Szabad Újság, 1992. december (2. évfolyam, 271-295. szám)
1992-12-24 / 291. szám
Klubelnökök levele az Európai Közösséghez A helyszínen tájékozódjanak! A szövetségi gyűlésbeli Coedstentia kosságának a nevében — levelet intéklub, valamint a szlovák parlamentbeli zett az Európai Közösség soros elnökló MKDM- és Együttélés-frakció vezető- országának a miniszterelnökéhez, Paul je Bős ügyében — a magyar koalfció Schlüterhez. A levelet az alábbiakban képviselőinek és az érintett térség la- teljes terjedelemben közöljük: Tisztelt Elnök Úr! A sztálinizmus és a természetet a hatalmi céloknak alárendelő politika egyik következményének, a Duna szlovák—magyar határszakaszán felépült hősi vízerőműnek nemcsak mi, az itt élők vagyunk örökösei, hanem közvetve az Európai Közösség is. Ennek a víziszömynek a fogantatás pillanatától politikai küldetése volt A vízerőmű széles körzetében élő lakosság már a kommunista rezsim idején is tiltakozott az építkezés ellen. A csehszlovák, illetve a szlovák oldalon még ma is rendőröket vernek be a tiltakozók ellen, és elbocsátják állásukból azokat a szakembereket, akik kritikusan vélekednek az erőműről Leszögezzük, hogy mi nem vágunk az ellen, hogy a vízi energiát villamos energiává alakítsák át, és nem akarjuk gátolni a folyamatos hajózást a Dunán. Mi az ellen vagyunk, hogy tönkretegék azt a természeti és emberi környezetet, ahol élünk, valamint gazdasági visszaélésnek tekintjük, hog aránytalanul nagobb az erőmű nyomán várható kár, mint a haszon. (Folytatás a 2. oldalon) zokon a karácsonyokon, amikor még a fejem tetejéig a fülemig a mellemig a derekamig ért a hó, Jézuska angyalkái mindig gondoltak arra, hogy míg a böjtölős délutánon szánkózni indultunk szobánk kisablakára felterítsék a kopottas flanelpokrócot, nehogy kíváncsi szemeink valami olyat lássanak ami elvenne az ünnep varázslatából Senki nem akarta, hogy idő előtt megtudjuk: Jézuska nem jön el hozzánk Vagy ott van bennünk az esztendő minden napján, vág nem érkezik meg soha, álljon bár szobánkban a legdrágább fenyő, alatta a legdrágább ajándékokkal A nagy havas karácsonyok — mert akkor még kicsi voltam — a készülődésektől voltak szépek Tudjuk tűire várunk tudtuk zni következik Eleven, kályhatüz-meleg imbolygó karácsonyi gyertyalángok fenyőillat, mennyből-az-angyal.. Sok éven át a szentestéhez tartozott Csókos, a koldus, meg szegény bolond Imre, aki mendikálni járt — egy kis meleg ételért, néhány apróságért. Tíz-tizenkét éve érhetett véget akkor a háború, de az emberek még emlékeztek Akik átélték és túlélték tudták: ...és békesség a földön ez a két ember valaha ép volt, életerős. Anyánk és apánk amikor a koldusok betértek hozzánk mindig mondtak nekünk valamit valamilyen légnyomásról és arról, hog míg él az ember, soha nem tudhatja, mi érheti. Talán akkor vésődött belém, hog abban is érző embert kell látni, aki más, mint én vágok Talán akkor, amikor Csókos felállt a kisszékről, miután a tányért is kinyalta, és nála jóval fiatalabb anyámnak hálálkodva megfogta a kezét, s azt mondta: csókolom, néni. Másak voltak azok a karácsonyok Vártuk amiről tudtuk hog bekövetkezik Egszer aztán, hog Csókos nem jött még akkor sem, amikor az emberek már az éjféli misére indultak, valami nyugtalanság lett úrrá rajtunk Es mint később kiderült, nem csupán rajtunk Sokan jártak íg a falunkban. Hetekig tudakolták hová is tűnhetett. Akkor tudtam meg hog neve is van: János bácsi. S a falu csak akkor nyugodott meg amikor kiderült, koldusa öregotthonba került. A koldusok eltűnésével, az öregotthonokkal együtt azonban fokozatosan kimosódott eg érzés az életünkből: az igazi együttérzésé, az őszinte szolidaritásé. Az az érzés, amellyel emberien átérezhető az útonlévők sorsa, a betlehemi kisded születése, a hazájából-házából távozni kényszerült ember kiszolgáltatottsága, ráutaltsága a másikra. Elfelejtettük hog vannak lehetnek szegények és nincstelenek anélkül, hog önmaguk lennének bajuk-sorsuk okozói. Hog amíg él az ember, soha nem tudhatja, mi érheti. Elfogott belőlünk az igazi ünnep, az emberi lélek békessége, ynost már, hog legfeljebb térdig ér nekem a hó karácsonykor, L és bár tele van a szívem várakozással, igazán nem tudom, az ünnepek után mi következik csak egyre riasztóbb közelségbe kerülnek hozzám „ bennünket nem érintő” háborúk és élnek újra köztünk is önhibájukon kívül szegények hazájukból-házukból távozni kényszerültek leginkább az foglalkoztat: visszatér-e életünkbe az az elfelejtett érzés. N. GYURKOVITS RÓZA
