Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-23 / 290. szám
8 Szabad ÚJSÁG Sport 1992. december 23. Hírkosár 3 Hlinka és Mihajlovszkij elégedett lehet Irány a sivatag Csupán 159 résztvevője lesz a hagyományos újévi Párizs-Dakar ralinak, ami a második legkisebb számú mezőny az 1978-ban rendezett első verseny óta. A résztvevők közül azonban nem fognak hiányozni a legnagyobb csillagok, jelezte részvételét a finn Ari Vatanen, aki a versenyautók kategóriájának négyszeres győztese, illetve a francia Hubert Auriol, aki háromszor diadalmaskodott a motorkerékpárosok, egyszer pedig az autósok között. A start január elsején lesz a francia fővárosban, a befutókat pedig január tizenhatodikára várják az afrikai kikötővárosba. Hűvös holland, heves bolgár A szakemberek által Európa két legjobbjának kikiáltott labdarúgójával kapcsolatos következő hírünk. A már háromszoros aranylabdás Marco van Basten hétfőn egy kétórás térdműtéten esett át Svájcban. Az orvosok szerint a beavatkozás kitűnően sikerült, s ha nem lépnek fel komplikációk, két hónap múlva újra láthatjuk majd van Bastent az AC Milan, illetve a holland válogatott színeiben. A France Footbal idei szavazásán második helyen végzett Hriszto Sztoicskovot tegnap Bulgáriában az év labdarúgójává választották, ami szépségtapaszt jelenthet a Barcelona csatárának. Mellesleg a bolgár idegenlégiósnak heves vérmérséklete miatt hétről hétre meggyűlik a baja a spanyol játékvezetőkkel, illetve az ellenfél csapatának játékosaival. Nem tért el ettől a vasárnapi Rayo Vallecano elleni találkozó sem, amelyen Sztoicskovot már a hetedik percben kiállították. Még egy fellebbezés Jason Livingston, a 60 méteres síkfutás brit fedettpályás Európa-bajnoka, vérszemet kapva Katrin Krabbe és Butch Reynolds esetén, eltiltásának felülvizsgálási kérelmével fordult a Brit Atlétikai Szövetség feljebbviteli bizottságához. Livingstont a barcelonai olimpáról küldték haza, miután a katalán fővárosba megérkezett pozitív vizeletmintájának eredménye. Fellebbezésében — hasonlóan az előbb említett két atlétához — a doppingvizsgálatok szabályszerűtlen lebonyolítását kritizálja, és felmentését követeli a négyéves eltiltás alól. Túl nagy ár egy bajnoki címért Egy halott, száz sebesült és százharminckilenc őrizetbe vett személy: ez a mérlege a Boca Juniors szurkolók randalírozásának, amivel kedvenc csapatuk bajnoki címe előtt próbáltak tisztelegni. Az argentin főváros eléggé megsínylette az öröm- és egyéb mámorban ünneplő futtbalbarátok felvonulását, a legsajnálatosabb esemény mégis egy egyéves gyermek halála. A rendőrség csak komoly áldozatok árán tudta megfékezni a szurkolókat, bizonyítja ezt az is, hogy száz sebesült között tizenöt rendőr volt. Fürdoruhás királyok Budapesten a barcelonai olimpia háromszoros bajnokát, Egyerszegi Krisztinát (200 m, 400 m hát és 400 m vegyesúszás), valamint az 1992-es olimpia kétszeres bajnokát, az úgyszintén úszó Damyi Tamást választották Magyarország sportolóivá. Egerszegi Krisztinát már ötödik alkalommal rangsorolták az első helyre a hölgyek mezőnyében megszakítás nélkül, míg Damyi a férfiak között az utóbbi hat évben szintén ötödik alkalommal találtatott a legjobbnak. A csapatok versenyét a barcelonai olimpia győztese, a női négyeskajak nyerte. Felemás vb-főpróba Hétfon befejeződött a jégkorong Izvesztyija Kupa, amely számos kellemes és kellemetlen meglepetést okozott egyik vagy másik részvevőjének. A tornán szereplő együttesek, leszámítva az orosz és a kanadai olimpiai válogatottat, kivétel nélkül a jövő évi németországi jégkorong-vb főpróbájának tekintették a rendezvényt, s ennek fényében próbáljuk meg mi is értékelni az egyes csapatokat A döntőben elszenvedett veresége ellenére elégedett lehet a csehszlovák csapat, hiszen végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott Moszkvában. Természetesen akadtak hiányosságok, a Kanada elleni mérkőzésen biztos győzelmet engedtek ki a kezükből Rosolék, s az orosz A-csapat elleni találkozón is akadozott helyenként a gépezet. Néhány esetben tényleg csak a jószerencse mentette meg Bfíza hálóját a góltól. Ennek ellenére leszögezhetjük, hogy mind az A, mind pedig a B-csapattal kiegyenlített mérkőzést vívott a Hlinka-legénység. Bár ez a megállapítás az olimpiai válogatott esetében csak a döntő első perceire és a harmadik harmadra érvényes. Mindent egybevéve szépre sikeredett a csehszlovák válogatott hattyúdala, és a keret bizakodva folytathatja felkészülését a jövő évi németországi vbre. Említésre méltó Bfíza teljesítménye, Holafi magabiztos játéka, a Rob, Horák Őeské Budéjovice-i duó összhangja, s örvendetes, hogy végre megtört Éaloun góliszonya a címeres mezben. A kilenc idegenlégiós alapjában véve jó teljesítményt nyújtott. Az „erősebbik” orosz csapat harmadik helyezését nem kell tragédiaként felfogni, hiszen Mihajlovszkij edző — ami a felkészülést illeti — szintén az út elején van, csapata mégis végig jól szerepelt a tornán, játékában felcsillantva egy-két biztató jelet, leszámítva a csehszlovákok elleni balszerencsés meccset. Bikovék már eddig is ismerték, de most még jobban megtanulták Bfíza nevét. A B-csapat tomagyőzelme viszont teljesen váratlan volt. Az elnyűhetetlen Tyihonovnak csupán néhány hónapra volt szüksége, hogy egy ütőképes olimpiai válogatottat kovácsoljon össze, amely talán játékosságban nem éri el a régi szbomaja szintjét, de a fiatal játékosok küzdeni akarása még ezt is pótolja. A tornán látottak is bizonyítják mekkora utánpótlásháttérrel rendelkeznek keleti szomszédaink, hiszen a rengeteg élvonalbeli korongozó külföldre távozása után, most nagyjából két egyforma játékerőt képviselő ütőképes csapatot is ki tudtak állítani. A világbajnoki címet védő svédeknek már kevésbé sikerült a vb-főpróba, hiszen mindenki a döntőbe várta a skandinávokat, s a negyedik hellyel korántsem lehetnek elégedettek. De megszokhattuk már tőlük, hogy a komoly erőpróbák előtt, legyen az világbajnokság vagy olimpia, mindig összekapják magukat. Az örök rivális finnek sem lehetnek büszkék ötödik helyezésükre, a prágai Szavazott az Athletics Today Zelezny nevét is jegyzik Az atlétikai szaklap hozzáértő munkatársai szavazatai alapján nyilvánosságra hozták az 1992-es év legjobb tíz atlétájának és atlétanőjének „ranglistáját”. Az atlétikai berkekben megőszült öreg rókák úgyszólván közfelkiálltással választották a sport királynőjének királyává az amerikai Kevin Youngot, királynédé pedig a német Heike Drechslert. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ankétjétől eltérően Jan Éelezny, csehszlovák gerelyhajítónak ezúttal sikerült az első tízben végezni, a tízpróbázó O’Briennel holtversenyben a 7. helyen osztozik, ráadásul megelőzi Cári Lewist. Az ankét érdekessége, hogy a szakemberek a tízpró-Bíznak a minél hamarabbi megjelenésben a világversenyeken A terveket tettek követik Mint lapunk hétfői számában arról hírt adtunk, Pozsonyban, a Sportok házának kongresszusi termében megalakult a Szlovák Olimpiai Bizottság, melynek élére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagját, a 71 éves Vladimír Cernusákot választották. Az új elnök az újságíróknak elmondotta, hogy megválasztása kellemesen meglepte, és igyekszik az elvárásoknak eleget tenni. A sportdiplomáciai berkekben járatos szakember pontosan és célratörően határozta meg a II. Szlovák Olimpiai Bizottság legfontosabb elképzeléseit Csak a teljesség kedvéért említjük meg, hogy az I. Szlovák Olimpiai Bizottság 1939. június 18-án alakult, és tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak egészen 1947-ig. Vladimír ŐemuSák szerint a legfontosabb cél, hogy az új szervezet minél hamarabb felvételt nyeljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Erről már megbeszéléseket folytatott J. A Samaranchcsal, a NOB elnökével. Biztosította őt, hogy a Szlovák és a Cseh Olimpiai Bizottságot a Csehszlovák Olimpiai Bizottság jogutódjának lehet tekinteni, és ennek alapján a NOB előírásai szerint feltételes tagságot nyernek, az állandó tagságról a NOB kongresszusának kell majd döntenie. Mindkét eseményre már a jövő évben sor kerülhet. Júliusban tartják ugyanis a NOB jubileumi, 100. ülését Lausanne-ban, majd Monte Carlóban szeptemberben dönthetnek az állandó tagságról. Az elismerésre a nagyobb esély Monte Carlóban lesz, igaz ugyan, hogy a lillehammeri téli olimpia jelentkezési terminusa után, de a nyolchónapos időlimit betartható a feltételes tagsággal is. A NOB tagsághoz két feltételt kell teljesíteniük: legalább öt szakszövetség tagságához az egyes nemzetközi szövetségekben, valamint a Szlovák Köztársaság elismerése az ENSZ által. Előtte azonban a jelentkezési kérelmet francia nyelven a SZOB alapszabályaival együtt be kell nyújtani egyéb formaságok társaságában a NOB székhelyére Lausanneba. A feltételek — a SZOB tevékenysége: öt hivatásos munkatársa lesz, a legfontosabb posztot az első titkár tölti be, amelyet pályázat útján lehet elnyerni. Lesz ezenkívül három titkár, a sport, a gazdaság és az olimpiai részek élén. A nemzeti olimpiai bizottságok túlnyomóak többsége állami támogatást élvez, és erre már Ígéretet kapott a SZOB is. Fontosak lesznek azonban a tevékenységből fakadó bevételek, a szponzorok adakozásai indulásként a SZOB néhány millió koronával rendelkezik, amelyre a Csehszlovák Olimpiai Bizottság szétválása következtében tett szert. Szlovákia Olimpiai Szövetsége, amelyet a SZOB elődjének tekinthetünk, folytatja eddigi tevékenységét, elsősorban az olimpiai eszmék hirdetését vállalja magára a Szlovák Olimpiai Akadémián keresztül. Felügyel továbbá az Olimpiai Múzeumra, a Fair Play Klubra, az Olimpionikok Klubjára. Vladimír ŐemuSák, aki eddig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban Csehszlovákiát képviselte, és ott elsősorban abban a bizottságban dolgozott, amely az egyes rendezvények műsorával foglalkozott, továbbra is a NOB tagja marad, és Csehszlovákiát csak 1992 december 31-ig képviseli. 1993január 1-től a Szlovák Köztársaság érdekében tevékenykedik majd, mivel állandó lakhelye Pozsonyban található, így Szlovákia állampolgára lesz. Valószínű, hogy Csehországban is hasonló tervek kovácsolódnak, tehát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság taglétszáma örvendetesen növekszik, hiszen Csehszlovákiához hasonlóan a volt Jugoszlávia és Szovjetunió utódállamai is kopogtatnak a lausanne-i székhely kapuján. Persze az a legkevesebb, hogy egy ország felvételt nyerjen, elsősorban az egyes sportrendezvényeken kell bizonyítania, és annak napjainkban — mármint a sikernek — legfőképpen anyagi feltételei vannak. Bízzunk tehát benne, hogy a Szlovák Köztársaság áldoz majd a sportra, hiszen a világ köztudatába a gazdasági és kultúrális tevékenység mellett a nagy sportrendezvényeken elért eredmények épülnek be egy-egy országról. Hiába rendelkezik kiváló tehetségekkel valamelyik állam, ha nem tudja biztosítani pályájának feltételeit. Mindez azonban a jövő zenéje, noha már most körvonalazódik a szlovák sport esélye a közeljövőben rá váró megmérettetésen. Még néhány hónap, és utána már nem kell találgatnunk, az eredmények önmagukért beszélnek majd. (tálamon) bázó olimpiai bajnok Robert Zmélík elé sorolták te a gerelyhajítót. Eredmények - férfiak: 1. Kevin Young (Egyesült Államok, 400 m gát), 2. Moses KJptanui (Kenya, 3000 m akadály), 3. Szergej Bubka (Ukrajna, rúdugrás), 4.-5. Mike Conley (Egyesült Államok, hármasugrás) és Quincy Watts (Egyesült Államok, 400 m), 6. Noureddine Morceli (Algéria, 1500 m), 7.-8. Dan O’Brien (Egyesült Államok, tízpróba) és Jan Zelezny (Csehszlovákia, gerely), 9. Carl Lewis (Egyesült Államok, távolugrás, rövidtáv), 10. Mike Marsh (Egyesült Államok, rövidtáv). Nők: 1. Heike Dreschsler (Németország, távolugrás), 2. Heike Henkel (Németország, magasugrás), 3. Marie-Jose Perec (Franciaország, 400 m), 4. Jackie Joyner-Kersee (Egyesült Államok, hétpróba), 5.-6. Derartu Tulu (Etiópia, 10 000 m) és Ellen van Langen (Hollandia, 800 m), 7. Owen Toirence (Egyesült Államok, rövidtáv), 8. Gail Devers (Egyesült Államok, 100 m gát), 9. Hassiba Boulmerka (Algéria, 1500 m), 10. Jelena Romanova (Oroszország, 3000 m). c Innen-onnan 3 Az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) legutóbbi eredményei: Montreal—Hartford 2:5, Ottava—Washington 3:4, Pittsburg—Quebec 7:4, New Jersey—San Jose 5:4, Calgary—Edmonton 3:2. Az angol labdarúgó Szuper Liga 20. fordulójának hétfőre maradt mérkőzésén: Norwich—Ipswich 0:2. A Bad Kleinkircheimben megrendezett Szuper-G férfi VK-futamot az osztrák Assinger nyerte honfitársa Stock kitűnő szereplés után úgy tűnik, nem tudják magukat tartósan a legjobbak között tartani. A svájci együttes sem csalódást, sem meglepetést nem okozott szereplésével, nagyjából ennyire futja erejükből, azonban roppant kellemetlen ellenfél, amely bárkivel szemben képes meglepetést okozni. Ezzel szemben, a németek tragikus teljesítményt nyújtottak, egy árva pontot sem sikerült szerezniük, ami elég rossz fényt vet Ludék Buka é csapatára a közelgő vb előtt. Annál is inkább váratlan volt a harmatgyenge szereplés, mivel a Német Kupán egy összeszokott, ütőképes csapat benyomását keltették a németek. A válogatott háza táján ekkor már mindenki azt hitte, eljött az a bizonyos sokat emlegetett Kánaán, s elkezdődtek a fogadkozások a hazai vb-szerepléssel kapcsolatban. Nos, az Izvesztyija Kupa alaposan lehűtötte a német reményeket, s ilyen játékkal kevés vizet zavarnak majd a vb-n, dacára a hazai környezetnek. (holop) Sportfogadás A SAZKA 51. játékhetének nyereményelosztása: I. d(j: 10 nyertes á 25 732 korona, II. díj: 219 nyertes á 1178 korona, III. d(j: 2294 nyertes á 149 korona. A ál’ORTKA 51. játékhetének nyereményei: I. húzás I- díj: nine?, nyertes, II. d(j: 5 nyertes á 276 841 korona, III. d(j: 174 nyertes á 15 532 korona, IV. d(j: 7694 nyertes á 543 korona, V. dy: 139 426 nyertes á 40 korona. II. húzás I. d(j: 1 nyertes á 2 076 249 korona, II. dy: 2 nyertes á 692 129 korona, III. d(j: 167 nyertes á 12 478 korona, IV. d(j: 9417 nyertes 374 korona, V. díj: 154 044 nyertes á 31 korona. A LEHETŐSÉG 51. játékhetének nyereményelosztása: *• d(j: nincs nyertes, II. d(j: 13 nyertes á 100 000 korona, III. díj: 84 nyertes á 10 000 korona, IV. d(j: 846 nyertes á 1000 korona, V. dijj: 8373 nyertes á 100 korona. A MATES 51. játékhetének nyereményei: I. dy: 1 nyertes á 335 762 korona, II. díj: 290 nyertes á 1738 korona, III. díj: 9108 nyertes á 92 korona. Az AUSTRIALOTTO 51. játékhetének nyereményelosztása: a 6 találatos szelvény 3 830 876 schillinget, az 5+1 találatos 510 783 schillinget, az. 5 találatos 16 441 schillinget, a 4 találatos 492 schiilinget, a 3 találatos 39 schillinget ér. A Joker 4 624 089 schillinget ér. előtt. A harmadik helyezet a norvég Aamodt, Girardelli csak 13. lett. Fa Nándor továbbra is a harmadik helyen vitorlázik, annak ellenére, hogy h<yója ismét felborult. A foldkörüli versenyen a váratlan borulás szerencsére nem okozott sok kellemetlenséget, bár előnye üldözőivel szemben a korábbi 500 mérföldről 300-ra csökkent Törökország legfelsőbb bírósága 9 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélte a török válogatott labdarúgót, Tanju Colakot gépkocsicsempészésért. A Fenerbahee játékosának ezen kívül 651 ezer dolláros büntetést kellet fizetnie. » VTF3CI2SL UDttttt UKIOI »-e- «V es a </ < ^ v KJ .KJ ' Vasárnap kitűnő futballtomának adott otthont a dunaszerdahefyi sportcsarnok. A rendezvényre kilátogató nézők rengeteg ismerős arccal találkozhattak Felvételünkön a DA C öregfiúk csapata látható. (M. Nagy László felvétele)