatott ellenzéki vezetőt és társait (Telefotó: TA SR/EPA) Megtámadták a francia idegenlégiósokat Folytatódik a Szomáliái hadművelet Szomáliába a „Feliijult remény” hadművelet keretében megérkeztek a francia idegenlégiósok is. Már az első napon Szomáliái fegyveresek támadták meg őket A (Vanda katonai szóvivő szerint az idegenlégiósok közül senki sem sebesült meg. A francia állásokat géppisztolyokkal támadta meg egy csoport, mert korábban a fegyveresektől kézifegyvereket koboztak el. Mint már közöltük, tegnap megsebesítettek egy jamaicai ENSZ-katonát, akinek gépkocsijára tüzet nyitottak. Sebesülése nem életveszélyes. Az amerikai tengerészgyalogosok Szomáliái partraszállásuk után nem ütköztek ellenállásba, és abbamaradtak a fegyveres csoportok közti összetűzések is. Azon a területen, amelyet az amerikai csapatok tartanak megszállva, minden fegyvert elkoboznak. A hadművelet következő képése lesz az ország valamely további repülőterének megnyitása a csapatszállító repülőgépek számára. Szomáliába összesen 37 ezer katonát és sok tonna hadianyagot szállítanak. Az újabb erősítéseket tegnapra várták. Mariin Brandtner tábornok, a tengerészgyalogosok parancsonka szerint az országban veszélyes a helyzet, mert túl sok embernek van fegyvere. Bár a fegyveres csoportok vezetői támogattják a hadműveletet, sok az olyan fegyveres csoport, amelyet senki sem ellenőriz. Bardera városában fegyveres összecsapások voltak Ma kezdődik Edinburghban az EK-csúcs Összeállítják a Rubik-kockát? Bősről Brüsszelben Újabb forduló Csehszlovákia, Magyarország és az Európai Közösség képviselői tegnap kezdték meg a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőről folytatott tárgyalások további fordulóját. A csehszlovák küldöttséget Zdenko Pirek szövetségi külügyminiszter-helyettes vezeti. A tanácskozás napirendjén az EK-bizottság javaslata szerint az a közös csehszlovák-magyar kérés szerepel, hogy a vitát a hágai Nemzetközi Bíróság döntse el. Meg szeretnék határozni a Duna ideiglenes vízhozamának szabályozását még mielőtt az ügy a bíróság elé kerül. Az egyezmény erről a kérdésről egyértelmű lenne, ha mindkét fél egyformán értelmezné. A magyar küldöttségnek viszonylag szűk a manőverezési lehetősége, mert hivatalos helyeken egyértelműen az építkezés lebontását követelik. Csehszlovákia még a bírósági döntés előtt hajlandó a kompromisszumra. Az átmeneti időszakban a bírósági döntésig a csehszlovák fél hajlandóságot mutat a háromoldalú szakértői csoport ajánlásainak elfogadására. Magyarország nem ért egyet a bősi vízlépcső ideiglenes működtetésének rendjével, ha nem írják alá a csehszlovák-magyar közös nyilatkozatot, arról, hogy mindkét fél aláveti magát a hágai Nemzetközi Bíróság döntéseinek. A magyar egyetértést függővé teszik attól, hogy elegendő mennyiségű vizet biztosítsanak a Duna régi medrében. Ezt Martonyi János magyar külügyminisztériumi államtitkár a brüsszeli tárgyalásokon részt vevő magyar küldöttség vezetője jelentette ki. „Fekete” munka Németországban fenyegető méreteket öltött a külföldiek „fekete” foglalkoztatása. A nürnbergi szövetségi munkahivatal közlése szerint 185 találomra kiválasztott vállalat közül 120-ban szegték meg az illegális munkát tiltó előírásokat. 1170 külföldit foglalkoztattak engedély nélkül, köztük sokat Csehszlovákiából. A munkaügyi hivatal vezetője közölte, hogy a külföldi munkásokat emberhez nem méltó módon nem fizetik és a munkafeltételek is kritikán aluliak. A kelet-európai illegális vendégmunkások embertelen körölmények között élnek, a higiéniai előírásoknak korántsem megfelelő szállásokon, havi 500 márkát keresnek és 12 órás a munkanapjuk. Eddig 37 ezer illegális esetet vizsgáltak ki és a munkáltatókat összesen 27 millió márka büntetéssel sújtották. e heti (50.) számának tartalmából ö Liszka József: Luca, Luca, kitykoty... □ Motesíky Árpád: Madártej és a fehérvirág D Ardamica Ferenc: Márciustól emelném a nyugdíjakat □ Fehér Péter. A magyar nép eredetéről □ MLskó Ildikó: Kolumbuszavagy egy vállalkozás odüsszeája □ Ozogány Ernő: Ahány gyár, annyi video? □ Gárdonyi Géza: Dyenek a vadáig szók!__________________________y John Major brit kormányfő az edinburghi EK-csúcs küszöbén kijelentette, hogy a résztvevőknek Európa Rubikkockáját kell összeállítaniuk. A helyzet, amelyben a csúcsértekezletet ma megkezdik, igen bizonytalan és viharos, rengeteg nehézséget okoznak a több helyütt fellépő szélsőségesek. Edinburghban a tanácskozás középpontjába az olasz lapok szerint azt kellene állítani, hogy megoldják a tagállamok és a brüsszeli központ viszonyának szabályait. Csak e kérdés megoldása te-MÜIUMI««, nun bist cudron \ 1 • . \ i. Mint már közöltük, Bonnban több tízezer földműves tiltakozott az Európai Közösség és az USA között megkötött kereskedelmi szerződések ellen. Képünk a tüntető tömeg egy részét mutatja be (Telefotó: TA SR/DPA) szí lehetővé az együttműködés fejlesztését Közép- és Kelet-Európával. A francia lapok szerint a maastrichli szerződések létrejötte óta súlyos válság alakult ki az EK-tagállamaiban. A feltételezettel ellentétben a maastrichti szerződés aligha léphet érvénybe 1993. január 1-jével. A valutarendszer zilált, a közvélemény kételkedik. Több tagállam között elmérgesedett a viszony. Mindez azt jelenti, írja a Le Figaro, hogy az edinburghi csúcson az állam- és kormányfők nem engedhetik meg maguknak a kudarcot. A szép szavak nem húzzák ki Európát a csávából. Konkrét eredményeket kell felmutatni. két klán között és a helyi segélyelosztó állomás dolgozói segítséget kértek. A magyar parlament külügyi bizottsága egyetértését fejezte ki azzal, hogy katonai segítséget nyújt az éhező Szomáliának. A végső döntést erről akkor hozzák meg, amikor konkrét, részletes információkat szerznek be. Annus Antal, a védelmi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy az előkészítő munkálatokat már megkezdték. Magyarország egy tábori segélyelosztóhely létrehozását, több szállítórepülőgép és 1-3 kisebb katonai egység kiküldését javasolja. Feltételezi, hogy a magyar részvételt a hadműveletben az USA finanszírozza. A Volkswagen nehézségei A Volkswagen műveknek Japánban ellenőriztetniük kell 183 ezer Golf és Jetta típusú gépkocsit, mert az a gyanú merült fel, hogy gyártási hibájuk van. A cég japáni vezérképviselője megerősítette, hogy az ellenőrzés az 1984 óta Japánba szállított Volkswagenek többségét érinti. A gyártási hiba a hűtőben van és az a veszély fenyeget, hogy a forró hűtővíz a gépkocsiba ömlik. At kell vizsgálni a benzinvezetékeket is, mert kitűnt, hogy gyakran szivárognak. A Golf Cabriolet típusoknál az ütközők hegesztését kell ellenőrizni. A cégnek ez több millió márkás többletkiadást jelent. A baj rosszkor jött, mert decembertől felmondta szerződősét a német autók legnagyobb Japán importőre. A Volkswagen évente 40 ezer gépkocsit értékesített Japánban, s ezután a kivitel jelentős csökkentésére számíthat. Éleződik a médiaháború A magyar kormány döntése alapján felfüggesztették tisztségéből Ilankiss Elemért, az MTV elnökét. Az esetről a Népszabadság azt írja, hogy totális háborút indítottak a hírközlő szervek ellen. A lap szerint Hankiss leváltására közvetelnül azután került sor, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök a kormányfőnek írt levelében megtagadta a rádió és a televízió elnökeinek felfüggesztését. Hankisst erre a televízió pénzügyeinek álítólagos ziláltsága miatt váltották le. „Mit válaszol a kormány, ha majd azzal vádolják meg, hogy megteremtette az első koncepciós ügyet Magyarországon?” — írja a Népszabadság. A Magyar Hírlap a kormány döntését szégyenteljes komédiának nevezi. A kormányfő Göncz elnökhöz írt válaszlevelét a lap durva ellenséges cselekedetnek minősíti. Rámutat, hogy az MTV pénzügyeinek kivizsgálásáról szóló jelentést csak pénteken teszik közzé, de a kormány a döntést már szerdán meghozta. „Talán csak nem készült előre áz ítélet?" — teszi fel a kérdést a lap. A Magyar Hírlap továbbiakban azt írja, hogy Antall kormányfő most az MDF jobbszámya vezetőjének, Csurka Istvánnak tálcán kínálta fel Hankiss fejét. Károly nem lesz király, Diana sem királynő? A m ese vese John Major a brit parlament alsóházában bejelentette, hogy Károly trónörökös és Diana hercegnő úgy döntöttek, különváltan fognak élni, de hivatalosan nem válnak el. Major szerint a különélés ellenére továbbra is fennáll a trónöröklés joga mindkét házastárs számára. Mind Károly, mind Diana továbbra is részt vállalnak gyermekeik neveléséből és közrédekű kötelességeiknek eleget tesznek. A szakértők szerint, amennyiben nem kerül sor hivatalosan is a válásra, a brit királyság fennállását nem fenyegeti veszély. Károly trónörökös hásasságának felbomlása 1936 óta a legnagyobb csapást jelenti a brit monarchiának. Akkor VIII. Edvárd király lemondott trónjáról, hogy az elvált amerikai Wallis Simpson! feleségül vehesse. A brit sajtó a szakértőktől eltérően úgy értékeli a királyi családban kialakult helyzetet, hogy Károly nem lesz király és „Di” nem lesz királynő, így ír például a The Sun című lap, amely 56 oldalas kiadásának teljes felét a trónörökös házaspár problémáinak szenteli. A legkifejezőbb talán a Daily Mail címe: A mesének vége, egy házasság, amely megváltoztatta a monarchiát. IVIlLAN KNAÉKO szlovák külügyminiszter befejezte lengyelországi látogatását. Találkozott Walesa elnökkel, Suchocka kormányfővel, továbbá a külügyminiszterrel és más személyiségekkel. Tárgyalásai eredményeiről kijelentette, hogy teret biztosítottak a konkrét gazdasági együttműködésnek a közeljövőben. Az együttműködés véleménye szerint megkönnyíti a közös cél elérését, a csatlakozást az Európai Közösséghez. SoROS GYÖRGY amerikai milliomos 100 millió dollárt adományozott a volt Szovjetunió tudósainak támogatására. Orosz hírforrások szerint Soros meg szeretné akadályozni a volt szovjet tudomány összeomlását. Ez irányban Soros adománya volt a legnagyobb akció a tudományos tevékenység megmentésére. A jelenlegi orosz kormány nem képes a csúcsszintű kutatások korábban megszokott támogatására. Csehszlovákia Németországtól követelni fogja, hogy egyenlítsék ki azokat a költségeket, amelyek a német bevándorlási törvény módosítása miatt Csehszlovákiára hárulnak. Ezt Jifí GruSa Csehszlovákia bonni nagykövete jelentette ki. A menekültek visszautasítása a német határokról azt jelenti, hogy azok hosszab-rövidebb ideig Csehszlovákiában maradnak, de a csehszlovák hatóságok az ezzel járó költségnek csak a felét hajlandók téríteni. V aRSÓBAN tüntetést rendeztek a művi terhesség-megszakítás ellen hozott törvény ellen. A tüntetők azt követelték, hogy a kérdésről rendezzenek népszavazást. Mivel a terhesség-megszakítást főleg az egyház szorgalmazta, a tüntetők egyházellenes jelszavakat hangoztattak. Ivan ADA Gander városának repülőterén üzemanyag felvétel céljából leszállt az orosz Aeroflot személyszállító repülőgépe. A gépből 111 utas szállt ki és mindnyájan menedékjogot kértek a kanadai hatóságoktól. Az eddigi rekordot e téren november elején érték el, amikor hasonló üzemanyag felvétel során 87 utas kért menedékjogot. Kanadában mindenkinek van joga kérelmezni a menedékjogot, aki az ország földjére lép. Ezt sorozatosan kihasználják az Oroszország-Kuba légijáraton közlekedő utasok. Indiában a muzulmánok és a hinduk között kitört zavargások, amelyekről korábban már hírt adtunk, összesen 768 halálos áldozatot követeltek. A legtöbben Bombayban vesztették életüket, ahol 145 haltak meg. Kalkuttában tovább tartanak a zavargások és több kerületben kijárási tilalmat rendeltek el. Az EURÓPAI KÖZÖSSÉG bizottsága úgy döntött, hogy 560 millió dolláros műszaki segítséget nyújt a volt Szovjetuniónak. A pénzt 17 program megvalósítására, valamint a FÁK és Grúzia gazdaságának fellendítésére fordítják. K aliforniában az Edwards légitámaszponton szerdán este leszállt a Discovery Űrrepülőgép — közölte a NASA A leszállás kb. egy órát késett, mert eredetileg a floridai Canaveral-fokon kellett volna leszállnia, de ott kedvezőtlen volt az időjárás. A PÁPA eddig már 500 papnak engedélyezte, hogy házasság céljából elhagyja hivatalát. A házasodni vágyó papok száma egyre növektzik és jelenleg 1500-an kérik hivatalból való felfüggesztésüket a Vatikánban. A Szentszék elutasítja a gondolatot, hogy fontolóra vegye a papi cölibátus előírásainak átértékelését. A kérdés a Vatikánban nyugtalanságot kelt. A MAGYAROK kétharmada nem kívánja Magyarország jelenlegi határainak megváltoztatását. A megkérdezettek egyharmadának ellenkező a véleménye. A lakosság többsége úgy véli, hogy a békeszerződésben leszögezett határok megváltoztatása háborúhoz vezetne. Az iredenta követelményekkel főleg az FKGkP és a Kereszténydemokrata párt tagjai szimpatizálnak. DuDAJEV csecsen elnök egy hónappal meghosszabbította a kaukázusi köztársaságban érvényben levő rendkívüli állapotot. Az ingus-csecsen határ mentén orosz csapatok állomásoznak, hogy megakadályozzák az ingusok és csecsének közti véres konfliktus elterjesztését. BOLÍVIÁBAN földcsuszamlás következtében sártenger árasztott el egy aranybányát. Az elemi csapásnak 80 halálos áldozata volt. Az áldozatok száma valószínűleg ennél sokkal nagyobb, mert az elárasztót helyen az aranybányászok családjaikkal együtt egy telepen éltek. A földcsuszamlást hosszantartó esőzések okozták. T